It's my life

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, ami igen különleges napot takar. Jó olvasást hozzá! :)

27.: Will you marry me?

Ma elég zűrös napot tudhatok magam mögött. Egész nap lótottam-futottam dolgok után, hogy este minden egyes kis momentum passzoljon egymáshoz.

Reggel már korán felkeltem, olyan nyolc óra körül, csak azért, hogy mindennel végezzek időben.

-          Bill, akkor tudod a dolgod igaz? – kérdeztem tőle, mivel azt beszéltük meg, hogy ő is felkel velem

-          Igen tudom. Egész nap itthon maradok Riával, és csak akkor viszem a megbeszélt helyre, ha hívsz. A ruhát pedig akár erőszakkal is ráadom! – nevette el a végét

-          Akkor ezt megbeszéltük! – álltam fel az asztaltól

Miután elmosogattam írtam egy kis cetlit Riának a szobámban:

„ Kicsim!

El kellett mennem sürgősen egy üzleti ügy miatt, de estére itthon leszek. Bill veled marad; kérlek, csináld azt, amit mond, mert lesz egy kis meglepim számodra!

Nagyon – nagyon szeretlek: Tom”

Egy boltban indítottam a napomat, ahol egy ékszert kerestem. Sokat válogattam, hiszen az ember életében csak egyszer van ilyen – jó esetben- nem szabad elkapkodni a vásárlást.

Ezután elintéztem egy-két telefont, majd egy gyönyörű kilátóhoz mentem, ahol már vártak rám.

-          Jó napot! – ráztunk kezet egy férfival, aki csak miattam van most itt

-          Nos, a kamerákat ide raktam – mutatott rájuk – itt nem fogja látni a hölgy, illetve a hegedűs itt lesz, az asztalt fehér terítővel lesz lefedve, és egy hatalmas virágcsokor a közepén és természetesen az étel. Megfelel?

-          Igen, tökéletes lesz. Az lenne a lényeg, hogy ne legyen még sötét, de világos sem; naplementében akarom.

Hamarosan elváltunk egymástól a férfival és mentünk a dolgunkra.

*Eközben otthon*

-          Bill, Tomnak milyen dolga akadt? Úgy volt, hogy egész nap együtt leszünk…. – ült le a kanapéra Ria az öcsém mellé

-          Tudom, hogy ezt mondta, de valami közbejött.

-          Milyen meglepit akar nekem? – miért kíváncsi ennyire?

-          Nem tudom, nem árulta el. Csak a helyszínt tudom és semmi mást. – füllentett az öcsém

-          Ajj már! – kezdett hisztizni

Bill és Ria megnéztek egy akció filmet, miközben én még mindig rohangásztam egyik helyről a másikra. Bill látta Rián, hogy nagyon tetszik neki a film, ezért inkább meg sem szólalt, csak mikor vége lett.

-          Ria, ideje lenne készülni! Nem fogsz végezni és fontos, hogy pontosak legyünk.

-          Jó, de mit vegyek fel? – tipikus nő nem? Nincs egy gönce sem.

-          Ezt itt, légy szíves! Tom kifejezetten ezt a ruhát szeretné látni rajtad! – vette ki a gardróbból a gyönyörű vérvörös estélyit Bill

-           Ezt mikor vettem? – ha, tudná, hogy én csináltattam neki

-          Nem tudom, Tom meglátta és egyből ezt akarta. Vedd fel!

Bill természetesen kiment a szobából, amíg a barátnőm felöltözött, majd visszasétált megcsinálni a sminket és a hajat. Ekkora rituálét egy dolog miatt. Mennyivel egyszerűbb a férfiak dolga; csak felkapnak valami, gyors fésülködés, parfüm és kész is.

-          Hova megyünk? – érdeklődött az autóban Ria

-          Meglátod! Nem árulhatok el semmit! – csúszott ki Bill száján

-          Akkor te tudod, hogy mire készül a bátyád?! És nem mondtad el?!

-          Sajnálom, te még így is túl sokat kotyogtam.

Láttam Bill autóját, mikor megérkezett, így a barátnőm elé futottam, hogy kinyithassam neki az ajtót.

-          Szia, drágám! – csókoltam meg

-          Mit titkolsz? Mit csináltál ma? Mire készültél? – szúrósan néztem Billre, mivel féltem, hogy elkotyogott valamit

Kaulitz₂ gyorsan elment, így én Riát az asztalhoz vezettem, ahol csendben elfogyasztottunk egy gyertyafényes vacsorát, majd pontosan a naplementében, mint a romantikus filmekben letérdeltem elé:

-          Ria, hozzám jössz feleségül?

-          Igen! – ugrott a nyakamba immár a menyasszonyom, majd mindketten sírásba törtünk ki

Ez volt életem legszebb napja és az is marad örökre….. 

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a 26.részt is, amiben egy koncertet mesélek el. Jó olvasást hozzá! :)

26.: Koncert

A világbajnokság után ideje volt a Tokio Hotelre koncentrálni, mivel már elég rég nem csináltunk semmit. Most, hogy kijött a Kings of Suburbia című albumunk elkezdhetünk koncertezni. Persze, a turnéig még van időnk, mivel először csak egy lemezbemutatót csinálunk. Ma Davidhoz mentünk mind a négyen, mivel Gustav és Georg már elég régóta nálunk tanyázik. A világbajnokság előtt jöttek ki, eddig azért nem említettem őket, mert konkrétan nem csináltak semmit. De tényleg, a szó szoros értelmében.

-          Fiuk, most, hogy vége a motoros dolognak és végre mind a bandára tudunk koncentrálni, meg kéne beszélnünk néhány dolgot.  –kezdett bele David

-          Muszáj dolgozni? Ráérünk még egy kicsit! – nyavajgott Gustav, aki szerintem félálomban volt

-          Igen! Így is túl sokáig húztunk mindent! – szólt David, majd belekezdett a két órás mondanivalójába, ami lényegében a visszatérésünkről szólt

A beszélgetésnek nevezett, információárasztás után elkezdhetünk végre próbálni, ami nekünk annyit jelentett, hogy minden egyes dalt előadtunk. Lényegében olvastuk, hogy mennyire várják már az albumot ezért döntöttünk úgy, hogy összeszedjük magunkat és megcsináljuk, bár videoklipp még nincs.

Billel lefoglalt minket a VB, ezért nem tudtunk forgatni, de végül is nem késtünk el vele. Már megvan az ötlet is, ami szerintem szuper jó lesz, de majd meglátjuk.

A lemezbemutató koncertet, két hét múlva ejtjük meg, de addig még nagyon sok tennivalónk van. Mostanában tényleg nagyon elhanyagoltuk a bandát és nem voltunk aktívak, de visszatértünk!

-          Tom, ma itthon alszol? – kérdezte a koncertelőtti napokban Ria

-          Nem, bemegyünk próbálni! – meg akartam csókolni, de nem engedte

-          Tom, ülj le, beszélni szeretnék veled.

-          Most, nem……

-          Nem érdekel! – kelt ki magából a barátnőm – Hetek óta ezzel jössz! Épp próbálni mentek, épp fotózásra mentek, épp tudom is én hol kell megjelennetek……. elég volt! Amikor összejöttünk tudtam, hogy mit vállalok, de ez már nekem is sok! Hetek óta nem töltöttünk el kettesben egy éjszakát, csak azért mert neked épp éjszaka kell dolgoznod! – ajjjaj, tényleg kibukott rám

-          Ria, meg kell értened, hogy a banda fontos nekem! És még is milyen alibivel mondjam le a mai esti próbát? „ Bocs a barátnőm velem akar lenni” vagy mit gondoltál? Kezd elegem lenni a folyamatos nyávogásádoból! – ezt lehet, hogy nem kellett volna, de most már tényleg sok

Végül nem békültünk ki, de elmentünk próbálni, ami nagyon jó hangulatban telt. Végre újra hülyéskedtünk a srácokkal, tök jó hangulatban telt az egész dolog.

Nem csoda, hogy a lemezbemutató koncert fergetegesre sikerült. Már hiányozott ez az érzés. Igazából fel sem fogtam, amíg nem álltam újra a színpadra.

Mikor bementünk a hatalmas stadionba elfogott egyfajta deja vu. Körbenéztünk az épületben, konkrétan mindent felfedeztünk benne a srácokkal, mint régen. Szegény Toby rohant utánunk, de megérte neki, legalább ráhangolódott az estére.

Az öltözőben szokásunk szerint válogattunk, amivel a stylist idegeire mentünk. Nem volt jó az egyik póló, mert túl fekete, a másik túl fehér, a harmadik nagyon színes, a negyediket meg félig megette Pumba.

Egy óra válogatás után csak sikerült kiválasztani azt a darabot, ami megfelelő volt. Ezután Natali kezelésbe vett minket, mondjuk nem volt olyan sok dolga, mivel Bill nem sminkel már.

-          Sok sikert srácok! – nyitott be David, jelezve, hogy ideje színpadra menni

Az egész buli alatt annyira jól éreztem magam, hogy egy pillanat alatt elfejtettem, hogy összevesztünk Riával. De még az is kiesett, hogy mennyi ideje vagyunk fent. Őrületes érzés volt újra ezreknek játszani; azoknak, akik imádnak minket, és néha kihallani az őrjöngésből egyikünk- másikunk nevét. Mondjuk legtöbbször Billét hallani, de azért hármunké is ott van.

A koncert után elindultunk haza, mivel három-négyórányi autóútra voltunk. A buszban aludtam egy keveset, mert tudtam, hogy Riával beszélnem kell erről a dologról; nem hagyhatom ennyiben. A srácok is ezt tették, pedig ők nem nagyon szoktak ilyenkor aludni.

Otthon már várt rám Ria, akivel a szobában beszélgettem:

-          Ria, nézd, tudom, hogy mostanában inkább a bandára koncentrálok, mintsem Terád, de hidd el, nem lehet itt veled minden pillanatban. Az tény, hogy reggel túlreagáltam a helyzetet, de nem változtat semmin. Jó lenne, ha megértenéd, hogy nem csak te vagy nekem! – próbáltam egyértelműen fogalmazni és normális hangnemben, nehogy félreértse

-          Értem, hogy van egy fontossági sorrended, de egyre inkább azt érzem, hogy én kiszorulok a listáról. Először a cég költöztetése, majd a motorozás, most a banda. Legközelebb mi lesz? Hónapokig nem foglak látni, csak azért mert dolgozol? Tom, nekem ez nem megy így! Igyekszem elfogadni a döntéseidet, de vannak olyanok, amit kettőnknek kellene meghoznia. – végre értelmesen lehet vele beszélgetni, nem kap dührohamot

-          Értem mit mondasz, csak tudod mindig is nehéz volt összeegyeztetni a magánéletet és a karriert! 

Sokat beszélgettünk róla, végül arra jutottunk, hogy mindketten megpróbálunk változtatni. Én kevesebbet távol lenni, Ria pedig kevesebbet féltékenykedni. Azt hiszem sikerülni fog.

A beszélgetés után elmentünk aludni, mert hát három óra alvás nem nagyon pótolja z elveszett energiát, meg hát a holnap nagy nap lesz……

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a 25. részt, ami azt jelenti, hogy már csak 5 van vissza. Ne feledjétek, nyolc nap alatt, ( amíg tart a szavazás) még lehet fordítani az álláson. Szavazzatok!!!!

25.: Világbajnokság

Mikor megtudtuk, hogy mehetünk a selejtezőbe mindketten boldogok voltunk. Igaz, Bill még nem olyan régóta motorozik, mint én, de a kezdeti „féltékenységem” elmúlt, és kezdtem belátni, hogy igenis jól vezet az öcsém. Azt, azért bevallom, hogy félek attól, hogy legyőz. Tudom, hogy örülnöm kéne a győzelmének, de egyszerűen nem megy, ha én alul maradok.

Ma korán kellett kelnünk, mivel ma van a selejtező. Lehet, hogy csak dél után lesz, de össze kell szedni magunkat, ráadásul a cégre sem ártana ránézni. Mármint most csak Andy-n keresztül, aki ott maradt Los Angelesben segíteni.

-          Szia! – köszöntünk egyszerre egymásnak Billel reggel

-          Tom, ma mit csinálunk? Csak azért, mert akkor én úgy intézem a dolgaimat.

-          Beszélünk Andy-vel, és készülünk. Milyen dolgod van amúgy? – tértem vissza a mondanivalója utolsó részéhez

-          Csak el kell mennem, venni ezt-azt….. – utálom, ha titkolózik

-          És mégis mit kell venned? Miért nem lehet egyenesen megmondani?

-          Kell egy új cipő! – most, olyan nehéz lett volna elmondani?

-          Jó, de szoros az időbeosztásunk, siess.      

Remek, rám maradt a meló már megint. Andy-vel átbeszéltünk mindent, amit kellett, mi történik a cégnél, hogy halad a munka, mit csinálnak…stb. Igazából nem volt semmi érdekes, mivel tudják az alkalmazottak, hogy utólag is kirúgjuk őket. Szeretem a rendet és a fegyelmet a munkában.

Délután, elindultunk a selejtező helyszínére, ami egy csarnok volt. Imádom az ilyeneket: sok száz ember előtt kell teljesítened időre. Tudom, hogy a színpadon is több száz ember néz, vagy akár több ezer, de ez merőben más. Itt nincs gitárod, nincs mikrofonod, nincs semmilyen hangszered, csak a tudásod, tapasztalatod, és a szerencséd van. Most nem szabad elesnem, nem szabad hibáznom semmiben. Pontosnak és precíznek kell lennem.

-          Tom, min merengsz ennyire? – lóbálta meg a kezét előttem Bill

-          Csak elgondolkodtam. – kapcsoltam ki a biztonsági övet zavarodottan

Bent Mathias már várt minket, mint minden verseny előtt. Átöltöztünk, beszéltünk vele, majd a motorokhoz mentünk és kitoltuk őket.

A pályán a kommentátor egyesével bemutatott minket a közönségnek, majd megkért minket, hogy foglaljuk el a helyünket.

-          Felkészülni! Vigyáz! * durr* - a durranással kezdetét vette a verseny

Már az elején az első helyre kerültem Billel egyetemben. Próbáltuk mindketten tartani a pozíciónkat, de ő lemaradt. Hátranéztem és láttam, hogy engem fedez, ezért nem jön előrébb. Hosszú éveknek tűnt, mire vége lett a versenynek, pedig elviekben nem volt sok. Az eredményhirdetésen pedig, én első, Bill második helyezett lett, s ezzel kijutottunk a második selejtezőben, ami ezután egy héttel következett be.

-          Bill, úgy tudod, hogy ezt is így kell megnyerni, ahogy az előzőt? – kérdeztem a verseny napján

-          Tudom. Innen már csak a VB van. Ezt nem szabad elcseszni. Amúgy hányan mennek innen tovább?

-          Most a tartományok versenyeznek egymással, és az első három helyezett megy ki a világbajnokságra, plusz két tartalék ember.

-          Az minek? – váltott értetlenbe az öcsém

-          Mert ha egyik lesérül, kell helyette egy másik ember. Nem gondolod, hogy el fogják halasztania VB-t mert egy ember eltörte a lábát?

Odafele most jó volt a hangulat, mert tudtam, hogy a nehezén már túl vagyok, ha lehet így fogalmazni. Tudtam, hogy még som minden áll előttem, tudtam, hogy még két fordulót kell megnyernem, de akkor ennek ellenére könnyűnek éreztem magam. Csak hagytam, hogy sodorjanak az események. A futam végén újra én álltam a dobogó legfelső csúcsán, mellettem pedig Bill.

-          Megyünk a világbajnokságra! – üvöltötte az öcsém a fülembe

-          Tudom! Ez annyira állat! – örültem vele együtt, mivel ez nem kis dolog   

  

A végső futamig egy hét volt háta. Billel mindennap edzettünk, időmérőket csináltunk, javítottunk a tempón. A VB napján már korán reggel felébredtünk, mivel mindketten izgatottak voltunk.

-          Tom, felkészültél? – jött el mellettem ikrem

-          Erre nem lehet felkészülni eléggé. – mosolyogtam rá, majd kimentem, mivel megjött az autó

Az úton csendben voltunk. Mindketten relaxáltunk a következő pár óra eseményeire. Tudtam, hogy ez most nem azaz idő, amikor játszani, szórakozni lehet.   

A versenyen hallottam dörrenést, ami a futam kezdetét jelezte, hallottam a rajongók ordítását, hallottam a motorok zúgását, hallottam, hogy a kommentátor mond valamit, de minden elmsódott. Nem hallottam semmit tisztán, nem tudtam mi történik körülöttem. Kiment a fejemből minden; minden, amit eddig tudtam. Nem érzékeltem az idő múlását, nem érzékeltem, hogy hol vagyok.

A futam végén sem tudtam hol vagyok. Aztán rájöttem. A dobogó legfelső fokán állok, kezemben egy hatalmas trófeával. Megnyertem!

Órákkal a verseny után sem tudtam felfogni igazán, hogy mi történt. Mathias azt mondta, hogy ezt feltétlen meg kell ünnepelnünk, úgyhogy elmentünk egy discoba, ahol nem egy pohár whisky fogyott el…..                                                                                                                                                                                                                                                                                                       

Happy Birthday Gustav!

Ma 26 éves lett Németország legnépszerűbb zenekarának dobosa,aki nem más, mint Gustav Scäfer! Boldog születésnapot! :D

Más:
Már csak PÁR NAPIG tudtok szavazni, ezért kérlek titeket arra, hogy valamilyen formában jelezzétek, hogy melyik történetet szeretnétek. Tudom, hogy ez a bejegyzés Gustavról szól, de azt is pontosan tudom, hogy a blogspot szokott szórakozni a közvélemény-kutatásokban. Nálam, nem egyszer volt rá példa, hogy öt perc lefogása alatt eltűnt az összes szavazat, órákkal később pedig mintha mi sem történt volna. 
Ezért kérlek titeket, ha nem akarja beszámítani a Ti szavazatotokat, akkor írjátok meg kommentben, hogy melyiket szeretnétek. Bármelyik bejegyzés alá írhattok, látni fogom.50-50-50% százalék az állás, tehát négyből hármon van szavazat, de ebből csak annyit szűrtem le, hogy melyiket NEM akarjátok.
Én bármelyiket szívesen elkezdem, de Rajtatok áll, hogy melyik lesz az. Szavazzatok!

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, amiben Tom a selejtező előtti versenyt meséli el. Vajon bejutottak? Jó olvasást hozzá! :)

24.: Úton a VB felé

Már jó néhány hónap telt el Bill első motorozása óta. Jelenleg velem együtt szokott edzeni, Mathias átvette tőlem, és együtt megyünk ki hozzá. Azt mondta, hogy mindketten nagyon jól haladunk, s ha megnyerjük a következő futamot, akkor mehetünk a Vb selejtezőjébe, ami jó hír. Ott három forduló van, mert országonként maximum három versenyzőt indíthatnak. Na, most már csak azt kell elérnünk, hogy mi ketten benne legyünk Billel. A döntő verseny holnap lesz. Elvileg az első három helyezett mehet a selejtezőbe tartományonként. Ezt tök szuper. Végül is, csak a legjobbak képviseljék az országot. Azt el is felejtettem, hogy Németországgal indulunk, mivel Mathias is német, na meg én ott kezdtem és Németországgal van szerződésem és Billnek is.

Ma egy edzést terveztem be nekünk, mivel holnapra kell az erőnk.

-          Bill, ébresztő! – szóltam az öcsémnek hajnali hatkor

-          Mi van? Normális vagy? – egy kissé morcos szokott lenni reggelente

-          Igen, teljesen százas vagyok, de ma még edzés van! Igyekezz! – egyébként azért ilyen morcos, mert még nem szokta meg az átállást, mivel visszajöttünk Németbe; nem az utolsó nap akartunk

-          Rabszolga hajcsár! – dobott utánam egy párnát; én is szeretlek öcsi

Bill kerek harminc perc múlva már az ebédlőben ült és reggelizett, de nekem ez még mindig lassú volt.

-          Bill, igyekezz már! Pihenni is akarok még ma, nem egész nap motorozni! – máskor két perc nála a reggeli, most miért csinálja?

-          Jó, mindjárt kész vagyok! – durcizott még mindig

Végre valahára, hét óra húsz perckor kiértünk a pályára, amit lefoglaltam tízig. Valójában azért voltam ilyen kegyetlen az öcsémmel, mert máskorra nem tudtak berakni minket. Amúgy bírom, hogy senki nincs itt kint, még a madár se jár erre, de azért van foglalásuk.  

-          Bill, az a lényeg, hogy próbálj minél gyorsabb köröket futni, minél egyenletesebb tempóban. Tartsd azt, amit eddig csináltál, vagy gyorsíts rajta.

-          Tom, ennél gyorsabban már nem tudok menni!

-          Akkor tedd el azt a telefont, és figyelj végre rám! Nem igaz, hogy itt kell ezt csinálnod! Te indulsz először, mérem az időt, aztán te méred nekem.

-          Nem kellene bemelegíteni? Mármint…..

-          Nem is úgy terveztem, hogy rögtön nekivágunk. Pár kör csak simán, aztán jön a hajrá. – mosolyogtam

Hál Istennek minden jól ment, nem esett el egyikünk sem, és sikerült elég jó időket futnunk. Tízkor elmentünk haza, hogy kipihenjük magunkat holnapra.

-          Bill, holnap nagy meccs van!

-          Tudom, izgulok!

-          Kicsim! el kéne mennünk vásárolni, moziba…..

-          Ria, most nem lehet. Ott a kocsi, vidd! – a barátnőm nem nagyon szereti a versenyt

-          De velem nem is foglalkozol! Amióta kiderült, csak a motorral vagy elfoglalva! Mi lesz velem? Törődésre vágyom! – menstruál vagy mi van vele?

-          Ria, bajnokságra készülünk, nem érek rá.

Hamar megértette amit mondtam és elment. Láttam rajta, hogy nem esett jól amit mondtam neki, de el kell fogadnia, hogy nem csak ő van a világon.   

Reggel komótosan öltöztem fel, mert fáradt voltam. Este összevesztem Riával, aminek a következménye az lett, hogy egész este csapkodott a házban. Tudtam, hogy jól kell teljesítenem, de nem vagyok biztos abban, hogy száz százalékot fogok nyújtani.

-          Na, srácok, ne izguljatok, hazai terep, nem lesz gond. Tom mi van? Gondterheltnek tűnsz… - bíztatott minket Mathias

-          Összekaptam a barátnőmmel…..

-          Légy szíves ezt most ne vetítsd ki a munkára!

Hamarosan elkezdődött a verseny, ahol a harmadik helyről indultam, Bill pedig a negyedikről. Éreztem, hogy minden prímán megy, semmi nem állhat a győzelem útjába, csak egyetlen igazi vetélytársam van Billen kívül.

Végül én a második helyen, Bill a harmadik helyen végezett, ami azt jelenti, hogy megyünk a selejtezőbe! Jupííí!