Sziasztok! Nagy sokára ugyan, de elhoztam a történet első részét, melyben a kezdetekről olvashattok Tom elmondása alapján. Jó olvasást hozzá!
1.: Kezdet
Az FBI nem gyerekjáték és nem
szórakozás. Kőkemény munka és fegyelem. Nem szabad hibázni, figyelmetlennek
lenni vagy elmélázni a feladat teljesítése közben, mert egy óvatlan pillanat
egy kolléga életébe kerülhet. Megtanultuk a kiképzésen, hogy minden a
fegyelmen, a pontosságon és az önuralmon múlik, a többi nem számít.
Már kiskorunktól kezdve tudjuk,
hogy mik szeretnénk lenni, így amikor eljött a pályaválasztás ideje, már csak a
szüleinket kellett meggyőzni arról, hogy mi tényleg bűnüldözéssel szeretnénk
foglalkozni, akármilyen veszélyes is. Arra viszont még álmainkban sem
számítottunk, hogy FBI ügynökök leszünk, legfeljebb csak hóbortos vágynak tűnt,
mivel gyakorlatilag csak a legjobbak kerülhetnek be és dolgozhatnak az elnöknek.
És mi, Billel bebizonyítottuk, hogy a legjobbak vagyunk.
Ez lesz az első napunk hivatalos
ügynökként az FBI köreiben, így kicsit izgulok. Eddig csak zöldfülű tanoncok
voltunk, akik még terepre sem mehettek ki, még megfigyelőnek sem, kizárólag az
irodában ülhettünk és csinálhattuk, amit a főnök mondott nekünk, ami jellemzően
csak aktatologatás volt. Viszont ma már hivatalosan is az ügynökök közé
tartozunk, és bármikor kaphatunk feladatot, akár terepen is. Már nagyon várom,
mert nem igazán szerettem az asztal mögül szemlélni az eseményeket, ahogy az
öcsém sem. Nem azért vettünk részt a kiképzésen, hogy az asztal mögött üljünk
és csak a papírmunkát végezzük el.
A munkahelyünkhöz vezető út
csendesen telt, mert mindketten izgatottak voltunk és nem igazán tudtunk mit
mondani egymásnak, csupán szavak nélkül kommunikáltunk. Amúgy Bill nagyon is
csevegős típus, rettentő sokat tud beszélni, de most valahogy neki sem jöttek a
szavak, ami érdekes, bár, ha azt nézzük, hogy mostantól milyen feladatok várnak
ránk, nem is csodálom, hogy csendben van.
Amikor odaértünk az épülethez
leparkoltam az autót, de csak miután felmutattuk mindketten az igazolványinkat
és így átengedtek minket a sorompón, ami elzárja a központot a kíváncsi szemek
elől. Az épület egy teljesen átlagos több emeletes monstrum, ahol kizárólag az
FBI kap helyet, így védve vagyunk minden elől. Belülről is szerényen van
berendezve, semmi hivalkodó nincs benne. Teljesen átlagos irodai bútorok és
berendezés. Mivel mi még mindig kezdőnek számítunk nem kapunk külön irodát, –
az csak a rangot viselőknek jár – hanem egy hatalmas teremben berendezett
alkalmazotti zugot kapunk, a többi ügynökkel együtt. Igazából egy asztal,
számítógép, szék és egy kis elválasztófal tartozik hozzá, így csak a
legfontosabb dolgokat hozhatjuk magunkkal.
- Kaulitz testvérek, jöjjenek be! – kiabált ki Sparks
ezredes, aki egyébként a kábítószerosztály vezetője
- Uram! – mivel újoncok vagyunk és még semmi
tapasztalatunk nincs, tisztelgünk a főnökünk előtt
- A részlegük a tizenhatodik sor négyes és ötös szektora
lesz. Kérem, csak a legszükségesebb személyes tárgyakat hozzák be, mert utálom,
ha nem találják meg azonnal amit keresek a sok haszontalan holmi miatt. Ezen
kívül most mondják meg, hogy melyiküké melyik lesz, mert a szabályzat
értelmében ezt fel kell jegyeznem. – szimpatikus a férfi, annak ellenére, hogy
már az első napunkon keményen és pattogósan beszél velünk
- Az enyém lesz a négyes, Billé az ötös, uram! –
mondtam, miután csupán szemkontaktussal megvitattuk a kérdést egy pillanat
alatt
- Köszönöm! Töltsék ki ezeket a papírokat, jegyezzék meg
a számítógéphez tartozó jelszót és pakoljanak ki! – utasított szigorúan, mire
azonnal elkezdtük kitölteni az elénk tolt papírokat
Nem volt nehéz feladat, ugyanis
csak a saját adatainkat kellett megadni és még pár teljesen alapvető dologra
válaszolni. Miután visszaadtunk a kitöltött dokumentumokat elmehettünk
kipakolni a részlegünkbe, amit a kis hely ellenére be tudtunk rendezni az
ízlésünknek megfelelően. Amúgy nem olyan kicsi az asztalunk, mint ahogy azt sokan
gondolják. El lehet férni rajta kényelmesen és még hely is marad, ha valaki jól
tud pakolni. Mondjuk, ehhez azt hozzá kell tenni, hogy az elválasztó falra
polcok vannak rögzítve, így elég könnyen fel tudjuk szabadítani a helyet az
asztalon.
Mivel még semmi feladatot nem
kaptunk és senki nem vitt ki minket terepre, bementünk a főnökünkhöz, hogy
adjon valami munkát, hiszen nem ülhetünk itt még órákig tétlenül.
-
Nos, csak azért, hogy belejöjjenek a terepmunkába és
legyen fogalmuk arról, hogy mit hogyan kell elvégezni, adok önöknek néhány régi
ügyet, amit már lezártunk és nézegessék át őket és a nap végén kérem a
véleményüket, észrevételeiket. – harsogta Sparks
-
Rendben, uram! – válaszoltunk, majd kimentünk és
leültünk a saját asztalunkhoz, hogy tegyük, amit a főnök mondott
Nem örültem, hogy megint
papírmunka, ráadásul már lezárt ügyek, de ez is több, mint a semmi, de még
annál is több, mint amit tanoncként végezhettünk, így csendben elfoglaltam
magam az új feladattal, csak néha váltottunk pár szót Billel, akkor is csak az
ügyről beszélgettünk, amit épp átolvastunk.
Sajnos egész nap nem mehettünk
sehova, pedig hallottuk és láttuk is, hogy többször kimentek terepre
helyszínelni vagy éppen nyomozni. Egészen a munkaidőnk lejárta előtti utolsó
két óráig azt hittem, hogy semmi nem fog történni, de akkor Sparks magához
hívatott minket, pedig csak akkor ért vissza valahonnan. A következő mondatai
viszont megleptek mindkettőnket, sőt még a bent ülő többi, tapasztalt kollégát
is.
