Family's secret

Sziasztok! Meghoztam a 6.részt, amiben megjelenik két titokzatos idegen. Kilétükre hamarosan fény derül, de addig is jó olvasást! :)

6.: Csengettek!

Mindennap annyira egyformán telt, hogy észre sem vettük az idő múlását, pedig már őszi szünet volt, ezért Billel ketten voltunk otthon mindennap, kivéve hétvégén.

Ma is ketten voltunk és persze Pumba. Most már annyira megnőtt, hogy az öcsém alig bírja el; mondjuk mi könnyű neki?

-          Bill, ma mit csinálunk? –érdeklődtem reggeli közben

-          Semmit, mint eddig meg elvisszük sétálni a kiskutyát – a legjobbak a semmit tevő napok

-          Lesz valami jó film délután. Nem nézzük meg?

-          Nekem oké. De előtte segítened kell, mert megcsináltam az új ruhákat…..

-          Szóval megint próbababa leszek? – nevettem kínomban

Nem szeretek Bill próbababája lenni, mert rendszerint kicsik rám azok a ruhák, mert a saját méretére készíti. Persze szívesen segítek neki, csak nem értem, hogy miért jó neki, ha belepréselem magam az új farmerba, vagy éppen a póló fújt meg.  Akárhányszor mondtam neki, hogy csinálja nagyobbra, azt mondta, hogy ez a jó méret és én vagyok kövér. Vajon ránézett már egy-két osztálytársunkra, akik szinte gurulnak? Nem hinném.

-          Bill, lehetne, hogy nem szúrnál agyon azzal a tűvel? – kértem már századszorra

-          Bocsi, nem direkt csinálom!

-          Miért nem próbálod fel te, én meg igazítom, ahogy mondod?!

-          Ez jó ötlet…… lenne. Csak az a baj, hogy te nem látod, úgy, ahogy én – valószínűleg vak vagyok

-          Bill, te mondod, hogy hova rakjam a tűt és én csinálom! Így te sem szúrsz le engem és meg se fogok fulladni – érveltem sikeresen

Ezután fordítottunk a dolgon, így Bill próbált és én igazítottam. Persze az öcsém folyton magyarázott, hogy nem jól csinálom, de érdekes módon ugyanolyan lett, mintha ő csinálta volna. Amúgy én is gondolkodtam a divattervezésen, de rá kellett jönnöm, hogy nekem nem megy. Nekem jobban a rajzolás megy, ezért én szoktam néha Bill pólóira mintát tervezni. Gondolkodtam grafikuson is, de nem szeretem, ha korlátoznak a művészetben. Ha meg van szabva, hogy mit csináljak nem úgy sikerül, ahogy én azt tervezem, ezért nem nekem való ez a szak sem.  Még sokat próbálgatott Bill, mert pár ruhát még egyszer meg akart nézni, mert szerinte nem jól állítottam be, vagy épp a fazonja nem tetszett neki magán.

 Ezután leültünk a TV elé, mert ment egy nagyon jó film, igaz csak nekem tetszett, mert Bill időközben rám dőlve elaludt. Szokott ilyet csinálni, de nem a jó filmeknél.

-          Bill, ébresztő! – lökdöstem meg egy kicsit

-          Ébren vagyok! Nem aludtam!- na persze

-          Lassan jönnek anyuék, tegyünk rendet a nappaliban, mert ki leszünk osztva megint

Amúgy anyuék nem bíznak ránk házimunkát mivel tudják, hogy nem fogjuk megcsinálni, legalább is kicsi a valószínűsége. Egy időben próbálkoztak vele, de nem jött össze neki,, így feladták, de azóta kicsit érettebbek lettünk és összepakolunk magunk után.

-          Sziasztok! –köszöntünk egymásnak, mikro anyuék beléptek a házba

-          Mit csináltok? – nézett csodálkozva apu

-          Bill megint divattervezősködött és kupi volt. – mondtam, miután láttam, hogy furán néznek ránk

Ezután anyuék elmentek enni, mi pedig fel a szobánkba, de nem sokáig volt nyugalmunk ugyan is csöngettek.

-          Nyitom! – kiabáltam le, hogy ne kelljen felkelniük

-          Jó estét, segíthetünk valamiben? – kérdezte Bill a két idegentől

-          Igen, Simone és Gordon Trümpert keressük. – mondta a nő kedvesen

-          Anyu, apu, titeket keresnek!

-          Jövünk! – amikor kijöttek és meglátták a két idegent valamiért nagyon elkomorodtak. De miért? Kik ők? 

Family's secret

Sziasztok! Hosszú kihagyás után itt az 5. rész, ami nem túl jelentős, de hamarosan, annyira beindulnak az események, hogy párrész alatt le fog menni az egész történet, ugyan is nem terveztem hosszúra ezt a történetet, max 15-20 részesre.
De nem dumálok tovább, jó olvasást hozzá! :)

5.: Ne már!

Reggel a telefonomra ébredtem fel, ami egyet jelentett azzal, hogy hamarosan irány a suli.

Mikor leértem a konyhába Bill már ott volt, ezért most az egyszer talán nem fogunk elkésni; bár ki tudja az öcsémnél? Ha olyanja van nem hajlandó kijönni a fürdőből fél órán keresztül, van amikor öt perc alatt elkészül. Rosszabb, mint egy lány!

-          Bill, indulhatunk? – kérdeztem tőle, miközben benyitottam a szobájába

-          Aha, kész vagyok. Szia Pumba!

A suliig nem beszéltünk sokat, mert nyolc előtt még fáradtak vagyunk és nincs kedvünk hozzá.

-          Jó reggelt mindenkinek! – csukta be az ajtót az irodalom tanár

-          Jó reggelt!

-          Mindenki tegyen el mindet, csak egy lap és egy toll legyen nálatok! Röpdolgozatot írunk! – na, jól kezdődik a reggel

-          Tanárnő! Nem tudtuk, hogy írunk, senki nem készült! – kiabálta be Romeo

-          Nem érdekel!

Ma hét óránk volt, és szinte mindegyiken írtunk röpdolgozatot, amik tuti egyesek lesznek nekem. Mondjuk, Bill reakcióiból ítélve ő sem számít jobb jegyre.

Szünetben elmentem kajáért, mert a sietségben elfelejtettünk hozni magunkkal; még szerencse, hogy van büfénk. Mire a hosszú sor elejére kerültem, örültem, hogy nem csöngettek be, de azért igyekeztem, mert az angol tanár nem nézi jó szemmel a késést, sőt be is írja, ami nekünk nem jó.

Alapvetően utálok tanulni és utálom ezt a sulit is, de nem tehetek ellene semmi; ide kell járnom. Muszáj jó jegyeket szereznem, különben Bill is le fog engedni, amit nem engedhetek. Tudom, hogy hülyén hangzik, de az öcsém konkrétan, annyira felnéz rám, hogy bármit meg tesz, hogy rám hasonlítson belsőleg minél jobban. Külsőleg annyira különbözünk, hogy senki nem hiszi el nekünk, hogy ikrek vagyunk. Pedig igaz. Mondjuk nem is baj, hiszen így nem kevernek össze minket.  

Tesin megint megszívattak minket, mert futottunk, majd felülések, fekvők és még ilyen szépségek egész órán. Mire hazaérek, nem fogom érezni semmimet, mondjuk, ha nem látnám a kezeimet nem tudnám megmondani, hogy vannak-e még.

Hazafele sokat beszélgettem Billel, hogy mit akar majd csinálni suli után. Tudom, hogy modell vagy divattervező szeretne lenni, de nem tudja, hogyan vágjon bele. Igazából nagyon kreatív tud lenni, ha akar, sosem volt olyan srác az öcsém, aki beleolvadt a tömegbe. Neki mindig ki kellet tűnnie valamivel, és ez máig nem változott. Talán ezért van, hogy szinte mindennap belénk kötnek, Bill visszaszól és ebből lesz egy bunyó, amit rendszerint az igazgató szed szét.

-          Tom! Hová mész? – húzott vissza az öcsém

-          Mi? Jah……- nevettem kínomban, mivel annyira elmerültem a gondolatimban, hogy nem vettem észre, hogy hazaértünk

A lakásba érve azonnal a szobámba mentem, de amint becsuktam az ajtót hallottam, hogy Bill kiabál:

-          Mi az? – kérdeztem, de akkor már rájöttem

-          Pumba! – szegény a szoba közepére végezte el a dolgát

-          Takaríts fel Bill, mielőtt anyuék meglátják!

-          Segíts már! Ez undorító!

-          A kutya része kedves öcsikém. – nevettem el magam, de rájöttem, hogy Bill nem szedi össze egyedül

Takarítás után nekiálltunk tanulni, ami hamar megvolt, mivel ma inkább dolgozatírós napot tartottak a tanárok.

Este elmeséltünk mindent anyuéknak, akik csak nevettek rajtunk, meg persze Pumbán, aki most is Bill ölében volt és esze ágában nem volt halkabban horkolni.