It's my life

Sziasztok! Meghoztam a részt, amiben már komoly döntéseket hoznak a szereplők! Jó olvasást hozzá! :D

Ne felejtsetek el szavazni!

15.: Szuper

Reggel nyúzottan ébredtem fel, ami betudható az idegességemnek is, ami természetesen végig kíséri az életemet már évek óta.

-          Reggel! – köszöntünk egymásnak az öcsémmel, aki már a konyhában várt

-          Tom, ma el kell mennem a céghez, de te nyugodtan maradj itthon. Ma nem kell sehova menni. – mosolygott rám Bill, miközben a mosogatóba tette a tányérokat

-          Bill, az a helyzet, hogy nekem el kell mennem egy pár napra.  – vallottam be, amit már pár napja be kellett volna

-           Tom, nem erről volt szó.  Megint titkolózol, ami nem tetszik nekem. Úgy érzem, hogy van valami, amibe belekeveredtél és nem éppen tisztességes dolog.

-          Bill, semmi illegális dologról nincs szó, csupán erről neked nem kell tudomást szerezni. Tudom, hogy rosszul esik, de nem lesz gond, Majd el fogom mondani a megfelelő időben.

Felmentem a szobámba összepakolni a cuccaimat az útra, ami igazából üzleti út. Nem vittem sok holmit, hiszen két napról van szó, nem kell egy egész gardrób.

Később átmentem Riához, aki már nagyon várt. Egyszerűen azt láttam rajta, hogy várta a pillanatot, amikor az Audimmal leparkolok a ház előtt. Szeretem ezt a lányr és végre valahára nem csak egy dolog miatt kell. Tényleg szerelem volt első látásra a részemről. Úgy gondolom, hogy vele akarom leélni az életemet, még Los Angelesben is,a hova egy hónap múlva költözünk, ezért idejét éreztem elmondani neki.

-          Ria, az a helyzet, hogy nem maradunk itt az öcsémmel. A cég székhelyét áttelepítettük az USA-ba, és oda is fogunk költözni, kevesebb, mint egy hónap múlva. Már megvan, a ház és be is van rendezve, csak a ruháink és pár bútor kell.  – mondtam ki egy szuszra, de úgy éreztem, hogy a szívem szakad meg

-          Akkor te most azért jöttél, hogy finoman közöld velem, hogy szakítunk? – kérdezett vissza, de láttam a szemében a fájdalmat

-          Nem, reggeli közben arról beszélgettünk Billel, hogy mi lenne, ha te is velünk laknál?  - igazság szerint, ezt szeretném

-          Tudod ez nem ilyen egyszerű. Itt van a munkám, a családom és itt nőttem fel. Nem akarom itt hagyni ezt a környezetet.

-          Figyelj – emeltem fel a fejét a kezemmel, hogy a szemembe nézzen – a munkád kint is meglenne, velünk élnél egy házban és mi is haza fogunk jönni kéthavonta, megnézni a családot és a barátokat.

-          Ezen még gondolkodnom kell.

Reménykedtem benne, hogy igent mond, hiszen akkor nem csak a munkámat vihetném ki, hanem a barátnőmet is. Szerettem volna, ha komolyabbra fordul köztünk a dolog, bár még nem vagyunk együtt olyan régóta. Nem bánnám, ha végre egy normális kapcsolatom lenne, amiben mind a két fél tiszteli és szereti a másikat. Az előzőek, csak egy valamire voltak jók; gondolom, lehet sejteni mi az.

-          És mi lenne a biztosíték, hogy ott maradhatok a munkahelyen, ha mi szakítunk? – kérdezte hirtelen         

-          Ria, lehet, hogy gyakorlatilag a munkának élek, de nem vagyok annyira szemét, hogy kidobjalak ezért. A munkát nem keverem a magánélettel.

-          …….. Rendben! Elmegyek veletek, de akkor meg kell ígérned, hogy nem dobsz ki az elő veszekedés alkalmával. Tudod, hogy nehezebb együtt élni egy házban, mint így együtt lenni.

-          Tudom, és megértem az aggodalmadat, de nem vagyok olyan pasi.

-          Köszönöm! – ugrott a nyakamba, mire hátradőltem a kanapén és innen már sejteni lehet, hogy mit műveltünk.

Mikor hazaértem Bill meg is jegyezte, hogy mennyire boldognak látszom. Ennél jobb hírt ma nem is kaphattam volna. Ezzel még anyut is fel kellett hívnom; azt mondta, hogy vigyázzak erre a lányra és ne csináljak hülyeséget, mint az eddigi kapcsolataimban, ne szúrjam el őket minden kis aprósággal. Na, természetesen ebből apu sem maradhatott ki és ebből egy egész jó kis családi beszélgetés lett, főleg miután bekapcsolódott Bill is.

Este gyors elbúcsúztam az öcsémtől és a barátnőmtől és kikentem a reptérre, ahol már vártak rám.  Alig, hogy felszálltam a gépre el is aludtam és csak Spanyol országban ébredtem fel. 

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, amiben nem kevés az idegeskedés sem. Jó olvasást hozzá! :)

14.: Csak a banda

Reggel a telefonomra ébredtem fel, ami felbosszantott; még is ki az, aki ilyenkor keres?

-          Igen? – szóltam a készülékbe kómásan

-          Tom, hol a frászban vagytok? Már rég itt kéne lennetek! – akadt ki David

-          Itthon, alszunk, mint minden normális ember….

-          Fél órátok van maximum arra, hogy elkészüljetek és ideérjetek!  - csapta le a telefont a menedzserünk

Nyűgösen és kómásan kimásztam az ágyból és átmentem Bill szobájába, de ő sehol nem volt.  De akkor hová tűnt?

Elmentem zuhanyozni, majd reggelizni is, amiből persze nem lett semmi, mert egész idő alatt Billt hívogattam, de nem vette fel, de még egy cetlit sem hagyott itthon, hogy elment.

Beértem a stúdióba, ahol David már idegesen várt ránk.

-          Hol az öcséd? –kezdte köszönés nélkül

-          Ez az, amit én sem tudok. Egész reggel hívogattam, de nem veszi fel. Kezdek ideges lenni, este még nem említette, hogy nem lesz otthon.

-          Mi az, hogy nem tudod? Hogy hagyhatsz el egy közel két méteres embert, aki ráadásul az ikertesód? – kezdett üvölteni a menedzserünk

-           Srácok, azzal nem oldunk meg semmit, hogy ordibálunk! – szólt bele az eszmecserébe Gustav is

-          Szerintem hívogassuk, majd csak előkerül. – dobta be az ötletet Georg

Nem hiszem el, pont az én öcsémnek kell eltűnnie már korán reggel. Most mit csináljak? Hol keressem?  Még egyszer megpróbáltam felhívni, és csodák csodájára fel is vette:

-          Hol a jó életben vagy? – kezdtem köszönés nélkül

-          Hát már úton a stúdióba! – hallottam, hogy kicsit megijedt

-          Van róla fogalmad, hogy mennyit idegeskedtem miattad? Eltűnsz korán reggel, egy árva fecnit nem írsz, nem veszed fel a telefont…..

-          Bocs, lemerültem idő közben. – mondta bűnbánó hangon

Elújságoltam a fiuknak is, mire David még jobban kiakadt. Komolyan miért kell ennyire parázni mindentől? Ha nem vagyunk ott időben ordít, ha előbb elmegyünk nem tetszik neki, ha valami nem úgy van,ahogy eltervezte üvölt, csapkod. Bírom a hapsit, de túl ráfeszül a munkára. Lehetne egy kicsit lazább is velünk szemben, nem kell mindig a pénzt hajtani.

Mikor Bill beért elkezdtünk próbálni, de én még azért előtte elbeszélgettem egy kicsit az öcsémmel, de azt inkább nem részletezném. Annyi volt a társalgásunk lényege, hogy ilyet nem szabad csinálnia, mert még viccnek is rossz. Hál Istennek nem olyan kemény fejű, makacs velem szemben ,ezért hamar megértette, és így munkába állhattunk.

-          Jó fiúk, csak folytassátok! – mondta David a mikrofonba, amit mi hallottunk is

Egy óra múlva szünetünk volt, mikor megcsörrent a telefonom és Bill vette fel.

-          Igen? – szólt bele

-          Jó napot, Tom Kaulitz-ot keresem.

-          A testvére vagyok, mondhatja nekem is.  -  na igen, nincs titkunk egymás előtt

-          Nem, ezt csak vele szeretném.

-          Rendben……. Tom, keresnek!

Majdnem lebuktam, de hál Istennek, sikerült kimagyarázni magam az öcsém előtt.  Újra nekiláttunk a próbának, amit megint David szakított félbe.

-          Nagyon jó fiuk! Csináljátok tovább!

-          Azt tennék, ha te nem kotyognál bele folyton! – mondta Bill, mire mi felnevettünk

A nap végén külön kocsival mentünk haza, mivel ugye reggel Bill még nem volt velem.  Mikor hazaértünk , négy boldog kutya fogadott minket, akiken látszott, hogy éhesek. Megetettük őket, majd egy gyors zuhanyzást követően elmentünk aludni és vártuk a holnapot.

     

  

Its' my life

Sziasztok! Meghoztam a történet folytatását, ami már elég rég volt! :) Jó olvasást hozzá! :D

 13.: Látogatás

Reggel úgy éreztem magam mint akit agyonvertek. Nem, semmi ilyesmi nem történt, csak egyszerűen fáradt voltam és ennyi. Nem elég, hogy elvesztettünk egy megbízást, aminek örülök is, hiszen ki tudna együtt dolgozni egy ilyen bunkó paraszttal? Én nem az biztos. Miért tervezzünk neki ruhát, ha nem, szimpi a csávó? Nem kötelességünk.

Ébredés után kimentem a konyhába, ahol furcsa mód az öcsém volt. Fogalmam sem volt arról, hogy mit keres ott, hiszen mindig úgy kell kirángatni az ágyból. Na mindegy. Reggeli közben beszélgettünk pár dologról:

-       Tom, anyu hívott minket, hogy már rég jártunk otthon és jó lenne hazamenni. Azt mondtam, hogy ma lemegyünk hozzájuk.

-       Oké, nekem megfelel a mai nap. Nincs semmi programom.

-       Kérdezhetek valamit? –kíváncsiskodott tovább

-       Persze,mond. – mosolyogtam rá kedvesen

-       Miért van az, hogy sokszor csupa koszosan jössz haza, későn és fáradtan? Mit csinálsz? Titkolsz előlem valamit? Tom, tudod, hogy megérzem.

-       Nincs semmi, amiről tudnod kéne…egyelőre. Majd mindent elmondok a maga idejében.

-       Furcs vagy nekem, nagyon. - jegyezte meg, mire kicsit elszégyelltem magam, hogy nem tud egy olyan dologról, amiről neki is kéne

Reggeli után kicsit összepakoltunk a lakásba, majd elindultunk Lotische-ba. Nem szeretem az a kis falut, de muszáj lemenni néha. Három órával később csuktuk be az autó ajtaját és csengettünk be anyuékhoz.

-       Sziasztok, fiúk! – köszöntött minket anyu egy-egy puszival, apu pedig egy kézfogással.

-       Na, mi történt, amíg nem voltunk itt? – mentünk beljebb a házba

-       Semmi érdemleges, de már jó látni titeket.

Sokáig beszélgettünk a nappaliban, miközben anyu néha- néha felállt és kiment megnézni a készülőbben lévő kaját.

-       Ebéd! – kiáltotta el magát délután egy óra körül

Szeretek külön lakni, de az a helyzet, hogy hiányzik anyu főztje. Annyira finomakat tud főzni, hogy az valami elképesztő. Senki nem tudja úgy csinálni a palacsintát, ahogy anyu. Tényleg rég voltunk itthon, amit mi sem bizonyít jobban, megváltozott a ház egy kicsit.

-       Mit csináltatok a házzal? – nézett körbe az öcsém

-       Csak egy kicsit tataroztunk, mert el voltak rohadva a gerendák, hiszen tudjátok, hogy milyen régi a ház. Közben anyátok úgy gondolta, hogy akkor már festessünk is. Ha kupi van, akkor már úgyis mindegy. De jókor veszitek észre. – nevetett Gordon, mire mi egymásra néztünk

-       Jól van, de nem is azt figyeltük! –érveltem, de szerintem elég rosszul, mert még én sem hittem el

 

A nap végén elindultunk haza, ahol már vártak minket a „gyerekeink”. Vagy is a kutyáink. Estefelé megsétáltattuk őket, majd megetettük mind a négyet.

Éjfél körül aludtam el, valami nagyon gagyi filmen. Tényleg már vagy egy órája néztem és még mindig nem történt benne semmi, pedig elvileg akció film volt. Nem szeretem azt, ha nem csinálnak a filmben semmit. Egy hapsi csak dumált és dumált a csajnak, akit elrabolt. Komolyan miért nevezik ezeket akció filmeknek?