Alone

Sziasztok! Meghoztam a történet 2. részét, amiben még van egy kis depresszió, ami még el fog húzódni pár rész erejéig biztosan. Azért remélem tetszeni fog, hiszen ez még csak a történt eleje. Bármi megtörténhet. Jó olvasást hozzá! :)

2.: Az nem lehet

-          ….. a gép lezuhant

-          Hogy mi? Nem…nem…. az nem lehet……

-          Nagyon sajnálom, de ez az igazság. A kollégák most érnek oda, de napokba telhet, mire mindenki ki tudnak menteni a roncsok alól. Nagyon kicsi a valószínűsége, de nem reménytelen, hogy a bátyja túlélte.

-          Rendben….

Fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak. Lehet, hogy meghalt az, az ember, aki a világot jelenti nekem, az egyetlen testvérem, akit az életemnél jobban szeretek.

Mérhetetlen fájdalom volt bennem, amit már fizikailag is éreztem. Hogy fogom én ezt túlélni? Szükségem volt valakire aki segíteni tud nekem ebben, ezért elindultam anyuhoz.

-          Szia! – köszöntünk egymásnak

-          Mi a baj? – anya mindig látja rajtam, ha valami nincs rendben

-          Anya… - kezdtem sírni – Tom gépe lezuhant…

-          Hogy mi? Fiam, most csak hülyéskedsz ugye?

-        Szerinted viccelnék ilyennel? Megelégeltem, hogy várok rá otthon ezért elmentem a reptérre, ahol órák múlva közölték velem

-          Ne….

-       Az a legfurcsább, hogy nem érzek semmit. Mintha Tom élne! A nő azt mondta, hogy nagyon kicsi rá az esély, de lehet, hogy túlélte.

-         Bill….

Sajnos anya sem tud mindent megoldani. hamarosan eljöttem tőlük, mert nem láttam értelmét annak, hogy csak ülök, és nem csinálok semmit. Persze, valószínűleg soha nem fogom feldolgozni a bátyám elvesztését, de nem élhetek anyuék nyakán.

Miután hazaértem megláttam a kis cetlit, amit Tomnak írtam hátha hazajön, de mivel ennek kicsi a valószínűsége kidobtam, hogy ne is lássam majd bekapcsoltam a TV-t.

„ Lezuhant egy utasszállítógép nem sokkal a felszállás után. Eddig nem tudni hány utas halt meg, mivel nagyon nehezek a mentési körülmények. A légitársaság elmondása szerint nem a pilóta hibázott, de megígérték stábunknak, hogy hamarosan adnak tájékoztatást.”

Akárhova kapcsoltam mindenhol ezt láttam, de nem bírtam nézni. Túlságosan fájt a tudat, hogy a testvérem ott nyugszik a gép roncsai alatt.

-          Bill, minden oké? – hívott Gustav, miután látta a hírt

-      Szerinted? – persze tudom, hogy csak aggódik értem, de valahogy nincs kedvem beszélgetni senkivel

-         Csak tudni akartam, hogy nem csináltál-e hülyeséget – halottam a hangján, hogy megnyugodott

-        Nem fogom csinálni semmit, csak gubbasztania sötét szobában egyedül. Tomnak nem lesz jobb attól, ha kinyírom magam.

-          Átmenjek?

-          Ne! Egyedül akarok lenni és gondolkodni – mondtam majd kinyomtam a telefont

Tényleg gondolkodni akartam. Egykor olyan szoros lelki kapcsolat volt kettőnk között, amit senki nem értett rajtunk kívül. Ha a világ másik felén lett volna Tom akkori s tudtam volna, hogy mi van vele. Talán most is sikerülni fog.  

Alone

Sziasztok! Meghoztam a történet első részét, amihez jó olvasást kívánok! Remélem elnyeri a tetszéseteket. :)

1.: Where are you?

Miért nem veszi fel a telefont? Már rég landolnia kellett volna; azt mondta a korábbi géppel haza tud jönni és bármi van szólni fog. Tudom, hogy ez kiszámíthatatlan, de már rég itthon kéne lennie.

-          Jelenleg nem vagyok elérhető, de hívj vissza később vagy hagyj üzenetet a sípszó után – mondta az üzenetrögzítő már húszadszorra

-          Szia, Tom, megint én vagyok, Bill. Miért nem feszed fel a telefont? Hívj vissza! – tettem le a készüléket szomorúan és idegesen

Már órák óta vártam rá, de semmi hír nem volt ezért úgy döntöttem, hogy kimegyek a reptérre, hátha ott tudnak valami információt mondani, ami engem megnyugtat egy kicsit, de még előtte írtam egy kis cetlit a bátyámnak, hátha hazajön és akkor meg ő esik pánikba, hogy én hol vagyok.

„ Tom,

Aggódtam érted, ezért kimentem a reptérre, mert nem vetted fel, hiába hívtalak vagy hússzor. Kérlek, csörgess meg, hogy ne keresselek fölöslegesen a terminálnál.

Kaja van a hűtőben, egyél valamit, én majd valamikor hazaérkezem.

Öcséd; Bill”

Ezután bezártam az ajtót, majd elindultam a reptérre, de miért is ne, dugóba keveredtem az autópályán egy baleset miatt –ahogy az kiderült később. Imádom az ilyet. Egyszer akarok sietni valahova akkor sem tudok időben ott lenni, ilyen baromságok miatt. Tudom, hogy Tom nem attól a fél órától fogja felvenni a mobilját és nem pont akkor fog hazaérkezni, de akkor is. Bezzeg, ha nem akarok menni sehova, legszívesebben otthon ülnék, sima a terep.

Mikor végre- valahára megindult a sor lassan, de biztosan haladhattam a célom felé, ahol remélhetőleg megint valami galiba lesz. Ez az én formám.

-          Jó napot kisasszony! – köszöntem a recepciósnak

-          Jó napot! Miben segíthetek? – uhh… ez a műmosoly

-          A Los Angelesből New Yorkon át ide tartó gép megérkezett már? Órák óta próbálom hívni a testvéremet, de hiába.

-          Mikorra várta az érkezését? Így talán könnyebb lenne 

-          Elvileg délután egykor kellett volna landolnia itt.

-          Nem lehetséges, hogy egy későbbi géppel jön? – láttam rajta, hogy valami nem stimmel

-          Kizárt! Azt mondta, hogy bármi van, akkor azonnal hív. Ilyet nem csinálna meg velem!

-          Sajnálom, nem tudok segíteni…..

-          Csak tudja, hogy merre van az a gép! Csak nem tűnhet el egy akkora monstrum! Nézze meg!

-          Nekem ilyenről nem adnak tájékoztatást – akkor miért van maga itt?

Kezdtem gyanítani, hogy valami nincs rendjén, de nem mehetek csak úgy az irányító központba, hogy „hahó, hol a bátyám gépe?”. Vagy igen?

Még órákat bolyongtam a reptéren, de semmi hírt nem kaptam, csak annyit mondtak, hogy ez nem az ő hatáskörük. Akkor minek tartanak ennyi embert ezek?

-          Azt hiszem meg van a gép…… - jött oda hozzám a recepciós, akinél először voltam

-          Végre! Merre vannak? Mikor landolnak? Miért késtek?

-          Uram, nézze; most tudta meg a társaságunk is, hogy a gép…….