Alone

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amiben egy kis remény éled Billben. Vajon mi lesz ennek a vége?
Jó olvasást hozzá! :)

9.: Agyrém

Mivel még mindig „romokban” állt az irodám dolgozni nem igazán tudtam, de azért belekezdtem. Igaz, modellek nélkül kicsit nehéz volt, de megoldottam.

Ma is korán reggel szólalt meg az ébresztőm, mert Andy jön át és dolgozunk. Na, ja, házi munka a miénk.

Gyors megreggeliztem, majd adtam a kutyáknak is enni és már csöngettek is, viszont nem Andy volt, hanem egy újságíró, aki fel szeretett volna tenni néhány kérdést. Én persze, amilyen lüke tudok lenni beengedtem és válaszoltam is.

-     Bill, keresed még Tomot vagy bele törődtél, hogy nincs veled? – tette fel az első kérdést

-   Nem nyugszom bele soha, ezért még mindig keresem. Minden áldott nap bemegyek a rendőrségre és érdeklődöm, de eddig semmi hír.

-   Egy ideig terjengett az a hír, hogy több öngyilkossági kísérleted volt és a pszichiátrián is megfordultál. Ez igaz?

-   Érdekes, én ilyenről nem tudok, de fura, hogy egyesek jobban tudják, mi történik velem, mint én. Nem, ezek nem igazak; itthon voltam hetekig teljesen egyedül, csak a szüleim és a srácok látogattak meg naponta.

-          Valaki azt mondta, hogy szólóban folytatod a karriered!

-          Nem, amióta Tom eltűnt nem énekeltem és nem is fogok.

-          Akkor min dolgozol? Mi ez a sok mappa és cucc?

-        Most egy teljesen új projekten munkálkodom, de nem szeretnék erről beszélni még, majd hamarosan eljön az ideje. Az biztos, hogy ez csak velem kapcsolatos lesz, a srácok nincsenek benne. Hamarosan többet is megtudtok, de most még korai lenne.

 Nem sok kérdést tett fel még ezen kívül, így hamar elment, de helyette jött Andy.

-          Ki volt ez? – nézett utána furán

-     Egy újságíró. Válaszoltam pár kérdésére és ennyi, de a projektünkről nem beszéltem neki.

-          Na azért!

Nemsokára nekikezdtünk a munkának, amit mára kiszabtunk, de akkor jött egy telefon:

-  Jó napot, Jäger százados vagyok! Azt kérte tőlünk, hogy ha bármilyen információnk van a bátyáról azonnal szóljunk önnek! Be kellene jönni a kapitányságra, így telefonon nem szeretnék közölni semmit!

-          Rendben, tíz perc és bent vagyok! – tettem le a készüléket

-          Andy, találtak valamit! Gyere be velem én képtelen vagyok egyedül besétálni oda. – mondtam miközben a sírással küszködtem

Andy nem szólt semmit, egyből elindultunk a kapitányságra, ahova ő vezetett, mert én nem voltam rá képes. Fájt, hogy megint csak valami és nem Tom sétált be azzal, hogy „helló, megjöttem, ne keressetek”.

-          Jó napot….

-          Jäger százados az irodájában várja már önt! – mosolygott rám a recepciós

-          Köszönöm!

Annyira gyorsan mentem, hogy Andy alig bírta tartani a lépést velem, de nem maradt le, mert tudta, hogy ez mennyit jelent nekem.

Mikor beléptem az ajtón már a sírógörcs kerülgetett, de próbáltam tartani magam, már csak Tom kedvéért is.

-      Bill, tudom, hogy jobban örülne, ha a testvérét találtuk volna meg, de az a helyzet, hogy kb. ez már lehetetlen. Viszont a bőröndje és a kézi poggyásza előkerült illetve a mobilja. – vette elő az említett dolgokat

-       Tom sehova nem megy a mobilja nélkül! – néztem kétségbeesetten Andyre, aki bejött velem

-          Nézze, a kép alapján, amit ön adott a testvére holttestét nem találtuk meg. Az is lehet, hogy hamarosan megtaláljuk a földi maradványait, de nem garantálom, így pedig önt nem szeretném kitenni felesleges stressznek. Még csak hasonló fiatalembert sem látott senki! Tudom, hogy ennyi idő után furcsán hangzik, de azért megkérdezem: biztos, hogy a testvére felszállt arra a gépre? – most hülyének néz?

-     Igen, különben szólt volna, hogy valami közbejött. Sajnos 100%, hogy a gépen volt.

Ezután még elrendeztünk néhány formaságot, aztán el is mehettünk, bár Tom cuccai nélkül, mert azokat még át kell vizsgálni. Jäger azt mondta, hogy pár nap múlva visszakaphatom őket.

Igaz nem vitt közelebb Tomhoz, de legalább azt tudom, hogy nem fölöslegesen keresem. Újraéledt bennem a remény, miszerint a testvérem életben van, csak azt nem tudom hol. 

Alone

Sziasztok! Sok késéssel ugyan, de itt a következő rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

8.: Előkészületek

Reggel a telefonom csipogására ébredtem, ami elég korán volt, de muszáj volt felkelnem, mert dolgoznom kell az irodámon, ami jelenleg romokban van ugye.

Miután megreggeliztem és bepakoltam a kocsiba, hívtam Andyt és a srácokat, akik megígérték, hogy segítenek nekem mindenben.  Az autókázás közben elgondolkodtam azon, hogy jó ötlet-e abban a helységben belekezdenem egy új dologba, ami Tomé, hiszen csak még jobban rá fog emlékeztetni.  Arra is gondoltam, hogy visszacsinálom az egészet, viszont akkor kitolnék Andyvel, aki miattam mondott fel a biztos munkahelyén.

Annyira elgondolkodtam, hogy pár percnek tűnt az út, így hamar megérkeztem.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak, mikor kiszálltunk az autóinkból

-          Szerintem menjünk be, aztán hozzuk a felszerelést is.  – mondtam miközben kinyitottam az ajtót

-      Mi a sz.r? Mikor járt itt valaki utoljára? – kérdezte Gustav, miközben leszedett a feje fölül egy pókhálót

-          Tegnap néztük meg Andyvel, de amúgy csak akkor volt nyitva, amikor Tom megvette. – nevettem rajta, mert még mindig kapálózott

Ezután nem sokat tétováztunk, nekiláttunk a takarításnak, ami nem is olyan egyszerű művelet, mint ahogy én azt gondoltam. Perszenem arról van szó, hogy nem tudnék kitakarítani egy helységet, de ez már évek óta zárva volt.

-          Hol kezdjük? – kérdeztem, mielőtt nekiálltunk volna

-      Szerintem először le kellene pókhálózni, mert így csak beleakadunk, aztán fogalmam sincs. – mondta Georg, majd söprűt ragadott és nekiállt

Az ezután következő pár órában alig beszéltünk egymással, mert el voltunk foglalva annyira, hogy erre nem értünk rá.

Igazából soha nem gondoltam, hogy ekkora kupi lehet egy olyan helységben, ami ki se volt nyitva; hát mi lett volna, ha Tom használta volna! Tudom, hogy sok munka van vele és lesz is, de szerintem megéri, mert ha beindul az üzlet, akkor nem lesz megállás. A lakásomon pedig nyilván nem fogadhatom a leendő modelljeimet, még a végén félreéretnék, hogy miért hívom őket oda.

Szerintem nagyon hangulatos kis helyet lehet varázsolni belőle, de a sok munka miatt a többiek ezt még nem nagyon látják, csak én.

-          Bill, amúgy akinél voltam bejegyeztetni a céget, azt mondta, hogy ki fog ide jönni, hogy valós címet adtam-e meg. Ha jól emlékszem ma jön. – szólt Andy ebéd közben, amit én rendeltem a srácoknak

-          Nekem jó, mondjuk, csak a kupit fogja látni, semmi mást. Amúgy még mit kell csinálni?

-          Gondolom, ki akarsz festetni, mert nagyon kopott már a fal, a bútorokat ki kell vinni, de ezek előtt szerintem ellenőrizetni kéne a fűtést, a vezetékeket, és mindent.  Bill, nem azért, de ezzel legalább még egy két hetes munkád lesz. – sorolta Georg két falat között

-     Tudom, de meg akarom csinálni minél előbb, hogy elkezdhessem a coustingot. Ha kész a cég bejegyeztetése, meg minden ilyen formalitás, akkor meghirdetem a felvételt és már csak várni kell a modelleket. – mondtam, miközben elkezdtem összepakolni a maradékot

Innentől megint nem nagyon beszélgettünk egymással, mert úgy döntöttünk, hogy ma befejezzük a takarítást, ami csak nagyjából nevezhető takarításnak, hiszen a festő meg a többi ember rumlit fog hagyni maga után és kezdhetnénk újra az egészet.

-          Bill, szerinted így oké lesz már? – kérdezte Andy este nyolc fele

-          Nekem megfelel, úgy is csak a tatarozás után kell normálisan összepakolni. – válaszoltam, majd összeszedtem a felszerelést

Mikor beültem az autóba annyira el voltam fáradva, hogy percekig csak ültem és meg sem mozdultam, majd feleszméltem és elindultam a rendőrségre, ahol szinte mindennapos vendég vagyok, Tom eltűnése óta.

-          Jó estét…..

-          Jó estét uram! Sajnos még mindig nincs semmi hír a testvéréről.

-          Köszönöm!

Már nem is kell mondanom, hogy miért mentem be, mert tudják. Annyira megszokták már a jelenlétemet, hogy hiányolnak, ha nem megyek be. Az a helyzet, hogy még mindig reménykedek a bátyám előkerülésében, de azt mondják, hogy mára már szinte 99%, hogy meghalt, viszont nem adom fel, amíg nem látom.

Miután végeztem a rendőrségen hazafelé vettem az irányt, ahol vettem egy forró fürdőt és vártam, hogy mit hoz a holnap.

Egyszer volt, hol nem volt 10 éve történt...

Ma 10 éve annak, hogy a Tokio Hotel kiadta az első kislemezét a Durch den Monsun-t és ezzel világhírűvé váltak.

 Ma 10 éve annak, hogy ez a négy német srác elindította az őrületet, ami még ma is kíséri őket és remélhetőleg fogja is még sok éven át.

Nemrég volt egy kis szünetük ugyan, már-már feladtuk a reményt, de akkor bebizonyították a srácok, hogy még mindig tudnak nekünk újat mutatni!

Ez a nap, csak az övék, róluk szól az Alienek számára, és remélhetőleg nekik is. Talán megünneplik, hogy már 10 éve alkotnak Tokio Hotelként. 

"...Ich muss durch den Monsunk hinter die Welt

Ans Ende der zeit bis kein Regen mehr fällt

Gegen den Sturm Abgrund entlang

Und wenn ich nicht mehr kann, denk' ich daran

Irgendwann laufen wir zusammen

Durch den Monsunm dann wird alles gut..."

Alone

Sziasztok! egy hét késéssel ugyan, de meghoztam a folytatást, ami már egy kicsit vidámabb, mint az előzőek. Jó olvasást hozzá! :)

7.: Kitaláltam!

Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mihez kezdjek az életemmel. Annyi mindenen keresztülmentem, annyi mindent csináltam, de még sem volt elképzelésem.

Miután elaludtam össze-vissza álmodtam mindent, ami kezdett idegesíteni, de akkor hirtelen beugrott valami, amire fel is ébredtem. Az íróasztalomhoz siettem, ahol elkezdtem vázolni a terveimet, majd hívtam Andyt.

-   Szia! Baj van? – hallottam a hangján, hogy álmos, mondjuk így hajnali háromkor nem is csodálkozom

-          Szia! Alvás közben rájöttem, hogy mit akarok csinálni, neki is álltam!

-          Bill, hajnali három van!

-          Divattervező leszek! – hagytam figyelmen kívül az előző mondatát

-        Figyelj, megbeszéljük, majd reggel, ha felkeltem ténylegesen. Olyan délután egy felé átmegyek hozzád és tisztázunk mindent!

-          Az nem reggel van!

-          Értsd rá!

Ezután letette a telefont, mert aludni akart, én viszont nem tudtam. Órákig forgolódtam az ágyban, mire sikerült szundítanom valamennyit.

Reggel Andy keltett fel, akinek van kulcsa a házunkhoz, mivel ő jött át, ha huzamosabb ideig nem voltunk itthon. Anyuék nem szaladgálhattak ide mindennap, ezért bíztuk meg vele a legjobb barátunkat, aki az elmúlt időszakban is sokat segített nekem, ahogy mindig is tette. Nagyon hálás vagyok Andynek, mert kitartott mellettünk mindig és nem érdekelte az sem, hogy mit mondanak róla a háta mögött vagy a szemébe. Nem hagyott cserben minket, amikor sikeresek lettünk, pedig akkor még neki is volt egy zenekara. Nem volt féltékeny és nem fordított hátat nekünk, ahogy sokan mások tették. Talán ezért is lett a legjobb barátunk.

A gondolataimnak Andy vetett véget a kézlóbálásával.

-   Itt vagy? Azt mondtad, hogy divattervező akarsz lenni, beszélnünk kell. Akkor?

-       Igen, segítened kell nekem. Mindjárt megkajálok, elmosogatok és felmegyünk a szobámba és kezdhetjük is!

-          Siess!

Miután elvégeztem a dolgaimat elindultunk Andyvel, hogy átbeszéljük a dolgokat. Tudom, hogy rizikós, hogy csak így divattervező akarok lenni, de kockáztatnom kell. Mindig a mának éltem, soha nem érdekelt, hogy mi lesz a következő héten, ahogy most sem. Benne van a pakliban, hogy nem fog sikerülni, ahogy az is, hogy igen. Ki tudja? Talán egy sikeres cég tulajdonosa leszek.

-         Hogy akarod ezt elkezdeni és mivel? Bill, ehhez sok dolog kell, főleg, ha egy saját márkát akarsz!

-      Nézd, vannak már kész terveim csak modellek kellenének és egy bemutató, na meg egy iroda.

-     Ez mind szép és jó, de ehhez pénz kell, méghozzá sok. A modellek sem fognak csak úgy dolgozni neked a két szép szemedért. Egy iroda bérlése pedig egy kisebb vagyon!

-    Emlékszel arra az épületre, amit anno még Tom vett, amikor galériát akart nyitni? Elég nagy épület, az egész a miénk, ráadásul ott lehetne a cousting is. Aztán pedig a ruhákat kell megcsináltatni és piacra dobni, előtte pedig támogatókat szerezni. Egyszerű!

-        De az egy galériának lett szánva, ráadásul évek óta nem volt kinyitva. Amúgy kik lesznek a támogatóid? Kik fogják venni a ruháidat? Bill, ezzel egy csomó gond van még, de te tudod. Egy tucat engedélyt be kell szerezned, be kell jegyeztetni a céget és még kismillió dolog van.

-    Andy, te marketinget tanultál a fősulin, tudod, hogy mennek ezek a dolgok. Nem?

-        Persze, hogy tisztában vagyok velük, ezért mondom neked!

-    Nem unod, hogy egy bárban dolgozol felszolgálóként annak ellenére, hogy marketingből diplomáztál?

-          Mire célzol? Amúgy eltaláltad, mert nagyon unom, de nem tehetek mást.

-   Segíts nekem a leendő divatház elindításában, mint marketingmenedzser! Segíts nekem elintézni a papírokat és formaságokat, a többit bízd rám!

-          Bill, a munkám mellett nem érek rá….

-          Nem úgy értem! Teljes mértékben dolgozz nekem, mondj fel!

Némi gondolkodás után sikerült meggyőznöm, hogy hagyja ott a mostani munkahelyét és segítsen nekem. Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de Andy már megtanult velem bánni az évek során, ráadásul így még olyan emberre is hagynám ezt a feladatot, akiben megbízom. Igaz, hogy a nyakába sóztam a munka nagy részét, de legalább nem hagy ki semmit, plusz a dologban azért nekem is nagy szerepem lesz, mivel az én nevemen fog futni minden.

Azért gondoltam Andyre, mert ő tudja, hogy mit akarok és azt is, hogy mi a jó nekem, régóta ismerem és tudom, hogy soha nem vágna át. Ráadásul a legjobb barátom.

-      Az oké, hogy alapítasz egy divatcéget, de mi lesz a neve? Mert név nélkül elég nehéz lesz eladni bármit is! – mosolygott Andy, miközben elővett egy lapot és jegyzetelt

-        Ez egyezrű! BK. lesz a neve!

-     Két betű? Bill, valami ütős kell, ami megfogja az embereket, ami feltűnő. – vajon leesne neki valamikor?

-    Tudom, de ha meglátják az arcomat, akkor mindenki a Tokio Hotellel fog azonosítani és tudni fogják, hogy ki vagyok. Ezért lesz a monogramom a cég neve.

-          Felőlem!

Még feltett pár kérdést, amire normálisan válaszoltam is, aztán el kellett mennie, mivel ma még dolgozik. Én pedig úgy döntöttem, hogy kinyitom a galériának szánt épületet és kinevezem a cég székhelyének. Végül is, mindenkinek el kell indulni valahonnan, ahogy mi is tettük anno a Tokio Hotellel egy kis kávézóból.

Miután megkeresetem a kulcsot, ami persze a legeldugottabb helyen volt elindultam kocsival az épület felé.

 Kívülről elég jó állapotban volt, amikor megláttam, de belülről elfogott az OMG érzés. Mi a csuda ez? Amikor megvette Tom még szép és tiszta volt. Most pedig büdös, koszos és elhanyagolt.

Mivel nem volt nálam semmi, amivel takaríthatok elindultam haza, de előtte beugrottam egy háztartási boltba, hogy vegyek tisztítószereket, amikkel majd rendbehozom az épületet. Nem kis munka lesz, de megoldom!