Sziasztok! Meghoztam a 26.részt is, amiben egy koncertet mesélek el. Jó olvasást hozzá! :)
26.: Koncert
A világbajnokság után ideje volt a Tokio Hotelre
koncentrálni, mivel már elég rég nem csináltunk semmit. Most, hogy kijött a
Kings of Suburbia című albumunk elkezdhetünk koncertezni. Persze, a turnéig még
van időnk, mivel először csak egy lemezbemutatót csinálunk. Ma Davidhoz mentünk
mind a négyen, mivel Gustav és Georg már elég régóta nálunk tanyázik. A
világbajnokság előtt jöttek ki, eddig azért nem említettem őket, mert konkrétan
nem csináltak semmit. De tényleg, a szó szoros értelmében.
-
Fiuk, most, hogy vége a motoros dolognak és
végre mind a bandára tudunk koncentrálni, meg kéne beszélnünk néhány
dolgot. –kezdett bele David
-
Muszáj dolgozni? Ráérünk még egy kicsit! –
nyavajgott Gustav, aki szerintem félálomban volt
-
Igen! Így is túl sokáig húztunk mindent! – szólt
David, majd belekezdett a két órás mondanivalójába, ami lényegében a
visszatérésünkről szólt
A beszélgetésnek nevezett, információárasztás után
elkezdhetünk végre próbálni, ami nekünk annyit jelentett, hogy minden egyes
dalt előadtunk. Lényegében olvastuk, hogy mennyire várják már az albumot ezért
döntöttünk úgy, hogy összeszedjük magunkat és megcsináljuk, bár videoklipp még
nincs.
Billel lefoglalt minket a VB, ezért nem tudtunk forgatni, de
végül is nem késtünk el vele. Már megvan az ötlet is, ami szerintem szuper jó
lesz, de majd meglátjuk.
A lemezbemutató koncertet, két hét múlva ejtjük meg, de
addig még nagyon sok tennivalónk van. Mostanában tényleg nagyon elhanyagoltuk a
bandát és nem voltunk aktívak, de visszatértünk!
-
Tom, ma itthon alszol? – kérdezte a
koncertelőtti napokban Ria
-
Nem, bemegyünk próbálni! – meg akartam csókolni,
de nem engedte
-
Tom, ülj le, beszélni szeretnék veled.
-
Most, nem……
-
Nem érdekel! – kelt ki magából a barátnőm –
Hetek óta ezzel jössz! Épp próbálni mentek, épp fotózásra mentek, épp tudom is
én hol kell megjelennetek……. elég volt! Amikor összejöttünk tudtam, hogy mit
vállalok, de ez már nekem is sok! Hetek óta nem töltöttünk el kettesben egy
éjszakát, csak azért mert neked épp éjszaka kell dolgoznod! – ajjjaj, tényleg
kibukott rám
-
Ria, meg kell értened, hogy a banda fontos
nekem! És még is milyen alibivel mondjam le a mai esti próbát? „ Bocs a
barátnőm velem akar lenni” vagy mit gondoltál? Kezd elegem lenni a folyamatos
nyávogásádoból! – ezt lehet, hogy nem kellett volna, de most már tényleg sok
Végül nem békültünk ki, de elmentünk próbálni, ami nagyon jó
hangulatban telt. Végre újra hülyéskedtünk a srácokkal, tök jó hangulatban telt
az egész dolog.
Nem csoda, hogy a lemezbemutató koncert fergetegesre
sikerült. Már hiányozott ez az érzés. Igazából fel sem fogtam, amíg nem álltam
újra a színpadra.
Mikor bementünk a hatalmas stadionba elfogott egyfajta deja
vu. Körbenéztünk az épületben, konkrétan mindent felfedeztünk benne a
srácokkal, mint régen. Szegény Toby rohant utánunk, de megérte neki, legalább
ráhangolódott az estére.
Az öltözőben szokásunk szerint válogattunk, amivel a stylist
idegeire mentünk. Nem volt jó az egyik póló, mert túl fekete, a másik túl
fehér, a harmadik nagyon színes, a negyediket meg félig megette Pumba.
Egy óra válogatás után csak sikerült kiválasztani azt a
darabot, ami megfelelő volt. Ezután Natali kezelésbe vett minket, mondjuk nem
volt olyan sok dolga, mivel Bill nem sminkel már.
-
Sok sikert srácok! – nyitott be David, jelezve,
hogy ideje színpadra menni
Az egész buli alatt annyira jól éreztem magam, hogy egy
pillanat alatt elfejtettem, hogy összevesztünk Riával. De még az is kiesett,
hogy mennyi ideje vagyunk fent. Őrületes érzés volt újra ezreknek játszani;
azoknak, akik imádnak minket, és néha kihallani az őrjöngésből egyikünk-
másikunk nevét. Mondjuk legtöbbször Billét hallani, de azért hármunké is ott
van.
A koncert után elindultunk haza, mivel három-négyórányi
autóútra voltunk. A buszban aludtam egy keveset, mert tudtam, hogy Riával
beszélnem kell erről a dologról; nem hagyhatom ennyiben. A srácok is ezt
tették, pedig ők nem nagyon szoktak ilyenkor aludni.
Otthon már várt rám Ria, akivel a szobában beszélgettem:
-
Ria, nézd, tudom, hogy mostanában inkább a
bandára koncentrálok, mintsem Terád, de hidd el, nem lehet itt veled minden
pillanatban. Az tény, hogy reggel túlreagáltam a helyzetet, de nem változtat
semmin. Jó lenne, ha megértenéd, hogy nem csak te vagy nekem! – próbáltam
egyértelműen fogalmazni és normális hangnemben, nehogy félreértse
-
Értem, hogy van egy fontossági sorrended, de
egyre inkább azt érzem, hogy én kiszorulok a listáról. Először a cég
költöztetése, majd a motorozás, most a banda. Legközelebb mi lesz? Hónapokig
nem foglak látni, csak azért mert dolgozol? Tom, nekem ez nem megy így!
Igyekszem elfogadni a döntéseidet, de vannak olyanok, amit kettőnknek kellene
meghoznia. – végre értelmesen lehet vele beszélgetni, nem kap dührohamot
-
Értem mit mondasz, csak tudod mindig is nehéz
volt összeegyeztetni a magánéletet és a karriert!
Sokat beszélgettünk róla, végül arra jutottunk, hogy
mindketten megpróbálunk változtatni. Én kevesebbet távol lenni, Ria pedig
kevesebbet féltékenykedni. Azt hiszem sikerülni fog.
A beszélgetés után elmentünk aludni, mert hát három óra
alvás nem nagyon pótolja z elveszett energiát, meg hát a holnap nagy nap lesz……
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése