Sziasztok! Sajnálom, hogy eddig kellett várnotok a folytatásra, de nem akartam elkapkodni. Most viszont itt van, úgyhogy jó olvasást kívánok! :)
20.: Masquerade of heroes
Az elmúlt éjszakát végig ittam,
így elég másnaposan sikerült felkeltem, ami nálam hányingert és fejfájást
jelent. Alapjában véve nem sokszor esek át a ló túloldalára, de ez most egy
ilyen alkalom volt. Néha annyira magával ránt a depresszió, hogy legszívesebben
csak innék és innék.
Mivel túl sokat ittam számolnom
kellett a macskajajjal, ami nem volt túl kellemes érzés. Amikor végre sikerült
felülnöm majd eltápászkodnom a gardróbig kivettem egy egyszerű melegítő alsót
és egy fekete agyonmosott pólót; úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, még
dolgozni sem. Persze a magányosnak
tervezett nap már akkor elbukott, amikor lementem a konyhába.
-
Sziasztok! Ti mit kerestek itt? – pislogtam
fáradtan anyuékra
- Andreas mondta, hogy aggódik érted, viszont neki
dolgoznia kell, ezért megkért minket, hogy nézzünk be hozzád….
-
Ne kiabálj, kérlek, szét megy a fejem! – mondtam
már, hogy nem viselem jól a másnaposságot?
-
Kisfiam mi az istent csináltál tegnap? –
kérdezte anyu miközben körbenézett
-
Ittam egy kicsit és dolgoztam. Semmi mást!
-
Azt látom! Itt nem lehet megmaradni, olyan
szemétdomb van. Takaríts ki!
- Jó, majd hívok egy takarítónőt holnap. Ma csak
egyedül akarok lenni és feküdni. – utaltam arra, hogy hagyjanak békén
-
Még mit nem! Az biztos, hogy nem fogsz ilyen
állapotban egyedül maradni! – szólt közbe Gordon is, aki apám helyett apám
Akárhogy győzködtem őket, hogy
teljesen jól vagyok, csak küzdök a macskajajjal nem hittek nekem, így maradtak.
Anyu elkezdett takarítani, Gordon a füvet nyírta le én meg ültem a kanapén és
néztem ki a fejemből. Egyrészt nem volt más dolgom, másrészt annyira fájt a fejem,
hogy kedvem se volt semmihez.
Délutánra kicsit jobb lett, ezért
beszálltam a munkába én is.
-
Mit segítsek? –kérdeztem anyutól, aki épp a
szobámban volt
- Szerintem semmit nem kell, maradj csak, ha neked
úgy jobb. Nem akarlak semmire kényszeríteni. – anyu néha túlságosan aggódik
értem, ami néha már frusztráló
-
De jól vagyok teljesen, ráadásul el tudnám
terelni a gondolataimat.
Komolyan, van olyan ember, aki
hallgat még rám? Szerintem nincs. Ha dolgozom vagy csinálok valamit azzal
elterelem a gondolataimat, amik enyhén szólva olyanok mintha pszichiátriai eset
lennék. Persze nem arról van szó, hogy öngyilkossági szándékaim vannak, - bár
már az is megfordulta a fejemben-, de egyszerűen semmiben nem lelek örömöt,
amióta Tom eltűnt. Még mindig él bennem
egy kis remény, hogy Tom él, de így, nem tudom hány hónap elteltével egyre
kisebb ennek az esélye. Már a rendőrség is lezárta a kutatást és eltűntnek
nyilvánították a bátyámat és még nem tudom hány utast.
-
Bill megy ki egy kicsit a szabadba és levegőzz
egy kicsit. Hívd el Andyt és csináljatok valami közös programot. – unszolt anyu
már sokadjára
- Nincs kedvem! Anyu, tegnap rohadt szarul voltam,
most jobb, nem kell erőltetni. Andynek is megvan a saját élete, nem törődhet
mindig velem.
- Csak jót akarok neked Bill. Rossz látni, hogy
csak ülsz és magadba vagy roskadva annyira, hogy meg sem mozdulsz. Anyaként
szerinted nekem milyen érzés ez? Az egyik fiam eltűnt a másik pedig a szemem
láttára zuhan össze.
- Elhiszem, de akkor sem értheted ezt. Nem leszek
öngyilkos, nem fogok droghoz nyúlni és alkoholhoz sem, habár elgondolkodtam
ezeken. Próbálok erős maradni és csinálni tovább a dolgokat, de vannak ilyen
napjaim. Tudod a hősök maszkja mögött is
lapul egy érző ember, akinek igenis fájnak dolgok.
-
Csak segíteni akarok neked!
-
Nem kell, nekem így most jó. Holnap jobb lesz,
majd elmegyek dolgozni és Andyt is elhívom valahova. Ma viszont ilyen napom
van.
- Csak aggódunk érted apáddal, Andy nem mondott
túl bíztató dolgokat nekünk tegnap, amikor átjött hozzánk. Nem kipletykálni
akarunk, csak próbáljuk elkerülni a legrosszabbat.
A beszélgetés után nem sokkal már
elmentek, mert kezdtem tényleg kiborító lenni. Szemmel láthatólag már jobban
voltam a tegnapinál, viszont lélekben nem és valószínű nem is leszek már soha.
