Sziasztok! Ma nem résszel jöttem sajnos, de a héten még az is lesz, legalább egy.
Most egy szavazással jöttem, méghozzá arra lennék kíváncsi, hogy mi legyen a következő történet. Az It's my life-ból 30 részt tervezek és abból már 23 fent van. Az lenne a kérésem, hogy olvassátok el a történetismertetőt, majd válasszátok ki, melyik tetszett a legjobban. Igazából azért kérdezem, mert én nem tudok dönteni, azt meg nem akarom, hogy megírjam az egyiket, erre kiderül, hogy nem is tetszett Nektek.
Négy darab vázlatot hoztam, aminek csak felét írtam le, mivel ha az egészet kitenném, nem lenne mit olvasnotok, hiszen össze tudnátok rakni a történetet.
Nem is húzom tovább az időt, itt vannak az ismertetők:
1.: Véletlen

Tom és Bill nem tudnak egymásról. A szülők még
csecsemőkorukban elváltak, s Tom Jörghöz, Bill, Simone-hoz került. Egy baleset
miatt, egy kórterembe kerülnek, ahol összeismerkednek, majd elkezdik felfedezni
a hasonlóságokat egymáson. Sokat beszélgetnek, de Simone az, aki föltárja
előttük, a titkot. Ebből nagy botrány lesz, szó szót követ…. és megtörténik az,
amit egy szülő sem kívánna a legrosszabb ellenségének sem….
2.: Építsd újra
Tom repülőgépe lezuhan. Bill hónapokig keresi, tudja, hogy
testvére életben van, de nem találja. Az énekes felhagy a foglalkozásával és
divattervezőnek és modellnek áll. Létrehozza a sajátcégét, ami világmárka lesz.
Egy divatbemutatón, amit Bill nyit meg, váratlanul felfut a színpadra az
asszisztense, mert roppant fontos telefonja van. Billben újraéled a remény, egy
pillanat alatt….
3.: Family’s secret
A Kaulitz család boldogan. Simone Kaulitz –Trümpernek és
Gordon Trümpernek van két gyermekük, akik olyanok, amilyet minden szülő kíván.
okosak, jól neveltek, tisztelettudóak. De a családnak van egy titka, amiről
csak három ember tud. Simone, Gordon, és a nagyobbik fiuk Tom. Egy olyan titok
ez, ami akar szét is választhatja ezt a családot. De miért csak Tom tudja, Bill
miért nem?
4.: New life
Tom és Bill az apjukhoz kerülnek, miután nem tudják elviselni
anyjuk új férjét, Gordont. A Kaulitz ikrek, azonban szívből gyűlölik az édesapjuk,
régi sérelmeik miatt. Jörg, egy ideig békülni akar, de belátja, hogy nincs
értelme próbálkozni. Az apa eltávolodik még jobban a fiaitól, már ha ez
lehetséges. De mit tesz két 18 éves srác, ha valami nem tetszik nekik? Hát
persze, hogy az egyszerűbb utat választják, ami könnyen bajba sodorhatja őket…
********
********
Ne feledjétek, hogy ez csak egy vázlatszerűség, ennél jóval színesebb lesz mindegyik, ráadásul csak az eleje van fent!
A szavazás 2014. szeptember 30-ig tart! Szavazzatok minél többen, hogy tudjam, melyiket olvasnátok szívesen. Rajtatok múlik, hogy melyik lesz! :)
Szavazni az oldalmenüben a Szavazás pont alatt, vagy kommentben lehet!
Szavazni az oldalmenüben a Szavazás pont alatt, vagy kommentben lehet!