Időutzás a múltba

Sziasztok! Meghoztam a 7. részt is ami már az ikrek életében egy más helyszínen játszódik. Remélem tetszeni fog. :)

7.:  Lotische

Amikor anyaék azt mondták, hogy költözünk, mi nem nagyon akartuk. Ki akarna egy Isten háta mögötti helyre költözni a városból? Jó persze sokkal több helyünk lenne játszani meg minden de akkor is.

-         Mi lesz a kuckónkkal? – kérdezte Bill a költözés napján

-         Visszük az is. Majd kialakítunk neki egy fűmentes területet ahol tudtok majd játszani. Higgyétek el fiuk nem lesz ez olyan rossz, mint ahogy gondoljátok.  – mondta anya

-         De igen, az távol van mindentől. Még a civilizált világtól is.  – válaszoltam

Miután beköltöztünk a saját szobáinkba mentük és felfedeztük az udvart. Hatalmas nagy zöld füves terület, domb, minden ami egy gyereknek kell.

Mint ahogy már megszokhattuk a játszótéren senki nem jött oda hozzánk, pedig mi nem csináltunk semmit, vagy csak szimplán nem vettek észre.

-         Utálom ezt a helyet már most! Vissza akarok menni a városba! – mondtam este Billnek

-         Én is! Mit lehet itt csinálni? Semmi nincs ebben a faluban, még élet sem. – válaszolt az öcsém

-         Hjaj Bill, hogy fogunk így bármire is jutni? – vettem a kezembe a gitáromat, amit Gordontól kaptam egy éve.

Alapvetően mi már akkor tudtuk, hogy mik akarunk lenni. Bill énekes és gitáros.

Hét éves koromban kezdtem érdeklődni a gitár iránt amikor Gordon a falamra akasztotta a legelső saját gitáromat. Azóta folyamatosan gyakorlok, hogy minél jobb lehessek és majd egyszer én is olyan jó legyek int apu. Igen már annyira jó a kapcsoltunk, hogy apának szólítom.

Bill is hétéves kora óta énekel rendszeresen azelőtt csak néha- néha. Az ő érdeklődését is apu keltette fel azzal, hogy megdicsérte a hangját. Mert el kell ismerni az öcsémnek van hangja. Mióta én gitározom, ő komolyan elkezdett énekelni és vele együtt dalokat írni. Persze ezek még igen csak kezdetleges dalok voltak,de nagyon jók. És még a mai napig nem dobta ki őket, benn őrzi a szekrényében.

Lotische-ben gyakorlatilag nem lehetett semmit csinálni. Amíg a többiek fociztak, fogócskáztak, bújócskáztak mi Billel szorgalmasan gyakoroltunk. Mindketten minél jobbak akartunk lenni, hogy egyszer majd elismert zenészek lehessünk.

-         Kaulitz fiam ide figyelnél órán? Hozd ki a levelet! – utasította Billt a tanárunk

-         Muszáj? – kérdezett vissza Bill

-         És neked szemtelenkedni? Csak egyszer miért nem tudsz figyelni? Tudod a bátyáddal óra után is tudsz beszélni! Miért kell ezt órán? – mondta a tanár

-         Mert ez nem olyan dolog ami megmarad, ezt le kell írni azonnal. – mondtam Bill helyett

-         Nem akarok többet rátok szólni, különben szaktanárit fogok adni mind kettőtöknek. – mondta ellent mondást nem tűrően     

-         Felőlem! – vágott vissza

-         Hozd ki az ellenőrzőset most! …. Te nevetsz rajta Tom? Hozd ki te is! – utasított

-         Jó’ van nem kell kiabálni! Itt van! – mondtam

Amikor hazaértünk anya azzal fogadott, hogy beszélni akar velünk, mert hívott az osztályfőnökünk.

-         Fiuk! Csak egyszer miért nem tudjátok azt csinálni amit kell? Nem vagytok még így is elég különcök? – kérdezte anya

-         De nem csináltunk semmit! Én dalt írtam és ez volt a baja! Nem tehetek rólam, hogy most jött az ihlet. – mondta Bill

-         De akkor is! Tom neked meg nem nevetni kellett volna ezen, hanem rászólni az öcsédre.

-         Jól van na honnan tudjam mit kellene csinálnom? – kérdeztem

-         Jaj fiuk, így nem leszünk jóban. Maradjatok nyugton. Ne rosszalkodjatok.

Ahogy teltek az évek egyre rosszabbak és rosszabbak lettünk. Verekedés? Nem gond.

-         Most utoljára értél az öcsémhez! Megérteted? – sziszegtem egy verekedés után 12 évesen amikor Billre kezet emelt az illető.

-         Tom, hagyd már! – kérte Bill

-         Nem, nem fogom hagyni, hogy megverjenek! Attól, hogy egy eldugott kis faluban élünk nincs joga egy városi hülyegyereknek megverni téged! – válaszoltam vissza

-         Kaulitz, Häcker az irodámba most! – üvöltött az igazgató

-         Mégis mit képzeltek ti magatokról? Egy iskolában vagytok, ha titeket ez nem zavarna! Hogy képzeltétek ti ezt? Kaulitz miért mentél neki Häckernek? És ne próbáld rá kenni mert szemtanuk is voltak rá, hogy te kezdted a verekedést.

-         Nem is tagadom én kezdtem,de meg volt rá az indokom. Meg tudom mutatni a tesómon a sérüléseket amiket Ő okozott neki. – mondtam

-         Ez igaz? – nézett Häckerre

-         Nem, hozzá sem nyúltam Billhez. – hazudta

-         Maradjatok itt. – utasított

Mikor visszajött még nagyon sokáig „ beszélgettünk ” , így Häcker kapott egy igazgatóit én pedig megúsztam egy osztályfőnökivel és egy szidással.

Még ugyan ebben az évben Bill elhatározásra jutott valamiben, ami akár meg is változtathatja az életünket…