Sziasztok! Közel egy hónap kihagyás után végre itt van a 12.rész, amiben már elindul a BK is. Jó olvasást hozzá! :)
12.: Rajt!
Reggel már az ébresztő előtt fent
voltam, bár az éjszakát sem aludtam át a mai divatbemutató miatt, ahol végre BK
is bemutatkozik és a kis üzlethelység is ma nyit ki, amit ugye a BK-hoz
csatolva vettem meg.
Eddig nem volt szó a kis helységről,
mert az, az igazság, hogy annyira lefoglalt, hogy a modellekkel és a
kollekcióval minden rendben legyen, hogy el is felejtettem; mondjuk Andy nem,
így kész lett az is. Ez még csak egy kis helyiség, mert nem akartam beleölni a
pénzemet egy olyan dologba, ami nem biztos, hogy befut annyira, hogy egy nagy
üzlet kelljen, így viszont pont jó kezdetnek. Mivel én megfeledkeztem róla elég
rendesen Andy csinálta meg az egészet, de pont az én terveim és ízlésem
szerint.
A gondolataimból az ébresztő
hozott vissza, ezért kikászálódtam a pihe-puha ágyamból és elindultam valami
kaját gyártani magamnak, mivel éhesen nem mehetek el.
Reggeli közben azon filóztam,
hogy mit vegyek fel; azért mégsem mehetek egy egyszerű ruhában, amit bármikor
felvennék. Vacilláltam, hogy a saját kollekciómból válasszak vagy az már túlzás
lenne; mondjuk tőlem nem. Végül arra jutottam, hogy kikérem Andy véleményét,
aki jön értem nemsokára.
Mosogatás közben csöngetett Andy,
akit egyből megkérdeztem:
-
Szerinted mit vegyek fel?- kérdeztem miközben
rángattam felfelé a lépcsőn
-
Rosszabb vagy, mint egy nő! Valami elegánst és
ne feltűnőt!
Hehe, Andy mindig megmondja a
tutit, mint most. Akármi van, mindig tudja, hogy mi lenne nekem a legjobb és a
legelőnyösebb.
- Szerintem ez a fehér zakó egy fekete inggel és
egy farmerral jó lenne! – mondta, majd kiszedte az említett darabokat a
gardróbomból
-
Biztos? Nem akarok hülyén kinézni…
-
Szerinted hazudok neked? – vonta fel a
szemöldökét, majd leült az ágyamra jelezve, hogy rám vár
Miután minden lehetséges módon
kiidegeltem Andy-t elindulhattuk a megnyitóra, de előtte azért még szórakoztam
egy sort a bejárati ajtóval.
-
Zárd már be könyörgöm! – nevetett Andreas
-
Azt próbálom, de nem lehet!
-
Add oda, te kétbalkezes!
Persze, neki elsőre sikerült, ami
nekem 10 perc után sem, pedig már nemegyszer zártam be.
Viszont nem rágódtam tovább a
dolgon, mert össze kellett szednem magam a bemutatóra. Szétszórtan azért mégsem
állhattam volna ki ennyi ember elé; márpedig sokan lesznek, mert értesüléseim
szerint pár TH rajongó is jegyet vett erre az eseményre. Ráadásul a sajtó is
ott lesz, akinek válaszolnom kell az idiótábbnál idiótább kérdéseikre. Nem,
nekik nem elég ha két szót kinyögök, nekik egy regény kell.
- Na, itt is vagyunk, induljunk befelé, mert
késésben vagyunk hála neked! – mondta Andy, majd kiszállt a kocsiból
Az épületbe érve azonnal a
modelljeimhez mentem, akik már készülődtek a nagy eseményre.
- Lányok, fiúk, csak ügyesen! Ma, különösen
fontos, hogy ne hibázzatok el semmit! Ugye mindenki tudja, hogy ki, kicsoda
után jön?!
-
Nyugi Bill, mindent tudunk! – mondta Luca,
miközben rám pillantott
Ezután kimentem a tervezőknek
fenntartott helyre és leültem a nekem kijelölt székre, Andy mellé.
- Hölgyeim és uraim! A mai nap egy különleges nap,
hiszen bemutatkoznak olyan divattervezők, akik eddig még csak ismerkedtek a
divat világával….. – csak mondta, mondta, és mondta, mintha nem akarta volna
abbahagyni
Végül, miután sikerült befejezni
a majdnem félórás szövegelést indulhatott maga a bemutató, ahol sok tervező
bemutatta a kreálmányát – merthogy néhány darab biztosan nem nevezhető ruhának.
BK kollekció valahol a műsor közepén lehetett, ami – nem nagyképűségből – nem
volt összehasonlítható a többivel. Nálam, a letisztult dizájn, letisztult
motívumok és az egyszerűség a jellemző, mégis van valami pulssz abban, amit
létrehoztam. Nem kell átalakítani a ruhákat ahhoz, hogy a hétköznapi embereknek
is hordhatóvá váljon, nem kell egy vagyon kiadni az anyaga miatt, hanem minden
kézenfekvő. Szerintem messze a BK kollekció a legnormálisabb ezen az eseményen.
Miután vége volt a bemutatónak,
jöhettek az interjúk a tervezőkkel:
-
Bill, miért kezdtél el ruhákat tervezni? Mi a
célod?
- Mivel nem folytattam az éneklést, de otthon sem
akartam ülni és nézni az üres házat elgondolkodtam azon, hogy mihez kezdjek és
végül a divat jött szóba.
-
Egyedül tervezted vagy az egykori TH- tagok
besegítettek?
-
Teljesen egyedül csináltam, nekik nem fekszik ez
a pálya.
-
A legjobb barátod Andy is itt van. Ő segít
valamiben?
-
Igen, ő is a BK- nál dolgozik. Ő a jobb kezem.
Még sok kérdést feltett, amire
mind válaszoltam, majd miután vége lett elindult a modellekkel és Andyvel
megünnepelni a sikerünket és azt, hogy végre kezd egyenesbe jönni az életem
annak ellenére, hogy Tom nincs velem.
Nagyon jó a sztori már várom a folytatást (: Na meg kíváncsi vagyok nagyon, hogx mi lehet Tommal (:
VálaszTörlésSzia! Köszi a komit, örülök ,hogy tetszik a történet! :)
Törlés