It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben Ria egy kicsit unszimpatikus lesz. Jó olvasást hozzá! :)

21.: Unalom a köbön

A baleset óta eltelt egy hét, ma kell visszamennem kontrollra. Már alig várom, hogy mondjon valamit az orvos, mert megesz az unalom. Edzésre nem mehetek még egy jó darabig, de Bill annyira félt, hogy gitározni sem enged sokat, a cégnél sem dolgozhatok, mert megerőltetem magam. Az öcsém persze jár énekpróbákra, amit én meghallgatok, dolgozik, én meg feküdjek az ágyban a barátnőm nélkül; merthogy azt sem engedi, hogy kettesben legyünk, mert tudja, hogy mit csinálnánk.

-          Tom, elkészültél? Segítsek valamiben? – halottam meg Bill hangját a földszintről

-          Pillanat és megyek! – kiabáltam vissza, miközben kerestem a dzsekimet

Még mindig nem enged vezetni, ezért ebben sem élhetem ki magam. Az úton csendben hallgattam, amit az öcsém prédikált nekem, arról, hogy mi vár rám.

-          Bill, nem először volt balesetem, ahogy már mondtam; csak ez volt eddig a legsúlyosabb. Tudom milyen egy kontroll.

-          Jó, csak azt akarom, hogy ne érjen meglepetés.

-          Nem fog, hidd el.

Mikor leparkoltunk a kórház előtt már tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet, de ha túl vagyok rajta, akkor újra motorozhatok. Bent várnunk kellett vagy fél órát – csak tudnám, minek akkor időpont - majd behívtak. A rendelőben megvizsgált a doki majd a következőket mondta:

-          Most már minden rendben van, de még nem ülhet motorra, legalább öt hétig a bordatörés miatt. – na ne már, unatkozni fogok

-          Semmi más lehetőség nincs? Valahogy, valami? – kérdeztem, mert eléggé elkeserített a hír

-          Sajnos, ha azt karja, hogy helyre jöjjenek a törések akkor nem szabad motoroznia.

-          Tom, ki fogod bírni. – kösz Bill, jó tesó vagy

Miután végeztünk az orvosnál beültünk egy kis kávézóba és ittunk egy hatalmas forrócsokit. Ezer éve nem ittam már, de most jól esett nagyon, főleg, hogy közben beszélgettünk is az öcsémmel.

-          Tom, miért szeretsz ennyire motorozni és mióta?

-          Nem tudom, miért szeretek, ez egyszerűen kikapcsolt. Ha motorozom, nem érdekel semmi és senki. Kizárom a világot és csak a motor hangjára koncentrálok. Olyan, mint mikor gitározom. Elég régóta csinálom, de sosem jutottam ki a világbajnokságra, úgyhogy legalább addig fogom hajtani, amíg ki nem jutok oda.

-          Csak vigyázz magadra! . fogta meg a kezem Bill, mire rá mosolyogtam

-           Bill, itt nincs olyan, hogy én vigyázzak. Nekem jönnek, kifaralok, megcsúszok, bármi előfordulhat. Múltkor például belém jöttek hátulról és elestem. Nem csak nekem kell figyelnem. Veszélyes sportág az biztos.

Miután kifizettük a forrócsokit hazamentünk, ahol Ria finom ebéddel várt.

-          Hol voltatok ilyen sokáig? Miért nem hívtatok, hogy késtek? – eddig tök jól elvoltunk, most miért kezdi?

-          Orvosnál és beültünk egy kávézóba. Nem értem, mi ezzel a baj? – válaszoltam, majd letettem a kocsikulcsot a helyére

-          Ja, hogy nálatok csak így megy? Szó nélkül itt hagytok, és ne idegeskedjek? – nem értem, mi lett Riával, eddig tök rendben volt minden

-          Ria, szóltam ma reggel, hogy orvoshoz kell mennem, és Bill is jön velem.

-          De arról nem, hogy egy kávézóba is beültök! Kiszámoltam; húsz perc a kórházba az út, vissza is ugyanennyi, az negyven, fél óra, amíg megvizsgál a várakozással együtt, az összesen egy óra tíz perc. Ti három órát voltatok távol! Maximum egy és fél óra kell, hogy hazaérjetek, ha dugó van, vagy várni kell. Mit csináltatok? – szinte már rikácsolt, és olyan vörös volt, hogy azt hittem, felrobban

-          Ez már beteges! Miért kellene Tomnak mindenről beszámolnia? Amúgy mi sem tudtuk, hogy oda fogunk menni, csak spontán ötlet volt. Talán azt is kiszámolod neki legközelebb, hogy mennyi időt tölthet egyedül vagy a lakás melyik részlegébe mennyi időt lehet? Állíts már magadon, beteges, amit csinálsz. Együtt vagytok, de nem a rabszolgád! – védett meg Bill, majd elment a szobájába

Tényleg nem értem miért féltékenykedik a barátnőm. Amikor összeköltöztünk azt hittem, ugyanolyan jó lesz, mint Németországban volt. Semmi féltékenységi roham, semmi számolgatás, semmi számonkérés. Mi az már, hogy a saját barátnőm számon kéri rajtam, hogy hol voltam az öcsémmel. Talán nem tölthetek el egy kevés időd az ikertestvéremmel? Tudom, hogy tudja, milyen ügyeim voltak régen, de könyörgöm, az már a múlté. Ha komoly kapcsolatom van, akkor nem csajozom és próbálok normálisan viselkedni. Mit gondolt Ria? Nem fogok ránézni más nőre, csak azért mert, ő a barátnőm?

Már az elején leszögeztem: igen, ránézek más lányra is, ha elmegy mellett az utcán, de nem csalnám meg soha. Szeretem Riát, nem tudom, miért csinálja ezt velem. Nem nézhetek semerre, ha velem van, mert mindjárt parádézik, mióta itt vagyunk Los Angelesben. Mi van a nőkkel? Miért nem hisznek senkinek? Miért van az, hogy ők megnézhetnek más pasikat és mondhatják rájuk, hogy helyesek, de mi srácok meg se nyikkanhatunk mellettük; ha mi kérjük, hogy maradjanak csendben, vagy hagyjanak békén minket egy kis időre, akkor már biztos megcsaljuk őket, de ha a lányokra jön rá az öt perc azt viseljük el, szó nélkül. Most csak én vagyok a hülye?

Később a szobámban ülve a gitárommal szórakoztam, mikor bejött a barátnőm.

-          Tom, szeretnék bocsánatot kérni. Hülye voltam, hogy ilyeneket vágtam a fejedhez. Ne haragudj! – ült le mellém és közben megsimogat a vállamat

-          De haragszom Ria! Konkrétan megvádoltál azzal, hogy elmentem csajozni Billel. Ha kellene valaki más, akkor azt megmondanám neked. Nem vagyok olyan szemét, hogy megcsallak. De kösz, a feltételezést, jól esett. – néztem a szemébe, amiben őszinte megbánást láttam

-          Ajj, ne harizz már! – csókolt meg, mire felnevettem és visszacsókoltam

-          Oké, de akkor fejezd be a hisztit! Nem bírom!

Mindketten felnevettünk, majd letettem a gitárt és hát khmmm…. innen hálószoba titok, hogy mi történt.

It's my life

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amiben megfogalmazódik Bill kérése. Jó olvasást hozzá! :)
Figyelem: A történet újra Tom szemszögéból íródik!

20.:   Rendben

*Tom szemszöge*

Egész este halottam, hogy Bill fent van. Minden kis mozdulatomnál éreztem a pillantását és azt is, hogy nyugtalan. Tudom milyen érzés aggódni a másik emberért. Igazából, nem hazudtam akkor Billnek, amikor azt mondtam, hogy el akartam mondani. Tényleg a világbajnokságra akartam kivinni, ahova nagy eséllyel kijutok. Már csak egy- két verseny van vissza.

Reggel a nővér ébresztett fel, hogy hamarosan vizit, ideje összeszedni magam.

-          Jobban vagy Tom? – ült le az ágyam szélére Bill

-          Aha, csak haza akarok menni. – válaszoltam, elhallgatva az igazságot, miszerint rettentően sajognak a bordáim

-          Jól van. Akkor gyere mosakodj meg és moss fogat, még van tíz percünk a vizit kezdetéig. – segített felállni

Az, az igazság, hogy nem szeretek itt lenni, de már nem először kötöttem ki kórházban a motor miatt. Legtöbbször viszont, csak ártatlan karcolások és véraláfutások voltak, meg néha egy enyhe agyrázkódás az esések miatt. Tudom, hogy még sok mindent kell tisztáznom Billel, főleg azt, hogy hogyan tovább, de mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy nyugodjon meg az öcsém. Látom raja, hogy ideges, és mintha félne valamitől.

A szobába visszaérve kicsit rendet rakott az ikrem, majd mikor bejöttek az orvosok kiment.

-          Na, mit mondtak? – jött be érdeklődve

-          Azt mondták, hogy még bejönnek kivizsgálni, de akkor már te is itt lehetsz, ha gondolod. Most csak egy ilyen rutinellenőrzést tartanak és ennyi. Azt mondták, hogy egy fél óra múlva várható, hogy ideérnek, de mindjárt bejön egy nővér, el kell mennem vele, vesznek vért, ezért addig nem ehet és ihatok. – soroltam a tudnivalókat, mire láttam rajta egyfajta megkönnyebbülést

-          Nagy gond lenne, ha én innék egy kortyot? Tudod reggelente milyen szomjas szoktam lenni?

-          Miért lenne baj? Igyál csak.

Hamarosan beért a nővérke, majd hármasban elmentünk a laborba, mert ugye Bill is jött velünk, egy pillanatra sem akar elengedni. A nővérke ragaszkodott a tolószékhez, pedig én gyalog is lesétáltam volna, elvégre ez nem egy maratón.

Semmi extra nem történt, csak le kellett feküdnöm egy ágyra, majd lecsapolt egy középkorúnak tűnő nő, majd felültem és el akartam indulni kifelé, de a nővér már megint leültetett.

-          Üljön le! Most vettek magától vért, még a végén összeesik!

-          De már unom az ülést és a fekvést. Nem lesz bajom! Itt az öcsém, majd vigyáz rám ő is.

-          Na, jó, de ha baj lesz….

-          Saját felelősség! – mosolyogtam rá, majd elindultunk

Szerencsére végig tudtam menni a szobámig, de a biztonság kedvéért mellettem tolta a tolószéket is, Bill pedig fogta a kezemet. Azért jó érzés, hogy törődik velem az öcsém, főleg, hogy ennyire.

-          Mindjárt bejön a doktor, addig üljön le és igyon valamit. Tudom, hogy éhes, de még semmit ne egyen.

-           Rendben van, értem.

Amíg vártuk az orvost tök jól elbeszélgettünk Billel.

-          Hogyan mondod el anyuéknak és Riának? – kérdezte hirtelen, de ebbe még bele sem gondoltam

-          Nem tudom. Egyszerűen, ahogy neked, talán. – válaszoltam egy vállfonogatás után

-          Abbahagyod a versenyt?

-          Bill, nekem a motor nem csak egy újabb trófeát jelent, hanem kikapcsolódást és küzdelmet. Egész eddig mindent megkaptam, amióta létezik a Tokio Hotel az ölembe hullott minden, vágyom egy kis kihívásra. Tudom, hogy neked ez most nehéz, de fogadd el, hogy nem csak a banda létezik számomra.

-          Elhiszem. Én is unom néha az egészet. Megértelek. – nem tudtok tovább folytatni a beszélgetést, mert bejött a doki

Elkezdett vizsgálgatni, azt hittem kiköpöm a belemet, olyan erős keze van. Miért nem értik, hogy nem fáj a hasam? Nem kell ehhez kinyomni a beleimet, azokra még szükségem van. A bordáimról ne is beszéljünk. Tuti, hogy még egyet-kettőt eltört, de nem számít.

-          Rendben van. A vizsgálatok alapján saját felelősségre haza mehet. Megírjam a zárójelentést?– mondta a végén az orvos

-          Igen, szeretnék hazamenni.

Amikor kiment elkezdtünk pakolni Billel, de persze ő nem nagyon engedte, hogy hajolgassak. Nem vagyok béna, csak eltört egy két bordám.

-          Meghoztam a papírokat. Kérem önt, Tom, hogy pihenjen sokat és az elkövetkezendő pár napban ne nagyon csináljon semmit. A kontroll vizsgálat és minden tudnivaló és a receptek bent vannak a mappában. Viszontlátásra.

Még egyszer átnéztük a szobát, hogy mindent eltettünk-e, majd Bill megfogta a két táskát és elindultunk haza.

-          Kicsim! Végre itthon vagy! – akart a nyakamba ugrani Ria, de Bill megállította, így nála landolt a barátnőm

-          Bocs Ria. – nevetett az ikrem, majd elengedte a lányt

-          El van törve pár bordám. Ez kicsit fájt volna. – öleltem át óvatosan

Leültünk a kanapéra és mindent elmondtam neki. Az elejétől a végéig, az egész motoros témát. Tudtam, hogy a mai nap folyamán ezt még legalább kétszer elő fogom adni, de nem bántam; végre nem kell titkolóznom senki előtt. Ria elég ól fogadta, de a végén a nyakamba borult és pityergett, mert attól fél, hogy valami ennél is komolyabb bajom lesz. Hát ez sajnos benne a pakliban. Késő délután anyuék és a srácok is átjöttek, így nekik egyszerre tudtam elregélni a történetet. 

Anyu kiakadt, mert nem mondtam el neki, meg hogy képzelem, hogy ilyen veszélyes dolgokat csinálok; veszélyeztetem az életemet. David is dühös volt, mert veszélyeztetem a bandát. Abban igaza van, hogyha megsérül a kezem, azt nem biztos, hogy annyira helyrejön, hogy még egyszer ennyire jól tudjam használni.

-          David, nézd: van benne kockázat, nem mondom, hogy nincs, de örökké nem félhetek attól, hogy a kezemmel történik valami. Ha leesek a lépcsőn, akkor is eltörhet. Az életben mindenütt van ilyen kockázat, de vállalni kell. Tudom, hogy hol a határ, meddig feszíthetem azt a bizonyos húrt és hidd el nem lesz baj. – próbáltam megnyugtatni

Tudtam, hogy valahogy így fognak reagálni erre, mondjuk a fiuk csak annyit mondtak, hogy látni akarják a motoromat. Jó barátok komolyan. Az sem érdekli őket, hogy most tört el pár bordám, agyrázkódásom van és tele vagyok zúzódásokkal, őket csak a motor izgatja.

-          Nincs itthon. Majd beszélek az edzőmmel, elhozatom ide.

-          Hogy-hogy nincs itt? – kérdezte Gustav érdeklődve

-           Mivel az volt a cél, hogy a vb előtt senki ne tudja, furcsa lett volna, hogy a garázsban van. – nevettem, de megfájdult a fejem tőle

Hamarosan elmentek a vendégeink, én pedig lefürödtem Ria és Bill segítségével, majd ágyba bújtam, de nem aludtam, hanem beszélgettem Billel.

-          Ria, nagy baj lenne, ha én aludnék itt? Alhatsz a szobámban! – nézett Bill Riára aranyosan – Tommal szeretnék lenni, amíg teljesen helyre nem jön.

-          Jól van. Szeretlek kicsim, aludjatok jól.

Ezután én már készültem aludni, de Bill megakadályozott ebben:

-          Tom, szeretném kipróbálni a motorozást. – jól hallottam?

-          Tessék? Ez most komoly? Most volt balesetem. Ezek után még felülnél rá? –néztem rá hitetlenül

-          Tom, unom már, hogy csak éneklek, meg a cég vezetői székében ülök. Kalandra vágyom!

-          Hadd gondolkodjak.

-          Oké. Nem muszáj válaszolnod ma.

-          Rendben. Egy feltétellel kipróbálhatod: azt csinálod és úgy, ahogy én mondom vagy mutatom. Megtartani is nehéz, nemhogy elindulni vele.

-          Wiiiii, köszönöm! – ugrott a nyakamba azonnal

-          Auch…

-          Sorry, elfelejtettem. Ne haragudj rám! – adott egy puszit az arcomra

Úgy beszéltük meg, ha teljesen helyrejövök, kiviszem a pályára és mehet vele egy kört. Ezek után mindketten lefeküdtünk aludni, mert már elég késő volt.

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a 19.részt, ami hosszúra sikeredett, de egyszerűen nem bírtam megállni. Jó olvasást hozzá! :)

19.: Vallomás

-          Sajnálom, telefonon keresztül csak ennyit mondhatok! Kérem, jöjjön be a St. Henrich kórházba. – folytatta tovább, majd lerakta a telefont

Amint megszakadt a vonal azonnal kipattantam a kádból és tőlem még soha nem produkált sebességgel kész lettem. Azzal sem foglalkoztam, hogy nem áll precizen a hajam, az sem érdekelt, hogy haptákba kaptam magamra a ruhákat és az sem, hogy egy enyhe alapozás nélkül megyek utcára. Amúgy már nagyon régen abbahagytam a sminkelést, csak egy nagyon enyhe alapozót szoktam feltenni, ha megyek valahova. De térjünk vissza a tárgyra. Amint kiléptem a fürdőből elordítottam magam:

-          Ria, Tomnak balesete volt, bemegyek hozzá a kórházba! – na persze, erre megjelent a tesóm barátnője:

-          Veled menjek? Mi történt? Súlyos? – láttam rajta is az aggodalmat

-          Ne gyere, egyedül szeretnék lenni, és Tomnak az a legjobb, ha csak én látogatom meg. Fogalmam nincs, hogy mi történt, ennyit tudok én is. Kiállok autóval, arra kérlek, hogy egy kis sport táskába rakj be nekem és Tomnak pár ruhát. Csak a legfontosabbakat.

Rekord sebességgel álltam ki az autóval, majd hajítottam be a cuccokat.

-          Ria, majd ÉN hívlak, amint megtudok valamit, és majd jövök valamikor. Ne várj meg, lehet, hogy csak holnap érkezem. – emeltem ki neki a személyes névmást, mivel nem szeretném, ha hívogatna a kórházban.

Az út kétszer annyi időnek tűnt, mint amennyi valójában volt. Sík ideg voltam, alig tudtam koncentrálni, ráadásul közben hívtam anyut is és elmondtam neki, hogy mi történt. Megkértem nyomatékosan, hogy ők se jöjjenek be semmiképp, csak ha szólok.

Mikor megérkeztem bedobtam a csomagtartóba a táskát, mivel nem akartam felvinni, hátha kiengedik már most. De egy biztos: magyarázatot követelek tőle, hogy lehet, hogy lehet, hogy elmegy rá pár órára balesete lesz? Mit csinált?

-          Jó estét! Bill Kaulitz vagyok egy húsz perccel ezelőtt hívtak fel, hogy a bátyámnak Tom Kaulitznak balesete volt. – mentem a portához, hátha kideríthetem, hogy hol van Tom

-          Jó estét, az ápolási osztályon van, ott érdeklődjön. A folyosó végén van egy lift, a második emeletre menjen, vagy itt ez a lépcső. – mutogatta a lehetséges útvonalakat, amik közül én a lépcsőt választottam, majd követtem a falon lévő utasításokat. Voálá; megvan az ápolási osztály.

Ott újra elmondtam az előző monológot, majd az orvos folytatta:

-          Nyugodjon meg, nincs semmi komoly baja a testvérének, csak kisebb sérülések. Azt kérte, hogy ne mondjam el, hogy mi történt, Ő szeretné. Húsz perc múlva bemegyek, megvizsgálom és akkor megbeszéljük a továbbiakat.

-          Rendben, melyik szoba az?

-          A tízesbe menjen, egyedül van.

Mielőtt beléptem volna, felkészültem a lehető legrosszabbra is. Már azt is beképzeltem magamnak, hogy mindenhonnan gépek fognak lógni és nagyon össze lesz törve. De összeszedtem minden bátorságomat és erőmet, majd beléptem a kórterembe.

-          Szia, Tom! Jól vagy? Mi történt? Mit csináltál? Nagyon fáj? Mikor jöhetsz haza? Annyira aggódtam érted! – lehet, hogy ez így sok volt egyszerre

-          Szia, Bill! Most már minden rendben van, kaptam fájdalom csillapítót, úgyhogy nincsenek fájdalmaim. Fogalmam nincs, hogy mikor mehetek haza. – fogta meg a kezem, miközben én leültem az ágya szélére – Anyuék és Ria tudják, hogy itt vagyok?

-          Igen tudják. De én kértem őket, hogy ne jöjjenek be. Mi történt? Őszintén! Tom, hónapok óta titkolózol előlem, mi ez az egész? – itt van az ideje, hogy megtudjak mindent

-          Sajnálom, hogy nem mondtam el Bill. Motorbalesetem volt. Rám esett a 45 kilós cross motorom. Az ugratónál megfaraltam a porban és nem tudtam megtartani a motort és a lejtőn lecsúsztam a motor pedig rám esett. Elvileg eltört két bordám, enyhe agyrázkódásom van, és tele vagyok zúzódásokkal. Tudom, hogy most utálsz, hogy nem mondtam el, de hidd el kiakadtál volna és én meg mindenképpen versenyre akartam menni ezzel.

-          Hogy mi van?! Egy motorral estél el? Ezért tűntél el sokszor napokra? Ezért voltak kék-zöld foltok a testeden? Mondhattad volna…

-          Bill, hidd el, hogy nem így akartam, hogy megtudd. A világbajnokság előtt mondtam volna el.
   

Még beszélgettünk volna, de az orvos bejött és Tomnak el kellett mennie vizsgálatokra, amikre én is elkísértem. Nem volt nagy cucc, de azért ott akartam lenni mellette. Miután visszavitték a szobájába az orvos a következőket mondta el:

-          Amit előre megjósoltunk az helyes volt, két bordatörés, agyrázkódás és zúzódások. Éjszakára bent tartjuk megfigyelésen és kap egy infúziót, hogy ne legyenek fájdalmai és, hogy az agyrázkódással járó tüneteket némiképp enyhítsük. Holnap újra megvizsgálom, és ha minden rendben van, akkor hazamehet. Önt – fordult felém- arra kérném, hogy hozzon be ruhákat a bátyjának és magának, ha szeretne itt aludni vele.

-          Tom, öt perc és itt vagyok, hoztam magammal ruhákat. Utána felhívjuk anyuékat meg Riát és elmondunk nekik mindent. – közöltem vele a terveket

-          Bill, ne… én személyesen szeretném nekik elmondani a motorozást. Csak annyit mondj, hogy baleset.

Nem késlekedtem sokat, felhoztam a cuccokat a kocsiból és elálltam egy biztonságosabb helyre. Ezután, felhívtuk a többieket, hogy mi történt. Mind megkönnyebbültek, de azért ott maradt bennük a tüske a titok miatt.

Bevallom, őszintén tetszik nekem ez a motorozás, ugyanis láttam képeket és videókat Tom telefonján egy lejelszavazott mappában, amiről nekem azt mondta, hogy olyan videókat tartalmaz, amiket én nem szívesen néznék meg. Remélem, rá tudom venni Tomot, hogy kipróbálhassam én is.

Na, de megyek segítek Tomnak fürdeni, mert szegénykémnek még az állással is küzdenie kell a bordatörés miatt.

-          Bill, nem kell bejönnöd, ha nem akarsz. – mondta a fürdő előtt

-          Persze, hogy eless nekem és még komolyabb bajod legyen. Az agyrázkódás nem szórakozás! Láttam már olyat, képzeld nekem is az van. – na jó, azért itt mindkettőnkből kitört a nevetés, aminek a vége nyavajgás lett Tom részéről  

Segítettem, neki mindenben, amiben csak tudtam. A fürdés végeztével már a szobánkban várt minket a „ finom” kórházi koszt, ami inkább emlékeztet egy diétás/ fogyókúrás tábor étrendjére mind sem kórháziéra.  Mint jó testvér segítettem neki enni, majd én is nekiláttam, nagy undorral….. Pfhujj, hogy lehet ilyet főzni? Íztelen, szagtalan trutyi volt.

-          Segíthetek valamiben? –jött be az éjszakás nővér

-          Nem kell, köszönjük megoldottunk mindent. – mosolyogtam rá

-          Ha kell valami, akkor kint megtalálnak. Ha fáj valamije, akkor először az infúzión próbáljanak állítani, a görgő segítségével. Ha az ajtó felé tekeri, akkor több gyógyszer megy a szervezetbe rövidebb idő alatt. – mondta a nővér, akin látszott, hogy tényleg segíteni akar

-          Mikor kapom meg? Kezdenek előjönni a fájdalmaim. – mondta Tom, miközben megpróbált feljebb ülni

-          Ne keljen fel, feküdnie kell! A doktorúr pár percen belül itt lesz, csak riasztották, hogy az egyik betege rosszul lett. – mondta majd távozott

Tíz percen belül az orvos bekötötte Tomnak az infúziót, ami nem lehetett kellemes élmény, mert halottam, hogy sziszeg és láttam az arcán, hogy fáj neki.

Ezek után már nem sokáig beszélgettünk, csak annyit, hogyha bármi van, a legkisebb rendellenességet érzi azonnal felkelt, vagy ha bármi kell neki; majd adtam neki inni meg én is megszomjaztam, de ivás után már elnyomott minket az álom. De, nem tudtam nyugodtan aludni, Tom minden kis rezdülésére felébredtem; csak hajnal felé sikeredett valamit aludnom.