B.U.É.K 2016

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok! :D

Merry Xmas!

Mindenkinek áldott, boldog, békés karácsonyt kívánok! :)

Alone

Sziasztok! Hosszú kihagyás után meghoztam a 14.részt is, amihez jó olvasást kívánok! :)

14.: Vágjunk bele!

A vásárolgatós nap után viszont vissza kellett állnom dolgozni, mert sok volt a munka hál istennek. Ahhoz képest, hogy még csak most alakult meg a cég, nagyon sok felkérésünk van. Különböző hírességeknek kell ruhát terveznem, és különböző filmekhez is nekem kell készítenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy annyira el kell szállni magamtól, de azért ez már haladás. Még egy hete sincs, hogy megnyílt és máris virágzik az üzlet. Persze ennek az a hátránya, hogy egész nap dolgoznom, ha minden ütemtervet be akarok tartani.

-          Andy, iparkodj, ma sok dolgunk lesz!

-          Reggel van…..!

-      Nem érdekel! Elemembe vagyok, addig gyere, amíg vissza nem zuhanok, mert akkor te is tudod, hogy nem rángatsz ki az ágból egyhamar!

-          Oké, öt perc!

Egyébként a vásárlás után nem mentem haza, hanem Andynél aludtam, mert az közelebb volt. Sokszor aludtam már itt, úgyhogy nem okozott gondod most sem, annak ellenére, hogy semmit nem hoztam magammal.

Mikor végre lejött Andy megreggeliztünk és elindultunk a BK-hoz, ahol pár lány fogadott, hogy vegyem fel őket dolgozni, mert annyira jónak találták a kollekciót, amit bemutattam.

-   Most nincs felvétel, de talán pár hét múlva lesz. Minden információt a hivatalos oldalunkon meg fogtok találni! – mosolyogtam rájuk kedvesen, bár semmi kedvem nem volt hozzájuk

-   Nem baj, minket most vegyél fel! Jó munkaerők vagyunk és nyitottak mindenre – már ha érted!

-          Remek, örülök neki!

Ezek szörnyűek! Nem fogják fel, amit mondok nekik, vagy csak úgy tesznek? Rejtély!

Ezután már tényleg nekiálltam a munkámnak, ami már most végeláthatatlan; mi lesz később? Annyi papír van az asztalon, hogy nem látom, hogy hol a bútor, plusz még a gépem is villog egyfolytában, ami azt jelzi, hogy e-mail érkezett. Tegnap bekellett volna jönnöm dolgozni, ahelyett, hogy lazulok otthon. Hát, késő bánat. 

Már órák óta dolgoztam, mikor valaki kopogott az ajtón:

-          Igen?!

-       Szia, gondoltuk megnézzük, hogy mit csinálsz. –  Gustav és Georg jöttek be hozzám

-     Dolgozom, mert ki sem látszok a papírhalomból! – már rám fért a szünet, mert jojóznak a szemeim a monitortól

-          Zavarunk? Mert akkor inkább megyünk…

-          Nem, legalább pihenek egy kicsit!

-         Amúgy jól vagy? – kérdezte Georg engem fürkészve

-     Igen, viszonylag. Még mindig nem az igazi és soha nem is lesz, de legalább már látok egy halvány értelmet az életben. – na, igen, nagyon régen találkoztunk a srácokkal, úgy, hogy beszélgessünk erről, mert elfoglaltak voltunk – Egyébként veletek mi újság?

-   Jól vagyunk, bár még nem nagyon tudjuk, hogy mit kezdjünk magunkkal. Először utazgatunk egy kicsit, aztán majd kialakul valami.

Még sokat beszélgettünk, de Tomot senki nem hozta szóba. Tudták, hogy mennyire fáj nekem még mindig, ezért inkább még a nevét sem mondják ki.

-          Bill, itt van…..sziasztok! – Andynek nem szokása kopogni, mert szerinte csak felesleges energiapazarlás

-          Mi van itt? – ha minket hallana valaki…

-          Jah, a izé…..na, szal, az. – szerintem senki nem érti rajtam kívül

-          Oké, tedd csak le!

Ezután persze már nem ment a munka, mert a srácok elterelték a figyelmemet, ami mindig jobb kedvre derít, még akkor i, ha éppen padlón vagyok.

Alone

Sziasztok! Meghoztam a 13.részt, igaz nagy késéssel, de itt van. Nem magyarázkodom, hogy miért tartott eddig, mert tényleg minden összejött egyszerre. Jó olvasást kívánok hozzá! :)

13.: Laza nap

A buli annyira jól sikeredett, hogy csak hajnalban értem haza, így Andy nálam aludt, mert nem mert egyedül hagyni, ami persze érthető, hiszen annyira részeg voltam, hogy az ajtót sem bírtam volna bezárni.

Reggel olyan fejfájással ébredtem, hogy azt hittem ott halok meg; régen voltam már ennyire másnapos. Valahogy sikerült kivánszorognom az ágyamból, majd felöltöztem és lementem a nappaliba, ahol Andy aludt a kanapén, pontosabban ébredezett.

-      Te hogy kerültél ide? –kérdeztem rekedtes hangon

-      Itt aludtam, nem mertek egyedül hagyni, mert k.va részeg voltál. Ennyire csak nagyon kivételes alkalmakkor láttalak ennyit inni. De legalább kiadtad magadból a gőzt. – válaszolt majd felült a kanapén és lerúgta magáról a pokrócot

-     Köszönöm. Amúgy mi volt az éjjel; nem emlékszem semmire!? Addig van meg, hogy elmentünk a butikhoz és beszélgettem az egyik modellemmel. Aztán se kép se hang. – mondtam miközben bevettem egy fájdalomcsillapítót

-          Elmondtál egy „gyönyörű” beszédet, persze már akkor látszott, hogy be vagy állva, de végül én hoztalak le a színpadodról, amit összetákoltak neked. Össze-vissza beszéltél, és Tomot emlegetted.

-       Ez rohadt ciki; mármint, hogy ennyire berúgtam. De ugye nem viselkedtem gázul?

-     Egy kicsit, de mindenki betudta annak, hogy részeg vagy és hiányzik a bátyád.

Ezután Andy elment zuhanyozni, én addig csináltam kettőnknek kaját, mert hát nem tesz jót az alkohol és a gyógyszer éhgyomorra. Közben azon gondolkodtam, hogy miért vagyok ennyire hülye? Miért kell nekem mindenhol leégetnem magam ennyire, miért nem tudok megálljt parancsolni magamnak?

- Mit reggelizünk? Amúgy nem gond?  - mutatott a ruhákra, amiket a gardróbomból vett ki

-    Rántottát, ha jó lesz, és felőlem azt veszel ki, amit akarsz. Amúgy Andy… köszönöm, hogy nem mentél Tom szobájába. – tettem hozzá a végén, mert tudom, hogy nem valami kényelmes egész éjszaka a kanapén

-   Figyelj, vágom, hogy mit jelent neked a bátyád és nyilván nem megyek oda be. Valahogy nem is tudtam volna ott lenni…

Miután ezt megbeszéltük leültünk reggelizni, ami közben szinte egy szót sem szóltunk, max. az időjárásról, máshoz viszont egyikünknek sem volt hangulata. Nekem fájt a fejem, hányingerem volt és a többit már inkább nm is sorolom; de ahogy láttam Andy sem volt jobb állapotban.

Amikor mindent megettünk elmosogattam majd leültünk a kanapéra és csak ültünk egymás mellett. Igazából nekem jól esett a csönd, mert hozzászoktam, hiszen hetekig csak egyedül voltam a házban és senkivel nem beszéltem. Andy viszont egy örökmozgó, ezért nehezére esett csöndben maradni, de azért egy tíz percig sikerült. Ezután keresett egy filmet, amit nagy szenvedések árán betett a lejátszóba, így elkezdtük nézni, viszont nem tudom, hogy miről szólt, mert hiába néztem nem láttam; mondjuk az esetek 40%-ban ez így van nálam. Tom is mindig kinevetett, amikor fogalmam nem volt arról, amit éppen néztem, ezért őt nyaggattam vele.

-   Nem akarsz elmenni valamerre? – kérdezte, mert látta, hogy magam alatt vagyok megint

-  Nem, most jó itthon. Tudom, hogy nem vagyok valami nagy társaság, de amióta nincs velem Tom teljesen labilis vagyok. – pillantottam rá

Amúgy tényleg, mostanában magamon sem tudok kiigazodni, mert egyik pillanatban minden tök happy, a következőben pedig eszembe jut a testvérem és legszívesebben elbújnék a világ elől, oda, ahol senki nem talál meg. Aztán az egész kezdődik előröl.

Anyuék már mondták, hogy menjek el egy pszichológushoz, de szerintem ő nem tud rajtam segíteni, pedig ha így folytatom, akkor előbb- utóbb ott fogok kikötni. Tisztában vagyom azzal, hogy ez így nem mehet tovább, de egyszerűen nem tudok rajta változtatni.

-          Na, jó, nem nézem tovább a szenvedésed, öltözz át és indulunk!

-          Hova?

-        Mindegy, de nem akarom azt látni, hogy megint magadba zuhansz napokra, amikor már kezded összeszedni magad! Nekem is hiányzik, fogalmam sincs, hogy min mész keresztül, de nem sajnáltathatod magad örökké, ebből csak neked lesz bajod!

-       Andy, nincs kedvem semmihez, csak itthon ülni.

-      Nem, nem fogom engedni, hogy a zárt - osztályon köss ki, mert nagyon afelé haladsz!

Igaza van, tovább kell folytatnom, nem hagyhatom el magam, főleg, hogy itt van az új projektem, amiben 100%-an részt akarok venni és be szeretnék robbanni a divatvilágába is. Miután ezt a kis eszmefuttatásomat befejeztem, felballagtam az emeletre és átöltöztem, majd elindultunk egy étterembe, ahol hamar végeztünk, mert rám jött  a vásárolhatnék, így elindultunk shoppingolni, ami Andynek egy kész kínzás volt, én viszont élveztem és visszajött tőle az életkedvem.

4 éve kezdődött

Sziasztok!

Ma nem a résszel jöttem, hanem egy más típusú bejegyzéssel, ugyanis a blog ma ünnepli a negyedik szülinapját!

El sem hiszem, hogy már ennyi ideje írok és posztolok Nektek.

Tudom, hogy voltak és vannak kimaradások, sőt most már szint csak kéthetente hozok részt, de higgyétek el, hogy nem kizárólag én vagyok az oka ennek. Mármint, én is hibás vagyok, hiszen fordíthatnék több időd a blogra, de e mellett van más dolgom is, például a suli, ami néha annyira lefáraszt, hogy semmi kedvem írni, főleg nem összecsapni egy részt. Viszont pozitívum, hogy nagyon sok ötlet lapul még a jegyzetfüzetembe, amit mindenképpen szeretnék megvalósítani és vannak egyrészes kis történetek, amik nem neveznék novellának, de folytatni sem akarom őket.

De most, térjünk vissza a blog szülinapjára, aminek alkalmából - ahogy megszokhattátok- hoztam egy kis összegzést.

Jelenleg, miközben ezt a bejegyzést írom 17.201-en néztétek meg négy év alatt, ami egy szép nagy szám szerintem. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan 358-an kattintottatok ide.

Az oldalon most az ötödik történet fut Alone címmel, amiből még terveim szerint van vissza egy pár rész. A történetek átlagosan 27, 5 részesek, de persze ehhez nem vettem hozzá az Alone-t, mert nem tudom mennyiből fog állni, majd menet közben.

Bejegyzések közül ez lesz a 165., ezekből 122 rész és 43 egyéb.

A legforgalmasabb hónap 2015. márciusa volt 1247 látogatóval.

A legtöbb bejegyzést 2011.novemberében írtam > 17 közzététellel

Na, de elég a számokból, azok maradjanak csak a matekórákon. Most viszont szeretném megköszönni a visszajelzéseket és a látogatóknak, hogy szántatok legalább pár percet a blogomra és elolvastatok egy-egy kis történetet. Jól esik látni, hogy ennyien szeretitek a srácokat, de főleg a blogomat. Remélem, jövő ilyenkor megint egy hasonló bejegyzést írok meg, mint most, csak azzal a különbséggel, hogy akkor már öt éves lesz.

Befejezésképpen még annyit szeretnék, hogy az Alone folytatása valószínűleg hétvégén lesz, ha semmi nem jön közbe.

Jó nézelődést és olvasást továbbra is! :)

Alone

Sziasztok! Közel egy hónap kihagyás után végre itt van a 12.rész, amiben már elindul a BK is. Jó olvasást hozzá! :)

12.: Rajt!

Reggel már az ébresztő előtt fent voltam, bár az éjszakát sem aludtam át a mai divatbemutató miatt, ahol végre BK is bemutatkozik és a kis üzlethelység is ma nyit ki, amit ugye a BK-hoz csatolva vettem meg.

Eddig nem volt szó a kis helységről, mert az, az igazság, hogy annyira lefoglalt, hogy a modellekkel és a kollekcióval minden rendben legyen, hogy el is felejtettem; mondjuk Andy nem, így kész lett az is. Ez még csak egy kis helyiség, mert nem akartam beleölni a pénzemet egy olyan dologba, ami nem biztos, hogy befut annyira, hogy egy nagy üzlet kelljen, így viszont pont jó kezdetnek. Mivel én megfeledkeztem róla elég rendesen Andy csinálta meg az egészet, de pont az én terveim és ízlésem szerint.

A gondolataimból az ébresztő hozott vissza, ezért kikászálódtam a pihe-puha ágyamból és elindultam valami kaját gyártani magamnak, mivel éhesen nem mehetek el.

Reggeli közben azon filóztam, hogy mit vegyek fel; azért mégsem mehetek egy egyszerű ruhában, amit bármikor felvennék. Vacilláltam, hogy a saját kollekciómból válasszak vagy az már túlzás lenne; mondjuk tőlem nem. Végül arra jutottam, hogy kikérem Andy véleményét, aki jön értem nemsokára.

Mosogatás közben csöngetett Andy, akit egyből megkérdeztem:

-          Szerinted mit vegyek fel?- kérdeztem miközben rángattam felfelé a lépcsőn

-          Rosszabb vagy, mint egy nő! Valami elegánst és ne feltűnőt!

Hehe, Andy mindig megmondja a tutit, mint most. Akármi van, mindig tudja, hogy mi lenne nekem a legjobb és a legelőnyösebb.

-      Szerintem ez a fehér zakó egy fekete inggel és egy farmerral jó lenne! – mondta, majd kiszedte az említett darabokat a gardróbomból

-          Biztos? Nem akarok hülyén kinézni…

-          Szerinted hazudok neked? – vonta fel a szemöldökét, majd leült az ágyamra jelezve, hogy rám vár

Miután minden lehetséges módon kiidegeltem Andy-t elindulhattuk a megnyitóra, de előtte azért még szórakoztam egy sort a bejárati ajtóval.

-          Zárd már be könyörgöm! – nevetett Andreas

-          Azt próbálom, de nem lehet!

-          Add oda, te kétbalkezes!

Persze, neki elsőre sikerült, ami nekem 10 perc után sem, pedig már nemegyszer zártam be.

Viszont nem rágódtam tovább a dolgon, mert össze kellett szednem magam a bemutatóra. Szétszórtan azért mégsem állhattam volna ki ennyi ember elé; márpedig sokan lesznek, mert értesüléseim szerint pár TH rajongó is jegyet vett erre az eseményre. Ráadásul a sajtó is ott lesz, akinek válaszolnom kell az idiótábbnál idiótább kérdéseikre. Nem, nekik nem elég ha két szót kinyögök, nekik egy regény kell.

-   Na, itt is vagyunk, induljunk befelé, mert késésben vagyunk hála neked! – mondta Andy, majd kiszállt a kocsiból

Az épületbe érve azonnal a modelljeimhez mentem, akik már készülődtek a nagy eseményre.

-  Lányok, fiúk, csak ügyesen! Ma, különösen fontos, hogy ne hibázzatok el semmit! Ugye mindenki tudja, hogy ki, kicsoda után jön?!

-          Nyugi Bill, mindent tudunk! – mondta Luca, miközben rám pillantott

Ezután kimentem a tervezőknek fenntartott helyre és leültem a nekem kijelölt székre, Andy mellé.

-  Hölgyeim és uraim! A mai nap egy különleges nap, hiszen bemutatkoznak olyan divattervezők, akik eddig még csak ismerkedtek a divat világával….. – csak mondta, mondta, és mondta, mintha nem akarta volna abbahagyni

Végül, miután sikerült befejezni a majdnem félórás szövegelést indulhatott maga a bemutató, ahol sok tervező bemutatta a kreálmányát – merthogy néhány darab biztosan nem nevezhető ruhának. BK kollekció valahol a műsor közepén lehetett, ami – nem nagyképűségből – nem volt összehasonlítható a többivel. Nálam, a letisztult dizájn, letisztult motívumok és az egyszerűség a jellemző, mégis van valami pulssz abban, amit létrehoztam. Nem kell átalakítani a ruhákat ahhoz, hogy a hétköznapi embereknek is hordhatóvá váljon, nem kell egy vagyon kiadni az anyaga miatt, hanem minden kézenfekvő. Szerintem messze a BK kollekció a legnormálisabb ezen az eseményen.

Miután vége volt a bemutatónak, jöhettek az interjúk a tervezőkkel:

-          Bill, miért kezdtél el ruhákat tervezni? Mi a célod?

-        Mivel nem folytattam az éneklést, de otthon sem akartam ülni és nézni az üres házat elgondolkodtam azon, hogy mihez kezdjek és végül a divat jött szóba.

-          Egyedül tervezted vagy az egykori TH- tagok besegítettek?

-          Teljesen egyedül csináltam, nekik nem fekszik ez a pálya.

-          A legjobb barátod Andy is itt van. Ő segít valamiben?

-          Igen, ő is a BK- nál dolgozik. Ő a jobb kezem.

Még sok kérdést feltett, amire mind válaszoltam, majd miután vége lett elindult a modellekkel és Andyvel megünnepelni a sikerünket és azt, hogy végre kezd egyenesbe jönni az életem annak ellenére, hogy Tom nincs velem.

Alone

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

11.:Felkészülni, vigyázz, kész, tűz,..!

A cousting még csak kezdet volt ahhoz képest milyen hajtás volt utána. A munka igazi része még csak most kezdődött, mert a modellekre kellett szabatni a ruhákat, el kellett érnem, hogy valamennyire hallgassanak is rám, különben hatalmas lett volna a fejetlenség, ami túl tanácsos egy kis helyen.

-          Bill, elkészültél már az időpontokkal? – kérdezte Andy egyik reggel az irodámban

-          Valahova ide raktam, de nem tudom, hogy merre van; megkeresem! – na, igen a rendrakás nem az erősségem

-          Egyszer a fejedet fogod elhagyni!

-          Azt már rég megtettem, csak vissza lett varrva a helyére. – viccelődtem miközben még mindig a papírt kerestem

Jellemző, amikor hirtelen kell valami, sosincs meg, de amikor nincs szükségem dolgokra megtalálom. Múltkor például egy régi lakáskulcsot találtam, amit évekkel ezelőtt elhagytam, ezért le kellett cserélni a zárat is. Mondjuk, nem tudom, hogy mit keresett a táskámban, amikor azt rá fél évre vettem. Mindegy!

-          Főnök; kimehetnék egy órácskára? – nyitott be az egyik modell az irodámba

-          Feltétlen szükséges? Próbák vannak, megbeszélések stb.. – soroltam az ellenérveimet

-          Az a helyzet, hogy a barátnőm hívott, hogy valamit el akar mondani és nem várhat.

-          Figyelj; nem. Holnapután bemutatkozó divatbemutatóra megyünk, te is kellesz. Nem maradhatsz ki ebből! Ráadásul nemsokára megbeszélés is lesz, amin ott kell lenned.

-          De csak egy óra az egész! – kérlelt Isa, az egyik legszebb modellem

-          Ne haragudj, de nem, mert ennyiből mindenkit kiengedhetnék munkaidő alatt egy baráti csevejre.

Miután megértette, hogy nem engedem el kiment és hagyott dolgozni.

Még át kellett néznem a költségvetésünket, mert Andy azt mondta, hogy én is kövessem nyomon, nehogy elírjon valamit, amiért később ő lenne a hibás. Mondjuk megértem szegényt, hiszen az egész cég adatait ő kezeli és a pénzügyek is az ő kezében vannak. Nem hibázhat semmiben!

Miután átnéztem a papírjainkat elmentem ebédelni, pontosabban kimentem a kajáért a futár elé. Hihetetlen, de egyszerűen nincs időm még enni se, pedig figyelnem kéne erre. Azelőtt mindig figyelmeztetett Tom, ha nem kajáltam, de most, nincs, aki ennek utánajárjon. Na, jó, Andy azért nem hagyna éhen halni, meg hát odafigyel rám.

-          Kezdhetünk? – jött be Andy, amivel megszakította a gondolatmenetemet

-          Aha, csak ezt még megeszem! – mosolyogtam teli szájjal, ami nem volt épp gusztusos látvány

-          Oké, akkor addig összeszedem őket, te meg nyeld le! – nevette el a végét, majd kiment

Anyu hiába tanított meg normálisan enni, egyszerűen képtelen vagyok leszokni bizonyos dolgokról, mint például a teli szájjal beszélés. Türelmetlen vagyok, ezért nem tudom kivárni, amíg megeszem, ezért egyszerre beszélek és eszek. Tom szerint ez okozza majd a halálomat egyszer; szerintem meg a srácok nyírnak ki.

Miután sikeresen lenyeltem az utolsó falat vegaburgert kimentem a modelljeimhez és elkezdtem nekik papolni:

-          Nos, mint azt ti is tudjátok, most fogunk kilépni a divat világába, ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy felkeltsük az emberek figyelmét! Nem elég csak simán kimenni a kifutóra, hanem bele kell adni apait, anyait ebbe, ahogy majd a többibe is. Fontos, hogy milyen véleményt alakít ki rólunk a média, főleg, hogy híres vagyok. Ahogy a zenében is, itt is a maximális teljesítményt várom el mindenkitől, nem lehet hibázni!

-          Nagyon sok energia, pénz és idő van ebben a dologban, kérlek titeket, hogy vegyétek komolyan. Ez nektek is egy jó lehetőség és hatalmas ugrás lenne. Azt hiszem, nem kérünk tőletek túl sokat, csak azt, ami elvárható, úgyhogy teljesítsetek, úgy, ahogy mi elvárjuk tőletek! – vette át a szót Andy, mert már megint túl sokat beszéltem

Ezután tartottunk egy próbát, ahol minden stimmel és profin ment, ahogy azt kell, mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Ahogy gondolkodtam, töprengtem rájöttem, hogy mi az, vagyis inkább ki; Tom. Az a helyzet, hogy még mindig nagyon hiányzik, abban reménykedem, hogy egyszer csak jön egy hívás, hogy itthon vagyok. Persze, tudom, hogy ez lehetetlen már, de akkor is, a remény hal meg utoljára.

Miután végeztünk a munkával, Andyvel elindultunk sörözni, ahogy mostanában szoktuk. Persze nem isszuk le magunkat, csak egy –két sört gurítunk le, hogy leöblítsük az egész napi fáradalmakat.

Alone

Sziasztok! Tudom, hogy már régen volt rész, amiért nem is magyarázkodom, mert egyszerűen nincs annyi időm, amennyi elég lenne egy nap, összekapkodni meg nem akarom, hogy senki ne olvassa.
Most viszont itt a 10.rész, amiben már Bill készülődik a BK hivatalos megnyitásához. Jó olvasást hozzá! :)

 10.: Cousting

Csak pár nap telt el, mióta megtalálták Tom cuccait, - amiket már haza is hozhattam-, de már kész az irodám, ahol dolgozni fogok. Alig vártam már ezt a napot, mert végre hivatalosan is elkezdhetek dolgozni, mint divattervező. Andy is örül neki, hiszen ő, miattam mondott fel a biztos állásából; mondjuk, itt több pénzt fog kapni, de szellemileg többet is kell melózni.

Reggel korán keltem fel, hiszen ma volt a cousting, vagyis a modellválogatás, ami eddig a legfontosabb momentum a cég életében. Azt tudom, hogy az egyik férfi modell én leszek, mert azért saját kollekcióimat én is szeretném felpróbálni és bemutatni, de egyszerre az összes ruhát és dolgot csinálni nehéz lenne egyedül.

Miután megreggeliztem és felöltöztem, Andy már meg is érkezett hozzám, ahol már mindennapos vendégnek számít.

-   Szia! Felkészültél a megmérettetésre? Hosszú napunk lesz, remélem kajáltál…. 

-     Persze, indulhatunk is! Remélem, sokan lesznek, ma már le akarom tudni ezt az egészet! – mondtam, miközben bezártam az ajtót

-    Más tervezők nem lesznek, csak te? – kérdezte Andy, miközben beültünk az autóba

-     Egyelőre csak én, aztán egy bemutatkozó divatbemutató után többen. Először szeretném, ha csak az én fantáziám lenne a kollekcióban.

Ezután már csak jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, mert mindketten el voltunk merülve a gondolatainkba teljesen. Én a mai napon agyaltam, mert nekem ez fontos, Andy meg nem tudom min. Azt viszont sejtem, hogy nem az emberiség nagy kérdésein gondolkodott.

-          Hány embert választasz ki? – pillantott rám a haverom a volán mögül

-       Nem tudom, akik úgy első látásra szimpatikusak és szépek, aztán ha túl sokan vannak, akkor jöhet egy következő kör.

-    Nem lesz ez egy kicsit sok? Mármint ennyi életrajzot meg nem tudom mit átnézni?

-      Andy, ha nem bunkó és ronda modelleket akarunk, akkor muszáj. Egy biztos; én nem szeretnék olyannal együtt dolgozni, aki nem ért velem egyet vagy a terveimmel. Ez az én cégem, az én ötleteim és gondolataim a meghatározók itt.

-       Csak nehogy eltúlozd! Csodát én sem tudok tenni, ha elcseszed. – szálltunk ki a kocsiból

Már a terem előtt nagyon sokan voltak, így gyorsan kellett cselekednem, hiszen nem álldogálhatnak kint az utcán még órákig. Mondjuk nekem csak szerencse, hogy ennyien jöttek el, mert így tudok válogatni, nem kell leragadnom a legelső embernél.

Miután beinvitáltam a leendő modelljeimet elkezdődhetett a válogatás, ami persze jó sokáig tartott.

-         Szia! Miért szeretnél nálam dolgozni? – kérdeztem már századszorra

-      Szia! Mert a hirdetésben leírtak alapján pont egy ilyen lehetőséget kerestem. Tetszik, hogy nem elvont ruhákat tervezel, amiken még hatszázszor alakítanak, mire a boltokba kerülnek, hanem egy teljesen hétköznap is viselhető dolgot alkotsz. És persze az is benne van, hogy nem csontsovány modelleket keresel, hanem normál nőket, olyanokat, mint akik hordani fogják a ruhákat.

-        Dolgoztál már valaha divatbemutatón?

-  Igen, a legutóbb egy ilyen helyen dolgoztam, viszont meguntam, hogy folyamatosan fogyókúráznom kellett, konkrétan már anorexiássá fogytam. Rájöttem, hogy ez káros és még csak nem is juttat előre.

-      Tetszik a gondolkodásod, neked legalább van eszed és a karcsúból nem akarsz anorexiát. Téged is felírlak, ha tiéd az egyik hely jelentkezem! – mosolyogtam rá kedvesen

Ezután szóltam, hogy kérek 15 perc pihenőt, mert ez így sok egyszerre, meg hát Andyvel nem árt konzultálni az eseményekről.

-      Szerinted minden a terv szerint megy? – kérdeztem, mert ő ebben a szakértő

-     Úgy gondolom, hogy igen, de azért ne vegyél már fel mindenkit; Bill, ha így folytatod, akkor nem lesz értelme a válogatónak, mert mindenkit visszahívsz egy második körre. Szelektálj egy kicsit! Jelöld be, ki azt ,aki tuti, hogy jön másodszorra is.

-       Tudom, de annyi szép lány és helyes fiú van. Mármint érted, na…

-    Nyilván nem mentél át az elmúlt x órában homiba, értem, persze. Csak számolj egy kicsit! Ki kell fizetni a rezsit, a modelleket, a bemutatóhoz szükséges dolgokat, a ruhát, a szabókat és a többit. Bill, nem lesz ennyi pénzünk, amennyit kiadunk a kezünkből!

Miután visszamentünk a terembe még két órán keresztül válogattunk, aztán végre haza mehettünk és végre valahára ledőlhettem aludni, amit nagyon megérdemeltem már.

Happy 27th Birthday Gustav!

Sziasztok! Tudom, hogy ma sem résszel jöttem, ahogy már régen, de úgy gondoltam, hogy ha már az ikrek szülinapjáról is írtam egy pár mondatot, akkor úgy illik, hogy Gustavéról is, hiszen ma 27 éve annak, hogy megszületett a Tokio Hotel dobosa Gustav!

Boldog születésnapot Gustav!

A részt várhatóan hétvégén fogom hozni, de, hogy melyik nap azt nem tudom. 

Happy 26th Birthday!

1989. szeptember 1.-én, pontosan ma 26 éve megszületett Németország legcsodálatosabb ikerpárja, akiknek az Alienek már sok jó pillanatot köszönhetnek. 
Boldog szülinapot Tom és Bill!

Képek forrása: Google

Képek szerkesztése: Barbii Kaulitz /ne másold/

Alone

Sziasztok! Meghoztam az új részt, amiben egy kis remény éled Billben. Vajon mi lesz ennek a vége?
Jó olvasást hozzá! :)

9.: Agyrém

Mivel még mindig „romokban” állt az irodám dolgozni nem igazán tudtam, de azért belekezdtem. Igaz, modellek nélkül kicsit nehéz volt, de megoldottam.

Ma is korán reggel szólalt meg az ébresztőm, mert Andy jön át és dolgozunk. Na, ja, házi munka a miénk.

Gyors megreggeliztem, majd adtam a kutyáknak is enni és már csöngettek is, viszont nem Andy volt, hanem egy újságíró, aki fel szeretett volna tenni néhány kérdést. Én persze, amilyen lüke tudok lenni beengedtem és válaszoltam is.

-     Bill, keresed még Tomot vagy bele törődtél, hogy nincs veled? – tette fel az első kérdést

-   Nem nyugszom bele soha, ezért még mindig keresem. Minden áldott nap bemegyek a rendőrségre és érdeklődöm, de eddig semmi hír.

-   Egy ideig terjengett az a hír, hogy több öngyilkossági kísérleted volt és a pszichiátrián is megfordultál. Ez igaz?

-   Érdekes, én ilyenről nem tudok, de fura, hogy egyesek jobban tudják, mi történik velem, mint én. Nem, ezek nem igazak; itthon voltam hetekig teljesen egyedül, csak a szüleim és a srácok látogattak meg naponta.

-          Valaki azt mondta, hogy szólóban folytatod a karriered!

-          Nem, amióta Tom eltűnt nem énekeltem és nem is fogok.

-          Akkor min dolgozol? Mi ez a sok mappa és cucc?

-        Most egy teljesen új projekten munkálkodom, de nem szeretnék erről beszélni még, majd hamarosan eljön az ideje. Az biztos, hogy ez csak velem kapcsolatos lesz, a srácok nincsenek benne. Hamarosan többet is megtudtok, de most még korai lenne.

 Nem sok kérdést tett fel még ezen kívül, így hamar elment, de helyette jött Andy.

-          Ki volt ez? – nézett utána furán

-     Egy újságíró. Válaszoltam pár kérdésére és ennyi, de a projektünkről nem beszéltem neki.

-          Na azért!

Nemsokára nekikezdtünk a munkának, amit mára kiszabtunk, de akkor jött egy telefon:

-  Jó napot, Jäger százados vagyok! Azt kérte tőlünk, hogy ha bármilyen információnk van a bátyáról azonnal szóljunk önnek! Be kellene jönni a kapitányságra, így telefonon nem szeretnék közölni semmit!

-          Rendben, tíz perc és bent vagyok! – tettem le a készüléket

-          Andy, találtak valamit! Gyere be velem én képtelen vagyok egyedül besétálni oda. – mondtam miközben a sírással küszködtem

Andy nem szólt semmit, egyből elindultunk a kapitányságra, ahova ő vezetett, mert én nem voltam rá képes. Fájt, hogy megint csak valami és nem Tom sétált be azzal, hogy „helló, megjöttem, ne keressetek”.

-          Jó napot….

-          Jäger százados az irodájában várja már önt! – mosolygott rám a recepciós

-          Köszönöm!

Annyira gyorsan mentem, hogy Andy alig bírta tartani a lépést velem, de nem maradt le, mert tudta, hogy ez mennyit jelent nekem.

Mikor beléptem az ajtón már a sírógörcs kerülgetett, de próbáltam tartani magam, már csak Tom kedvéért is.

-      Bill, tudom, hogy jobban örülne, ha a testvérét találtuk volna meg, de az a helyzet, hogy kb. ez már lehetetlen. Viszont a bőröndje és a kézi poggyásza előkerült illetve a mobilja. – vette elő az említett dolgokat

-       Tom sehova nem megy a mobilja nélkül! – néztem kétségbeesetten Andyre, aki bejött velem

-          Nézze, a kép alapján, amit ön adott a testvére holttestét nem találtuk meg. Az is lehet, hogy hamarosan megtaláljuk a földi maradványait, de nem garantálom, így pedig önt nem szeretném kitenni felesleges stressznek. Még csak hasonló fiatalembert sem látott senki! Tudom, hogy ennyi idő után furcsán hangzik, de azért megkérdezem: biztos, hogy a testvére felszállt arra a gépre? – most hülyének néz?

-     Igen, különben szólt volna, hogy valami közbejött. Sajnos 100%, hogy a gépen volt.

Ezután még elrendeztünk néhány formaságot, aztán el is mehettünk, bár Tom cuccai nélkül, mert azokat még át kell vizsgálni. Jäger azt mondta, hogy pár nap múlva visszakaphatom őket.

Igaz nem vitt közelebb Tomhoz, de legalább azt tudom, hogy nem fölöslegesen keresem. Újraéledt bennem a remény, miszerint a testvérem életben van, csak azt nem tudom hol. 

Alone

Sziasztok! Sok késéssel ugyan, de itt a következő rész, amihez jó olvasást kívánok! :)

8.: Előkészületek

Reggel a telefonom csipogására ébredtem, ami elég korán volt, de muszáj volt felkelnem, mert dolgoznom kell az irodámon, ami jelenleg romokban van ugye.

Miután megreggeliztem és bepakoltam a kocsiba, hívtam Andyt és a srácokat, akik megígérték, hogy segítenek nekem mindenben.  Az autókázás közben elgondolkodtam azon, hogy jó ötlet-e abban a helységben belekezdenem egy új dologba, ami Tomé, hiszen csak még jobban rá fog emlékeztetni.  Arra is gondoltam, hogy visszacsinálom az egészet, viszont akkor kitolnék Andyvel, aki miattam mondott fel a biztos munkahelyén.

Annyira elgondolkodtam, hogy pár percnek tűnt az út, így hamar megérkeztem.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak, mikor kiszálltunk az autóinkból

-          Szerintem menjünk be, aztán hozzuk a felszerelést is.  – mondtam miközben kinyitottam az ajtót

-      Mi a sz.r? Mikor járt itt valaki utoljára? – kérdezte Gustav, miközben leszedett a feje fölül egy pókhálót

-          Tegnap néztük meg Andyvel, de amúgy csak akkor volt nyitva, amikor Tom megvette. – nevettem rajta, mert még mindig kapálózott

Ezután nem sokat tétováztunk, nekiláttunk a takarításnak, ami nem is olyan egyszerű művelet, mint ahogy én azt gondoltam. Perszenem arról van szó, hogy nem tudnék kitakarítani egy helységet, de ez már évek óta zárva volt.

-          Hol kezdjük? – kérdeztem, mielőtt nekiálltunk volna

-      Szerintem először le kellene pókhálózni, mert így csak beleakadunk, aztán fogalmam sincs. – mondta Georg, majd söprűt ragadott és nekiállt

Az ezután következő pár órában alig beszéltünk egymással, mert el voltunk foglalva annyira, hogy erre nem értünk rá.

Igazából soha nem gondoltam, hogy ekkora kupi lehet egy olyan helységben, ami ki se volt nyitva; hát mi lett volna, ha Tom használta volna! Tudom, hogy sok munka van vele és lesz is, de szerintem megéri, mert ha beindul az üzlet, akkor nem lesz megállás. A lakásomon pedig nyilván nem fogadhatom a leendő modelljeimet, még a végén félreéretnék, hogy miért hívom őket oda.

Szerintem nagyon hangulatos kis helyet lehet varázsolni belőle, de a sok munka miatt a többiek ezt még nem nagyon látják, csak én.

-          Bill, amúgy akinél voltam bejegyeztetni a céget, azt mondta, hogy ki fog ide jönni, hogy valós címet adtam-e meg. Ha jól emlékszem ma jön. – szólt Andy ebéd közben, amit én rendeltem a srácoknak

-          Nekem jó, mondjuk, csak a kupit fogja látni, semmi mást. Amúgy még mit kell csinálni?

-          Gondolom, ki akarsz festetni, mert nagyon kopott már a fal, a bútorokat ki kell vinni, de ezek előtt szerintem ellenőrizetni kéne a fűtést, a vezetékeket, és mindent.  Bill, nem azért, de ezzel legalább még egy két hetes munkád lesz. – sorolta Georg két falat között

-     Tudom, de meg akarom csinálni minél előbb, hogy elkezdhessem a coustingot. Ha kész a cég bejegyeztetése, meg minden ilyen formalitás, akkor meghirdetem a felvételt és már csak várni kell a modelleket. – mondtam, miközben elkezdtem összepakolni a maradékot

Innentől megint nem nagyon beszélgettünk egymással, mert úgy döntöttünk, hogy ma befejezzük a takarítást, ami csak nagyjából nevezhető takarításnak, hiszen a festő meg a többi ember rumlit fog hagyni maga után és kezdhetnénk újra az egészet.

-          Bill, szerinted így oké lesz már? – kérdezte Andy este nyolc fele

-          Nekem megfelel, úgy is csak a tatarozás után kell normálisan összepakolni. – válaszoltam, majd összeszedtem a felszerelést

Mikor beültem az autóba annyira el voltam fáradva, hogy percekig csak ültem és meg sem mozdultam, majd feleszméltem és elindultam a rendőrségre, ahol szinte mindennapos vendég vagyok, Tom eltűnése óta.

-          Jó estét…..

-          Jó estét uram! Sajnos még mindig nincs semmi hír a testvéréről.

-          Köszönöm!

Már nem is kell mondanom, hogy miért mentem be, mert tudják. Annyira megszokták már a jelenlétemet, hogy hiányolnak, ha nem megyek be. Az a helyzet, hogy még mindig reménykedek a bátyám előkerülésében, de azt mondják, hogy mára már szinte 99%, hogy meghalt, viszont nem adom fel, amíg nem látom.

Miután végeztem a rendőrségen hazafelé vettem az irányt, ahol vettem egy forró fürdőt és vártam, hogy mit hoz a holnap.