Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben már megjelenik Ria is. Jó olvasást hozzá! :)
7.: Zseniális
Először csak a kartonokat néztük át, hogy a papírok alapján
válogathassunk közülük, aztán még a mai nap folyamán behívjuk őket.
-
Bill nézd, itt van Ria is. – mutattam az öcsémnek, aki
elég furcsa fejet vágott
-
Tom, látom rajtad, hogy van valami, amit nem mondasz el
a lánnyal kapcsolatban. – tette le az aktuális mappát és fordult felém
-
Tetszik, de nagyon. Nem tudom, hogy miért, és mit
érzek, mert ilyen még nem volt. Egyszerűen nem megy, minden egyes pillanatban ő
jár a fejemben. – mondtam ki az igazságot, mire Bill szóhoz sem jutott
-
Azt akarod mondani, hogy szerelmes vagy? – nézett rám
mosolyogva
-
Nem tudom Bill, nem tudom. Na de dolgozzunk, még ma meg
akarok lenni ezzel.
Még kb fél órát át válogattunk a mappák között, mire végeztünk,
így jöhetett a találkozás a leendő tanárokkal.
-
Tom, ugye nem fogsz hülye kérdéseket feltenni Riának? –
nézett rám az öcsém tök komolyan
-
Minek nézel? Persze, hogy nem.
Először egy Juliet nevű lánnyal beszélgettünk, aki nagyon
elnyerte a tetszésünket, de még így is voltak kilencen, akiket meg kellett
hallgatnunk, a következő egy Ramona nevű hölgy volt, aki szintén nagyon jól
válaszolt minden kérdésre. Elizabeth és Emma viszont nem nyerték el a
tetszésünket, de még így is jobban tetszettek, mint néhány másik lány.
Nyolcadikként Ria lépett be az ajtón, mire én majdnem
félrenyeltem az üdítőt.
-
Jó napot! Ria Sommerfeld vagyok. – mutatkozott be, majd
kezet rázott velünk, mire én majdnem leestem a székről
-
Foglalj helyet, és szerintem tegeződjünk. – mosolygott
Bill
-
Rendben. Nos, akkor az első kérdésem az lenne, hogy jelenleg
párkapcsolatban élsz? - találtam ki
hirtelen
-
Nem, egy jó ideje nincs senkim. – mosolygott rám,
kicsit sem furcsállva a kérdésemet
-
Öhm.. elnézést, Tom velem jönnél egy pillanatra? –
köhintett Bill, miután rájött, hogy mit akarok
-
Tom, mit művelsz? Ez egy válogatás! Nem csajozhatsz itt!
– figyelmeztetett az öcsém, tök feleslegesen
-
Hagyjál már,
tudom, hogy mit csinálok, nem mászok rá, csak kérdezősködöm, amit talán szabad.
– indultam vissza
-
Elnézést, csak nem értettünk egyet valamiben. –
magyarázkodtam
-
Semmi gond. – mosolygott még mindig
Nem sokkal később végeztünk és nekiálltunk a megbeszélésnek,
ami annyiból állt, hogy elmondjuk a véleményünket a másiknak és döntünk. Még
jó, hogy a testvéremmel dolgozom, így szinte mindenben meg tudunk egyezni elég
hamar.
-
Na, jó, akkor jöjjön az igazság pillanata. – fújta ki a
levegőt Bill
Kiálltunk és elmondtuk, hogy ki lesz felkészítő, és ki nem
lehet az.
Hál’ Istennek Ria is köztük volt, aminek kifejezetten
örültem, mert tetszik a lány, de nagyon. Remélem meg tudom puhítani, és lesz
valami ebből.
Ennek reményében odamentem a lányhoz, aki már épp készült az
irodánkhoz menni, hogy megírjuk a szerződést.
-
Szia! – köszöntem neki barátságosan
-
Szia! – mosolygott rám miközben megállt
-
Miért jelentkeztél ilyen munkára, mikor annyira
gyönyörű vagy, hogy dolgoznod sem szabadna? – tettem fel a kérdést, mire
elpirult
-
Mert szeretem a gyereket és még soha nem volt olyan
munkám, mikor gyerekekkel foglalkozhattam. – mosolygott a válasz közben
-
Nem baj, ha felteszek egy személyes kérdést? –
érdeklődtem, mielőtt olyat kérdeznék amivel megbánthatom
-
Persze, legfeljebb nem válaszolok rá.
-
Milyen pasik jönnek be? – bevallom, hogy féltem a
választól
-
A külső az nálam nem annyira lényeg, minden pasi más és
más, lehet, hogy egyiknek jól áll valami a másiknak viszont nem, jellemben
legyen megértő és őszinte és hűséges és nem utolsó szempint a figyelmesség sem.
Nem kell elhalmozni ajándékokkal, de néha egy kis csoki, vagy virág jól esik.
Nagyjából ennyi. De miét kérdezted?
-
Csak úgy. Valahogy te másnak tűnsz, mint a többi lány,
Valamiért emberibbnek látszol. Alig van rajtad smink és nem vagy csontkollekció
ami tetszik.
Nem sokkal később Billel már úton voltunk hazafelé, miközben
én a holnapot tervezgettem. Úgy döntöttem, hogy bepróbálkozom Riánál. Nincs
veszteni valóm, maximum nemet mond.
Igen, holnap kedveskedek neki valamivel. Csak tudnám, hogy
melyik csokit szereti.
Ilyen gondolatokkal merültem álomba, amiben Ria és én
voltunk jelen, egy boldog párként…