Alone

Sziasztok! Meghoztam az Alone folytatását, ami egy kicsit letargikusra sikeredett. Jó olvasást hozzá! :)

16.: Dilidoki

Miután elaludtam Andynél és nála töltöttem az éjszakát elindultam hazafelé, hogy valami frissességet vigyek magamba, mert hát Andy cuccait nem használhatom. Mondjuk, szép produkció lenne haza szambázni Andreas ruháiban, amik nagyok rám. Bár nem sokkal magasabb nálam, de az a pár centi is meglátszik a ruhatárjainkon.  Tom mindig azzal cukkolt, hogy hordjam a haverjaimét és rájövök arra, hogy a bátyám cuccai nem is nagyok annyira. A frászt nem!

Miközben a taxiban ültem megint Tomon járt az eszem, mint ahogy az elmúlt hónapokban egyfolytában. Tudom, hogy soha nem leszek képes elfelejteni őt, - nem is akarom, hisz az életemet adnám érte, ha kell – de akkor is. Sokan mondták, hogy próbáljak ki valami dilidokis terápiát, de nem hiszek bennük. Nem hiszem, hogy egy vadidegen ember, segíteni tud bármiben is, főleg nem azzal, hogy az agyamban turkál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy félek attól, hogy valamit elront, és nem leszek képes felidézni Tomot soha többé.  Bár tudom, hogy nem hipnotizálna, de ki tudja, bármi megeshet ott.

Miután kifizettem a taxit bementem a lakásba, ahol várt a nagy semmi. Annyira üres és élettelen a ház, mióta Tom eltűnt, hogy az valami hihetetlen. Persze, próbálom rendben tartani, szépítgetni és szoktam venni kis díszeket, de a bátyám nélkül már akkor sem ugyanaz, mint volt.

Bent kerestem valami kaját és nekiálltam, de valahogy nem ízlett – aztán rájöttem, hogy miért nem. Már egy hete megromlott. Persze azonnal kidobtam és a többi hűtőben lévő kaját is, mert lejárt már mindegyik szavatossága; látszik, hogy nem szoktam megnézni az ilyen apró dolgokat. Mivel éhes voltam és semmi kajám nem volt, rendeltem magamnak pizzát, amit fura módon elég hamar kiszállítottak. Ezután elkezdtem gondolkodni egy csomó dolgon, ami miatt megfájdult a fejem.

-   Holnap lesz egy megbeszélésed reggel! Elfejtettem mondani; ne késs! – mondta Andy miután felvettem neki a telefont

-          Ajj, muszáj? Nincs kedvem semmihez, csak aludni!

-          Vissza ne zuhanj nekem a depressziódba! Bill nézd, nem akarok beleszólni a dolgaidba, de szerintem keress egy pszichológust. Ebből soha nem fogsz kikeveredni! – ha már Andy észreveszi, hogy baj van, akkor tényleg gáz lehet

-    De félek tőlük, mi van, ha kitörli az emlékimből Tomot? – ez kb. úgy hangzott, mintha egy ötéves mondta volna

-          Bill, könyörgöm, ne legyél már ilyen! Maximum kikötsz Narniában, de nem felejted el Tomot. – mondta nevetve

-          Akkor is félek!

Persze órákig veszekedhetünk volna, akkor se nagyon győzött volna meg.  Viszont a végén már én is beláttam, hogy ez nem mehet így tovább, segítségre van szükségem. Ezért miután letettük a telefont elkezdtem neten kutatni, hátha találok valakit, aki jól dolgozik.

Soha nem voltam még pszichológusnál, így nem nagyon tudtam, hogy minek kell megfelelnie egy szakembernek, de hál Istennek Andy megérezte, hogy gáz van, ezért átjött és együtt kutakodtunk.

-        Egyébként te is akarod, ezt vagy csak azért csinálod, mert sokan mondtuk? – kérdezte, mielőtt elment haza 

-   Nem tudom. Félek tőle, de hátha jobb lesz utána, hiszen az a dolga, hogy segítsen.

-          Az, viszont csak akkor tud, ha akarod a segítséget.

-          Hjajj…nehéz lesz, de ki kell próbálnom ezt is.

Miután Andy elment lezuhanyoztam, majd elindultam a megadott címre, ahova bejelentkeztem még a zuhanyzás előtt. Egy otthonos és barátságos váróterembe érkeztem, ahol mindenütt volt valami, amivel elfoglalhatja magát a kint várakozó ember. Igazából nem kellett sokat várnom, mert nem érkeztem sokkal előbb, mint kellett.

-       Jó napot kívánok, fogaljon helyet! – mosolygott kedvesen a nagyjából ötvenes évei elején járó nő    

-       Jó napot doktornő!  - köszöntem, miközben leültem egy fotelba

-        Először is, mi a problémája? Mi az oka annak, hogy hozzám fordult?

-    Hónapokkal ezelőtt eltűnt az ikertestvérem egy repülőgép balesetben és ezt egyszerűen azóta is képtelen vagyok feldolgozni. Van olyan napszak, amikor tök jókedvem van, és úgy tűnik, mintha már túl lennék a nehezén, aztán hirtelen visszazuhanok a legaljára.

-       Hogy érti, hogy a testvére eltűnt?

-       Úgy, hogy nem került elő, csak a cuccai.

-       Értem, akkor beszélgessünk egy kicsit magáról…. – na, kezdődik…… 

Alone

Sziasztok! Hatalmas késéssel, de itt van az év első része, amihez jó olvasást kívánok! :)

15.: Kulcsot ne adjak?

Egyik nap, bár már nem emlékszem melyik, mert annyira el vagyok havazva mostanában, hogy az valami hihetetlen, konkrétan enni alig van időm, bár erről Andy gondoskodik. Kezdjük előröl, a mondatot, úgy értelmesebb lesz; szal’, egyik nap bekopogtak hozzám, hogy interjúidőpontot szereznének velem egyeztetni. Az volt az indok, hogy már régen szólaltam meg a nyilvánosság előtt, na, ezzel az a bökkenő, hogy tudom, mire akarnak majd kilyukadni.

-          Beszélsz velük? – kérdezte Andy, mivel ő az asszisztensem is

-          Beszélek, de ha úgy érzem, kijövök akár interjú kellős közepén és otthagyom őket! Holnap ráérek szerintem, akkor jöhetnek, vagy mehetek. – végül is, jó tudni, hogy mit csinálok

-          Te mész, mert egy rádiós műsor lesz. Amúgy pont holnap jó nekik is, mázlid van vagy nekik. – mondta, miközben beírta a naptárba

Komolyan, én nem tudom, hogy hol lennék Andy nélkül; de van egy olyan sejtésem, hogy valahol a föld alatt. Én soha semmit nem találok, és nem érek oda időben, Andy bezzeg két lábon járó naptár. Mindig mindent tud, és soha nem késik sehonnan. Amikor Tom még itt volt, akkor ő nyaggatott, hogy indulni kell valahova, de ezt a szerepet átvette Andy, mivel dolgoznom kell. Igazából Andreas nekem olyan, mintha a bátyám lenne; soha nem fogja tudni helyettesíteni az ikertestvéremet, de valamelyest enyhít a fájdalmamon.

-          Bill, ma még el kell készülni a Müller- darabok vázlatainak. Hogy haladsz? – rántott vissza a valóságba Andy

-          Öhm, nemsokára kész vagyok velük, már csak az utolsó simításokat végzem. Elvileg csak délután jönnek érte, nem?

-          De, délután. Este mit csinálsz majd?

-          Szerintem lelkileg felkészülök a holnapra. Miért?

-          Csak kérdeztem. Tudod, amire nem akarsz, arra nem válaszolsz.

-          Persze, mindig is ezt csináltam.

Ezután már elkezdtem készíteni a ruhatervek végleges változatát, bár már csak pár simítás volt rajtuk. Nem szeretem, ha megmondják, hogy mit csináljak, de ez van; nem mindenhol kaphatok szabadkezet. Jobbára mindig olyan munkákat vállalok el, amiket teljes mértékben én tudok megtervezni, vagy csak minimális beleszólása van az ügyfelemnek, de ilyeneket is el kell végezni.Mikor kész lettem a teljes szettel elindultam volna haza, de persze akkor toppant be Herr Müller a tervekért, így maradnom kellett.

-          Itt van minden darab, amit kért, bár egy kicsit alakítottam rajtuk, mert szerintem így jobban megfelelnek a mai divatkövetelményeknek illetve a cég stílusának is. – mondtam, majd átnyújtottam a mappát

-          Az alap megmaradt azért? – kérdezte mogorván a férfi

-          Igen, persze, csak minimálisan tértem el a megbeszéltektől.

Persze még nekiállt vitatkozni velem, hogy miért nem az csináltam, amit mondott; de könyörgöm akkor miért nem egyenes a varrodába vitte? Rejtély!Miután Müller távozott én is elindultam haza, ahol egy gyors zuhanyzás után végre ágyba bújtam és elaludtam annyira, hogy csak másnap reggel ébredtem fel- kicsit későn. Gyorsan összeszedtem magam, még mielőtt Andy berontana hozzám és kirángatna az ágyból. Egy kávé és egy cigi után már jobban éreztem magam, bár teljesen csak a reggeli után jöttem helyre.

-          Indulhatunk? Az irodában még alá kell írnod pár papírt, aztán mehetünk a rádióba. – kezdett bele a napi teendőimbe a naptáram

-          Oké, csak megkeresem a táskám! – kiabáltam az emeletről

Amúgy eltelt vagy tíz perc mire meglett a kis drágaságom, akarom mondani a táskám. Hihetetlen, hogy mennyi helyre el lehet rakni egy ekkora tatyót. Mondjuk, nem tudom, hogy miért volt a fürdőben és azt sem, hogyan került oda.

-          Bill, el fogunk késni!

-          Itt vagyok, ne kiabálj! – nevettem el magam

-          Jó, akkor induljunk, mert sehova nem érünk oda időben!

-          Ne parázz már, olyan nincs, hogy én kések, maximum mindenki más megy túl korán!

-          Akkor minden rendben van felség!

-          Ehh….

Ezután persze már tényleg elindultunk a céghez, ahol aláírtam pár szerződést, majd Andyvel folytattuk az utat a rádióba, ahol adok egy interjút. Már a folyosón láttam, hogy ez nekem nem fog tetszeni és ki fogok jönni a stúdióból. Mindenegyes ember, aki elment mellettem úgy nézet rám, mintha valami nem is tudom mire néznének. Egyszerűen szánalmat és sajnálatot láttam a szemükben, ami nekem nagyon nem tetszett.

-          Szóval Bill, mit csinálsz most, hogy nincs többé Tokio Hotel? – tette fel az első kérdését

-          Divattal foglalkozom. Alapítottam egy céget, ahol ruhákat tervezek.

-          Megszoktad már az egyedüllétet?

-          Nem vagyok egyedül. Úgy értem, bár senki nem pótolja Tomot és meg sem próbálkoznak vele, mert úgysem menne, ettől függetlenül a srácok velem vannak, és nem hagynak magamra.

-          Van valamid, ami segít emlékezni a bátyádra vagy nincs szükséged ilyesmire?

-          A szobája még mindig érintetlen, nem nyúltam a dolgaihoz, persze anélkül is emlékeznék rá és fogok is mindig.

-          Feladtad már a keresését?

-          Amíg nem találnak számomra elfogadható bizonyítékot, addig nem adom fel. Persze tudom, hogy mostanra már a túlélési esélyei konkrétan a nullára csökkentek, de én még mindig reménykedem.

-          Alakítottál valamit a házatokon vagy bármin?

-          Csak a gitárjait vittem a pincébe, hogy ne kelljen látnom őket mindig, mert akkor tuti, hogy pár héten belül a pszichiátrián kötnék ki.

-          Nem javasolták még neked az ilyesfajta kezelést?

-          De, viszont tudom, hogy senki és semmi nem képes elmulasztani a fájdalmat. Tehát tök fölösleges gyógyszerekkel tömni és az élet szépségéről magyarázni.

Ezután még feltett pár kérdést, de mind ugyanarról szóltak. Csak azt akarták kideríteni, hogy mennyire vagyok labilis még mindig Tom miatt.  Mondjuk egyszerűbb lett volna megkérdezni ezt, mint kerülgetni a témát. A műsor után Andyvel elindultunk egy étterem felé, ahol megkajáltunk, aztán meg úgy döntettünk, hogy Andynél alszom, mert az ő háza közelebb van, mint az enyém.  

B.U.É.K 2016

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok! :D

Merry Xmas!

Mindenkinek áldott, boldog, békés karácsonyt kívánok! :)

Alone

Sziasztok! Hosszú kihagyás után meghoztam a 14.részt is, amihez jó olvasást kívánok! :)

14.: Vágjunk bele!

A vásárolgatós nap után viszont vissza kellett állnom dolgozni, mert sok volt a munka hál istennek. Ahhoz képest, hogy még csak most alakult meg a cég, nagyon sok felkérésünk van. Különböző hírességeknek kell ruhát terveznem, és különböző filmekhez is nekem kell készítenem. Persze ez nem azt jelenti, hogy annyira el kell szállni magamtól, de azért ez már haladás. Még egy hete sincs, hogy megnyílt és máris virágzik az üzlet. Persze ennek az a hátránya, hogy egész nap dolgoznom, ha minden ütemtervet be akarok tartani.

-          Andy, iparkodj, ma sok dolgunk lesz!

-          Reggel van…..!

-      Nem érdekel! Elemembe vagyok, addig gyere, amíg vissza nem zuhanok, mert akkor te is tudod, hogy nem rángatsz ki az ágból egyhamar!

-          Oké, öt perc!

Egyébként a vásárlás után nem mentem haza, hanem Andynél aludtam, mert az közelebb volt. Sokszor aludtam már itt, úgyhogy nem okozott gondod most sem, annak ellenére, hogy semmit nem hoztam magammal.

Mikor végre lejött Andy megreggeliztünk és elindultunk a BK-hoz, ahol pár lány fogadott, hogy vegyem fel őket dolgozni, mert annyira jónak találták a kollekciót, amit bemutattam.

-   Most nincs felvétel, de talán pár hét múlva lesz. Minden információt a hivatalos oldalunkon meg fogtok találni! – mosolyogtam rájuk kedvesen, bár semmi kedvem nem volt hozzájuk

-   Nem baj, minket most vegyél fel! Jó munkaerők vagyunk és nyitottak mindenre – már ha érted!

-          Remek, örülök neki!

Ezek szörnyűek! Nem fogják fel, amit mondok nekik, vagy csak úgy tesznek? Rejtély!

Ezután már tényleg nekiálltam a munkámnak, ami már most végeláthatatlan; mi lesz később? Annyi papír van az asztalon, hogy nem látom, hogy hol a bútor, plusz még a gépem is villog egyfolytában, ami azt jelzi, hogy e-mail érkezett. Tegnap bekellett volna jönnöm dolgozni, ahelyett, hogy lazulok otthon. Hát, késő bánat. 

Már órák óta dolgoztam, mikor valaki kopogott az ajtón:

-          Igen?!

-       Szia, gondoltuk megnézzük, hogy mit csinálsz. –  Gustav és Georg jöttek be hozzám

-     Dolgozom, mert ki sem látszok a papírhalomból! – már rám fért a szünet, mert jojóznak a szemeim a monitortól

-          Zavarunk? Mert akkor inkább megyünk…

-          Nem, legalább pihenek egy kicsit!

-         Amúgy jól vagy? – kérdezte Georg engem fürkészve

-     Igen, viszonylag. Még mindig nem az igazi és soha nem is lesz, de legalább már látok egy halvány értelmet az életben. – na, igen, nagyon régen találkoztunk a srácokkal, úgy, hogy beszélgessünk erről, mert elfoglaltak voltunk – Egyébként veletek mi újság?

-   Jól vagyunk, bár még nem nagyon tudjuk, hogy mit kezdjünk magunkkal. Először utazgatunk egy kicsit, aztán majd kialakul valami.

Még sokat beszélgettünk, de Tomot senki nem hozta szóba. Tudták, hogy mennyire fáj nekem még mindig, ezért inkább még a nevét sem mondják ki.

-          Bill, itt van…..sziasztok! – Andynek nem szokása kopogni, mert szerinte csak felesleges energiapazarlás

-          Mi van itt? – ha minket hallana valaki…

-          Jah, a izé…..na, szal, az. – szerintem senki nem érti rajtam kívül

-          Oké, tedd csak le!

Ezután persze már nem ment a munka, mert a srácok elterelték a figyelmemet, ami mindig jobb kedvre derít, még akkor i, ha éppen padlón vagyok.