Sziasztok! Meghoztam a 16.részt is, amiben már utalok Tom titkára, ami hamarosan lehet, hogy kiderül. Jó olvasást hozzá! :)
FIGYELEM! A rést második felében a történet átvált Bill szemszögére!
FIGYELEM! A rést második felében a történet átvált Bill szemszögére!
18.: Mi történt?
Egy hét alatt helyre ált a rend a villában, de még mindig
látszott, hogy most költöztünk be nemrég. A dobozok és a táskák még javában
elől voltak, hiszen nem egy-két bőröndöt hoztunk magunkkal. Ahogy, megígértük
Gustavnak és Georgnak, mindennap hívjuk őket, de van, hogy ők keresnek minket.
Anyu és apu, jövő héten jönnek Los Angelesbe, megnézni az új lakást.
Ria és én tökéletes párt alkottunk még így is, hogy ilyen
rövid időn belül összeköltöztünk. Büszkén mondhatom, hogy eddig nem volt
semmiféle vita kettőnk között, még csak egy kis dologban sem. Na, nem azt
mondom, hogy mindenben tökéletes az egyetértés, hiszen az a kapcsolat nem
kapcsolat, de ezeket nagyon hamar elsimítjuk.
-
Kicsim, ma el kell mennem, valószínűleg csak
holnap találkozunk. – mondtam reggeli közben Riának
-
Hova mész? Tom még mindig titkolózol és ez, már
az agyamra megy. – jött le Bill az emeletről
-
Munkaügyben leszek távol, nem csajozni megyek
vagy nyaralni. Bill, hamarosan megtudsz mindent.
-
De nem szeretem a titkolózást. Érzem, hogy
valami nem oké, valami történni fog. – aggodalmaskodott tovább az öcsém
Reggeli után összepakoltam a cuccomat majd elköszöntem
Riától és Billtől, akinek még mindig nem tetszett az, hogy én elmegyek.
-
Melyik városba, vagy merre mész egyáltalán? –
kérdezte Bill az ajtóban
-
Las Vegas-ba megyek, de holnap már itthon
leszek. Most viszont indulok, mert nem fogok odaérni a megbeszélt időpontra és
abból balhé lesz. Vigyázzatok magatokra! – mentem ki az autóhoz
-
Ria, neked nem mondott semmit? – még pont
elkaptam a beszélgetést fél füllel
-
Nem, nem tudom, hová megy.
*Bill szemszöge*
Nem értem, mi volt ez a fura érzés? Valami tuti van vagy
lesz Tommal, előre éreztem. Egyszerűen nem tudtam megnyugodni. Járkáltam a
lakásban, mint egy hülyegyerek, de egyre idegesebb lettem.
-
Bill, nyugodj már le, ettől nem lesz, jobb. –
mondta Ria, majd visszafordult a TV-hez
-
Tudom, de akkor is. Valami nem stimmel.
–jelentettem ki
Órákkal később sem volt jobb a helyzet, csak annyival, hogy
felhívtam anyát, és elpanaszoltam neki a helyzetet.
-
Bill, nyugodj meg, biztos csak elintéz valamit,
ami elkerülte a figyelmedet, vagy nem tudom. Ne csinálj bolhából elefántot!
Beszélgess Riával, nézz TV-t vagy foglald el magad valamivel. – na, kösz anya,
sokat segítettél
Miközben fürödtem halottam, hogy megszólalt a telefonom,
amit az ebédlőben hagytam.
-
Bill, csörög a telefonod!
-
Fürdök, hozd be légyszi’.
Na, persze, miért is ne ekkor csörögne? Ha lenne egy
pillanat nyugtom összedőlne a világ.
-
Jó estét kívánok! Bill Kalulitz-ot keresem. -
szólt bele valaki, miután fölvettem
-
Én vagyok az!
-
Ne ijedjen meg, nincs semmi komoly dolog. A
testvére kért meg, hogy Önt hívjam fel, ugyanis balesetet szenvedett. – nincs
baj, chö
-
Milyen balesetet? Mi történet? Mondjon már
valamit!- persze, hogy felkaptam a vizet, hiszen nem mindennap történik ilyen
az ember életében. Ezt éreztem, órák óta, tudtam, hogy van valami. De mi
történhetett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése