2019. február 12., kedd

Built in

Sziasztok! Nagy sokára ugyan, de elhoztam a történet első részét, melyben a kezdetekről olvashattok Tom elmondása alapján. Jó olvasást hozzá!


1.: Kezdet


Az FBI nem gyerekjáték és nem szórakozás. Kőkemény munka és fegyelem. Nem szabad hibázni, figyelmetlennek lenni vagy elmélázni a feladat teljesítése közben, mert egy óvatlan pillanat egy kolléga életébe kerülhet. Megtanultuk a kiképzésen, hogy minden a fegyelmen, a pontosságon és az önuralmon múlik, a többi nem számít.
Már kiskorunktól kezdve tudjuk, hogy mik szeretnénk lenni, így amikor eljött a pályaválasztás ideje, már csak a szüleinket kellett meggyőzni arról, hogy mi tényleg bűnüldözéssel szeretnénk foglalkozni, akármilyen veszélyes is. Arra viszont még álmainkban sem számítottunk, hogy FBI ügynökök leszünk, legfeljebb csak hóbortos vágynak tűnt, mivel gyakorlatilag csak a legjobbak kerülhetnek be és dolgozhatnak az elnöknek. És mi, Billel bebizonyítottuk, hogy a legjobbak vagyunk.
Ez lesz az első napunk hivatalos ügynökként az FBI köreiben, így kicsit izgulok. Eddig csak zöldfülű tanoncok voltunk, akik még terepre sem mehettek ki, még megfigyelőnek sem, kizárólag az irodában ülhettünk és csinálhattuk, amit a főnök mondott nekünk, ami jellemzően csak aktatologatás volt. Viszont ma már hivatalosan is az ügynökök közé tartozunk, és bármikor kaphatunk feladatot, akár terepen is. Már nagyon várom, mert nem igazán szerettem az asztal mögül szemlélni az eseményeket, ahogy az öcsém sem. Nem azért vettünk részt a kiképzésen, hogy az asztal mögött üljünk és csak a papírmunkát végezzük el.
A munkahelyünkhöz vezető út csendesen telt, mert mindketten izgatottak voltunk és nem igazán tudtunk mit mondani egymásnak, csupán szavak nélkül kommunikáltunk. Amúgy Bill nagyon is csevegős típus, rettentő sokat tud beszélni, de most valahogy neki sem jöttek a szavak, ami érdekes, bár, ha azt nézzük, hogy mostantól milyen feladatok várnak ránk, nem is csodálom, hogy csendben van.
Amikor odaértünk az épülethez leparkoltam az autót, de csak miután felmutattuk mindketten az igazolványinkat és így átengedtek minket a sorompón, ami elzárja a központot a kíváncsi szemek elől. Az épület egy teljesen átlagos több emeletes monstrum, ahol kizárólag az FBI kap helyet, így védve vagyunk minden elől. Belülről is szerényen van berendezve, semmi hivalkodó nincs benne. Teljesen átlagos irodai bútorok és berendezés. Mivel mi még mindig kezdőnek számítunk nem kapunk külön irodát, – az csak a rangot viselőknek jár – hanem egy hatalmas teremben berendezett alkalmazotti zugot kapunk, a többi ügynökkel együtt. Igazából egy asztal, számítógép, szék és egy kis elválasztófal tartozik hozzá, így csak a legfontosabb dolgokat hozhatjuk magunkkal.

-       Kaulitz testvérek, jöjjenek be! – kiabált ki Sparks ezredes, aki egyébként a kábítószerosztály vezetője
-        Uram! – mivel újoncok vagyunk és még semmi tapasztalatunk nincs, tisztelgünk a főnökünk előtt
-     A részlegük a tizenhatodik sor négyes és ötös szektora lesz. Kérem, csak a legszükségesebb személyes tárgyakat hozzák be, mert utálom, ha nem találják meg azonnal amit keresek a sok haszontalan holmi miatt. Ezen kívül most mondják meg, hogy melyiküké melyik lesz, mert a szabályzat értelmében ezt fel kell jegyeznem. – szimpatikus a férfi, annak ellenére, hogy már az első napunkon keményen és pattogósan beszél velünk
-     Az enyém lesz a négyes, Billé az ötös, uram! – mondtam, miután csupán szemkontaktussal megvitattuk a kérdést egy pillanat alatt
-     Köszönöm! Töltsék ki ezeket a papírokat, jegyezzék meg a számítógéphez tartozó jelszót és pakoljanak ki! – utasított szigorúan, mire azonnal elkezdtük kitölteni az elénk tolt papírokat

Nem volt nehéz feladat, ugyanis csak a saját adatainkat kellett megadni és még pár teljesen alapvető dologra válaszolni. Miután visszaadtunk a kitöltött dokumentumokat elmehettünk kipakolni a részlegünkbe, amit a kis hely ellenére be tudtunk rendezni az ízlésünknek megfelelően. Amúgy nem olyan kicsi az asztalunk, mint ahogy azt sokan gondolják. El lehet férni rajta kényelmesen és még hely is marad, ha valaki jól tud pakolni. Mondjuk, ehhez azt hozzá kell tenni, hogy az elválasztó falra polcok vannak rögzítve, így elég könnyen fel tudjuk szabadítani a helyet az asztalon.
Mivel még semmi feladatot nem kaptunk és senki nem vitt ki minket terepre, bementünk a főnökünkhöz, hogy adjon valami munkát, hiszen nem ülhetünk itt még órákig tétlenül.

-          Nos, csak azért, hogy belejöjjenek a terepmunkába és legyen fogalmuk arról, hogy mit hogyan kell elvégezni, adok önöknek néhány régi ügyet, amit már lezártunk és nézegessék át őket és a nap végén kérem a véleményüket, észrevételeiket. – harsogta Sparks
-          Rendben, uram! – válaszoltunk, majd kimentünk és leültünk a saját asztalunkhoz, hogy tegyük, amit a főnök mondott 

Nem örültem, hogy megint papírmunka, ráadásul már lezárt ügyek, de ez is több, mint a semmi, de még annál is több, mint amit tanoncként végezhettünk, így csendben elfoglaltam magam az új feladattal, csak néha váltottunk pár szót Billel, akkor is csak az ügyről beszélgettünk, amit épp átolvastunk.
Sajnos egész nap nem mehettünk sehova, pedig hallottuk és láttuk is, hogy többször kimentek terepre helyszínelni vagy éppen nyomozni. Egészen a munkaidőnk lejárta előtti utolsó két óráig azt hittem, hogy semmi nem fog történni, de akkor Sparks magához hívatott minket, pedig csak akkor ért vissza valahonnan. A következő mondatai viszont megleptek mindkettőnket, sőt még a bent ülő többi, tapasztalt kollégát is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése