Alone

Sziasztok! Meghoztam az Alone folytatását, ami egy kicsit letargikusra sikeredett. Jó olvasást hozzá! :)

16.: Dilidoki

Miután elaludtam Andynél és nála töltöttem az éjszakát elindultam hazafelé, hogy valami frissességet vigyek magamba, mert hát Andy cuccait nem használhatom. Mondjuk, szép produkció lenne haza szambázni Andreas ruháiban, amik nagyok rám. Bár nem sokkal magasabb nálam, de az a pár centi is meglátszik a ruhatárjainkon.  Tom mindig azzal cukkolt, hogy hordjam a haverjaimét és rájövök arra, hogy a bátyám cuccai nem is nagyok annyira. A frászt nem!

Miközben a taxiban ültem megint Tomon járt az eszem, mint ahogy az elmúlt hónapokban egyfolytában. Tudom, hogy soha nem leszek képes elfelejteni őt, - nem is akarom, hisz az életemet adnám érte, ha kell – de akkor is. Sokan mondták, hogy próbáljak ki valami dilidokis terápiát, de nem hiszek bennük. Nem hiszem, hogy egy vadidegen ember, segíteni tud bármiben is, főleg nem azzal, hogy az agyamban turkál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy félek attól, hogy valamit elront, és nem leszek képes felidézni Tomot soha többé.  Bár tudom, hogy nem hipnotizálna, de ki tudja, bármi megeshet ott.

Miután kifizettem a taxit bementem a lakásba, ahol várt a nagy semmi. Annyira üres és élettelen a ház, mióta Tom eltűnt, hogy az valami hihetetlen. Persze, próbálom rendben tartani, szépítgetni és szoktam venni kis díszeket, de a bátyám nélkül már akkor sem ugyanaz, mint volt.

Bent kerestem valami kaját és nekiálltam, de valahogy nem ízlett – aztán rájöttem, hogy miért nem. Már egy hete megromlott. Persze azonnal kidobtam és a többi hűtőben lévő kaját is, mert lejárt már mindegyik szavatossága; látszik, hogy nem szoktam megnézni az ilyen apró dolgokat. Mivel éhes voltam és semmi kajám nem volt, rendeltem magamnak pizzát, amit fura módon elég hamar kiszállítottak. Ezután elkezdtem gondolkodni egy csomó dolgon, ami miatt megfájdult a fejem.

-   Holnap lesz egy megbeszélésed reggel! Elfejtettem mondani; ne késs! – mondta Andy miután felvettem neki a telefont

-          Ajj, muszáj? Nincs kedvem semmihez, csak aludni!

-          Vissza ne zuhanj nekem a depressziódba! Bill nézd, nem akarok beleszólni a dolgaidba, de szerintem keress egy pszichológust. Ebből soha nem fogsz kikeveredni! – ha már Andy észreveszi, hogy baj van, akkor tényleg gáz lehet

-    De félek tőlük, mi van, ha kitörli az emlékimből Tomot? – ez kb. úgy hangzott, mintha egy ötéves mondta volna

-          Bill, könyörgöm, ne legyél már ilyen! Maximum kikötsz Narniában, de nem felejted el Tomot. – mondta nevetve

-          Akkor is félek!

Persze órákig veszekedhetünk volna, akkor se nagyon győzött volna meg.  Viszont a végén már én is beláttam, hogy ez nem mehet így tovább, segítségre van szükségem. Ezért miután letettük a telefont elkezdtem neten kutatni, hátha találok valakit, aki jól dolgozik.

Soha nem voltam még pszichológusnál, így nem nagyon tudtam, hogy minek kell megfelelnie egy szakembernek, de hál Istennek Andy megérezte, hogy gáz van, ezért átjött és együtt kutakodtunk.

-        Egyébként te is akarod, ezt vagy csak azért csinálod, mert sokan mondtuk? – kérdezte, mielőtt elment haza 

-   Nem tudom. Félek tőle, de hátha jobb lesz utána, hiszen az a dolga, hogy segítsen.

-          Az, viszont csak akkor tud, ha akarod a segítséget.

-          Hjajj…nehéz lesz, de ki kell próbálnom ezt is.

Miután Andy elment lezuhanyoztam, majd elindultam a megadott címre, ahova bejelentkeztem még a zuhanyzás előtt. Egy otthonos és barátságos váróterembe érkeztem, ahol mindenütt volt valami, amivel elfoglalhatja magát a kint várakozó ember. Igazából nem kellett sokat várnom, mert nem érkeztem sokkal előbb, mint kellett.

-       Jó napot kívánok, fogaljon helyet! – mosolygott kedvesen a nagyjából ötvenes évei elején járó nő    

-       Jó napot doktornő!  - köszöntem, miközben leültem egy fotelba

-        Először is, mi a problémája? Mi az oka annak, hogy hozzám fordult?

-    Hónapokkal ezelőtt eltűnt az ikertestvérem egy repülőgép balesetben és ezt egyszerűen azóta is képtelen vagyok feldolgozni. Van olyan napszak, amikor tök jókedvem van, és úgy tűnik, mintha már túl lennék a nehezén, aztán hirtelen visszazuhanok a legaljára.

-       Hogy érti, hogy a testvére eltűnt?

-       Úgy, hogy nem került elő, csak a cuccai.

-       Értem, akkor beszélgessünk egy kicsit magáról…. – na, kezdődik……