Alone

Sziasztok! Sajnálom, hogy eddig kellett várnotok a folytatásra, de nem akartam elkapkodni. Most viszont itt van, úgyhogy jó olvasást kívánok! :)

20.: Masquerade of heroes

Az elmúlt éjszakát végig ittam, így elég másnaposan sikerült felkeltem, ami nálam hányingert és fejfájást jelent. Alapjában véve nem sokszor esek át a ló túloldalára, de ez most egy ilyen alkalom volt. Néha annyira magával ránt a depresszió, hogy legszívesebben csak innék és innék.

Mivel túl sokat ittam számolnom kellett a macskajajjal, ami nem volt túl kellemes érzés. Amikor végre sikerült felülnöm majd eltápászkodnom a gardróbig kivettem egy egyszerű melegítő alsót és egy fekete agyonmosott pólót; úgy döntöttem, hogy nem megyek sehova, még dolgozni sem.  Persze a magányosnak tervezett nap már akkor elbukott, amikor lementem a konyhába.

-          Sziasztok! Ti mit kerestek itt? – pislogtam fáradtan anyuékra

-    Andreas mondta, hogy aggódik érted, viszont neki dolgoznia kell, ezért megkért minket, hogy nézzünk be hozzád….

-          Ne kiabálj, kérlek, szét megy a fejem! – mondtam már, hogy nem viselem jól a másnaposságot?

-          Kisfiam mi az istent csináltál tegnap? – kérdezte anyu miközben körbenézett

-          Ittam egy kicsit és dolgoztam. Semmi mást!

-          Azt látom! Itt nem lehet megmaradni, olyan szemétdomb van. Takaríts ki!

-     Jó, majd hívok egy takarítónőt holnap. Ma csak egyedül akarok lenni és feküdni. – utaltam arra, hogy hagyjanak békén

-          Még mit nem! Az biztos, hogy nem fogsz ilyen állapotban egyedül maradni! – szólt közbe Gordon is, aki apám helyett apám

Akárhogy győzködtem őket, hogy teljesen jól vagyok, csak küzdök a macskajajjal nem hittek nekem, így maradtak. Anyu elkezdett takarítani, Gordon a füvet nyírta le én meg ültem a kanapén és néztem ki a fejemből. Egyrészt nem volt más dolgom, másrészt annyira fájt a fejem, hogy kedvem se volt semmihez.  

Délutánra kicsit jobb lett, ezért beszálltam a munkába én is.

-          Mit segítsek? –kérdeztem anyutól, aki épp a szobámban volt

-     Szerintem semmit nem kell, maradj csak, ha neked úgy jobb. Nem akarlak semmire kényszeríteni. – anyu néha túlságosan aggódik értem, ami néha már frusztráló

-          De jól vagyok teljesen, ráadásul el tudnám terelni a gondolataimat.

Komolyan, van olyan ember, aki hallgat még rám? Szerintem nincs. Ha dolgozom vagy csinálok valamit azzal elterelem a gondolataimat, amik enyhén szólva olyanok mintha pszichiátriai eset lennék. Persze nem arról van szó, hogy öngyilkossági szándékaim vannak, - bár már az is megfordulta a fejemben-, de egyszerűen semmiben nem lelek örömöt, amióta Tom eltűnt.  Még mindig él bennem egy kis remény, hogy Tom él, de így, nem tudom hány hónap elteltével egyre kisebb ennek az esélye. Már a rendőrség is lezárta a kutatást és eltűntnek nyilvánították a bátyámat és még nem tudom hány utast.

-          Bill megy ki egy kicsit a szabadba és levegőzz egy kicsit. Hívd el Andyt és csináljatok valami közös programot. – unszolt anyu már sokadjára

-   Nincs kedvem! Anyu, tegnap rohadt szarul voltam, most jobb, nem kell erőltetni. Andynek is megvan a saját élete, nem törődhet mindig velem.

-    Csak jót akarok neked Bill. Rossz látni, hogy csak ülsz és magadba vagy roskadva annyira, hogy meg sem mozdulsz. Anyaként szerinted nekem milyen érzés ez? Az egyik fiam eltűnt a másik pedig a szemem láttára zuhan össze.

-  Elhiszem, de akkor sem értheted ezt. Nem leszek öngyilkos, nem fogok droghoz nyúlni és alkoholhoz sem, habár elgondolkodtam ezeken. Próbálok erős maradni és csinálni tovább a dolgokat, de vannak ilyen napjaim.  Tudod a hősök maszkja mögött is lapul egy érző ember, akinek igenis fájnak dolgok.

-          Csak segíteni akarok neked!

-          Nem kell, nekem így most jó. Holnap jobb lesz, majd elmegyek dolgozni és Andyt is elhívom valahova. Ma viszont ilyen napom van.

-      Csak aggódunk érted apáddal, Andy nem mondott túl bíztató dolgokat nekünk tegnap, amikor átjött hozzánk. Nem kipletykálni akarunk, csak próbáljuk elkerülni a legrosszabbat.

A beszélgetés után nem sokkal már elmentek, mert kezdtem tényleg kiborító lenni. Szemmel láthatólag már jobban voltam a tegnapinál, viszont lélekben nem és valószínű nem is leszek már soha.