It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben a fiuk már L.A-ba mennek. Jó olvasást hozzá! :D

17.: Költözés

Nem sokat gondolkodtunk és haboztunk a költözést illetően.  Nem volt értelme tovább maradni Németországban. Egyre többen tudnak Riáról és rólam, egyre több munka köt minket Amerikába ráadásul külföldön nyugtunk lenne.

-          Bill, mindent összepakoltál? – kérdeztem az öcsémet, mert nem szándékozom Los Angelesből visszajönni egy pár cipőért és egy kabátért.

-          Igen, mindent eltettem, csak az marad, itthon ami nem olyan fontos.

-          Vagy ami épp nem fér be. Még jó, hogy magángéppel megyünk, azt hiszem, fele utast nem lehetne elvinni a bőröndjeid miatt. – nevettem mire vállba boxolt

-          Jól van, költözünk nem?

A nap további részében még átnéztük a cuccokat, majd leültünk TV-t nézni. Nem ment semmi érdekes, de legalább elütöttük az időd a hülyeséggel. Délután megérkeztek Gustavék is, akik már tudnak a költözésről, de nem akartak zavarni minket a rámolásban, nehogy elfelejtsünk valamit.

-          Hiányozni fogtok ám! – tette Georg a sírást

-          Persze, aha, látom rajtad. – válaszoltam nevetve

-          De komolyan, nem lesz ugyanaz, mint volt, most, hogy ti kimentek. – vette komolyra a figurát Gustav

-          Gyertek ti is. Vesztek egy házat a közelünkben és jöttök. Mi akadályoz meg benne? – lelkesedett Bill

-          Ez nem így működik öcsi. Őket több minden köti ide, mint minket. Nem kérheted, hogy jöjjenek, csak azért mert mi elhagyjuk az országot.

Hamarosan eljött az idő, amikor el kellett búcsúznunk egymástól a fiukkal. Tudtuk mindannyian, hogy mostantól valami teljesen más lesz. Nem mehetünk át egymáshoz csak úgy bármikor, Bill nem rohanhat Georghoz, ha én piszkálom.  Nem mondom, hogy olyan szörnyű lett volna a búcsú, mivel szinte mindennap tudunk beszélni skype-on.

Ezután elmentünk Riáért, aki jobban izgult, mint mi ketten együttvéve.

-          Mehetünk kicsim? – kérdeztem tőle

-          Persze, csak bezárom az ajtót. – tudtam, hogy azt kellett volna mondanom neki, hogy este nyolcra legyen kész, akkor biztosan elkészül

-          Jó, csak azért kérdezem, mert még be is kell pakolnunk a gépbe. Fele már bent van, csak a kézi táskákat visszük most, de azért nem éjfélkor szeretnék elindulni. – csókoltam meg, mire ő nevetett

-          Akkor induljunk talán! – türelmetlenkedett Bill   

A reptéren becsekkoltunk, mivel azt azért nekünk is kell, mert sosem lehet tudni. Felszállás után még egyszer lenéztünk és elkezdtünk beszélgetni komoly dolgokról.

-           Tom, szerinted Los Angelesben megtalál majd a szerelem? – már megint kezdi?

-          Bill, ezt múltkor is elmondtam. Ha ilyen elvárásokat támasztasz egy lánynak, akkor biztosan nem. Öcsi, nincs olyan lány amilyet te keresel. Nekem sem Ria az a nő, akiről mindig is álmodtam, de most ő a tökéletes. – gyors hátranéztem, de láttam, hogy a barátnőm alszik, így nem hallja

-          De, mi van ha…..

-          Nem, nem, nem és nem mindig ezzel a mi van, ha kezdetű mondattal jössz. De akkor most én mondom: mi lenne, ha abbahagynád a siránkozást, és végre elkezdenél felnőtt férfi fejével gondolkodni? – korholtam az öcsémet, mire láttam rajta, hogy kezd begurulni - Ne mond, hogy nincs igazam!

-          De, csak amit tegnap mondtam….

-          Ne kezd, ez L.A, itt minden más.

Még jó sokáig elbeszélgettünk erről, majd elnyomott minket az álom és reggel a pilóta ébresztett fel, hogy landoltunk.

Taxival elmentünk a házunkhoz, majd elkezdtünk kipakolni belőle a csomagokat, ami még így sem kevés.

-          Ez volt az utolsó, hamarosan itt vannak a dobozok is.  – ültem le a kanapéra

-          Végre! – lelkendezett Bill, Ria pedig körbe nézett a lakásban

Amikor megérkeztek a nagyobb csomagok, elkezdtük rendszerezni őket, de rájöttünk, hogy fáradtak vagyunk hozzá, így eltettük holnapra és elmentünk aludni.