Sziasztok! Ahogy ígértem itt is van az Alone folytatása. Jó olvasást hozzá! :)
21: Megbeszélés
Egész délután egyedül voltam, ami
most tényleg jót tett nekem, mert tisztán akartam látni végre a dolgokat. Ez
ugye nem azt jelenti, hogy mostantól tök happy minden és soha többet nem fogok
Tomra gondolni, de mostantól megpróbálom pozitívabban látni a dolgokat.
Este, amikor már végképp
kimerültem a semmittevésben elmentem aludni, hogy addig se gondolkodjak, de
sajnos nem jött álom a szememre és csak forgolódtam az ágyban. Hajnalban aztán
sikerült pihennem egy kicsit, de meglátszottak reggel a kialvatlanság jelei.
Karikás, égő szemekkel ébredtem fel, ami miatt újra kellett használnom a
már-már elfelejtett sminkkészletemet.
Miután ittam egy kávét és
reggeliztem elindultam dolgozni, mert hát a főnök nem maradhat távol ennyi
ideig az irodától, mert elég nagy felfordulást okozhat ez. Mondjuk, szerencsére
nekem ott van Andy, aki kordában tartja a kis csapatot.
- Sziasztok! – köszöntem, miközben becsuktam az
ajtót magam mögött – Hogy halad a munka?
- Szerencsére mindent kézben tartottam, így egész
jól haladunk. Viszont elkezdtem szervezni egy bemutatót az utólagos
engedélyeddel, mert nem vagyunk éppen elárasztva megrendelésekkel, amióta
megint tiszta depi vagy és nem csinálsz semmit. – jajj anyám, nekem ehhez
reggel van, de nagyon
- Öhm, oké, akkor segítek abban közben megnézem a
terveket. – kell egy kávé, de gyorsan
- Főnök, tegnap elmentem egy kicsit korábban, mert
előre nem látott dolgom volt. Ugye nem gond? – kérdezte Stefani, az egyik
tervező
- Ha leadtad a terveket, akkor nem, de ne csinálj
belőle rendszert. – nem szeretem, ha ezt csinálják, de nem rúghatok ki mindenkit,
csak azért mert nekem rossz kedvem van
Lassacskán bejutottunk az irodába
Andyvel, ahol átnéztem azokat a terveket, amiket a többiek leraktak az
asztalomra a távollétem alatt. Sok jót találtam köztük, de sajnos volt olyan
is, amit úgy, ahogy volt kidobtam a kukába. Nem értem mit nehéz megérteni azon,
hogy hordható ruhákat álmodjon meg. A kacifántos, viselhetetlen darabokkal nem
igazán tudok mit kezdeni, mert nem fogják megvenni az emberek, ami a cél.
-
Egyébként hogy érzed magad? – kérdezte Andy,
miközben engem figyelt
- Viszonylag jól vagyok, legalább is a tegnaphoz
képest. Próbálom elterelni a gondolataimat, így legalább nem fáj annyira. Amúgy
tényleg bocs a múltkoriért, de egyszerűen nem akartam, vagyis nem bírtam ott
maradni.
- Semmi gond, csak megijedtem, amikor nem
találtalak, nem tudom miért, de a legrosszabbra gondoltam egyből. Bill,
ismerlek és ezért féltelek.
-
Nem fogok hülyeséget csinálni.
A beszélgetésünk után átnéztem a
megrendeléseket, és igaza volt Andynek, ez siralmas. Konkrétan negyedére
visszaesett pár nap alatt vagy inkább hét.(?) Nem tudom, meddig voltam távol,
de ezen a helyzeten változtatni kell.
- Andy, egy bemutatóból mennyi bevételre
számíthatunk? Vissza tudjuk szerezni a most kimaradt pénzt?
- Szerintem simán meglesz, már csak a fanok miatt
is. Ők konkrétan mindenhol ott vannak még mindig.
- Rendben, akkor mutasd, hogy eddig mit csináltál.
Mennyi új anyag áll rendelkezésünkre?
-
Ebédszünet utánra megmondom. Így fejből nem
tudok adatokat.
-
Rendben, akkor menjünk kajálni!
Ki mondta, hogy szeretek
dolgozni? Az ilyen ügyeket mindig Tom intézte, mert nekem ehhez soha nem volt
türelmem; ezért most felvettem Andyt. Nekem mindig csak a művészi része
tetszett a dolognak, az adminisztráció meg az ilyen hülyeségek soha. Ahh, hogy
miért nem egyszerűbb!
- Nos, itt van, hogy mennyi nyereség lenne, mennyi
anyag és az összes kiadás. Pontosabb részleteket csak akkor tudok mondani, ha
már minden meg lesz beszélve. – hozta be a papírokat Andy ebédszünet után egy
órával
- Rendben, akkor munkára fel!
