Merry Xmas!

Sziasztok! Mindenkinek Áldott, Boldog Békés Karácsonyt kívánok és sok ajándékot! :)

Family's secret

Sziasztok! Hosszú kihagyás után itt az új rész :) 
Valószínűleg Szilveszter előtt még lesz folytatás!
Jó olvasást hozzá! :)

3.: Otthon Pumbával

Reggel, mikor felkeltem a konyhában csak egy cetlit találtam anyuéktól:

 „ Sajnos dolgoznunk kell, mindkettőnknek, este jövünk haza. Legyetek jók, vigyázzatok magatokra és ne feledkezzetek meg Pumbáról! Kaja van a hűtőben, egyetek! Puszi: Anya, apa”

Mielőtt nekiláttam az evésnek felkeltettem az öcsémet, aki még mindig aludt.

-          Bill, ébresztő! – nem volt időm megfogni a vállát, mert Pumba felugrott és végignyalta Bill arcát

-          Fujj már, Tom! Ne nyalogass!

-          Valószínűleg én csinálom! – nevettem el magam, mikor Bill felemelte a fejét és meglátta a kutyát

Lementünk kajálni, majd illemtudó gyerekekként rendet raktunk. Sem Bill, sem én nem vagyunk olyanok, hogy széthagyunk mindent. szeretünk rendet tartani magunk körül, bár ez nem mindig sikerül. Anyu szerint Bill szobája néha egy katasztrófa súlyttotta terület, enyém pedig egy vihar utáni állapotra hasonlít. Nem az erősségünk a takarítás, na.

Később megnéztük, hogy mit lehet tudni az angol-bulldogokról és próbáltuk Pumbára ráilleszteni a jelzőket. Hát… eddig a horkoláson kívül semmi nem illik rá.

-          Tom, tanítsuk már meg valamire! – lelkesedett Bill

-          Előbb vigyük sétálni, mert ma még nem volt.

Pár perc múlva már Pumbán volt a póráz, a másik fele meg Billnél. Annyira jó látni, ahogy ennyire lelkesedik valami iránt.  Eddig nem volt semmi hobbija, amivel elfoglalta magát. Amíg én rajzoltam, ő csak császkált a házban, és ez nem jó. Most, hogy elhatározta, hogy a kiskutyánkból egy okos blökit farag, elfoglalja magát.

A gondolkodásomból Bill ébresztett fel, hogy Pumba a fa tövébe intézte a dolgát.

-          Szedd föl! – nevettem, az öcsém arckifejezésén

-          Nem, ez undorító! – fintorgott még mindig

-          Az állattartással jár! Na, szedd össze, mielőtt hülyének néznek minket, hogy a fa tövét bámuljuk.

Szerintem az öcsém úgy gondolta, hogy a kutyának abszolút nincsenek szükségleteik és csak úgy vannak. Szép álom.

Miközben hazafelé sétáltunk láttunk pár gyerekeket, akik a játszótérre igyekeztek a szüleikkel. Annyira aranyosak voltak, hogy megihlettek. Lehet, hogy nem vagyok vérprofi rajzos, de próbálom fejleszteni magam folyton. Igaz, nem járok művész suliba és nem is fogok, de imádok leülni egy rajzceruzával és egy lappal. Olyankor kizárom a világot, nem hallok és nem látok semmit és nem is érdekel semmi. A család már jól tudja, hogy ilyenkor nem szabad zavarni engem, mert akkor tuti nem tudom folytatni az elkezdett munkámat. Persze ezek nem egy két perc alatt összecsapott munkák, van, hogy hat- hét óra hosszat nem jövök ki a szobámból. Ilyenkor általában Bill szokott hangtalanul bejönni és letenni az asztalomra valami kaját meg piát.

-          Min gondolkozol? – kérdezte Bill, miután látta, hogy nem akarok megállni a házunk előtt

-          Csak, elgondolkodtam, semmi.

Az van, hogy mi megértjük egymást beszéd nélkül is. Nem kellenek szavak ahhoz, hogy értsem, mit akar Bill, és fordítva sem.

A lakásba érve elkezdtük tanítgatni Pumbát, den agyon nem akart összejönni. Még pacsit sem ad! Bill viszont minden áron meg akarja tanítani valamire a kutyát. Hát sok sikert hozzá!

-          Megjöttünk! – kiabáltak anyuék az ajtóból

-          Oké, mindjárt!

Miután elmeséltük nekik Bill ötletét, anyuék is megörültek, hogy végre csinál valamit.

-          Amúgy ma nincs iskola? – kérdezte apu eltűnődve

-          Szombaton? – néztem rá, mire furcsa fejet vágott

Nem sokkal később Billel eljöttünk filmet nézni, de nem emlékszem rá, mert elaludtam felét.   

Family's secret

Sziasztok! Meghoztam a 2.részt, remélem tetszeni fog :)

2.: Ajándék

Reggel olyan tíz órakor ébredtünk fel, mivel hétvége van. Végre kipihenhettük a hétköznapi fáradalmainkat. Nem tesz jót a korai kelés nekem az biztos.

-          Tom, ébredj! – böködött a tesóm

-          Mi az? Ég a ház? – néztem rá, mire elnevette magát

-          Nem, de anyuék azt mondták, hogy ma elmegyünk valahova, ha időben kész leszünk mindennel. Siess! – vajon mi lehet?

Az öcsém kérésének eleget téve felöltöztem, majd lementem reggelizni, ahol apu megerősítette Bill szavait. Szoktunk kirándulni nem az a furcsa, csak előtte való este szólnak. Lehet, elfelejtették, mindegy.

-          Kész vagy már? – ugrándozott Bill előttem

-          Ha arrébb mész, akkor egy pillanat. – válaszoltam neki, mivel a tükör előtt állt, nekem meg kellett igazítanom a rasztáimat

Bill annyira izgatott volt, hogy alig bírt magával az autóban is. Rég láttam már ilyennek, de nem baj. Folyamatosan azt kérdezgette, hogy hova megyünk.

Tök szép táj mellett haladtunk el, de a környék ismeretlen volt nekem. Soha nem jártam még erre. Felötlött bennem, hogy Billnek most akarják elmondani a titkot, de akkor miért rángattak magukkal engem is? Nem értem.

-          Na, akkor megkérlek titeket, hogy viselkedjetek és döntsetek okosan.  – mosolygott anyu, majd kiszállt az autóból, mire mi követtük a példáját

Egy kutyamenhelyre érkeztünk, ahova bementünk. Egy itt dolgozó ember körbevezetett minket az egész telepen, ahol mindenütt aranyos kutyák voltak.

-          Akkor melyiket választjátok? – Billel egymásra néztünk, majd rámutattunk egy kis angolbulldogra, aki talán pár hónapos lehetett

-          Biztos? – kérdezte anyu

-          Igen, őt szeretnénk.  – válaszoltunk egyszerre, majd arrébb álltam, hogy be tudjon menni az ember   

Apunak adta át a kutyát, aki inkább a kezembe adta. Bent elintézték a papírokat, majd a vezető mosolyogva hozzátette:

-          Na, Pumba, neked már jó helyed lesz!

-          Pumbának hívják? – láttam Billen, hogy mindjárt kiugrok a bőréből

-          Igen, de annyira kicsi még, hogy meg lehet változtatni a nevét, ha gondoljátok.

-          Nem, a Pumba tökéletes! – mosolygott Bill

Ezután egy állatboltba mentünk be, ahol bevásároltunk neki mindent. Vettünk a kiskutyának tápot, ólat, játékokat és pórázt és még kis ruhákat is. Persze mi még tudtunk volna vásárolni, de anyuék azt mondták, hogy ez bőven elég.

A hazaúton végig vele játszottunk, aminek nagyon örült a kis jövevény.  Úgy gondoltuk, hogy a szobánkban fog aludni, mivel kint megfagyna.

Otthon mindent megszimatolt a kutyus, mindenhova felment, csak a lépcsővel gyűlt meg a baja.

-          Fiúk! Gyertek ide! – kiabált fel anyu a konyhából

-          Úgy gondoltuk, hogy elég nagyok vagytok már ahhoz, hogy kapjatok egy kis szoba kedvencet, de ez sok felelőséggel jár. Szoba tisztaságra kell nevelnetek, meg kell tanítani lépcsőzni és sokat kell vele foglalkoznotok. Nem szeretnénk, ha nekünk kéne gondozni. – mondta anyu

-          Mindent megteszünk, ami tudunk! – lelkendezett Bill még mindig

-          Remélem is!

A nap hátralevő részében Pumbának próbáltunk a kedvében járni mindenhogy. Szegény annyira elfáradt, hogy a szőnyegen aludt el. Imádom, már most!

Family's secret

Sziasztok! Meghoztam a legelső részt az új történetből! Remélem tetszeni fog, és nyomot is hagytok magatok után!
Jó olvasást hozzá! :)

1.: Osztály kirándulás Berlinbe

Már korán reggel, hat órakor csodaszépen sütött a Nap. Még csak szeptember közepe van, így ez természetes. Persze a Nap ellenére már hideg van reggelente, de ez nem veszi el senkinek a kedvét attól, hogy egy kisebb melegítőben menjen ki az utcára.

Így volt ez velem és az öcsémmel is. Ma kirándulni megyünk Berlinbe, ahol egy csomó látványosságot megnézünk.  Persze voltam már a fővárosunkban, de most az osztállyal megyünk, így más lesz, mint anyuékkal. 

-          Vigyázzatok magatokra! – kísért ki minket, az ajtót anyu

-          Oké! Majd jövünk délután. – mosolyogtam rájuk, majd elindultunk

Az iskolától mentünk, ami nekünk húsz perc gyaloglást jelentett. Nem látjuk értelmét busszal menni, mert mire ideér, addigra rég a suliban vagyunk.

Nem nagyon beszélgettünk Billel, mert álmosak voltunk, de azért hétköznapi dolgokról ment a szövegelés. Úgy gondoltuk, hogy veszünk mindenkinek valami szépet, de nem túl drágát. Tudom, hogy láttuk már Berlint, de azért kell szuvenír a családnak.

-          Tom, hoztál csokit? – említettem már, hogy az öcsém kedvenc étele a csoki?

-          Persze, két tábla Milka van nálam.

Hamarosan az épület elé értünk, ahol már kint volt az osztályfőnökünk és a társaink is. Persze nem egyedül ránk vártak, mert volt, aki jóval később ért be. Billel midig úgy indulunk el otthonról, hogy háromnegyed nyolcra már bent legyünk a suliba. Nem vagyunk olya nagyon kiemelkedő tanulók, de nem is tartozunk a rosszak közé. Mármint nekünk is van egyesünk, ötösünk, mindenféle jegyünk és persze a balhékból is kivettük már a részünket, de alapvetően azokat próbáljuk kerülni. Mondjuk, Billt mindig megtalálják a lányosabb külseje miatt, olyankor megyek és megvédem.  Persze Bill is megtudja saját magát, de azért jobb, ha én ott vagyok mellette. Szeretem látni hol van.

-          Kedves 6. b osztály! Rendeződjetek kettes sorba! – rikácsolta Frau Henriette az osztályfőnökünk – Jól van, akkor most megszámollak titeket, aztán felszállhattok!

Miután harmadjára is nekiállt a műveletnek kezdett elég unalmassá válni. Hogy kaphatott diplomát, ha harmincig képtelen elszámolni?  De tényleg, húsz közelében mindig elakadt.

-          Nos, miután mindenki leült ismertetem a napirendet. Először megnézzük a Brandenburgi kaput, majd a fal emlékhelyét, felmegyünk a TV toronyba, bemegyünk a Régi Nemzeti Galériába, végül megnézzük a Reichstag-ot. A buszon lehet enni és inni is, de szemetet ne hagyjatok! Mindenkitől a legnormálisabb viselkedést várom el, nem szeretném, ha gond lenne bárkivel is. Kellemes időtöltést! – nos, igen a tanárunk egy kicsit lökött

A buszon végig ment a hülyéskedés, és a dumálás.

-          Tanárnő! – üvöltött Albert – Valaki követ minket!

-          Valószínű! – szólt Katie az osztály strébere

-          Mit kiabáltok? Ki követne? Nyugodj le!

Voltak még ilyen beszólások, amivel csak azt értük el, hogy felidegesítettük a tanárt. Mondjuk én nem csináltam semmit, ahogy általában, de mivel Billel hátul ültünk, mi is benne voltunk a buliban.

-          Kaulitzok! Ti is megkapjátok a magatokét! Gazdagabbak lettetek egy osztályfőnökivel! Elegem van belőletek! – szerint meg fog őszülni, mire mi végzünk

A kis csetepaté után – amin még a buszsofőr is nevetett- kezdődhetett a nap. Mindenhova bementünk, mindent megnéztünk, de igazából senkit nem kötött le nagyon. Szépek voltak a kiállított akárrmik, de a hamburgerezés mindenkinek jobban tetszett, kivéve Katie-nek.

-          Tudjátok, mennyi szemetet esztek meg?  Undorítóak vagytok! – puffogott, majd leült az asztalhoz

-          Katie, mi bajod lenne, ha egyszer nem sipítoznál? – kérdezte tőle Bill, aki ma feltűnően csöndben volt

-          Fogd be Bill! Te is meg fogsz hízni egyszer!

-          Lehet, de nem most, és nem egy hamburgertől! – nevetett az öcsém jókedvűen

Mikor elindultunk hazafelé már kezdett sötét lenni. Egyáltalán nem félek a sötétben, de nemszeretem. A mi környékünkön jobb, ha nem nagyon vagy kint egyedül szürkületkor. Mivel a közelünkben van egy erdő, sok a vadállat, illetve azt mondják, hogy hajléktalanok is élnek ott, de ez csak legenda; senki sem látta őket.

-          Tom, siessünk haza! – rángatott Bill, mikor leszálltunk a buszról

-          Bill, nem lesz gond, de ha akarod, felhívom anyuékat, hogy jöjjenek be értünk! Na? – öleltem át a kisöcsémet 

-          Nem kell, haza tudunk menni egyedül is!

Épphogy elindultunk megjelent előttünk a suli nagymenője Christian.

-          Csak nem fél a kicsi Billie? – röhögött kárörvendően

-          N…nem…. – láttam Billen, hogy kész vége, eddig tartott a higgadtsága

-          Most elmegyünk, te pedig beveszel egy nyugtatót és lehiggadsz!

-          Ne mond meg, hogy mit csináljak Kaulitz!

Sajnos nem tudtam folytatni, mert megjelent Christian háta mögött apu, aki elrendezte azt a benga állatot.

-          Gondoltam kijövök elétek, de kelljen a sötétben gyalogolnotok!

Az autóban mindent elmeséltünk apunak, aki sokszor csak nevetett a hülyeségeken.

Otthon korán ágyba estünk, mivel elfáradtunk a kirándulástól, ami akár máshogy is végződhetett volna.   

3 éve.....

Sziasztok! Ma három éve, hogy megnyitotta kapuit ez a blog. Három év sok idő, főleg egy blog számára, de még az ember életében is. 2011. októberében gondoltam arra először, hogy blogot szeretnék írni. Voltak ötleteim, terveim, de soha nem gondoltam volna, hogy idáig eljutok vele. Azt hittem, hogy egy- két hónap és annyi lesz; senki nem fog érdeklődni utána, mert kezdő vagyok, de nem így lett, amit köszönök szépen. Voltak néha kisebb kimaradások, de alapvetően próbálom mindig hozni a részeket időben, persze ez nem mindig sikerül, de - mint sokan tudjuk - nem csak rajtam múlik. Kinek van kedve írni, ha este későn ér haza, vagy ha fáradt? Gondolom senkinek. 

De most, térjünk a lényegre. Ma, a blog születésnapja alkalmából szeretnék készíteni nektek egy kis "összegzést". Szeretem tisztán látni a dolgokat, ezért most lesz egy pár számadat itt. 

Jelenlegi állás szerint 9504-en jártatok itt három év alatt, ami azt jelenti, hogy évenként átlagosan 3168-an látogattatok ide. Egy hónapban átlagosan 264 kattintás volt a blogra. Szerintem ez egy szép szám, annak ellenére, hogy - véleményem szerint- az öt év "semmittevés" miatt megcsappant a rajongótábor. Tudom, hogy vannak a Tokio Hotelnél sokkal népszerűbb zenekarok, énekesek, de azért az Alien-ek is sokan vannak, amit egy-egy szavazás alkalmával be is szoktak bizonyítani. 

Az oldalon jelenleg a negyedik történet indult el, ami a Family's secret címet viseli.

• Ezek közül egy TWC történet volt ( Egy átbulizott éjszaka következményei)
• Három pedig hetero történet.

Bejegyzések közül ez a 138.

• Ezek közül 104 a történettel kapcsolatos
• 34 egyéb bejegyzés 

Legforgalmasabb hónap 2014. augusztusa volt, 461 látogatóval.

Legtöbb bejegyzést 2011. novemberében írtam >> 17 bejegyzés

Végül szeretném megköszöni ezt a három évet a rendszeres olvasóknak, a kommentelőknek illetve az összes látogatónak. Sokat jelent nekem egy-egy visszajelzés illetve megtekintés. Ez azt jelenti, hogy nem hiába fektetem az energiámat és a szabadidőm egy részét a blogba. 

Jó látni, hogy vannak még olyan emberek akik olvasnak blogot, még ha az egy olyan zenekarról is szól, mint a Tokio Hotel.  

Köszönöm ezt a három évet! :)

Befejezésképpen annyit még szeretnék írni, hogy lett pár új dolog a blogon. Mostantól lehet írni nekem e-mailt illetve a történet bevezetőknél a szereplők leírását is módosítottam. 

Legközelebb már a Family's secret első részével jövök! :)

Family's secret

Sziasztok! Meghoztam az új történet bevezetőjét, ami remélem tetszeni fog. Itt még csak nagyjából bemutatom a családi viszonyokat, a következő részekben majd jobban kibontom a szereplők jellemét. Itt viszont leírom, hogy nagyjából mire kell számítani! De nem is írok ennyit, jó olvasást hozzá! :)

Bevezető

Tom és Bill Kaulitz – Trümper 1989.09.01-én látták meg a napvilágot. Mindketten aranyos kisbabák voltak, ám volt egy titkuk. Pontosabban Simone-nak, Gordonnak és Tomnak. Erről a dologról csak ők hárman tudtak. Bill még csak nem is sejtette, hogy milyen családba született. Fogalma sem volt arról, hogy egy bizonyos dokumentum megváltoztathatja az egész életét.

Tom és Bill átlagos gyerekek voltak. Iskolába jártak, játszottak, tanultak, mint minden gyerek. Tom boldogan játszott a tíz perccel fiatalabb öccsével, ám őt nyomasztja az a titok, amit Billnek nem szabad tudnia.  A család egész Lotische-ban példaértékűnek számított, hiszen soha egy rossz vagy hangosabb szó nem volt köztük. Ha valami rosszat csináltak a gyerekek, akkor megszidták őket, de Simone és Gordon, azt az elvet vallották, hogy egy gyereknek nem segít a pofon. Persze, kaptak szobafogságot, volt nettilalom, de alapjában jó család, jó gyerekkel.

Egy nap sajnos bekövetkezett az, amitől mindkét szülő rettegett. Tom beengedett két olyan embert a házba, akit nem lett volna szabad. Simone-ra és Gordonra sokkolóan hatott a két idegen szava. Azt hitték, hogy soha nem látják már azokat az embereket.

Vajon kik lehetnek a titokzatos idegenek? Miért ijedt meg annyira a két szülő? A legfontosabb kérdés viszont az, hogy mi a titok? És Bill miért nem tudhatja?

Erre kaptok választ, ha elolvassátok a történetet. A Bevezető után már E/1-ben fog játszódni; a további cselekményt Tom meséli el. 

Szereplők: 

Teljes név: Tom Kaulitz- Trümper

Születési hely, idő: Lipcse, Németország, 1989. 09. 01.

 Tom a nagyobbik Kaulitz fiú, aki bár nem szeret tanulni és iskolába járni, nagyon jó eredményei vannak. Szófogadó, becsületes fiú, aki igyekszik kimaradni minden bajból, ennek ellenére az gyakran megtalálja Őt. Kötelességének tekinti védeni Billt, akit mindenkinél többre tart. 

Kettőjük közül Tom tud a titkokról.  

Teljes név: Bill Kaulitz- Trümper

Születési hely, idő: Lipcse, Németország, 1989. 09. 01.

Bill a 10 perccel fiatalabb Kaulitz fiú, aki hasonlóan bátyához, jól teljesít az iskolába. Ő is kerüli a bajt, de feltűnően lányos vonásai miatt folyamatosan piszkálják, nem egyszer próbálták megverni; ám Tom mindig vele van, így nem érheti baj. Bill kölcsönösen nagyra tartja Tomot, amit ki is mond.

Ő az, aki semmit nem sejt a családjában zajló eseményekről.

Teljes név: Simone Kaulitz- Trümper

Születési hely, idő: Hamburg, Németország, 1970. 05. 12.

Simone, az ikrek édesanyja mindent elkövet annak érdekében, hogy a két fiúnak mindent megadjon. A nő nem akarta belekeverni a dolgokba nagyobbik fiát, de sajnos elengedhetetlen volt bizonyos dolgok miatt.

 Teljes név: Gordon Trümper

  

Születési hely, idő: Hamburg, Németország, 1969. 11. 20

Gordon azaz ember, aki szeret visszahúzódni a lakásuk garázsába a gitárjával és tudomást sem venni a világról. Gyakran védi meg két fiát, persze Billt megpróbálja "megférfiasítani", már ahogy egy kiskamaszt meglehet. Gordon az, aki már nagyon unja a titkolózást, de nem akar rosszat Billnek ,ezért hallgat. 

Egy kis ízelítő a szereplőkről, hogy ne csak a vakvilágba legyenek. Egyelőre ennyi a Kaulitz családról, a történet folyamán a karaktereket jobban meg fogjátok ismerni.  

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a befejező részt, amiben egy kicsit előrébb ugrott az idő, bár nem sokat. Jó olvasást hozzá!
Jövőhéten pedig már az új történettel a Family's secret-tel jövök! :)

30.: Túl mindenen

Miután megkértem Ria kezét, majd bejelentette, hogy terhes annyira gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem vettem, hogy már eljutottunk a szülésig.

Egyik éjjel Ria felkeltett, hogy nem érzi jól magát, vigyem be a kórházba. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, vagy mit csinálok, egyszerűen csak magamra kaptam valamit, majd mentem a kocsiért, aztán vissza menyasszonyomért. Billt gyors felébresztettem, mert azt mondta, hogy rajtam és Rián kívül ő akarja elsőként látni a kislányunkat.

A kórházban annyira hirtelen történt minden, hogy a szülőszoba ajtajáig fel sem fogtam a dolgokat.

A szülés minden pillanatára emlékszem. Én vágtam el köldökzsinórt, és én foghattam meg elsőnek. Hál Istennek nem volt egyikkőjüknek sem semmi baja, így velünk maradhatott a pici.

-          Hadd fogjam meg Tom! – kérte Ria fáradt hangon, mire én óvatosan a kezébe adtam a lányunkat

-          Annyira szép! – soha nem szoktam sírni, de most előtört belőlem

Igazából három napot kellett bent maradniuk, én pedig annyit voltam Jennyvel és Riával amennyit tudtam. Anyuék csak otthon nézték meg picit, mert nem akartak zavarni. Jól tudták, hogy mennyi a herce-hurca egy kisbaba körül.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak

-          Na, hol a kis unokám? – jött beljebb a házba anyu

-          Billnél. Alig akarja letenni. – nevettem, majd követtem a szüleimet

-          Olyan aranyos! – mondta Gordon majd átvette Billtől

-          Mindent tudni akarok róla! – hát igen, anyu mindig is határozott egyéniség volt

Elmondtam minden olyan információt, amit érdemes tudni a kislányomról, majd mikor elmentek Riával maradtam.

Egyébként, Jennifer Kaulitz- Trümpernek hívják a kiscsajszit, 3200 grammal és 52 centivel született a kis hajas baba. Nem sírt sokat csak akkor, ha kellett neki valami. Sokszor fogtam a kezemben, sétáltam vele, ringattam. Mindent megtettem, amit apaként megtudtam a kislányomért.

Ahogy telt az idő egyre nagyobb lett Jenny, és mire észbe kaptam már fél éves volt. Riával közben összeházasodtunk, és boldog családként élünk. Ennek ellenére Bill még mindig velünk él, bár már van barátnője. Furcsa, hogy végre összeszedett valakit, de határozottan jót tett neki. Azóta kivirult és folyton mosolyog. Már ők is tervezik a jövőt, bár Bill azt mondta, hogy ő 28 -30 éves koránál előbb nem akar gyereket.

-          Mit csinálsz? – kérdeztem Billtől a szobájába érve

-          Tom, nézd; neked már családod van: feleséged és gyereked. Én már felesleges vagyok itt és nem szeretnék zavarni. Jasminnal veszünk egy házat a közelbe és odaköltözünk – mosolygott rám a testvérem

-          Te esküszöm hülye vagy! Nem mész sehova! Elég nagy ez a lakás Jasmin is ideköltözik, ahogy Ria. Ki írja elő, hogy két családnak külön kell élnie? Jasmin cuccait átpakoljuk a vendégszobába, ami mostantól az övé lesz.  Nem lenne jó?

-          Igazából csak azért döntöttünk így, mert mi lesz, ha majd gyereket akarunk? Nem fogunk elférni!

-          Bill, már fiatal korunkban megbeszéltük, hogy nem megyünk külön; majd elköltözünk egy nagyobb házba. A pénz nem akadály nálunk, tudod jól.

Miután sikeresen lebeszéltem arról a tervéről itt hagy minket, visszamentem a felségemhez, aki épp játszott Jennyvel. Komolyan annyira aranyos ez a kislány, hogy a legrosszabb napomon is mosolyt csal az arcomra. Amióta megszületett felhagytam minden rossz szokásommal, még a cigivel is. Komolyan, azóta egy szálat sem szívtam el. Végre tizenakárhány év után sikerült leszoknom.

De mindezek, amit elmeséltem már a múltat képezik. Persze nem olyan nagy távlatról van szó, csupán néhány évről.

Bill, azóta megnősült, és hamarosan megszületik a kisfia Thomas. Az én kis Jennym pedig holnap tölti be az első életévét. Már ilyen nagylány! Persze hozzátartozik a történethez, hogy elköltöztünk, mikor Jasmin megtudta, hogy terhes, mivel nem lett volna elég a lakás hat embernek. Igazából elfértünk volna, csak szeretjük a vendégszobákat és így nem lett volna.

A cégünk azóta is működik, a Tokio Hotel pedig hamarosan elindul a következő turnéra, ami egyszerűen csak It’s my life nevet kapta. A dalok a mindennapi életünkről szól, a megpróbáltatásokról és természetesen rólunk, a Monszun négy fiáról, akik talán a századik születésnapjukat is a színpadon fogják ünnepelni és a róluk szóló film végén nyugodtan kimondhatják, hogy it’s my life.

*Vége *

It's my life

Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt, amihez jó olvasást. :)

29.:  Hogy mondtad?

Reggel mikor felébredtem Ria nem volt mellettem, pedig általában meg szokott várni, vagy felkelt. Pár percig csak néztem magam elé az ágyban aztán úgy, ahogy voltam alsónadrágban elindultam a lakásban.

-          Öcsi, nem láttad Riát? – értem le a konyhába, ahol Bill már evett

-          Utoljára fürdőben láttam. Hogy azóta hol van, ne kérdezd, nem tudom.

-          Köszi! – öntöttem ki magamnak egy csésze kávét

-           Talán elment boltba, vagy nem tudom.

-          Nem, meg szokott várni, míg fölkelek, csak azután megy valahova. – gondolkodtam félhangosan

Az éltető nedű után úgy döntöttem megnézem a fürdőben, hátha ott tartózkodik, és el felejtett kijönni.

-          Kicsim, bemehetek? – kérdeztem kopogás után

-          Ne, maradj kint! – kiabált ki a barátnőm, aztán úgy halottam mintha hányt volna

-          Minden rendben van? – nyitottam be, de inkább kimentem

Sokára jött ki a fürdőből, de akkor is sápadtnak és gyengének láttam. Úgy gondoltam elviszem orvoshoz, de ez a makacs nőszemély tiltakozott ellene. Már csak abban reménykedem, hogy nem valami vírus, csak tegnap rosszat evett és az miatt.

Délelőtt segítettem Billnek ruhákat válogatni, ami nem egy egyszerű feladat az öcsémnél. Ezt, ezért nem dobja ki, azt azért nem, amazt azért dobja ki; kész rémálom vele egy ilyen. Komolyan, én sem vagyok ilyen téren olyan hű de kicsinyes, nekem is sok ruhám van, de Billé mindenen túltesz. Van két egyforma dzsekije, ami szerinte nem ugyanolyan, véleményem szerint pedig igen. Nem tökre mindegy, hogy fekete, vagy annyira sötét barna, hogy az már fekete? Ki veszi észre a különbséget?

Egyébként tegnap mozit terveztem Riával, de mivel ágynak esett, nem akartam zavarni, hadd pihenjen, talán holnapra jobban lesz.

-          Tom, nem érzem jól magam, elmegyek orvoshoz. – jött be a szobába a menyasszonyom

-          Elvigyelek? Nem akarom, hogy valami gond legyen…..

-          Nem kell, egyedül szeretnék menni. Majd jövök!

Hát ez remek. Nem értem a nőket. Ha felajánljuk a segítségünket nem kell, ha nem, akkor milyen pasik vagyunk mi, hogy egy szatyrot sem bírunk elvenni tőlük. Ki érti ezt? Ja, persze egy másik nő.

Remélem most nem az lesz, hogy miért nem vittem el én.  Nem szeretnék veszekedni Riával, de egyszerűen néha kikerülhetetlen. Tudom, hogy „okos enged, szamár szenved”, de nem fogom hagyni magam. Attól, hogy menyasszonyom van, nem válok papuccsá; még mindig önálló ember vagyok.

     Délután anyuék átjöttek hozzánk, mert már régen láttak minket.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak az ajtóban

-          Ria hol van? – nézett körbe anyu

-          Elment orvoshoz, nem érezte jól magát egész nap. – válaszoltam miközben lesegítettem anyuról a kabátot

Sokat beszélgettünk minden hülyeségről, bár a gondolataim Ria körül forogtak, mivel délután ötkor még mindig nem jött haza.

-          Szia, kicsim, minden oké? – hívtam fel végül fél hatkor

-          Szia, igen, minden rendben van, már úton vagyok hazafelé. Egy húsz perc múlva otthon vagyok! – mondta, majd letette a telefont

Anyu és apu nem sokkal Ria érkezése előtt mentek el, ami azért sajnálatos, mert anyu mindenképp akart beszélgetni a leendő vejével. Egyébként az vettem észre, hogy a szüleim nagyon kedvelik a menyasszonyomat attól függetlenül, hogy hat évvel idősebb, mint én. Tudom, hogy általában a fiú szokott idősebb lenni, de ki mondta, hogy ez egy szokványos család?

Még mindig az öcsémmel élek és most már a leendő feleségemmel, na meg lassan egy állatkereskedést is nyithatunk, annyi kutyánk van. Ámbár, nem bánom, hogy Bill itt van velem, nem szeretem, ha ő messze van tőlem. Így legalább tudom, hogy biztonságban van, minden oké vele. Mondjuk, ha valami nem stimmelne, azonnal megérezném.

-          Tom beszélhetnénk? – lengette meg előttem a kezét Ria

-          Persze, mond csak. Mi volt az orvosnál?

-          Ezt fönt beszéljük meg, kérlek. –indult a szobámba

-          Igen? – ültem le az ágyamra

-          Tom, elmentem orvoshoz, ahol semmit nem tudott vele kezdeni, majd elküldött egy másik dokihoz…..

-          Mond már! – szakítottam félbe

-          Terhes vagyok!

-          Hogy mondtad? –döbbentem le egy pillanat alatt

-          Kisbabánk lesz, Tom!

-          Hát ez kész. Apa leszek kilenc hónapon belül! – csókoltam meg boldogan

Miután kiörültem magam, elmondtam Billnek, aki előtt úgysem tudtuk volna titkolni.

-          Ez komoly? Nagybácsi leszek? – ugrált örömében, mint egy ötéves

-          Igen, Bill, ez komoly! – nem bírtam megállni, hogy ne nevessek, de őszintén nem is akartam, ma nem, túl boldog voltam ahhoz

Őszintén szólva, nem akartam elhinni, hogy apa leszek, hiszen nem is terveztük. Örülök neki, de tényleg.

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a 28.részt, ami azt jelenti, hogy már csak két rész van vissza a történetből. Jó olvasást hozzá! :)

28.: Sajtótájékoztató

Reggel nagyon fáradtan ébredtem fel, ami mondjuk a lánykérés óta igaz. Azóta Riával szórakozom egész éjjel, így nincs időm aludni; bár kinek lenne ilyen nő mellett?

-          Kicsim, ma lesz egy sajtótájékoztatónk itt L.A-ban, úgyhogy ma nem leszek itthon – mondtam miközben reggeliztünk

-          Tom, a lánykérés is a témák között lesz nem? – kérdezte Bill, legalább is én ezt értettem, merthogy teli szájjal beszélt

-          Elvileg igen, de semmi nem biztos.

Reggeli után Billnek még át kellett öltöznie, merthogy mostanság kaja előtt nem hajlandó ezt megtenni.

-          Öcsi, igyekezz már, nem fogunk odaérni, még Gustavékért is el kell mennünk.

-          Kész vagyok, csak sminkeltem, ami neked sem ártana!

-          Nem kell nekem; induljunk!

Az út körülbelül húszpercnyire volt, igaz csak Gustavékhoz. A dobosunk és a basszerosunk is egy házba költöztek, mivel nem látták értelmét annak, hogy kettőbe éljenek, mikor mindig egymás mellett vannak.

-          Sziasztok, skacok! – köszöntünk egymásnak egy kézfogás kíséretében

-          Minden megvan? – jött a kérdés Gerogtól, aki mostanában igencsak maximalista lett

-          Persze! Billnek fél élete benn van a táskájában, plusz még a személyim és a jogsim is nála van. Nekem kb. ennyi kell. – válaszoltam, miközben megálltam a pirosnál

Érdekes, hogy mostanában nincsenek akkora dugók a városban, mint régebben, mikor ideköltöztünk. Vagy annyira megszoktam már, hogy fel sem tűnik? Mindenesetre mindenhova tizenöt perccel előbb indulok el a kelleténél, nehogy elkéssek. Eleinte volt, hogy fél órákat késtem egy megbeszélésről, mert dugóba kerültem. Nyilván egy ekkora nagyvárosban nem ehet kivédeni a forgalmi akadályokat, de azért egy kis odafigyeléssel mérsékelni lehet.

-          Tom, az eljegyzésről mit fogsz mondani?

-          Gustav, nincs értelme titkolni, rá fognak jönni, mellesleg sokan látták is az előkészületeket, nem fogom tagadni.

-          Csak azért kérdeztem, mert tudod milyenek a rajongók? Szét fogják szedni Riát!

-          Gus, tudom, mivel jár, de nem érdekel. Nem csinálhatom azt egész életemben, amit ők akarnak.

-          Te tudod, nem szólok bele!

Ezután megérkeztünk a helyszínre, ami egy hatalmas hely volt. Sokan leszünk, hiszen ez egy visszatérés a bandának. Gondolom nem egy ember lesz kíváncsi az új albumunkra, ezért próbáljuk minél színesebbre megcsinálni a sajtótájékoztatót. Bent már David várt ránk, aki elmondta, hogy mit vár el tőlünk, mit csináljunk és mit ne.

-          Kezdünk! – kiabált be Toby az öltözőnkbe, ahol pihentünk

Bent fotózkodtunk, majd leültünk a helyünkre, ami szokás szerint előre ki volt jelölve.

-          Tom, igaz, hogy eljegyezted Riát?

-          Igen, igaz. Nemrég valóban megkértem a kezét. – mosolyogtam

-          Gyereket is szeretnétek? Régebben egy interjú során azt mondtad, hogy neked soha nem lesz gyereked. Megváltozott ez mostanra?

-          Erről még nem beszéltünk Riával, de egyre inkább azt gondolom, hogy szeretnék kisbabát, majd egy pár év múlva. Most még nem érzem magam kész arra, hogy felelősséget vállaljak egy kis életért, de ez majd kialakul.

-          Eddig mindig azt hangoztattad, hogy neked nem kell gyerek…..

-          Tudom, de mostanra talán már felnőttem annyira, hogy megváltozzon a véleményem. Persze, hogy ezt mondtam tizenhat-hét évesen.

-          Bill, mit szólsz ehhez a dologhoz? És ti srácok?

-          Én örülök neki. Örülök, hogy végre a bátyám is belátja, hogy nem csak arra jók a nők. Kedvelem Riát is, nem szállt el magától, attól a ténytől, hogy Tommal jár.  Ő egy teljesen normális csaj, csak néha hisztis; de melyik nő nem az?

-          Én először kételkedtem ebben a kapcsolatban, hiszen Tom sosem akart komoly dolgot egy nőtől, de aztán rájöttem arra, hogy Tom tényleg szereti ezt a lányt. – szólt Georg

-          Én is örülök, hogy végre megtalálta a boldogságot, és egy normális nő van mellette. – mosolyodott el Gustav is

Még sok ehhez hasonló kérdést tettek fel, de igazából szívesen válaszolgattam. Bár, némelyiktől égnek állta hajam is.

Mikor végre valahára végeztünk az egésszel, hazamentünk és pihentünk.

Mindannyian elszoktunk a munkától és attól, hogy sokáig kell egy helyen ülnünk, meg úgy általában az egésztől. Este jól esett Ria mellé bebújni az ágyba és aludni egyet, bár ő már rág aludt, mikor mi hazaértünk. Komolyan, hogy lehet az, hogy reggel korán elmegyünk és este éjfél után érünk haza? Mondjuk, lehet nem kellett volna Billt beengedni a plázába. Talán akkor még időben hazaérünk és a menyasszonyomat is ébren találom…..