8 év

Sziasztok! Sajnos ma sem részt hoztam, de erről majd a további terekben részetesebben írok Nektek. 

Tegnap volt a blog nyolcadik szülinapja, így ennek alkalmából hoztam a szokásos kis "jelentésemet", amit évről évre megtszek, ezzel magamnak is visszajelzést adva. 

Szóval, nyolc hosszú éve, hogy a blog mellett döntöttem és nyolv hosszú éve láthatjátok az írásaimat. 

A nyolc év alatt 35. 259-en látogattátok meg a blogot, ami szerintem elkészető, főleg a mostani tunyaságomat elnézve. Hálás vagyok minden egyes kattintásért és minden kommentért, mert ez azt mutatja, hogy még érdekel titeket a blog és a zenekar. 

Eddig öt befejezett történet van, illetve egy folytatásábn várokozik a publikálásra, ami lehetne egy kicsit több is, de több okból kifolyólag is nem tudtam elég időt szakítani a blogra. Ha az öt történetet részekre bontom, akkor elmondhatom, hogy ez így összesen 50 + 20 + 30 +10 +30=140 részt jelent, de ehhez adjuk még hozzá a legújabb történet első öt részét is. 

Mindent összevetve kösönöm az elmúlt nyolc évet, remélem még sok szülinapot fog ünnepleni a blog. 

 

Más:

Mint, ahogy Ti is láthatjátok, hogy már hónapok óta kint van a piros kis felirat, miszerint az "Egy átbulizott éjszaka következményei" című történet új köntösben lesz olvasható a blogon. Mint írtam a menüpontja alatt, ez a történet egyáltalán nem fér bele a blog stílusába és az én személyiségembe sem, így nem szeretném fent hagyni. Ami biztos a dologgal kapcsolatban az az, hogy amíg át nem írom mind az 50 részt nem szeretnék mást publikálni, kizárólag a Barbii' opinion blogon. A döntésemet egyszerűen csak azzal tudom indokolni, hogy tényleg nagyon nehéz lenne egyszerre négy történettel fogalakozni és nem fér bele az időmbe. Elnézést kérek attól, aki mér várja a Built in folytatátást, de várni szeretnék, amíg el nem készülök a blog legelső történetének átírásával. Számításaim szerint legkésőbb december végére kész leszek és onnantól kezdve gőzerővel koncetrálok az idjú FBI ügynökeinkre. 

További szép hetet és köszönöm a megértéseteket. 

Túl a harmadik X-en

Szaisztok! Sajnos ma sem új résszel jöttem, hanem kedvenc dobosunk szülinapja alkalmából írom ezt a bejegyzést. Ódákat lehetne zengeni Gustavról, de nem teszem, ehelyett csak annyit írok, hogy

Boldog Szülinapot Gustav!

A harmadik X.

Szaisztok! Ma sajnos nem egy új résszel jöttem nektek, hanem az elmaradhatatlan szeptember elsejei bejegyzéssel. Nem is ragoznám tovább ezt a bejegyzést, egyszerűen csak annyit írok, hogy
Boldog 30. Szülinapot ikrek!

14 év

14 évvel ezelőtt ma jelent meg....
Boldog Születésnapot Durch den Monsun!

Built in

Sziasztok! Tudom, hogy már nagyon régen volt rész, de sajnos megint elúsztam a teedőimmel. Viszont most pótolom a következő fejezetet, amihez jó olvasást kívánok! :)

5.: Még mindig a legelső nap

A honismeret óra annyira unalmasan telt, hogy szerintem el is aludtam pár percekre. Persze a tanár nagyon jól magyarázott és a gimiseknek tényleg érdekes lehet, de mi már ezt végig hallgattuk egy sokkal durvább változatban; mi megtanultuk nem csak ismerni, de szolgálni is a hazánkat.

-      Bill, kimegyek mosdóba, hátha lesz ott valami telefonszám vagy bármi, ami utalhat a kis suttyókra – mondtam az öcsémnek óra után  

-          Én lemegyek a büfébe, hátha hallok valamit – válaszoltam, miközben eltette a jegyzetfüzetét

-          Oké, akkor a 112-es terem előtt találkozunk!

Valamiért arra gondoltam, hogy talán a mosdófülkékben lesz valami jel arra utalóan, hogy hol lehet megtalálni a terjesztőt. Hiszen csak terjeszt valahogy!

Amint bementem a fülkébe késztetést éreztem, hogy gumikesztyűt húzzak és maszkot, mert biztos voltam abban, hogy valami fertőzést fogok kapni. A higiénia egyáltalán nem játszott itt még mellékszerepet sem, sőt még statisztaként sem. Az én szememmel legalább is undorítónak tűnt. Mindenhol firkák és furcsa foltok voltak, amik valószínűleg csak spray maradékok, de akkor is. Viszont nem volt időm tovább filózni az undormányon, ezért elkezdtem értékelhető forrást keresni. Találtam telefonszámokat és neveket is, amiket szépen sorjában lefényképeztem és elküldtem elemzésre. Lehet, hogy lányok telefonszámai és random nevek, de legalább végig futtatjuk a rendszeren és kiderül, hogy nem vezetnek nyomra. De az is simám megeshet, hogy egyik a díler száma, sőt akár a vezéré is lehet. Valahogy csak rátalálnak egymásra!

Az egész művelet csupán két percig tartott, de már így is belefutottam az ügyeletes rosszfiúkba, akik valamiért úgy gondolták, tájékoztatni kell engem a felségterületükről.

-          Kaulitz, ez a suli a miénk és itt mindenki úgy ugrál, ahogy mi akarjuk. Te sem vagy kivétel csak azért, mert most jöttél. Megértetted? – kérdezte az egyik fenyegetően közelről

-          Persze, nem akarok balhét, csak a budit használtam és már megyek is! – válaszoltam természetes hangnemben, hogy tudja, nem félek tőle

Most válaszoltam volna, hogy „mássz a képemből, mert a stuki nem játék” vagy mit kellett volna mondanom? Komolyan nem tudom. És az a legnagyobb probléma, hogy ezeket a kölyköket sem tudom komolyan venni, pedig bűnözők és megeshet, hogy fegyver van náluk és tűzharcba keveredünk velük. De egyszerűen nem megy. Bennem van az a tudat, hogy ők azt gondolják, hogy mi csak két egyszerű diák vagyunk, akik a nevenincs gimiből átkerültek ide és ennyi, semmi nem sejtenek abból, hogy kik vagyunk valójában.

A kis incidens után már teljesen eseménytelenül telt a nap. Volt informatika óránk, ahol olyan feladatot kellett megoldanunk jegyre, ami elvileg roppant nehéz és bonyolult. Nos, nálunk ilyen a belépés a rendszer egyes területeire. Nem volt nagy kihívás, de azért úgy tettünk, mintha megszenvednénk vele nagyon, hiszen így nem bukunk le azzal, hogy sokkal többet tudunk, mint egy átlag diák. Volt testnevelés óra is a mai nap, de – nem akarok nagyképűnek tűnni, mert nem szokásom – ez a kiképzésünkön a bemelegítés volt. De mindegy. Meg kell szoknom, hogy most egy gimnáziumba járok, ahol teljesen mások az elvárások, mint aminek nekünk kellett megfelelni legutóbb.

Az órák után még bent maradtunk Billel, hogy kicsit nyomozgassunk a többiek után az évkönyvekben, de semmi használhatót nem találtunk. Persze volt egy – két gyanús alak, mind a diákok, mind a tanárok között, de ennél több kell. Sokkal több. Nem ronthatunk rájuk azzal, hogy „helló, te nagyon gyanús vagy nekünk, ezért le vagy tartóztatva”.

-      Bill, holnap tesin át kellene kutatni a cuccokat. Valahogy el kell érnünk, hogy magunkra hagyjanak és kimehessünk, de úgy, hogy ne jöjjenek utánunk. – mondtam már a volán mögül

-     Szerintem a Ryan Williams vonalon kellene elindulni, mert szerintem elvezethet minket valakihez. Valamiért az az érzésem, hogy ő tud valamit. – érvelt Bill

-          Akkor próbáljuk mindkettőt! – hallgatok az öcsém megérzéseire, mert be szoktak jönni, de azért az én nyomomat sem akarom kukába dobni; nem baj, ha van két forrás

Természetesen a bázison le kellett adni a jelentést Helennek, aki értékelte a mai napunkat és megbeszélte velünk az elkövetkezendő lépéseket, amik a mi akaratunk szerint fognak zajlani.

Hát, kíváncsian várom, hogy mi sül ki belőle és milyen értékes adatot sikerül szereznünk. Nem szeretnék sokáig beépítve maradni, hisz egyre nagyobb a lebukás esélye, így gyorsan kell dolgoznunk.  

Built in

Sziasztok! Kisebb kihagyás után itt a legújabb rész, mely már egy kicsit betekintést enged a tényleges feladatba. Jó olvasást hozzá! :)

4.: Hétfői nap

Simára borotvált arc, rendezett, jól fésült haj, mely szoros copfba vagy kontyba van fogva, fehér ing, szürke vagy fekete öltöny, ápolt megjelenés. Ez jellemez mindkettőnket, amikor az FBI épületében vagyunk irodai munkán, de már akkor is szigorú előírásoknak kellett megfelelnünk, amikor még csak gyakornokok voltunk. Ehhez képest most, kissé borostás az arcunk, kissé kócos a hajunk és míg én egy fekete pólóban és egy kapucnis pulcsiban vagyok egy lezser farmerrel, addig az öcsém egy fekete hosszúujjút, bőrdzsekit és egy sötét farmert visel. Pár nap alatt átváltoztunk lázadó tizenévessé, holott már jócskán elmúltunk húszévesek is. Amikor belenézek a tükörbe egy teljesen átlagos kamaszt látok, maximum annyival tűnök ki a tömegből, hogy kicsit idősebbnek látszom; de a mai fiatalokról nem is mindig lehet pontosan megállapítani a korukat. Szerintem nem lesz itt baj még akkor sem, ha elkezdenek kérdezgetni minket. Jól begyakoroltuk a dolgokat, a feletteseiknek is simán elmondtunk mindent, amit kamaszok megbeszélhetnek egymást között, ketten is többször átvettük az egész fedőtörténetet, úgyhogy minden klappolni fog. Legalább is remélem. Mert ha lebukunk akkor nagyon nagy bajba kerülhetünk, hiszen itt nem egy nyalókát ellopó kisfiúról van szó, hanem bűnözőkről, akik nem tudhatjuk, hogy mire képesek.

Ez lesz az első napunk az új terepen és gyakorlatilag az első éles helyzetünk is most lesz. Reggel még egyszer átvettünk mindent még az indulás előtt, hogy biztosan ne hibázzunk, mert feltűnő lenne.

-          Tehát, a 12.b osztályba fognak járni, ahol a többiekkel együtt fognak órára járni. Mindkettőjük esetében felvettük az informatika és testnevelés fakultációt, ezért ebből a két tárgyból jól kell teljesíteniük. Az osztály átlaga alapján ez a jól kifejezés maximum négyest takar. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez önöknek óvodás feladatnak tűnik, hiszen mindkettőt tartalmazta a kiképzésük, de igyekezzenek csak azt csinálni és úgy, ahogy a tanár kéri. Nem ezen szeretnénk elbukni. Tiszta? – kérdezte Helen, miközben egy – egy uzsis dobozt adott át nekünk

-    Igen, minden érthető. Csak egy kérdésem lenne. Hol kezdjük a nyomozást és mennyire mélyedjünk bele a dolgokba? Mármint természetesen a kihallgatást folyamatával mindketten tisztában vagyunk, de itt most más lesz a helyzet. – válaszolt Bill a kérdésre

-      Természetesen egy baráti csevejnek kell, hogy tűnjön az egész. Az, hogy mennyire mélyednek bele és hol kezdik a maguk döntésén és merészségén múlik. De hangsúlyozom, hogy csak és kizárólag a törvényes kereteken belül mozoghatnak!

-          Értettük!

Indulnunk kellett. Nem akartunk elkésni az első nap, de azt sem szerettük volna, ha túl korán érkezünk mert feltűnő. A termek elhelyezkedésével tisztában voltunk, mivel a felkészítésünk során kaptunk egy elég részletes alaprajzot minden egyes menekülési útvonallal és minden lehetséges búvóhellyel, de most mégis úgy kell tennünk, mintha nem tudnánk mi merre van. Mivel nem akartunk semmi feltűnést kelteni egy középkategóriás Ford-ot kaptunk szolgálati autóként, amit most a szokásunkhoz híven én vezettem. Mindkettőnknek van jogosítványa, – hiszen másképp be sem kerülhettünk volna a rendőrséghez sem, nemhogy az FBI- hoz – de valamiért az a megszokott köztünk Billel, hogy én vezetek. Valamiért ez így jött és kész. Talán az a tíz perc teszi. Lehet, ha Bill születik előbb, akkor mindig ő vezetne, de ezt soha nem tudjuk meg.

-     Tom, a felszerelésünkkel mi legyen? – kérdezte Bill mielőtt leparkoltam volna a diákoknak fenntartott helyre

-        Én a stukit beviszem a táskámban, mert soha nem lehet tudni, hogy mibe vagy kibe botlunk. – válaszoltam arra utalva, hogy egy kisebb fegyvert mégiscsak magamnál tartok a biztonság kedvéért

-          Akkor vissza a gimibe! – csapott a műszerfalra Bill miközben magához vette a táskáját

Ezzel vette kezdetét a küldetésünk.

Amikor kiszálltunk az autóból csak néhány diák lézengett a parkolóban, de ők se szenteltek nekünk sok figyelmet, csak egy srác nézett meg minket jobban, valószínűleg ő lehet az ügyeletes bajkeverő a suliban, de mi nem foglalkoztunk vele, csak elindultunk az épületbe és nézegettük a kis papírcetlinket, hogy merre kell menni. Honismerettel kezdünk, a második emeleten lévő 212-es teremben. Sima ügy lesz, mert nekünk ezt is tartalmazta a képzésünk.

Viszonylag kevés keresgélés után meg is találtuk a termet, amihez nem kellett egy doktori végzettség, de aztán lehet, hogy csak nekem ennyire nyilvánvaló, hogy mit hol kell keresni egy ilyen épületben. Szerencsére az FBI képzésében annyi mindent meg kellett tanulnunk ilyen szempontból, hogy nem okoz nehézséget, ha egy ismeretlen helyen vagyok; hamar feltalálom magam még akkor is, ha teljesen ismeretlen még a környék is. Ettől függetlenül izgulok mert nem akarom elszúrni vagy veszélybe sodorni az öcsémet.

Amikor beléptünk a terembe káosz fogadott. Tipikus gimis jelent zajlott le előttünk annak ellenére is, hogy az igazgató bent volt, mert be akart mutatni minket, ami annyira kínos volt, hogy legszívesebben leléptem volna. Persze mi lettünk az új kölykök, akik valahonnan egy nevenincs gimiből jöttek a nagymenők közé, ezért most törvényszerűen két út állhat előttük: az első, hogy ők lesznek a kis lúzerek, akik valami különös oknál fogva a mellékhelység legutolsó fülkéjébe kerülnek megkötözve; vagy a második lehetőség alapján ők lesznek a helyi gengszter csapat főnökének új legjobb haverjai, akik benne vannak minden kis hülyeségben és bármire hajlandóak a népszerűségért. Nos, most nekünk a második lehetőséget kell kifognunk annak érdekében, hogy eredményesek legyünk, habár az sem kizárt, hogy a legnyomibbnak tűnő srác lesz a hunyó. De majd elválik, hogy mi lesz, ez még csak az első nap.

Built in

Sziasztok! Hosszú kihagyás után itt a legújabb rész, ami egy kicsit rövid lett, de nemsokára beindulnak a cselekmények és garantáltan nem lesznek benne unalmas részek. Jó olvasást hozzá! :)

3.: A kezdetek

Otthon, amikor elmondtuk, hogy mit lesz a feladatunk a jövőhéttől, apu teljesen jól fogadta, anyu viszont már nem annyira. Féltett minket és rosszallását fejezte ki amiatt, hogy kábítószerrel kerülhetünk kapcsolatba, de attól is tartott, hogy veszélyes bűnözőkkel kell bratyiznunk. Mondjuk, nem hiszem, hogy annyira nagyon veszélyes lenne a dolog, főleg, ha egy középiskoláról van szó.

-          Mennyi idő lesz a bevetés? – kérdezte apu miközben vacsoráztunk

-         Nem tudjuk pontosan, mert le kell buktatni a terjesztőt és fogalmunk sincs arról, hogy mennyi idő alatt tudunk hozzájuk közel férkőzni. – választoltam két falat között

-     Addig nem is tarthatjuk a kapcsolatot? – döbbent meg anyu és szerintem a főnökünknek való beolvasást tervezgette a fejében

-       Telefonon beszélhetünk, de nem találkozhatunk és nem is jöhetünk erre a környékre, mert a sok ismerős lebuktathat minket. De anyu, nem kell minket félteni teljesen jól megleszünk, ráadásul nem egyedül leszünk, mert ott lesz velünk egy tapasztalt ügynök is. – próbáltam nyugtatni anyut több – kevesebb sikerrel

Persze mindent tudni akart, így mi el is regéltük neki azt, amit tudnunk, ami valljuk be, elég kevés. Az eligazítás csak a következő napon volt, így gyakorlatilag már reggel nyolckor az irodában voltunk.

Elhangzott, hogy hol fogunk élni, milyen instrukciókat kell betartanunk és mire kell figyelnünk. Elmondták, hogy mostantól nincs a megszokott külsőnk se, mert vissza kell változunk tizenévessé. Bár szerintem még így is látszik rajtunk, hogy már jócskán kinőttünk a kamaszkorból. Kaptunk iskolai cuccokat; tankönyveket, füzeteket, ruhákat és sok olyan dolgot, amire igazából nincs is szükségünk.

-          Tehát a hétfői nappal fognak kezdeni, mint a Coloradoból ide költözött ikerpár. Eddig ott jártak iskolába, egy neve nincs gimnáziumba, most pedig itt szeretnének érettségizni. A lényeg, hogy ne legyen feltűnő, hogy idősebbek, ezért ha lehetséges olyan dolgokban vegyenek részt, amivel nem bukhatnak le. Javaslom, hogy minél több órára iratkozzanak fel és jelenjenek is meg, de ne vigyék túlzásba, mert ne feledjék, önök a laza, vagány rosszfiúk. Nem kell jól tanulni meg semmi, csak ne bukjanak meg. Nem tudom meddig tart az akció, de ha úgy érezzük, hogy baj van, azonnal kihozzuk önöket. – Sparks nagyon beleélte magát a dologba

-          Ha jól értem nem leszünk egyedül az intézményben sem?- szaladt fel a szemöldököm, mert nem erről volt szó az elején

-     De igen, viszont kapnak egy telefont, melyen be vannak állítva a vészhívók, melyekkel csak minket tudnak hívni. Ha ezek közül valamelyik gombot megnyomják tudni fogjuk, hogy baj van és a készülék gyors bemérése után perceken belül a helyszínen leszünk. Ezzel csak azt akarjuk megerősíteni, hogy nincsenek veszélyben. – felelt Sparks a kérdésemre, de ez csak megerősítette bennem azt, hogy nem vagyunk teljes biztonságban

A további magyarázatok után még átvettünk egy pár olyan dolgot, amit még az akadémián tanultunk, illetve a fontos papírmunkákat elintéztük.

De csak ezután jött a java. Felkészülni a hétfői napra, ami nem lesz egyszerű menet. Mindig utáltam beilleszkedni új helyekre, ez alól az iskola sem volt kivétel soha.

Kíváncsi vagyok, mit hoz a hétfői és meddig kell a diákot játszanunk. De ez csak a jövő zenéje. 

Built in

Sziasztok! Hosszú kihagyás után hoztam a történet következő részét, amihez jó olvasást kívánok!

2.: A feladat

Azt hittük, hogy csak a lezárt aktákra kérdez rá, amiket el kellett olvasnunk, hogy a nap végén beszámolhassunk az észrevételeinkről, esetleg valami újabb aktatologatást ad ki feladatul a munkaidő lejárta előtt két órával, esetleg így tesztelve minket. De nem így történet. Amint beértünk az irodájába már el is kezdte a mondandóját:

-          Tisztában vagyok azzal, hogy még új önöknek minden, de lenne egy testhezálló feladat, amit kifejezetten önökre bíznék. – nézett ránk Sparks, amint leültünk a felkínált helyre

-          Mi lenne az? – kérdeztem kis izgalommal a hangomban

-   Egy középiskolában újabb kábítószerfajta ütötte fel a fejét, a rendőrség pedig a mi beavatkozásunkat kérte, mivel már gyakorlatilag évek óta egyhelyben topognak. A feladat a beépülés lenne. Mivel önök ketten a legfiatalabbak jelenleg, egy kis átalakulással gyakorlatilag úgy néznének ki, mint egy átlag középiskolás. – vázolta helyzetet az ezredes, mire mindhármunknak felszaladt a szemöldöke

-       Azt akarod mondani, hogy a terepen még egy kicsit sem ismerős ügynököket küldöd ki? Nem lesz ez így jó… - mondta a mellettünk ülő hölgy, Helen

-          Pontosan mi lenne a feladat? – kérdezte Bill, meg sem várva a reagálást

-      Mint mondtam, be kell épülniük a középiskolába, mint diákok és elkapni a terjesztőt és a dílereket. A legfontosabb a terjesztő, de a dílerek sem elhanyagolhatók, mivel ők elvezetnek a bandavezérhez. Mivel önök teljesen ismeretlenek a terepen Helen lesz a kísérőjük, ő az édesanyjukat fogja alakítani. Közvetlen neki tesznek jelentéseket, illetve nekem. Hétről hétre várom a jelentéseket, de még jobb, ha napról napra közelebb kerülnek a megoldáshoz és a lehető legrövidebb időn belül megoldják a problémát. Remélem mondanom se kell, hogy ez veszélyes dolog lesz, ezért jobb lenne minél előbb túlesni az egészen. Már csak a kinéztük miatt is, hiszen egy idő után fel fog tűnni, hogy kissé túlkorosak már a gimnáziumhoz. A beépülés azt jelenti, hogy a legelvetemültebb dolgokba is bele kell menniük, ha kell.

-          Mi lesz, ha azt akarják, hogy mi is vegyünk be a szerből? – kérdeztem némi gondolkodás után

-        Ha meg tudják oldani, akkor csak tettessék, de ha elkerülhetetlen, természetesen azonnal orvosi segítséget fognak kapni és nem lesz semmi probléma belőle. – válaszolt diplomatikusan Sparks, de nekem azért maradtak kétségeim

Örültem, hogy végre kaphatunk valami igazi feladatot, viszont annak nem, hogy ekkora veszéllyel jár. Nem az a probléma, hogy be kell épülni, hanem az, hogy benne van a pakliban, hogy kábítószert kell fogyasztanunk. Soha nem próbáltuk, csak olvastunk és tanultunk róla, éppen ezért nem szégyenlem, féltem Billt ezektől. Persze tisztában vagyok azzal, hogy milyen képességei vannak az öcsémnek és azzal is, hogy mit bír, de akkor sem szeretném ennek kitenni.

-          Nos, ittkták és minden egyéb, ami az ügyhöz kell. Ezen kívül kapnak egy házat, ahova be kell költözniük, hogy ne legyen feltűnő és ne kezdjenek kérdezősködni az otthoniak. Mert remélem az világos, hogy ez egy titkos akció és senki nem tudhatja, hogy beépített emberek. – adta át a papírokat az ezredes, miközben leült a foteljébe

-          Mikor kezdünk? – kérdeztem lelkesen

-       Hétfőn már az iskolában lesznek. Addig egy tréningen fognak részt venni, ahol megtanulják, hogy miképp viselkedjenek, mire figyeljenek és a többi. Ezen kívül kérem, szabaduljanak meg a borostájuktól és változzanak egy tizenhét – tizennyolc éves fiúvá. Fontos, hogy minél jobban beépüljenek és ne nézzenek ki túlkorosnak.

-          Rendben. – válaszoltuk kurtán mind a hárman

Még megbeszéltük, hogy a hétvégéig be kell költöznünk az új házba, ahol a feladat alatt élni fogunk és ki kell találnunk a karaktereinket és még a legjelentéktelenebbnek tűnő kis dolgot is át kell beszélnünk. Kérdéseket kell megfogalmaznunk és be kell avatni az otthoniakat, hogy most inkognitóban vagyunk és oda kell figyelniük arra, hogy mit és kinek mondanak. A családunkon és a munkatársainkon kívül persze senki nem tudhatja, hogy mit csinálunk. Itt van végre az első feladat, és az első kihívás. Ráadásul az első munkanapunkon.

Bevallom egy kicsit féltem ettől az egésztől, hiszen rögtön egy komplex és bonyolult feladatot kaptunk, de azért örültem is, hogy nem csak helyszínelni kell, ahol sokszor annyira egyértelemű minden, hogy pár óra alatt végzünk. Ez most egy testhezálló feladat, hiszen egyből ránk gondolt az ezredes. Mondjuk így utólag nem is csodálkozom, hiszen az irodában mindenki idősebbnek tűnt mint mi. Persze, ha annyira tapasztalt embert akartak volna, akkor egy negyvenes éveiben járó ügynököt küldenek, tanárként. Hiszen nem lehet nehéz egy – egy anyagrészből felkészülni és elmondani a diákoknak.

-          Tom, te mit gondolsz erről? – zökkentett ki a gondolatmenetemből Bill

-          Szerintem jó lesz ez. Biztos nehéz lesz az eleje, de minden kezdet nehéz. Sparks bedobott minket a mélyvízbe, de nem bánom. – mondtam, miközben hazafelé vezettem

-     Én sem. Félek attól, hogy észreveszik rajtunk, hogy idősebbek vagyunk, de majd kitalálunk valamit erre. Mondjuk anyuéknak sem lesz semmi beadni ezt.

-      Jujj. Szerintem anyu reggelire fogja megenni Sparks-ot. – mondtam miközben elképzeltem magam előtt a jelenetet, ami miatt elkapott a nevetés

Már várom a következő napokat. Várom, hogy mit fognak nekünk megtanítani azon a tréningen és milyen lesz majd a beilleszkedésünk, beépülésünk. Mondjuk, a külsőmön nem nagyon akarok változtatni, de valamit valamiért.

Happy Birthday Georg!

Sziasztok!

A mai nap megint csak nem résszel jöttem, hanem egy kis szülinapi bejegyzéssel, merthogy ma valahol, valaki ünnepel.

Boldog Szülinapot Georg!

Built in

Sziasztok! Nagy sokára ugyan, de elhoztam a történet első részét, melyben a kezdetekről olvashattok Tom elmondása alapján. Jó olvasást hozzá!

1.: Kezdet

Az FBI nem gyerekjáték és nem szórakozás. Kőkemény munka és fegyelem. Nem szabad hibázni, figyelmetlennek lenni vagy elmélázni a feladat teljesítése közben, mert egy óvatlan pillanat egy kolléga életébe kerülhet. Megtanultuk a kiképzésen, hogy minden a fegyelmen, a pontosságon és az önuralmon múlik, a többi nem számít.

Már kiskorunktól kezdve tudjuk, hogy mik szeretnénk lenni, így amikor eljött a pályaválasztás ideje, már csak a szüleinket kellett meggyőzni arról, hogy mi tényleg bűnüldözéssel szeretnénk foglalkozni, akármilyen veszélyes is. Arra viszont még álmainkban sem számítottunk, hogy FBI ügynökök leszünk, legfeljebb csak hóbortos vágynak tűnt, mivel gyakorlatilag csak a legjobbak kerülhetnek be és dolgozhatnak az elnöknek. És mi, Billel bebizonyítottuk, hogy a legjobbak vagyunk.

Ez lesz az első napunk hivatalos ügynökként az FBI köreiben, így kicsit izgulok. Eddig csak zöldfülű tanoncok voltunk, akik még terepre sem mehettek ki, még megfigyelőnek sem, kizárólag az irodában ülhettünk és csinálhattuk, amit a főnök mondott nekünk, ami jellemzően csak aktatologatás volt. Viszont ma már hivatalosan is az ügynökök közé tartozunk, és bármikor kaphatunk feladatot, akár terepen is. Már nagyon várom, mert nem igazán szerettem az asztal mögül szemlélni az eseményeket, ahogy az öcsém sem. Nem azért vettünk részt a kiképzésen, hogy az asztal mögött üljünk és csak a papírmunkát végezzük el.

A munkahelyünkhöz vezető út csendesen telt, mert mindketten izgatottak voltunk és nem igazán tudtunk mit mondani egymásnak, csupán szavak nélkül kommunikáltunk. Amúgy Bill nagyon is csevegős típus, rettentő sokat tud beszélni, de most valahogy neki sem jöttek a szavak, ami érdekes, bár, ha azt nézzük, hogy mostantól milyen feladatok várnak ránk, nem is csodálom, hogy csendben van.

Amikor odaértünk az épülethez leparkoltam az autót, de csak miután felmutattuk mindketten az igazolványinkat és így átengedtek minket a sorompón, ami elzárja a központot a kíváncsi szemek elől. Az épület egy teljesen átlagos több emeletes monstrum, ahol kizárólag az FBI kap helyet, így védve vagyunk minden elől. Belülről is szerényen van berendezve, semmi hivalkodó nincs benne. Teljesen átlagos irodai bútorok és berendezés. Mivel mi még mindig kezdőnek számítunk nem kapunk külön irodát, – az csak a rangot viselőknek jár – hanem egy hatalmas teremben berendezett alkalmazotti zugot kapunk, a többi ügynökkel együtt. Igazából egy asztal, számítógép, szék és egy kis elválasztófal tartozik hozzá, így csak a legfontosabb dolgokat hozhatjuk magunkkal.

-       Kaulitz testvérek, jöjjenek be! – kiabált ki Sparks ezredes, aki egyébként a kábítószerosztály vezetője

-        Uram! – mivel újoncok vagyunk és még semmi tapasztalatunk nincs, tisztelgünk a főnökünk előtt

-     A részlegük a tizenhatodik sor négyes és ötös szektora lesz. Kérem, csak a legszükségesebb személyes tárgyakat hozzák be, mert utálom, ha nem találják meg azonnal amit keresek a sok haszontalan holmi miatt. Ezen kívül most mondják meg, hogy melyiküké melyik lesz, mert a szabályzat értelmében ezt fel kell jegyeznem. – szimpatikus a férfi, annak ellenére, hogy már az első napunkon keményen és pattogósan beszél velünk

-     Az enyém lesz a négyes, Billé az ötös, uram! – mondtam, miután csupán szemkontaktussal megvitattuk a kérdést egy pillanat alatt

-     Köszönöm! Töltsék ki ezeket a papírokat, jegyezzék meg a számítógéphez tartozó jelszót és pakoljanak ki! – utasított szigorúan, mire azonnal elkezdtük kitölteni az elénk tolt papírokat

Nem volt nehéz feladat, ugyanis csak a saját adatainkat kellett megadni és még pár teljesen alapvető dologra válaszolni. Miután visszaadtunk a kitöltött dokumentumokat elmehettünk kipakolni a részlegünkbe, amit a kis hely ellenére be tudtunk rendezni az ízlésünknek megfelelően. Amúgy nem olyan kicsi az asztalunk, mint ahogy azt sokan gondolják. El lehet férni rajta kényelmesen és még hely is marad, ha valaki jól tud pakolni. Mondjuk, ehhez azt hozzá kell tenni, hogy az elválasztó falra polcok vannak rögzítve, így elég könnyen fel tudjuk szabadítani a helyet az asztalon.

Mivel még semmi feladatot nem kaptunk és senki nem vitt ki minket terepre, bementünk a főnökünkhöz, hogy adjon valami munkát, hiszen nem ülhetünk itt még órákig tétlenül.

-          Nos, csak azért, hogy belejöjjenek a terepmunkába és legyen fogalmuk arról, hogy mit hogyan kell elvégezni, adok önöknek néhány régi ügyet, amit már lezártunk és nézegessék át őket és a nap végén kérem a véleményüket, észrevételeiket. – harsogta Sparks

-          Rendben, uram! – válaszoltunk, majd kimentünk és leültünk a saját asztalunkhoz, hogy tegyük, amit a főnök mondott 

Nem örültem, hogy megint papírmunka, ráadásul már lezárt ügyek, de ez is több, mint a semmi, de még annál is több, mint amit tanoncként végezhettünk, így csendben elfoglaltam magam az új feladattal, csak néha váltottunk pár szót Billel, akkor is csak az ügyről beszélgettünk, amit épp átolvastunk.

Sajnos egész nap nem mehettünk sehova, pedig hallottuk és láttuk is, hogy többször kimentek terepre helyszínelni vagy éppen nyomozni. Egészen a munkaidőnk lejárta előtti utolsó két óráig azt hittem, hogy semmi nem fog történni, de akkor Sparks magához hívatott minket, pedig csak akkor ért vissza valahonnan. A következő mondatai viszont megleptek mindkettőnket, sőt még a bent ülő többi, tapasztalt kollégát is.