B.U.É.K.

TH-ban gazdag újévet kívánok minden egyes olvasómnak!

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben nem várt esemény fog történni, ami merőben megváltoztatja Tom életét. Jó olvasást hozzá! :D

 9.:  Szőke haj

-          Barátnőd van? – kérdezte döbbenten Ria, miközben felállt a fotelból

-          Dehogy, fogalmam sincs, hogy ki volt ez. Lehet, hogy csak egy alkalmazott, vagy nem tudom! – hajaj, a’sszem mindent elrontott az a lány

-          Tudod Tom azt hittem, hogy egyszer az életben kifogok egy jó pasit, de most már kezdem belátni, hogy egyformák vagytok. Nektek nem kell egy normális, tisztességes nő, csak az olyanok, akik kirakják mindenüket és egy szóra ugranak nektek.

Miután Ria elment, azonnal hívattam a titkárnőmet, Melissát:

-          Ki volt itt kb. öt perce? – kérdeztem rá, idegesen

-          Nem tudom Tom, lehet, hogy a csajod! – szórakozott rajtam, ami nekem egyáltalán nem tetszett

-          Ne hülyéskedj! Nem vagyok jókedvemben!

-          Nem tudom!

Innen az egész napomat átvette egyfajta nyomozás féle dolog. Rá kellett jönnöm, hogy ki volt az a lány.  Egyszer az életben szerelmes vagyok, akkor is elrontja valaki; nem hiszem el.

Mikor visszajött Bill őt is kérdezgettem, de állítása szerint nem járt itt senki. Akkor most mi vagyunk a hülyék Riával vagy nagyon be akarnak kavarni nekem? 

Melissát elküldtem, hogy nézzen körül egy kicsit, ki látott valamit, de az összes alkalmazottam olyan, mint egy …. egy…egy nem is tudom micsoda. Ezek nem hallanak, nem látnak semmit az ég adta világon, de hogyha valami pletyka terjed, akkor fél percen belül mindenki tudja.

Majdnem vége volt a műszakomnak mikor ismét kopogott valaki:

-          Chantelle? Te mit keresel itt? – kérdeztem döbbenten, miközben felültem normális helyzetbe

-          Tom el kell mondanom valamit! – kezdett drámázni, amit nagyon nem szeretek

-          Mi van? Csak nem rájöttél, hogy megcsaltál? – néztem rá önelégült mosollyal az arcomon

-          Terhes vagyok!  - mondta ki, amire végképp nem számítottam – De láttam te már tovább léptél!

-          Mond, hogy hülyéskedsz! Nem lehetsz terhes, vagyis tőlem nem az biztos! - na ne, ez nem lehet igaz

-          De tőled van!  Tizenkét hetes terhes vagyok és akkor még bőven veled voltam és nem csaltalak meg!  - nézett kölyökkutya szemekkel, amitől mindig is beadtam a derekam

-          Chantelle, ez nagyon nem vicces, ilyennel nem szórakozhatsz!  Most mit csináljak? Mit szeretnél?

-          Együtt lenni veled, és talán egy napon a feleséged lenni! - ennek meg mi a baja? Feleségem?  Nem akarok megnősülni!

Szerencsére ekkor belépett Bill és sűrű bocsánat kérések közepette leült az asztalához, keresni egy mappát.

-          Semmi baj Bill, Chantelle már úgy is menni készült! – nézetem rá szúrósan, mire felállt

-          De mi lesz a …

-          Majd, megbeszéljük, holnap du. ötkor legyél a házunk előtt. Ne késs, mert nem fogok rád várni, dolgom van! – utasítottam, majd az ajtó felé mutattam

Bill ezután, megjegyezte, hogy ez felettébb bunkó dolog volt tőlem, de nem nagyon zavart. Hogy lehet az, hogy terhes tőlem? Hiszen én mindig vigyáztam az ilyenre, nem lehet, hogy ez megtörténjen, itt valami hibádzik, de nagyon.

-          Min gondolkozol? – zökkentett ki az öcsém

-          Chantelle azt mondta, hogy terhes.

Na, itt még az öcsém is leblokkolt.  Most mi tévők legyünk?

Aludjunk rá egyet… 

It's my life

Sziasztok! Majdnem egy hónap kihagyás után itt az új rész, ami már egy kicsit izgalmasabb, mint az eddigiek. Jó olvasást hozzá, és ne felejtsetek el véleményt hagyni és szavazni! :D

  8.:  Próbatétel

Reggel abban a tudatban keltem fel, hogy ma el kell mennem vásárolni egy kis ajándékot. Azt tetveztem, hogy nem írom rá egyértelműen, hogy én voltam, csak teszek egy kis utalást magamra.

Gyors megreggeliztem, majd zuhanyoztam és itt megakadtam.

-          Bill, segíts! Mit vegyek fel? – kiabáltam a gardróbomból

-          Szerintem, azt a fekete farmerodat, fehér pólóval. Ez tökéletes kombináció lesz.

Miután felöltöztem, elindultam vásárolni, először kaját magamnak és az öcsémnek, aztán valami ajándékot Riának.

-          Jó napot! – köszöntem a virágárusnak

-          Jó napot! Miben segíthetek?

-          Egy virágcsokrot szeretnék, lehetőleg vörös rózsákat.

-          Mekkora legyen az a csokor? Fűzzek bele egy kis üzenetet?

-          Nem kell hatalmas, de legyen nagy, nem kell bele semmi üzenet.

Ezután elmentem a boltba és vettem egy finom csokit, amit Bill is szeret. A pénztárhoz menet meggondoltam magam és úgy döntöttem, hogy mindjárt kettőt veszek, hogy otthon is legyen egy. Nem akarom, hogy az öcsém nyafogjon ez miatt.

-          Főnök, van egy pár……- mihelyst beléptem az épületbe már jöttek is utánam.

-          Ne most. Később jöjjenek az irodába, vagy vigyék az öcsémnek. Nem érek rá. – mentem az irodám felé, miközben rájöttem, hogy gyakorlatilag az mondtam az alkalmazottaknak, hogy ne jöjjenek utánam, de tegyék az öcsém irodájába a papírt, ami az én irodám is. Látszik, hogy szét vagyok esve.

-          Az előbb hoztak szerződéseket, azt mondták, hogy elég fura vagy. – nevetett Bill

-          Menyjenek a…… - röhögtem én is

-          Mit csinálsz? –kíváncsiskodott Bill

-          Ria… - na és itt leesett neki, hogy mit művelek

Hamarosan kész voltam a levélírással, amit nagy nehezen beleraktam a virágcsokorba.

-          Bill mindjárt jövök.

Út közben találkoztam egy kislánnyal, akit meg is állítottam.

-          Szia! – köszöntem neki és leguggoltam elé

-          Csókolom! – nézett rám, miközben megállt

-          Ria a felkészítőd ugye? – pillantottam rá reménykedve

-          Igen.

-          Vidd be neki ezt, de ne mond meg, hogy én küldtem! Oké?

-          Oké, beviszem. – még jó, hogy gyerekek és azt csinálják, amit én mondok

Visszafele már egy kicsit ideges voltam, hogy mit fog gondolni rólam. Vajon a kislány tényleg tartja a száját? Reménykedem benne.

-          Tom, most hívott David, hogy holnap lesz egy fotózás, amire el kell mennünk. – mondta Bill miközben leültem az íróasztalomhoz

-          Mikorra kel beérni? – pötyögtem a telefonomba az időpontot

-          Reggel tízkor lesz, nyolcra ott kell lenni.

Hurrá! De komolyan, nem elég az, amikor a paparazzik készítik rólunk a képeket? Miért kell még beállnunk is ehhez és miért kell állandóan műmosolyt kreálnunk ezeknek? Tudom, hogy szeretik a rajongók ezeket, de én nem vagyok oda értük.

-          Holnap konzultáció is lesz nem? – nézett rám Bill

-          Úgy tudom, hogy lesz. – válaszoltam, majd hallottam egy halk kopogást és betessékeltem az illetőt

Majdnem leestem a székről, amikor megpillantottam Riát, a virágcsokorral a kezében.

-          Elnézést; Tom beszélhetnénk négyszemközt? A gyerekek elmentek enni. – mosolygott rám, amitől melegem lett

-          Persze, miért ne? – hebegtem össze-vissza

-          Akkor én nem is zavarok. – állt fel Bill a székéből

Ria megvárta, amíg kimegy az öcsém és csak akkor folytatta a mondanivalóját.

-          Foglalj helyet nyugodtan! – mutattam az előttem lévő székre

-          Köszönöm. Szóval… Mi ez a virágcsokor és a csoki? – tehát rájött, hogy én voltam…

-          Honnan veszed, hogy én adtam? – pillantottam rá furcsán

-          Az egyik alkalmazottad mondta el, kérdezés nélkül.

-          Csak annyi, hogy nagyon tetszel és gondoltam bepróbálkozom nálad; legföljebb nemet mondasz. – néztem rá kínosan

Ki sem mondtam jóformán, hallottam, hogy csapódik az ajtó, de csak egy szőke hajzuhatagot láttam.

Ki lehetett az a lány? És mit akart tőlem? Ki kell derítenem.

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már megjelenik Ria is. Jó olvasást hozzá! :)

7.: Zseniális

Először csak a kartonokat néztük át, hogy a papírok alapján válogathassunk közülük, aztán még a mai nap folyamán behívjuk őket.

-         Bill nézd, itt van Ria is. – mutattam az öcsémnek, aki elég furcsa fejet vágott

-         Tom, látom rajtad, hogy van valami, amit nem mondasz el a lánnyal kapcsolatban. – tette le az aktuális mappát és fordult felém

-         Tetszik, de nagyon. Nem tudom, hogy miért, és mit érzek, mert ilyen még nem volt. Egyszerűen nem megy, minden egyes pillanatban ő jár a fejemben. – mondtam ki az igazságot, mire Bill szóhoz sem jutott

-         Azt akarod mondani, hogy szerelmes vagy? – nézett rám mosolyogva

-         Nem tudom Bill, nem tudom. Na de dolgozzunk, még ma meg akarok lenni ezzel.

Még kb fél órát át válogattunk a mappák között, mire végeztünk, így jöhetett a találkozás a leendő tanárokkal.

-         Tom, ugye nem fogsz hülye kérdéseket feltenni Riának? – nézett rám az öcsém tök komolyan

-         Minek nézel? Persze, hogy nem.

Először egy Juliet nevű lánnyal beszélgettünk, aki nagyon elnyerte a tetszésünket, de még így is voltak kilencen, akiket meg kellett hallgatnunk, a következő egy Ramona nevű hölgy volt, aki szintén nagyon jól válaszolt minden kérdésre. Elizabeth és Emma viszont nem nyerték el a tetszésünket, de még így is jobban tetszettek, mint néhány másik lány.

Nyolcadikként Ria lépett be az ajtón, mire én majdnem félrenyeltem az üdítőt.

-         Jó napot! Ria Sommerfeld vagyok. – mutatkozott be, majd kezet rázott velünk, mire én majdnem leestem a székről

-         Foglalj helyet, és szerintem tegeződjünk. – mosolygott Bill

-         Rendben. Nos, akkor az első kérdésem az lenne, hogy jelenleg párkapcsolatban élsz?  - találtam ki hirtelen

-         Nem, egy jó ideje nincs senkim. – mosolygott rám, kicsit sem furcsállva a kérdésemet

-         Öhm.. elnézést, Tom velem jönnél egy pillanatra? – köhintett Bill, miután rájött, hogy mit akarok

-         Tom, mit művelsz? Ez egy válogatás! Nem csajozhatsz itt! – figyelmeztetett az öcsém, tök feleslegesen

-          Hagyjál már, tudom, hogy mit csinálok, nem mászok rá, csak kérdezősködöm, amit talán szabad. – indultam vissza

-         Elnézést, csak nem értettünk egyet valamiben. – magyarázkodtam

-         Semmi gond. – mosolygott még mindig

Nem sokkal később végeztünk és nekiálltunk a megbeszélésnek, ami annyiból állt, hogy elmondjuk a véleményünket a másiknak és döntünk. Még jó, hogy a testvéremmel dolgozom, így szinte mindenben meg tudunk egyezni elég hamar.

-         Na, jó, akkor jöjjön az igazság pillanata. – fújta ki a levegőt Bill

Kiálltunk és elmondtuk, hogy ki lesz felkészítő, és ki nem lehet az.

Hál’ Istennek Ria is köztük volt, aminek kifejezetten örültem, mert tetszik a lány, de nagyon. Remélem meg tudom puhítani, és lesz valami ebből.

Ennek reményében odamentem a lányhoz, aki már épp készült az irodánkhoz menni, hogy megírjuk a szerződést.

-         Szia! – köszöntem neki barátságosan

-         Szia! – mosolygott rám miközben megállt

-         Miért jelentkeztél ilyen munkára, mikor annyira gyönyörű vagy, hogy dolgoznod sem szabadna? – tettem fel a kérdést, mire elpirult

-         Mert szeretem a gyereket és még soha nem volt olyan munkám, mikor gyerekekkel foglalkozhattam. – mosolygott a válasz közben

-         Nem baj, ha felteszek egy személyes kérdést? – érdeklődtem, mielőtt olyat kérdeznék amivel megbánthatom

-         Persze, legfeljebb nem válaszolok rá.

-         Milyen pasik jönnek be? – bevallom, hogy féltem a választól

-         A külső az nálam nem annyira lényeg, minden pasi más és más, lehet, hogy egyiknek jól áll valami a másiknak viszont nem, jellemben legyen megértő és őszinte és hűséges és nem utolsó szempint a figyelmesség sem. Nem kell elhalmozni ajándékokkal, de néha egy kis csoki, vagy virág jól esik. Nagyjából ennyi. De miét kérdezted?

-         Csak úgy. Valahogy te másnak tűnsz, mint a többi lány, Valamiért emberibbnek látszol. Alig van rajtad smink és nem vagy csontkollekció ami tetszik.

Nem sokkal később Billel már úton voltunk hazafelé, miközben én a holnapot tervezgettem. Úgy döntöttem, hogy bepróbálkozom Riánál. Nincs veszteni valóm, maximum nemet mond.

Igen, holnap kedveskedek neki valamivel. Csak tudnám, hogy melyik csokit szereti.

Ilyen gondolatokkal merültem álomba, amiben Ria és én voltunk jelen, egy boldog párként… 

2 év

Sziasztok! Pontosan ma, két éve, hogy elkezdtem szerkeszteni ezt a blogot. Az idők során voltak kisebb nehézségek az írásban, sokszor időhiány is közbeszólt, de azt hiszem két év alatt nem rossz, amit elért az oldal.
Mivel ma van a blog szülinapja, ezért úgy gondoltam, hogy összegzem egy kicsit az oldalt:

Jelenlegi állás szerint 5948 látogató volt ez idő alatt, ami azt jelenti, hogy az első évben 2974-en jártatok itt, egy hónapban pedig, több mint 247-en látogattátok meg az oldalt, amit nagyon köszönök. :)

Blog nyitása: 2011. november 3.

3 közvélemény kutatás zajlott. ( jelenleg is érvényben van egy)

Az oldalra 3 történet került fel, melyek közül egy TWC jellegű.

Két év alatt 9 rendszeres olvasóm gyűlt össze, amiért hálás is vagyok, jó érzés látni, hogy ennyien olvassátok. :)

Bejegyzések közül ez a 103.

• Ezek közül 76 történetet tartalmazott 
• 27 bejegyzés pedig más témában íródott

Ami egy kicsit bánt, hogy 24 hónap alatt 37 megjegyzés érkezett 

A legforgalmasabb hónap: 2013. májusa volt 440 megtekintéssel 

A legtöbb bejegyzést 2011. novemberében írtam ( 17 ) 

Két év alatt 3 design volt a blogon, ami mind történetváltással került fel. 

Végül szeretném megköszönni mindenkinek, akik legalább egyszer itt jártak, a rendszeres olvasóimnak, és a kommentelőknek a kedves szavakért. Jól esik látni, hogy ennyien érdeklődnek zenekar iránt, még akkor is ha éppen nem annyira aktívak, jól esik, hogy ebben a rohanó világban szántok egy kis időd a blogomra és a történeteimre. :)

 

It's my life

Sziasztok! Meghoztam történet következő részét, amiben már megkezdődik a válogatás. Jó olvasást hozzá! :D

6.: Sok

Ma van a gyerekmodell válogatás, ami sok munkát igényel, na meg türelmet a kicsikhez. Billel úgy döntöttünk, hogy három éves kortól hat éves korig egy korosztály aztán tíz éves korig majd tizenegytől tizenötig és végül tizennyolcig. Úgy gondoltuk, hogy azért már tudjanak járni és beszélni, hogy feltehessünk nekik egy - két kérdést.  

A reggel már tipikus hétfőként kezdődött, tehát álmosan és nyűgösen. Mióta otthagytam a barátnőmet jól érezem magam, mert nincs „határidő” amire hazaérjek, nem vagyok pórázon tartva, egyszóval szabad vagyok, ami számomra a legfontosabb; csak az hiányzik, hogy hétfő reggel már képes volt annyit beszélni, hogy nem aludtam el evés közben.

-         Bill, akkor hogy csináljuk? Valami séma alapján? Miket nézünk meg a gyerekeken? – kérdeztem, mivel nem nagyon vagyok jártas ebben

-         Úgy gondoltam, hogy először csak megnézzük őket és pár kérdés lesz a koruknak megfelelően, majd akiket jónak találunk, visszahívunk és elkérjük a papírjaikat és abból választunk.

-         De a tiniken már smink is van, tehát így…..

-         Lemosatjuk velük! A természetes bőrükre vagyunk kíváncsiak nem a sminkelési technikájukra! – mikor lett ilyen magabiztos az öcsém?

Hamarosan a céghez értünk, mivel sok dolgunk volt hozzákezdtünk már hét órakor.

Amikor megláttam a gyerekeket átfutott az agyamon egy pillanatra, hogy na, most futás. De ez egy munka, nem tehetek meg itt akármit, csak azért mert hétfő van.

Gyorsan beindítottuk a gépeket, előkészültünk és már hívhattuk is be az első gyereket, aki kerek öt éves volt.

-         Szia, bemutatkoznál? – mosolygott rá Bill, a lehető legkedvesebben

-         Kiara vagyok, öt éves és ovis. – nevetgélt a szöszi kislány

Felírtunk róla egy-két dolgot majd jöhetett a következő:

-         Szia, bemutatkoznál? – kértem most én, miközben írogattam.

-         Sziasztok, Amanda vagyok, tizenhat éves, jelenleg másodikos gimnazista. – mosolygott fogkrémreklámba illő vigyorral

-         Miért jöttél ide? – tette fel a kérdést Bill

-         A jövőben szeretnék modell lenni és ezt a helyet megfelelőnek találom ehhez.

Nagyon sok gyereket hallgattunk meg ezért el is fáradtunk, és úgy döntöttünk, hogy holnap még nem választunk nevelőt nekik, mivel még válogatni kell közülük.

Van, aki semmilyen kritériumnak nem felelt meg, van, aki tökéletesen vette az akadályokat, de valamiért mégsem válhat belőle modell, van, aki nem volt tökéletes, de még lehet rajta dolgozni.

-         Bill, most csak úgy mehetnek a nevelőkhöz majd? Felkészítjük őket és ennyi? – kérdeztem az ikremet este, mikor hazaértünk

-         Igen, egyből a nevelőkhöz, aztán majd idő közben elküldjük őket orvoshoz, pszichológushoz.

-         Miért kellenek ezek? – jött az értelmes kérdés tőlem

-         Mert a modellek, főleg a tinik képesek követni a tapasztaltabbakat, akik esetleg rossz példát mutatnak nekik. Sosem szabad elhanyagolni a tiniket. Közbe jöhet nekik anorexia, depresszió és még sorolhatnám. Folyamatosan ellenőrizni kell őket, nem szabad ösztönözni őket a fogyásra: ne feledd, mi nem csontvázakat keresünk, hanem modelleket. Ezek között pedig különbség van!

-         Értem. Mikor küldjük őket?

-         Miután megszokták a felkészítőjüket és a szülők is.

-         Figyelj, majd holnap válogassuk ki őket, ma már nincs erőm ehhez, teljesen leszívtak. Holnap folytatjuk, és majd utána jöhetnek a felkészítők.

El sem hiszem, hogy ilyet mertem állítani. Már múlthéten a keddet vártam, hogy végre láthassam Riát, erre meg elhalasztjuk a dolgot, De mondjuk, ha hamar megleszünk, akkor még talán belefér a munkaidőnkbe és nem kell elnapolni.

Szeretnék minél előbb megismerkedni Riával, mert az, az igazság, hogy nagyon tetszik és most valami egészen mást érzek, mint eddig. Máskor csak egy valami vezényelt engem, de most nem. Most hajt a vágy, hogy megismerjem és vele lehessek. Nem tudom, hogy mi ez, de jó érzés. Szeretnék végre egy komoly kapcsolatot, ahol nem csak egy dolog van előtérben és semmi más, szeretném, ha leülnénk és beszélgetnénk, hülyéskednénk és együtt lennénk. Úgy érzem, hogy már csak így, látásból beleszerettem ebbe a lányba, ami megijeszt és boldoggá tesz.

Azzal a tudottal merültem mély álomba, hogy holnap talán találkozok a barna szépséggel, Riával.

Kedd reggel megegyezetünk az öcsémmel, hogy sietünk válogatni, majd jöhetnek a tanáraik.

Mindegyik korosztályból húsz gyerek került be a csapatba, így lesz min dolgozni, de mégsem túl nagy tömeg egy embernek.

Miután mindenkinek megmondtuk, hogy jöhet agy sem ( már akiket visszahívtunk) jöhetett a nehezebb része a tanár választás. Vajon köztük lesz Ria?            

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben egy kicsit elszabadulnak az indulatok. Jó olvasást hozzá, és várom a véleményeket. :D

5.: Otthon édes otthon

A szombat annyira gyorsan elment, hogy szinte észre sem vettem. Vasárnap reggel gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy itthoni szerelést. Lementem enni, de láttam, hogy Bill nagyon néz valamit rajtam.

-         Mi az a seb a kezeden? – kérdezett rá az öcsém

-         Nem tudom, biztos megkarcoltam valahol. Nem emlékezhetek mindenre.

-         Tom, amikor jöttél ki a fürdőből akkor is láttam egy hasonlót az oldaladon! Mit csináltál? Illegális dologba keveredtél? Verekedtél? Mondj már valamit!  - emelte fel a hangját az ikertestvérem

-         Ne ordibálj velem! Nem tudom mit csináltam, lehet, hogy elestem, fogalmam sincs. Miért kell mindenről tudnod?

-         Csak segíteni akarok! Mond meg!

-         Nem illegális, nem verekedtem; utoljára mondom, nem tudom mit csináltam

Csak nem akart leakadni erről a témáról. Nem hazudtam neki, tényleg nem tudom, hogy hogyan kerültek oda azok. Tegnap még semmi nem látszott.

Otthon még pakolgatunk egy kicsit, mert anyu szerint nálunk mindig rendetlenség van, noha mi ez nem így gondoljuk.

Bill, kezd készülődni, mert hamarosan indulunk anyuékhoz, nem akarok elkésni, őfelsége miatt.

Én is elmentem készülődni, de én nem nagyon akartam kiöltözni, tekintve, hogy tiszta seb vagyok és anya addig nem hagyna békén, amíg ki nem szedi belőlem, hogy mit műveltem, amit nem igazán akarok.

Fél óra múlva Billt kitessékeltem a szobájából, mondván, hogy nem szépségversenyre készül, nem kell divatbemutatót csinálni. Hamarosan elindultunk a szüleinkhez, ahol már vártak minket.

Lassan vezettem, tekintve, hogy csúszott az út.

-         Tom, figyelj már! Csúszik az út! Tom! – visítozott az ikrem

-         Fejezd már be a nyávogást! Nem lehet úgy vezetni, hogy te itt mellettem rinyálsz; hidd el vezettem már extrémebb helyzetekben is, és lám itt vagyok, élek. Nem lesz gond, tudom uralni a helyzetet.

Hamarosan odaértünk az ebédre, ahol már aggódtak értünk, mivel anya szerint életveszélyes odakint vezetni. Amúgy meg hol máshol vezessek? A szobámban nem tudok.     

-         Jaj, fiuk, nem kellett volna eljönni ilyen időben! – mondta anyu miközben beengedett minket

-         Istenem, csak egyszer ne kéne ezt a rinyálást hallgatnom! - könyörögtem

-         Fiam, hidd el az összes nő ilyen, főleg amikor gyerekük lesz, na meg persze az öcséd a kivétel. – veregette meg a vállam Gordon

-         Hidd el, várom a pillanatot, amikor abbahagyják! – nevettem

Mivel nem volt kész az ebéd beszélgettünk mindenféle tervekről, amit persze muszáj volt elmondani anyunak, mert azt hitte, hogy valami illegális lesz.

Apuval gitároztam egy kicsit, mivel mindig megtesszük, amikor látjuk egymást.

-         Fiam, lassan lekörözöl, olyan dolgokat csinálsz hamarosan azzal a gitárral, amiről én még álmodni sem merek. Profi vagy! – pacsizott le velem apu

-         Hát, mindennap gyakorlok, de azért még így is rám fér a tanulás. – mosolyogtam, miközben letettem a gitárt

-         Mit csináltok? – jött be Bill a szobába

-         Ehhez nem értesz öcsi, menj segíteni anyának. – mondtam

-         Nem, be nem áll a szája, nekem meg beszélhetnékem van.

Ez miatt végig kellett hallgatnunk egy fél órás előadást az új Gucci cipőjéről és parfümjéről, ami legalább annyira érdekelt minket, mint a házi munka.

-         Tom, Bill mesélte, hogy csúnyán beszéltél vele. – kezdett bele anyu

-         Nem is, beszéltem vele úgy! Bill miért találsz ki dolgokat? – néztem az öcsémre, akinek az eddig győztes mosolya lehervadt

-         Nem hazudok! Hogy beszéltél velem az autóban?

-         Bill, az csak pfuu…. Miért kell neked mindent mindig elmondani anyunak? Nem vagyunk már dedósok! Szokj már le erről. Amúgy meg nem árt, ha néha rendbe raklak. – folytattam a veszekedést

-         Mert nem kell így viselkedni velem szemben. Nem vagyok a játékszered, én is érző ember vagyok, méghozzá a testvéred! – kiabált Bill miközben csapkodott

-         Akkor legyél kényes liba. Majd hazajössz, ahogy akarsz! Én elmentem és te Nem ülsz be az én autómba, nem mondod meg, hogy mit csináljak, és mindenekelőtt békén hagysz! Értetted? – üvöltettem, majd becsapva magam mögött az ajtót elrohantam.

Órákig furikáztam egyedül a városban, amikor eszembe jutott, hogy Bill nem tud mivel hazamenni, mert anyuék kocsija a szervizben van. Elmentem a lakáshoz, de Gordon közölte, hogy az öcsém elment valahova gyalog. Remek, mondhatom!

Újabb órákat töltöttem most már a testvérem keresésével a városban, de nem vezetett eredményre semmit; hiába hívtam, hiába próbáltam akárhol keresni sehol nem találtam, már arra gondoltam, hogy történt vele valami és betelefonálok a rendőrségre, amikor a város legforgalmasabb terén megpillantottam egy hatalmas tömeget.

Azonnal odarohantam, hogy mi történik ott; utólag kiderült, hogy jól tettem, mivel ott volt Bill, aki ijedten nézett körbe menekülő utat keresve, de nem talált, ezért kétségbeesetten ült le sírva a földre.

-         Bill, itt vagyok! Gyere, hazaviszlek! – verekedtem át magam a tömegen, a rajongók legnagyobb csodálatára

-         Nem megyek, hagyjál békén. Tudtommal nem ülhetek be abba a kocsiba soha többet. – rántotta el a kezét

-         Nem gondoltam komolyan, elvetettem a sulykot, hazamegyünk és mindent megbeszélünk jó? Állj fel, kiviszlek innen. – mosolyogtam rá

Fél óra múlva már a lakásunkban beszélgetünk, és megígértük egymásnak, hogy mostantól odafigyelünk a másik érzéseire.

Éjjelig beszélgettünk, az álom pedig a kanapén nyomott el minket…

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már nagyobb szerepet kap a Tokio Hotel. Jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog. :D Ne felejtsetek el szavazni!

4: Furcsa vagy

Már csak pár nap és találkozunk Riával, ha minden igaz. Ma próbáltunk a bandával, úgyhogy fáradt vagyok. Na, de mindent a nap elejétől, szépen sorban.

Reggel felkeltem, majd szokás szerint a fürdőbe indultam volna, ám ebben az öcsém megakadályozott.

-         Bill, nyisd már ki! Nem egyedül laksz ebben a házban! – ordítottam a csukott ajtónak

-         Borotválkozom! Majd bejössz, ha kész vagyok! – kiabált vissza

-         Nem érdekel! Két mosdókagyló van!

Mikor végre beengedett, gyorsan beálltam a zuhany alá és hidegvizet engedtem magamra. Tudom, hogy ez rossz szokás, de legalább felébredek. Fogat mostam, majd felöltöztem egy egyszerű farmerba és egy fehér pólóba, ezután pedig lementem enni.

-         Bill, igyekezz már! El fogunk késni miattad!

-         Dehogy, már itt is vagyok! – lépett elő az öcsém, de egyből visszafordítottam azzal a kéréssel, hogy lehetőleg ruhát vegyen fel és ne jelmezt

Mikor végre valahára, csupán fél órás késéssel beértünk a stúdióba Davidot nem épp a legjobb passzban találtuk, ezért hiba volt késni.   

-         Ikrek, meg lehetne csinálni azt, hogy az életben egyszer beértek IDŐBEN? – kiabálta a végét a menedzserünk

-         Jó, bocs, nem kell ordítani! – mondtam higgadtan

-         De igen, kell. Ti egyszerűen nem értitek, mi az, hogy kilencre érjetek ide! – üvöltözött tovább

-         David! Annak semmi értelme, ha üvöltesz, attól nem fognak előbb elindulni. – javasolta Gustav

Sokáig veszekedtünk Daviddal, de nem jutottunk sehova, csak egy csomó idő elment a próbából.

Mikor végre nekikezdtünk, én nem egyszer elrontottam, mert máshol járt az agyam. Rám is szóltak a többiek, de én még azzal sem törődtem, csak gondolkodtam.

A srácokkal éppen szünetet tartottunk, mikor elkezdtünk beszélgetni. Jól esett, hogy egy kicsit kimozdultam és végre rágyújthattam, pedig általában próbákon, koncerteken nem hiányzik a nikotin. Most valahogy mégis kívántam az anyagot, mármint a cigit.

-         Ember, mi van veled? Mintha valami másik dimenzióban járnál! – bokszolt vállba Georg

-         Furcsa, ez nem vall Tomra az biztos. – jegyezte meg Gustav is

-         Semmi bajom, csak a cégen jár az agyam. – feleltem a féligazságot

-         Pontosabban, egy a jövőben a cégnél dolgozó lányon. – avatott be mindenkit Bill

-         Komolyan öcsi, annyira imásom benned, hogy tudsz titkot tartani és azt is, hogy mindenbe beleütöd az orrodat. – korholtam az ikremet, miközben kifújtam egy jó adag füstöt

-         Jól van, na, nem tudtam, hogy ennyire szégyelled! - mondta Bill, majd felállt

-         Csak nem akarom, hogy már az előtt kombináljatok, mielőtt én beszéltem volna vele. Még csak láttam, semmi komoly nincs ebben. Vagy tilos ránézem egy lányra is?

-         Dehogy, csak ez a helyzet, hogy te ilyet azelőtt nem csináltál! – indokolta Bill, az előbbi lotyogását

-         Mielőtt Bill? Elegem van abból, hogy mindig kombinálsz, már egy nővel nem állhatok meg MUNKA ügyben beszélni, mert te mindjárt rosszra gondolsz. Attól, hogy neked nincs olyan, hogy magánélet, nem kellene beleszólni az enyémbe! – hagytam ott a srácokat, akik természetesen le voltak döbbenve

-         Attól, hogy a bátyám vagy nem beszélhetsz így! Hallod? – üvöltött utánam az ikrem

Valahol tudtam, hogy vissza kell mennem a stúdióba, de nem ment. Úgy éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejem, mert így is túl sok hazugságot tartogatok, akkor még ez is. Igen, szoktam hazudni még az öcsémnek is, aki annyira el van foglalva azzal, hogy hogyan néz ki, hogy nem is vesz észre belőle semmit. Az sem tűnik fel neki olyankor, hogy lelépek.

Órákig bolyongtam Németország utcáin, mire visszataláltam a próbateremhez, ahol az öcsém a nyakamba ugrott és konkrétan megfojtott.

-         Tom, tudod mennyire aggódtam érted? – bújt hozzám

-         Ne haragudjatok, csak sétáltam egy kicsit. – hajtottam le a fejem

Hál Istennek megbeszéltük a srácokkal az egész nézeteltérést, és újra nekikezdtünk a gyakorlásnak.

Este fél tizenegykor értünk haza, mindketten dögfáradtan, de azért volt megbeszélnivalónk bővel, így leültünk.

-         Bill, sajnálom, amiket mondtam, nem direkt csináltam, csak kijött. – kértem bocsánatot, miközben végig a szemébe néztem

-         Én is szeretnék bocsánatot kérni, mivel tőlem sem volt korrekt dolog, hogy elárultam a fiúknak.

-          

Hamarosan mindent megbeszéltünk és elmentünk lefeküdni, aludni. Bill azt várta, hogy holnap mi lesz a feladata, mivel az én kisöcsém örökmozgó, én pedig vártam, hogy mit hoz nekem a holnap. Vajon győzelem lesz vagy bukás? Kiderül holnap…  

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amiben már egy kicsit több szerep jut Riának. Jó olvasást hozzá! :D

3.: Ellenőrzés

…….Nem Mel volt hanem Bill. Hát drága öcsém már megint meglepett, mint általában. Na, mindegy.

-         ööööö szia bátyus! Tudtommal Bill a nevem.

-         Jól van tudom,bocsi. Csak még nincs itt a kávém!

-         Itt van elhoztam! És még mielőtt lekiabálod Melissa fejét fontos dolga akadt… na, de folytassuk a melót. Mit csinálunk ma?

-         Öhm szerintem először nézzük át a papírokat, amiket leadtak, majd látogassuk meg az alkalmazottakat. - na, és itt drága öcsém már megint értelmes fejet vágott. – Tudod, hogy dolgoznak-e nem csak lazsálnak. Vágod, hogy azt nem tűröm! És remélem te sem!

-         Ja, jó mennyünk! És én sem tűröm meg! Mellesleg emlékszem, hogy mi lett az egyik alkalmazottal, aki nem dolgozott… Kicsit kegyetlen voltál nem?

-         Nem Bill! Ilyen az élet! Nem dolgozik akkor minek ide?! Csak a legjobb emberekkel dolgozhatunk! – na, igen én mindig jobban értettem az üzleti részekhez. Nekem nem ment az ilyen divat tervezősdi. -  Na, munkára fel! – nevettem

Majd jött egy-két unalmas óra, amit mindenféle papír átnézésével töltöttünk. Igen, muszáj néha átnézni; jönnek felkérések, megbízások, egyéb ilyenek. Körülbelül délután 2-re végeztünk ezzel. Néhány felkérést elfogadtunk, másokat pedig elutasítunk. Majd elindultunk az alkalmazottakhoz. Szépen, egyesével végig jártunk mindent, amit csak lehetett. Kettéváltunk Billel, mert így gyorsabban ment minden. A számítógépeket ellenőriztük, az aznapi munkájukat átnéztük. Őszintén szólva tetszett, amit láttam. Tudtam, hogy nem egy két perces meló egy ruhát megtervezni. A jó munkához idő kell! Még így is nagyon sok helyre kellet mennünk mind kettőnknek. De nem panaszkodok én vállaltam mindent! Szerencsére senkit sem kellett figyelmezetni, mert tudták a dolgukat, és mert talán féltek, hogy kirúgjuk őket. A cég rovására nem mehet a lustaság! Majd megálltunk egy fotózás helyszínén. Gyönyörű modelleket fényképeztek, és amin a szemem megakadt köztük volt Ria is. Bill magyarázott valamit, de nem értettem, elmerengtem… Jól van, na, néha ezt még én is megtehetem. Arra lettem figyelmes, hogy az öcsém meglebegteti előttem a kezét.

-         Hey Tom! Föl hívja Tomot!

-         Mi? Mit mondtál? Nem hallottam.

-         Csak azt, hogy ők valószínűleg a következő szépségverseny versenyzői. De mindegy, hagyjuk!

-         Nézd, ott van Ria is.

-         Igen ész! Ő a tavalyi Miss Wolrd!!!

Na, jó itt leblokkoltam. Oké, azt tudtam, hogy szépségkirálynő, de, hogy tavalyi! Ide is benéztünk, ahogy mindenhová az utunk során. Mondanom sem kell, hogy egész végig Riát figyeltem, vele szemeztem. Azt hiszem most először életemben szerelemes lettem! Ami nálam nagy szó mert, hogy még soha nem éreztem így.  Úgy gondoltam, hogy nála be kell próbálkoznom. Igen ez lesz a legjobb megoldás! Hétfőn gyerekmodelleket válogatunk, kedden pedig nevelőt melléjük. És Ria is köztük van. De ma még csak csütörtök van. Hjaj, hogy fogom én ezt kibírni?! Na, de holnap próba a bandával szombaton is programom van,vasárnap anyuéknál kajálunk meg pihenünk és kezdődik a hét előröl.

Ahogy elmélkedtem észre sem vettem, hogy vége a fotózásnak. Csak azt láttam, hogy mindenki megy kifelé. Hát Tom Kaulitz nem lesz ez így jó! Nem kalandozhatok el mindig! Én nem ilyen vagyok! Ezt teszi a szerelem? Talán, nem tudom. Minden esetre én türelmes ember vagyok, nem nézem meg Ria mappáját. Majd Billel a meghallgatáskor. De nehéz lesz megállni, hisz’ annyira szép. Talán Bill tud valamit róla…á nem az túl feltűnő lenne, inkább várok keddig.

Lassan vége a műszakomnak, amit bár, én szabok magamnak,6-7 óra vagy annál több mikor, hogy. Nem vagyok munkamániás csak szeretek megdolgozni a pénzemért. Sosem szerettem azokat az embereket, akiknek csak a pénz kell, de nem dolgoznak érte semmit.

-         Tom szerintem ma már menyünk haza! Holnap is lesz nap. Ráadásul holnap jön Miley Cyrus a ruháért.

-         Ne már! Semmi kedvem jó pofozni vele!

-         Muszáj lesz! És kibírod nem a világ vége!

-         Utána mi dolgunk lesz?

-         Semmi, max ruhatervezés. Meg próba.

-         Oké. Mennyünk haza, fáradt vagyok.

-         Rendben.

Majd mind a kettőnk beszállt a saját autójába és már mentünk is.  ¾ óra múlva már otthon is voltunk, én pedig célba vettem a fürdőt. Gyorsan ledobáltam magamról a ruhákat és már mentem is a zuhany alá; 10 perc alatt végeztem. Bementem a szobámba és eldőltem az ágyon, így nem sokkal később elnyomott az álom…

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben már szó lesz a cégükről is. Jó olvasást hozzá! :D

 2.: A Cég

Reggel korán keltem már megint. Most kivételesen nem az öcsém keltett, hanem a telefonom ébresztője. Az óra még csak 7-et mutatott, de muszáj volt felkelni. Ma egyedül tartom a frontot a cégnél mivel, Billnek a divatbemutatós valamijével dolga lesz.

Eszembe jutott, hogy ma van a „selejtező” a gyerek modelleknél. Sajnos csak ez után választhatunk felkészítőt nekik. Amúgy én nem vagyok híve ennek a „csináljunk a gyerekemből már 5évesen sztárt” című projektnek, de valamiből meg kell élnem nekem is. A selejtezőbe még nagyon sok gyerek kerül be. Azt hiszem, 200-an lesznek.

-         Bill! Elmentem! Kell valami a boltból?

-         Nem köszi! Szia.

-         Szia.

Durván ¾ óra alatt ott voltam. Nem volt nagy forgalom, így hál’ az istennek nem kerültem dugóba.

-         Jó reggelt főnök! – hát igen azért megkövetelem a tiszteletet.

-         Jó reggelt!

Felértem az emeltre az irodámba, huh, hogy miért nincs itt mozgólépcső, az ember már korán reggel elfárad.

-         Jó reggelt Tom! – köszönt Melissa a titkárnőm, jobban mondva az alkalmazottam mivel nem közvetlenül nekem dolgozott,de nem baj azét a titkárnőm.

-         Jó reggelt Melissa.

-         Itt van néhány papír, amit el kellene intéznie.

-         Rendben köszönöm.

Ja, igen a cég… Nos, hol is kezdjem? Talán az elején:

„BTK” a neve szerintem már sok mindnet elárul. Igen az ikremmel Billel csináltuk még pár éve, az egész cég még 18 éves korunkban alakult. Bill a kisöcsém már akkor ruhákat tervezett, és mint ahogy a bandánkat is tök véletlenül felfedezték Bill tehetségét. Először csak kisebb kollekcióit mutatták be, de aztán egyre nagyobbakat és nagyobbakat. Ekkor támadt ez az ötletem,ha már ilyen tehetséges az öcsém és pénzünk is van, elég akkor fektessük be, próba szerencse. Ezek közül hál’ istennek az utóbbi lett. Először nagyon kicsi céggel kezdtük, emlékszem még csak 50 ember dolgozott nekünk. Érdekes volt 18 évesen főnöknek lenni. Majd egyre nagyobb volt az érdeklődés irántunk és a cég iránt, így terjeszkedni kezdtünk. Mára már ott tartunk, hogy meghódítottuk az egész világot. Ezért hamarosan kiköltözünk Los Angeles-be. De addig még van egy pár hónap, mert ott még meg kell csinálni a központot, mert minden második nap nem tudok lejárni ide, Berlinbe.

Hogy mivel foglalkozunk? Az különböző. A BTK egy szerte ágazó cég. De lényegében a divatvilágban mozgunk. Ebbe beleérthető: ruhatervezés, modellkedés (gyerekekkel is). Ja és a ruhatervezés mellett az ékszereket és a cipőket is mi tervezzük hozzá, van, hogy sztároknak is terveztünk. De nekik bevallom nem nagyon szeretek, mert százszor variálnak egy dolgon,ez nem jó nekik,az nem jó nekik.

Szeretek itt dolgozni, mert itt nem Tom és Bill Kaulitz a Tokio-srácok vagyunk,hanem elismert üzletemberek. Ja és majd’ elfelejtettem Bill Humanoidos ruhája is az ő terve alapján készült.

Visszakanyarodva a céghez, ez nem egy olyan cég ,ahol  gyorsan-gyorsan minél előbb alkossunk valami rondát és majd lesz valaki olyan hülye,hogy megveszi. Mellesleg mi nem azok a fajták vagyunk, akik agyon dolgoztatják az alkalmazottakat, és alig van fizetés. Nem, mi a tökéletesre törekszünk. Mindenki napi 8 órát dolgozik. De tőlük elvárjuk a kemény minőségi munkát, mert jól megfizetjük őket. Nem szeretünk kirúgni senkit…alig volt olyan ember az elmúlt évek alatt, akit elküldtünk volna valamiért. Most, pedig mint ahogy tegnap említettem, jönnek az új modellek / akik gyerekek / meg felkészítő modell, aki remélem Ria Sommerfeld lesz. De nem, nem csak a szépség alapján választunk, hanem a tehetség és a tapasztalat alapján.

-         Főnök itt vannak a gyerekek kartonjai. – jött be Melissa

-         Rendben, köszönöm! Öhmm Melissa hozna nekem kávét?

-         Persze mindjárt itt van.

-         Köszönöm.

És tényleg nem vártam sokáig, 5 perc múlva már kopogtatott Melissa az ajtómon.

-         Gyere!.... Köszönöm a kávét Melissa. – mondtam úgy, hogy fel sem néztem.

-         Tudtommal Simone-nak hívnak, nagyfiam! – anyum

-         Jaj bocs anya, azt hittem Melissa lesz az.

-         Remélem nem zavarok….

-         Te sosem zavarsz anya.

-         Rendben! Beszélnünk kell. Most. – jelentette ki tök komolyan

-         Mit csináltam? Vagy épp mit nem?

-         Chantelle-ről lenne szó…

-         Nem akarok róla beszélni anya…

-         De én igen! Tudni szeretném mi történt! – anya nem szokott ilyen lenni, mindig minden úgy működött, ahogy ikremmel akartuk

-         Hát jó legyen, mit szeretnél tudni?

-         Mindent! Miért szakítottatok?

-         Mert többször megcsalt, nem tudta elfogadni, hogy rock sztár vagyok. Folyton összevesztünk, féltékenykedett,nem akart elengedni sehova. Egyszerűen nem volt életem mellette, ki akart sajátítani magának. Azt hitte, hogy miatta felhagyok mindennel és csak vele leszek. Nem bírta elviselni, ha Gustavékkal elmentünk bulizni, mert szerinte minden buli csajozásba fullad. Nem bírta megérteni, hogy egyszer sem csaltam meg. Szóltam neki, hogy változtasson, ne legyen ennyire féltékeny,de ő nem vette a lapot, így elmagyaráztam neki, hogy mellette nincs életem és ezért szakítok vele.

-         Oké, már azt hittem, hogy te csináltál valamit. Na, én megyek is hagylak dolgozni. Szia

-         Szia.

Miután anya elment haza még vagy 5 percig nem volt itt a kávém. Már azon voltam, hogy felhívom, hol van már. De ekkor kopogtak…..

- Szabad! Köszönöm a kávét, azt hittem soha nem lesz itt. Mit csinált ennyi ideig Melissa? – már megint nem néztem fel; .nem Mel volt ott hanem…