It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást több mint egy hónap után, ami már Amerikában játszódik. Jó olvasást hozzá, a következővel gyorsabb leszek! :D

16.: Szervezés

Spanyolországból haza sem mentem, hanem egyenesen Los Angelesbe repültem, ahol már várt Bill. Még hétvégén hívott fel, hogy talált egy nagy klassz épületet a cégünknek, ami már ugye Amerikában is bontogatja a szárnyait, de ha ide helyezzük a székhelyünket, akkor kell egy nagyobb épület.

-          Szia, tesó! – köszöntöttük egymást, majd elindultunk a megadott hely felé egy taxival.

-          Hogy néz ki és mennyibe kerül? Hol találtad? Mikor lehet költözni? – kétlem, hogy megjegyezte volna az összes kérdést, de mindegy

-          Egyedül voltam otthon, unatkoztam, böngésztem az interneten és ráakadtam, kicsit drága, de csak egyszer kell megvennünk, ráadásul támogatást is kapnánk mindkét államtól. A költözést bármikor meg lehet ejteni, ugyanis teljesen üres az épület.

Tizenöt perc kocsikázás után megérkeztünk a leendő cégünkhöz, ami egyszerűen csodálatos volt. Hatalmas, feltűnő, de valahogy mégis olyan átlagos. Nem mondanám felhőkarcolónak, de még csak beton monstrumnak sem. Szép, elegáns, kifinomult és egyedi; pont olyan, mint a mi cégünk.

-          Akkor? Hogy döntöttek, megveszik az épületet? - kérdezte a tulaj

-          Igen, megvesszük. – néztünk össze az öcsémmel

Beültünk a tulaj irodájába elintézni a formaságokat, és minden egyebet. Hívtunk ügyvédeket, akik előtt átutaltuk a pénzösszeget, ami nem kis mennyiség volt. Szeretem tisztán látni a dolgokat, ezért minden egyes dokumentumot elolvastam még Bill után is, nem szeretnék a nyakamba venni valami olyat, ami nem is az én felelősségem.

Itt Los Angelesben minden elképzelhető, ezért gondoltam úgy, hogy a biztonság kedvéért mindent átnézetek egy szakemberrel, még mielőtt átutalom a pénzt.

-          Bill, sok minden van még hátra, hál Istennek a bútorokat és a berendezést itt hagyják, ezért azt nem kell vennünk, de még így is soka tennivaló. – mondtam az öcsémnek, az autóban, úton a villa felé

-          Tom, ugye nem az jár a fejedben, hogy most azonnal minden megcsinálsz? –kérdezte ijedten Bill

-          Nem, dehogy, csak még ma kéne felraknunk egy álláshirdetést, ugyanis sok embere van szükségünk.

-          Kezdetben nem tette volna meg egy kisebb bérelt irodaház is? – nyavalygott tovább, amiből már kezdett elegem lenni

-          Nem, Bill, nem akarok kétszer költeni erre.  Sikerülni fog itt is, ahogy Berlinben is.

Sokat beszélgettünk, majd mikor hazaértünk leültünk a laptop elé és elkezdtük megcsinálni az álláshirdetést. Úgy gondoltuk, hogy először divattervezőket kell szereznünk, majd modelleket és aztán jöhetnek csak a gyerekek ide is. Nem akarunk elkapkodni semmit, mert annak nincs értelme, de annak sem ha túl lassan haladunk.

Reggel indultunk haza, Berlinbe, ahol már várt rám Ria.

-          Szia, kicsim! – csókoltam meg, mire Bill köhintett egyet jelezve, hogy ő is itt áll

-          Menjünk az autóhoz, érjünk haza, aztán folytathatjátok ezt. – nevetett majd elindult

 A haza fele vezető úton Bill vezetett, mi Riával jól elvoltunk hátul. Mikor hazaértünk kutyáztam egy kicsit, majd elvonultam Riával, aki ennek kifejezetten örült. Egész nap a szobámban voltunk, csak este vacsorázni mentünk ki.

-          Tom, beszélhetnénk? – kérdezte Bill, akin látszott, hogy valami nem oké

-          Mond, mi a baj?! – ültem le mellé a kanapéra

-          Csak az, hogy izé… szóval…… öhm….

-          Kinyögöd még ma? – nevettem fel

-          Nem tudooooom.

Fél órán keresztül nem mondott semmit, de én türelmesen vártam rá, hátha. Végül csak kijött belőle: az volt a problémája, hogy minket boldognak lát Riával, neki viszont nincs senkije.

-          Bill, ne is haragudj, de így nem is fogsz találni magadnak senkit. Olyan elvárásokat támasztasz, hogy ilyen lány nincs, aki mindegyiket tudná teljesíteni. Gondolj bele, hogy lehet egyszerre szerény és vadmacska is? Féltékeny meg nem is? Bill gondolkodj már egy kicsit. Nekem is vannak elvárásaim és ideálom, de nem félek megismerni egy nőt. Neked csak az az, az egy problémád van, hogy rettenetesen félsz. Egy világsztár vagy Bill, több ezer ember elé kiállsz és énekelsz, de egy lányt nem vagy képes megszólítani. Neked egyik sem tetszik, mert vagy túl kirívó, vagy egy szürkeegér stílusú. Tedd lejjebb azt a bizonyos mércét és gondolkozz reálisan! – papoltam neki, már nem először

-           De, hidd el hiába próbálkozom, amint valaki meghallja, hogy Tokio Hotel már nem is kellek neki. Addig semmi probléma nincs, amíg fel nem fedem magam. Neten is ismerkedtem már és amikor megmondtam, hogy ki vagyok, vagy találkoztunk, akkor a lehető legátlátszóbb indokkal ráztak le. Mit csinálok rosszul?

-          Hagyod őket futni. Csak azt várod el, hogy utánad menjenek, de te nem teszel semmit a kapcsolatért, igen is harcolni kell egy lányért, nem búskomoran hazajönni. Viselkedj már férfikén!- vertem vállba, mire szerintem majdnem sírva fakadt

Még vagy fél órán keresztül beszéltem vele, de mintha a falnak magyaráztam volna. Semmi.

Hamarosan elmentem aludni, vagy mondjuk úgy, hogy a szobámba a barátnőm mellé, aki nemsokára jön ki velünk Los Angelesbe, a villánkba.