It's my life

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt, amiben Bill is nagyobb szerepet kap. Jó olvasást hozzá! :)

22.: Let’s do it!

A gyógyulás heteit nem írom le, mivel nem történt semmi érdekes dolog a pár hét alatt. Szinte minden napom ugyanabból állt ki: felkeltem, munkába mentem, próbáltam, dolgoztam, hazamentem, aludtam. Semmi extra. Eléggé unalmasan teltek a napjaim, de ma végre letelt az öt hét, így mehetek motorozni. Bill úgy döntött, hogy kijön velem és ő is megpróbálja.

-          Bill, nehéz a motor, óvatosan. – mondtam neki, miután kivittem a járművet

-          Nem lesz gond! – mosolygott, majd rá akart ülni egyből

-          Nem, nem. Először megmutatom, hogy kell csinálni, megyek vele egy kört, aztán odaadom neked. – mondtam, majd felültem rá és elindultam

Az, az igazság, hogy le sem akartam szállni róla. Egy élmény volt újra motorozni. Egyszerűen imádom ezt az érzést.

-          Tessék, vedd fel a bukósisakot, és ülj rá. Óvatosan, ne húzd meg a gázt!

-          Nem kell, csak egy kör! – adta vissza az említett tárgyat

-          Bill, ennek köszönhető, hogy nem sérültem meg komolyabban. Ha ez nincs rajtam, meg is halhattam volna. Felhúzod, vagy nem ülsz a motorra! – még, hogy nem kell sisak

Hál istennek nem sokat vitatkozott velem az öcsém, felvette a védőcuccokat, majd némi habozással elindult. Láttam rajta, hogy élvezi, mivel nem akart megállni. Hehe, én is így kezdtem.

-          Tom, ez annyira jó! – állt meg mellettem kb. a tizedik kör után

-          Ugye? Várj, van egy másik is, kihozom és akkor mind a ketten tudunk menni. – mosolyogtam rá, majd elindultam

Nagy nehézségek árán kihalásztam a pórmotoromat, és a másik védőfelszerelést, majd kitoltam a „monstrumot”. Billel nagyon jól elvoltunk, órákig köröztünk a pályán, de a végén egy olyan elhatározásra jutott, ami nekem nem igazán tetszett.

-          Tom, én is motorozni akarok!- jelentette ki büszkén, mire én döbbenten néztem rá

-          Öcsi, ez veszélyes. A VB után én is abbahagyom, legalább is ez van tervben.

-          Nem érdekel. Nem ülhetek egész nap az irodában vagy a lakásban, attól félve, hogy történik velem valami. Ezt még te mondtad, még ha nem is ezekkel a szavakkal! – láttam rajta, hogy tényleg szeretné

Gondolkodtam. Talán igaza van.  Nem védhetem örökké, főleg nem maradhat ki a jó dolgokból. Ezért úgy döntöttem, hogy felhívom az edzőmet, Mathias-t, de hiába csörgettem, kinyomta.

-          Itt vagyok Tom, azért nyomtam ki. Láttam, hogy a pályán vagytok és elindultam hozzátok. Mit szeretnél? – ért közelebb, majd lekezelt mindkettőnkkel

-          Bill is szeretné ezt csinálni. Csak hát, így ennyi baleset után nem tudom, hogy mennyire biztonságos. – mondtam, mire Mathias elismerően pillantott az öcsémre

-          Hát figyeljetek; Tom te nagyon jól mész motorral, de tudod, hogy ezt a hónapot még ki kell hagynod, hogy újra formában légy. Billnek sajnos nem tudunk edzőt biztosítani; tömve vagyunk, de ha Te elvállalod, akkor jövőhónapban akár versenyre is mehet. Ha nagyon ügyes még az idei VB-re is kijuthat. – mi volt az utolsó mondata? Jól halottam?

-          Mathias, én fél éve készülök a VB-re, Bill meg pár hónap alatt kijuthat rá? Ez így nem fair, már bocs öcsi. – háborogtam

-          Nem biztos. Egyelőre legyél azt edzője és majd eldől.

Remek! Mathias kijelentette, hogy edzem az ikertestvéremet, mert ő is jöhet a VB-re. Marha jó! Ennek ellenére lelkesen fogtam bele az új feladatba, de mivel eszembe jutott, hogy Billnek jogsija sincs ilyen motorokra, hamar megállítottam.

-          Bill, előbb kell egy engedély ezekre. A KRESSZből nem kell vizsgáznod, mert ugyanaz, de vezetésből igen. Először megtanítalak vele utcán menni, aztán terepen. Bár látom, jól megy.

-          Oké, mennyi ideig kell gyakorolnom? – lelkesedett, mint egy gyerek

-          Minimum két hét. Mivel az edződ vagyok, és ezt elvileg Mathias rögzíti is, kérek egy papírt tőle, megtanítalak, bemegyünk egy ilyesmivel foglalkozó irodába, és megcsinálod.

Az elkövetkezendő napok abból álltak ki, hogy tanítottam Billt. Nyilván nem kellett volna két hetet gyakorolnia, de ez a szabály; nekünk is be kell tartani. Fél hónap alatt egyszer sem esett el vele, de még csak meg sem rántotta a kormányt durvábban. Mathias azt mondta, hogy akinek van érzéke a vezetéshez, annak nem kell sok idő a motorhoz sem.

A két hét végén elvittem őt egy illetékes irodába, ahol már aznap levizsgázhatott, persze, előtte a sikeres KERESSZ vizsgát be kellett mutatnia.

-          Nos, Mr. Kaulitz, annyi lesz a dolga, hogy a GPS-en kijelölt útvonalon halad, egészen a jel végéig. Ott a testvére fogja várni, aki előre megy autóval. Legyen természetes, mintha itt sem lennénk. A bukósisakban van egy mikrofon, ill. egy fejhallgató, ezeken keresztül tudunk kommunikálni. – mondta a vizsgabiztos, majd beült a járművébe

-          Bill, csak úgy, ahogy mutattam. Tartsd be a KRESSZ-t és ne tégy hirtelen mozdulatot. Sikerülni fog.  – mosolyogtam rá

Egy óra múlva már láttam közeledni az öcsémet, aminek örültem, mert már nem tudtam elképzelni, hogy hol lehet. Miután megállt a kocsi és a motor is, odamentem Billhez.

-          Na, hogy ment?

-          Minden a legnagyobb rendben folyt, amíg kiállítják a jogosítványát a járműre, itt az igazolás, ezzel közlekedhet! – mondta a vizsgabiztos, majd Bill kezébe nyomta a papírt, amit aláírt az ikrem is

Fáradtan mentünk haza mind ketten. Otthon csak bementem a szobámba és másra sem vágytam csak pár óra magányra, vagy a barátnőmre. Hál istennek az utóbbit kaptam meg….