Alone

Sziasztok! Ahogy ígértem itt is van az Alone folytatása. Jó olvasást hozzá! :)

21: Megbeszélés

Egész délután egyedül voltam, ami most tényleg jót tett nekem, mert tisztán akartam látni végre a dolgokat. Ez ugye nem azt jelenti, hogy mostantól tök happy minden és soha többet nem fogok Tomra gondolni, de mostantól megpróbálom pozitívabban látni a dolgokat.

Este, amikor már végképp kimerültem a semmittevésben elmentem aludni, hogy addig se gondolkodjak, de sajnos nem jött álom a szememre és csak forgolódtam az ágyban. Hajnalban aztán sikerült pihennem egy kicsit, de meglátszottak reggel a kialvatlanság jelei. Karikás, égő szemekkel ébredtem fel, ami miatt újra kellett használnom a már-már elfelejtett sminkkészletemet.

Miután ittam egy kávét és reggeliztem elindultam dolgozni, mert hát a főnök nem maradhat távol ennyi ideig az irodától, mert elég nagy felfordulást okozhat ez. Mondjuk, szerencsére nekem ott van Andy, aki kordában tartja a kis csapatot.

-       Sziasztok! – köszöntem, miközben becsuktam az ajtót magam mögött – Hogy halad a munka?

- Szerencsére mindent kézben tartottam, így egész jól haladunk. Viszont elkezdtem szervezni egy bemutatót az utólagos engedélyeddel, mert nem vagyunk éppen elárasztva megrendelésekkel, amióta megint tiszta depi vagy és nem csinálsz semmit. – jajj anyám, nekem ehhez reggel van, de nagyon

-      Öhm, oké, akkor segítek abban közben megnézem a terveket. – kell egy kávé, de gyorsan

-    Főnök, tegnap elmentem egy kicsit korábban, mert előre nem látott dolgom volt. Ugye nem gond? – kérdezte Stefani, az egyik tervező

-  Ha leadtad a terveket, akkor nem, de ne csinálj belőle rendszert. – nem szeretem, ha ezt csinálják, de nem rúghatok ki mindenkit, csak azért mert nekem rossz kedvem van

Lassacskán bejutottunk az irodába Andyvel, ahol átnéztem azokat a terveket, amiket a többiek leraktak az asztalomra a távollétem alatt. Sok jót találtam köztük, de sajnos volt olyan is, amit úgy, ahogy volt kidobtam a kukába. Nem értem mit nehéz megérteni azon, hogy hordható ruhákat álmodjon meg. A kacifántos, viselhetetlen darabokkal nem igazán tudok mit kezdeni, mert nem fogják megvenni az emberek, ami a cél.

-          Egyébként hogy érzed magad? – kérdezte Andy, miközben engem figyelt

-        Viszonylag jól vagyok, legalább is a tegnaphoz képest. Próbálom elterelni a gondolataimat, így legalább nem fáj annyira. Amúgy tényleg bocs a múltkoriért, de egyszerűen nem akartam, vagyis nem bírtam ott maradni. 

-       Semmi gond, csak megijedtem, amikor nem találtalak, nem tudom miért, de a legrosszabbra gondoltam egyből. Bill, ismerlek és ezért féltelek.

-          Nem fogok hülyeséget csinálni.

A beszélgetésünk után átnéztem a megrendeléseket, és igaza volt Andynek, ez siralmas. Konkrétan negyedére visszaesett pár nap alatt vagy inkább hét.(?) Nem tudom, meddig voltam távol, de ezen a helyzeten változtatni kell.

-    Andy, egy bemutatóból mennyi bevételre számíthatunk? Vissza tudjuk szerezni a most kimaradt pénzt?

-       Szerintem simán meglesz, már csak a fanok miatt is. Ők konkrétan mindenhol ott vannak még mindig.

-  Rendben, akkor mutasd, hogy eddig mit csináltál. Mennyi új anyag áll rendelkezésünkre?

-          Ebédszünet utánra megmondom. Így fejből nem tudok adatokat.

-          Rendben, akkor menjünk kajálni!

Ki mondta, hogy szeretek dolgozni? Az ilyen ügyeket mindig Tom intézte, mert nekem ehhez soha nem volt türelmem; ezért most felvettem Andyt. Nekem mindig csak a művészi része tetszett a dolognak, az adminisztráció meg az ilyen hülyeségek soha. Ahh, hogy miért nem egyszerűbb!

-      Nos, itt van, hogy mennyi nyereség lenne, mennyi anyag és az összes kiadás. Pontosabb részleteket csak akkor tudok mondani, ha már minden meg lesz beszélve. – hozta be a papírokat Andy ebédszünet után egy órával

-       Rendben, akkor munkára fel!