Sziasztok!
Ma nem a résszel
jöttem, hanem egy más típusú bejegyzéssel, ugyanis a blog ma ünnepli a negyedik
szülinapját!
El sem hiszem, hogy
már ennyi ideje írok és posztolok Nektek.
Tudom, hogy voltak és vannak
kimaradások, sőt most már szint csak kéthetente hozok részt, de higgyétek el,
hogy nem kizárólag én vagyok az oka ennek. Mármint, én is hibás vagyok, hiszen
fordíthatnék több időd a blogra, de e mellett van más dolgom is, például a
suli, ami néha annyira lefáraszt, hogy semmi kedvem írni, főleg nem összecsapni
egy részt. Viszont pozitívum, hogy nagyon sok ötlet lapul még a
jegyzetfüzetembe, amit mindenképpen szeretnék megvalósítani és vannak egyrészes
kis történetek, amik nem neveznék novellának, de folytatni sem akarom őket.
De most, térjünk vissza a blog
szülinapjára, aminek alkalmából - ahogy megszokhattátok- hoztam egy kis
összegzést.
Jelenleg, miközben ezt a bejegyzést
írom 17.201-en néztétek meg négy év alatt, ami egy szép nagy szám
szerintem. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan 358-an kattintottatok ide.
Az oldalon most az ötödik
történet fut Alone címmel, amiből még terveim szerint van vissza egy pár
rész. A történetek átlagosan 27, 5 részesek, de persze ehhez nem vettem hozzá
az Alone-t, mert nem tudom mennyiből fog állni, majd menet közben.
Bejegyzések közül ez lesz a 165.,
ezekből 122 rész és 43 egyéb.
A legforgalmasabb hónap
2015. márciusa volt 1247 látogatóval.
A legtöbb bejegyzést
2011.novemberében írtam > 17 közzététellel
Na, de elég a számokból, azok
maradjanak csak a matekórákon. Most viszont szeretném megköszönni a
visszajelzéseket és a látogatóknak, hogy szántatok legalább pár percet a
blogomra és elolvastatok egy-egy kis történetet. Jól esik látni, hogy ennyien
szeretitek a srácokat, de főleg a blogomat. Remélem, jövő ilyenkor megint egy
hasonló bejegyzést írok meg, mint most, csak azzal a különbséggel, hogy akkor
már öt éves lesz.
Befejezésképpen még annyit
szeretnék, hogy az Alone folytatása valószínűleg hétvégén lesz, ha semmi nem
jön közbe.
Jó nézelődést és olvasást
továbbra is! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése