It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben egy kicsit elszabadulnak az indulatok. Jó olvasást hozzá, és várom a véleményeket. :D

5.: Otthon édes otthon

A szombat annyira gyorsan elment, hogy szinte észre sem vettem. Vasárnap reggel gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem egy itthoni szerelést. Lementem enni, de láttam, hogy Bill nagyon néz valamit rajtam.

-         Mi az a seb a kezeden? – kérdezett rá az öcsém

-         Nem tudom, biztos megkarcoltam valahol. Nem emlékezhetek mindenre.

-         Tom, amikor jöttél ki a fürdőből akkor is láttam egy hasonlót az oldaladon! Mit csináltál? Illegális dologba keveredtél? Verekedtél? Mondj már valamit!  - emelte fel a hangját az ikertestvérem

-         Ne ordibálj velem! Nem tudom mit csináltam, lehet, hogy elestem, fogalmam sincs. Miért kell mindenről tudnod?

-         Csak segíteni akarok! Mond meg!

-         Nem illegális, nem verekedtem; utoljára mondom, nem tudom mit csináltam

Csak nem akart leakadni erről a témáról. Nem hazudtam neki, tényleg nem tudom, hogy hogyan kerültek oda azok. Tegnap még semmi nem látszott.

Otthon még pakolgatunk egy kicsit, mert anyu szerint nálunk mindig rendetlenség van, noha mi ez nem így gondoljuk.

Bill, kezd készülődni, mert hamarosan indulunk anyuékhoz, nem akarok elkésni, őfelsége miatt.

Én is elmentem készülődni, de én nem nagyon akartam kiöltözni, tekintve, hogy tiszta seb vagyok és anya addig nem hagyna békén, amíg ki nem szedi belőlem, hogy mit műveltem, amit nem igazán akarok.

Fél óra múlva Billt kitessékeltem a szobájából, mondván, hogy nem szépségversenyre készül, nem kell divatbemutatót csinálni. Hamarosan elindultunk a szüleinkhez, ahol már vártak minket.

Lassan vezettem, tekintve, hogy csúszott az út.

-         Tom, figyelj már! Csúszik az út! Tom! – visítozott az ikrem

-         Fejezd már be a nyávogást! Nem lehet úgy vezetni, hogy te itt mellettem rinyálsz; hidd el vezettem már extrémebb helyzetekben is, és lám itt vagyok, élek. Nem lesz gond, tudom uralni a helyzetet.

Hamarosan odaértünk az ebédre, ahol már aggódtak értünk, mivel anya szerint életveszélyes odakint vezetni. Amúgy meg hol máshol vezessek? A szobámban nem tudok.     

-         Jaj, fiuk, nem kellett volna eljönni ilyen időben! – mondta anyu miközben beengedett minket

-         Istenem, csak egyszer ne kéne ezt a rinyálást hallgatnom! - könyörögtem

-         Fiam, hidd el az összes nő ilyen, főleg amikor gyerekük lesz, na meg persze az öcséd a kivétel. – veregette meg a vállam Gordon

-         Hidd el, várom a pillanatot, amikor abbahagyják! – nevettem

Mivel nem volt kész az ebéd beszélgettünk mindenféle tervekről, amit persze muszáj volt elmondani anyunak, mert azt hitte, hogy valami illegális lesz.

Apuval gitároztam egy kicsit, mivel mindig megtesszük, amikor látjuk egymást.

-         Fiam, lassan lekörözöl, olyan dolgokat csinálsz hamarosan azzal a gitárral, amiről én még álmodni sem merek. Profi vagy! – pacsizott le velem apu

-         Hát, mindennap gyakorlok, de azért még így is rám fér a tanulás. – mosolyogtam, miközben letettem a gitárt

-         Mit csináltok? – jött be Bill a szobába

-         Ehhez nem értesz öcsi, menj segíteni anyának. – mondtam

-         Nem, be nem áll a szája, nekem meg beszélhetnékem van.

Ez miatt végig kellett hallgatnunk egy fél órás előadást az új Gucci cipőjéről és parfümjéről, ami legalább annyira érdekelt minket, mint a házi munka.

-         Tom, Bill mesélte, hogy csúnyán beszéltél vele. – kezdett bele anyu

-         Nem is, beszéltem vele úgy! Bill miért találsz ki dolgokat? – néztem az öcsémre, akinek az eddig győztes mosolya lehervadt

-         Nem hazudok! Hogy beszéltél velem az autóban?

-         Bill, az csak pfuu…. Miért kell neked mindent mindig elmondani anyunak? Nem vagyunk már dedósok! Szokj már le erről. Amúgy meg nem árt, ha néha rendbe raklak. – folytattam a veszekedést

-         Mert nem kell így viselkedni velem szemben. Nem vagyok a játékszered, én is érző ember vagyok, méghozzá a testvéred! – kiabált Bill miközben csapkodott

-         Akkor legyél kényes liba. Majd hazajössz, ahogy akarsz! Én elmentem és te Nem ülsz be az én autómba, nem mondod meg, hogy mit csináljak, és mindenekelőtt békén hagysz! Értetted? – üvöltettem, majd becsapva magam mögött az ajtót elrohantam.

Órákig furikáztam egyedül a városban, amikor eszembe jutott, hogy Bill nem tud mivel hazamenni, mert anyuék kocsija a szervizben van. Elmentem a lakáshoz, de Gordon közölte, hogy az öcsém elment valahova gyalog. Remek, mondhatom!

Újabb órákat töltöttem most már a testvérem keresésével a városban, de nem vezetett eredményre semmit; hiába hívtam, hiába próbáltam akárhol keresni sehol nem találtam, már arra gondoltam, hogy történt vele valami és betelefonálok a rendőrségre, amikor a város legforgalmasabb terén megpillantottam egy hatalmas tömeget.

Azonnal odarohantam, hogy mi történik ott; utólag kiderült, hogy jól tettem, mivel ott volt Bill, aki ijedten nézett körbe menekülő utat keresve, de nem talált, ezért kétségbeesetten ült le sírva a földre.

-         Bill, itt vagyok! Gyere, hazaviszlek! – verekedtem át magam a tömegen, a rajongók legnagyobb csodálatára

-         Nem megyek, hagyjál békén. Tudtommal nem ülhetek be abba a kocsiba soha többet. – rántotta el a kezét

-         Nem gondoltam komolyan, elvetettem a sulykot, hazamegyünk és mindent megbeszélünk jó? Állj fel, kiviszlek innen. – mosolyogtam rá

Fél óra múlva már a lakásunkban beszélgetünk, és megígértük egymásnak, hogy mostantól odafigyelünk a másik érzéseire.

Éjjelig beszélgettünk, az álom pedig a kanapén nyomott el minket…