Built in

Sziasztok! Tudom, hogy már nagyon régen volt rész, de sajnos megint elúsztam a teedőimmel. Viszont most pótolom a következő fejezetet, amihez jó olvasást kívánok! :)

5.: Még mindig a legelső nap

A honismeret óra annyira unalmasan telt, hogy szerintem el is aludtam pár percekre. Persze a tanár nagyon jól magyarázott és a gimiseknek tényleg érdekes lehet, de mi már ezt végig hallgattuk egy sokkal durvább változatban; mi megtanultuk nem csak ismerni, de szolgálni is a hazánkat.

-      Bill, kimegyek mosdóba, hátha lesz ott valami telefonszám vagy bármi, ami utalhat a kis suttyókra – mondtam az öcsémnek óra után  

-          Én lemegyek a büfébe, hátha hallok valamit – válaszoltam, miközben eltette a jegyzetfüzetét

-          Oké, akkor a 112-es terem előtt találkozunk!

Valamiért arra gondoltam, hogy talán a mosdófülkékben lesz valami jel arra utalóan, hogy hol lehet megtalálni a terjesztőt. Hiszen csak terjeszt valahogy!

Amint bementem a fülkébe késztetést éreztem, hogy gumikesztyűt húzzak és maszkot, mert biztos voltam abban, hogy valami fertőzést fogok kapni. A higiénia egyáltalán nem játszott itt még mellékszerepet sem, sőt még statisztaként sem. Az én szememmel legalább is undorítónak tűnt. Mindenhol firkák és furcsa foltok voltak, amik valószínűleg csak spray maradékok, de akkor is. Viszont nem volt időm tovább filózni az undormányon, ezért elkezdtem értékelhető forrást keresni. Találtam telefonszámokat és neveket is, amiket szépen sorjában lefényképeztem és elküldtem elemzésre. Lehet, hogy lányok telefonszámai és random nevek, de legalább végig futtatjuk a rendszeren és kiderül, hogy nem vezetnek nyomra. De az is simám megeshet, hogy egyik a díler száma, sőt akár a vezéré is lehet. Valahogy csak rátalálnak egymásra!

Az egész művelet csupán két percig tartott, de már így is belefutottam az ügyeletes rosszfiúkba, akik valamiért úgy gondolták, tájékoztatni kell engem a felségterületükről.

-          Kaulitz, ez a suli a miénk és itt mindenki úgy ugrál, ahogy mi akarjuk. Te sem vagy kivétel csak azért, mert most jöttél. Megértetted? – kérdezte az egyik fenyegetően közelről

-          Persze, nem akarok balhét, csak a budit használtam és már megyek is! – válaszoltam természetes hangnemben, hogy tudja, nem félek tőle

Most válaszoltam volna, hogy „mássz a képemből, mert a stuki nem játék” vagy mit kellett volna mondanom? Komolyan nem tudom. És az a legnagyobb probléma, hogy ezeket a kölyköket sem tudom komolyan venni, pedig bűnözők és megeshet, hogy fegyver van náluk és tűzharcba keveredünk velük. De egyszerűen nem megy. Bennem van az a tudat, hogy ők azt gondolják, hogy mi csak két egyszerű diák vagyunk, akik a nevenincs gimiből átkerültek ide és ennyi, semmi nem sejtenek abból, hogy kik vagyunk valójában.

A kis incidens után már teljesen eseménytelenül telt a nap. Volt informatika óránk, ahol olyan feladatot kellett megoldanunk jegyre, ami elvileg roppant nehéz és bonyolult. Nos, nálunk ilyen a belépés a rendszer egyes területeire. Nem volt nagy kihívás, de azért úgy tettünk, mintha megszenvednénk vele nagyon, hiszen így nem bukunk le azzal, hogy sokkal többet tudunk, mint egy átlag diák. Volt testnevelés óra is a mai nap, de – nem akarok nagyképűnek tűnni, mert nem szokásom – ez a kiképzésünkön a bemelegítés volt. De mindegy. Meg kell szoknom, hogy most egy gimnáziumba járok, ahol teljesen mások az elvárások, mint aminek nekünk kellett megfelelni legutóbb.

Az órák után még bent maradtunk Billel, hogy kicsit nyomozgassunk a többiek után az évkönyvekben, de semmi használhatót nem találtunk. Persze volt egy – két gyanús alak, mind a diákok, mind a tanárok között, de ennél több kell. Sokkal több. Nem ronthatunk rájuk azzal, hogy „helló, te nagyon gyanús vagy nekünk, ezért le vagy tartóztatva”.

-      Bill, holnap tesin át kellene kutatni a cuccokat. Valahogy el kell érnünk, hogy magunkra hagyjanak és kimehessünk, de úgy, hogy ne jöjjenek utánunk. – mondtam már a volán mögül

-     Szerintem a Ryan Williams vonalon kellene elindulni, mert szerintem elvezethet minket valakihez. Valamiért az az érzésem, hogy ő tud valamit. – érvelt Bill

-          Akkor próbáljuk mindkettőt! – hallgatok az öcsém megérzéseire, mert be szoktak jönni, de azért az én nyomomat sem akarom kukába dobni; nem baj, ha van két forrás

Természetesen a bázison le kellett adni a jelentést Helennek, aki értékelte a mai napunkat és megbeszélte velünk az elkövetkezendő lépéseket, amik a mi akaratunk szerint fognak zajlani.

Hát, kíváncsian várom, hogy mi sül ki belőle és milyen értékes adatot sikerül szereznünk. Nem szeretnék sokáig beépítve maradni, hisz egyre nagyobb a lebukás esélye, így gyorsan kell dolgoznunk.