Alone

Sziasztok! Először s Boldog Újévet! Másodszor pedig sajnálom, hogy megint nem volt rész, de az egész szünetemet végig tanultam, sőt még most sem végeztem mindennel. Viszont végre itt van a 25.rész, ami talán az egyik mérföldkő Bill életében. 

Más: Ha minden igaz, akkor az Alone-val még januárban végezni fogok, így sor fog kerülni a hónap végén egy design cserére, illetve jön az újabb történet, amivel kapcsolatban még nem árulok el semmit, mert nem szeretnék spoilerezni. Ami még talán említésre méltó, hogy februártól elkezdem feltölteni az Átbulizott éjszaka következményei című történetet újraírva. Az indok pedig annyi lenne, hogy túl kezdő voltam, amikor belekezdtem és ez sajnos a stíluson és a nyelvezeten is meglátszik és ez így nekem nem tetszik. 

Most viszont itt a legújabb rész, amihez jó olvasást kívánok! :)  

25.: Egy álom valóra válik

-     Bill, a telefonodat elkérhetem, amíg felkonferálod a BTK-t? Hátha már most beindulnak a dolgok, sosem lehet tudni!- szólt közbe Susanne

-      Tessék, de ne kutass! – tettem hozzá nevetve, mert a helyzet ellenére visszatért a jókedvem

Nem tudom mi ütött ma belém, egyszerűen izgatott és boldog vagyok.  Izgulok, hogy mi fog történni ezen a bemutatón. Eddig is modellkedtem már, és arra volt példa, hogy én nyitottam meg egy bemutatót, de akkor még nem foglalkoztam a súlyával. Úgy voltam vele, hogy megcsinálom, mert meg kell, de ennél több soha nem volt bennem. Most, hogy saját bemutatómat konferálhatom fel, izgatott vagyok.

-   Bill, szerintem kezdj el öltözni, mert mindjárt kezdünk.  – rántott vissza valóságba az egyik tervezőm

Egyébként sokan azt gondolhatják, hogy a legjobb tervezőmmel megcsináltattam a ruhámat és nekem csak a beszéd megírása volt a dolgom. De nem. A ruhámat – mind a hármat – én terveztem és sajátkezűleg vittem el megcsináltatni. Nem akartam egyik emberemmel sem megcsináltatni, mert úgy éreztem, hogy nem lenne helyénvaló, hiszen egy saját céggel rendelkező divattervezőnek ki kell állni a saját – úgy értem nem mások által megálmodott – ruhával is. Én pedig pont ezt teszem.

A megnyitóra egy viszonylag bonyolult ruhát álmodtam meg, ami miatt konkrétan egy menyasszony előbb elkészül az öltözködéssel, mint én. Az alapszíne természetesen fekete, de annak is pár árnyalata viszont előfordult bene egy kis fehér is. Már éppen a díszgombokat gomboltam be, amikor jött Andy, hogy induljak a színpadra lassan, mert öt percem van.

-          Oké, mindjárt megyek.

-    Minden renden van? Olyan fura vagy ma…- kérdezte Andy, mert nem tudta hova tenni a viselkedésem

-       Igen, csak izgulok, de már mondtam. – mosolyogtam rá, bár inkább vicsorgásnak tűnhetett

-       Ha nem megy, akkor...

-        Andy, nincs semmi bajom, egyszerűn ideges vagyok, mert pár percen belül végre egy új út nyílik meg előttem, amit egyedül kell végig vinnem, Tom nélkül. Ennyi.

-          Oké, megértettem.

Már majdnem indultam volna, amikor Gustav és Georg megékezett az öltözőbe és sok sikert kívántak a megnyitóhoz. Azt mondták, hogy mindenképpen el akartak jönni és még akkor is az első sorba ültek volna, ha nem kapnak meghívót, ami által be sem jöhettek volna az épületbe.

Miután váltottam velük pár szót elindultam a színpad felé, ahol éppen engem konferáltak fel, hogy mutassam be a saját kollekcióm és cégem. Egyébként megnéztem a többi cég képviseletét is és hát nem nagyon tetszett az összkép. Nem értettem, hogy a mályvaszínhez miért használtak zöldet és barnát egyszerre és azt sem, hogy miért volt a pasikon szoknya. Nem írtam félre, tényleg szoknya volt rajtuk.

-         És most következzen egy olyan fiatalember, aki mindent feladva, szinte a nulláról kezdte újra az egész életét testvére elvesztése után…. – még hozzátett egy-két mondatot, de nem figyeltem, mert Andyre néztem, aki ugyanolyan tanácstalan volt, mint én

Nem tudom, hogy ki mondta ezt nekik, de nem sajnáltatni akartam magam és nem esett jól, hogy úgy állítanak be, mint egy vesztest. Igaza volt abban, hogy új életet kezdtem, de ezért nem kell sajnálni; én döntöttem így. Ha akartam volna, akkor folytattuk volna a Tokio Hotelt Tom nélkül, de inkább újrakezdtem mindent. Viszont nem gondolkodhattam tovább, mert ki kellett mennem a színpadra, ahol újra több száz szempár szegeződött rám. Nekem pedig újra kellett írnom a szövegemet.

-     Ahogy Ronald említette mindent újra kellett kezdenem az életemben, de Tom elvesztése nem gátolt meg abban, hogy valóra váltsam az egyik legnagyobb álmom. Már egészen kiskorom óta tervezgettem ruhákat, de csak most éreztem elékezettnek az időt, hogy megmutassam a………

-      Bill, telefon…! – futott oda hozzám Susanne én pedig kb. rákvörös fejjel meredtem rá, hiszen nem ezt beszéltük meg, hanem, hogy ő majd intézi a megrendeléseket vagy az esetleges más dolgokat

-       Sus, éppen felkonferálom a…

-   Ez fontosabb, mint a bemutatód! – mondta Sus halkan, de az elnémult teremben szerintem mindenki hallotta

-       Elnézést kérek nem tudom, hogy mi…..

-    BILL, VEDD MÁR ÁT! – Sus olyan indulattal beszélt hozzám, ami miatt már én szégyelltem magam

Ezután sietve átadtam a mikrofont a színpadra futó Andynek, aki ugyanúgy nem érette a helyzetet, mint én. Viszont még le sem mentem a színpadról felemeltem a kis készüléket és beleszóltam.

-          Jó napot kívánok. Bill Kaulitzcal beszélek? – kérdezte egy mély férfihang a vonal másik végén

-          Igen, én vagyok.

-     A nevem Dr. Schiller és azért hívtam önt, mert feltehetőleg a repülőgép-balesetben eltűntnek nyilvánított testévért szállították be hozzánk egy órával ezelőtt…

-       Tessék? Ez most… Édes Istenem – egy pillanat sem kellett ahhoz, hogy térdre rogyjak és zokogni kezdjek

Ez volt az elmúlt hónapokban minden álmom. Minden este csak abban reménykedtem, hogy amikor reggel felkelek, Tom a nappaliban fog vidáman fütyörészni és reggelit készíteni miközben én álmosan leülök mellé és csak figyelem. Abban reménykedtem, hogy ez az elmúlt pár hónap csak egy rossz álom és egyszer majd felébredek és minden olyan lesz, mint előtte. Talán tényleg ez történt; felébredtem a legszörnyűbb rémálmomból.

  

Alone

Sziasztok! Ahogy megígértem itt van az Alone folytatása, ami igaz, hogy sokára, de megérkezett. 

Tudom, hogy nagyon régen nem volt érdemleges bejegyzés a blogon, de sajnos ez most egy olyan szakasz volt át kellett gondolnom a dolgokat, összekapkodott munkát pedig - ahogy már nagyon sokszor mondtam- nem szeretnék elétek tenni. 

Most viszont itt van a 24.rész ,amihez jó olvasást kívánok! :)

24.: Just one day before

A kapkodás és az idegbaj napjaként jellemezném a mai napot. Kapkodtunk, hogy minden a helyén legyen a megnyitóra és az idegbaj kerülgetett minket, mert semmi nem úgy jött össze, ahogy kellett volna. De kezdjük az elején.

Már hajnali hatkor felkeltetem, hogy biztosan el ne késsek a bemutatóról, ami Berlinben lesz, hiszen ez a BTK egyik legfontosabb napja és megjelenése. Itt most egy perces késés sem megengedett. Szóval, miután elvégeztem a reggeli teendőimmel, amik most feltűnően lassan mentek elindultam Andyhez, hogy együtt elinduljunk a helyszínre. De természetesen már itt akadályba ütköztem. Andy nem volt otthon.

-      A szomszédsrác nincs itt, úgy egy fél órája ment el. Átadjak neki valamit? – kérdezte Andy szomszédja, aki valószínűleg az ablakából leskelődött, mert máskülönben hogyan vett volna észre (?)

- Nem köszönöm, akkor felhívom! – mondtam mosolyogva, miközben előhalásztam a telefonomat

Kiderült, hogy Andy csak a közeli pékségbe ment, mert nem volt biztos benne, hogy én enni fogok valamit és nem akart a Nagy Napon a kórházba pátyolgatni. Persze, ha már így alakul, akkor leültem a lépcsőre és megvártam, hogy visszaérkezzen, hogy aztán végre elindulhassunk Berlinbe.

-          Jó reggelt, Bill! – köszönt Andy, miközben kiszállt a hatalmas BMW-jéből

-          Neked is! Indulhatunk? – mosolyogtam valami érthetetlen módon

-          De jó kedve van valakinek. Minek köszönhető ez a hangulatváltozás?

-  Fogalmam sincs. Egyszerűen ma jól érzem magam és izgatott vagyok. Remélem minden jól fog menni!

-     Semmi gáz nem lesz; a modellek tudják a dolgukat, a tervezők jelen vannak és útbaigazítást adnak majd. Csak légy nyugodt és koncentrálj.

Andy szavai valamelyest megnyugtattak, ugyanakkor felcsigáztak. Egyszerűen nem tudom, hogy mi van ma velem. Úgy értem teljesen jól érzem magam, mintha minden a régi lenne. De amikor erről beszámoltam Andynek azt mondta, hogy csak az izgatottság teszi ezt velem; és lehet, hogy igaza van. Tom nélkül soha nem leszek már teljes ember, hiába álltatom magam.

Miután elindultunk és felhajítottunk az autópályára a sor nagyon lassan haladt, mert valami baleset volt előttünk és fél pályán lehetett csak közlekedni. Amikor már fél perce szitkozódtam megcsörrent a telefonom, aminek megint nem örültem, mert csak bajt jelenthet.

-      Bill, tudom, hogy nagyon rosszkor hívlak, de valami nem stimmel a ruhákkal. Három tervező nem azt kapta, amit iderendelt. Mit csináljak? – kérdezte Susanne, Andy asszisztense, aki egyben az enyém is

-    Sus, fogalmam sincs, hogy mi legyen. Mennyire gáz a helyzet? – ha nem a legjobb haverom autója lett volna, szerintem a műszerfalat ripityára töröm, annyira ideges voltam

-    Azt mondják, hogy nem ezeket kérték ide és nem is ezeket próbáltatták fel a modellekkel.

-     Jó, mentsétek a menthetőt. Mi már nem fordulunk vissza, mert az autópályán vagyunk, ahol valami balest volt és ez miatt lassan haladunk. Örülök, ha időre beérünk!

Ezután, persze mondanom se kellett Andy látta rajtam, hogy sík ideg vagyok. Percekig csak káromkodtam és csapkodtam.

-   Bill, ha nem akarod, hogy most azonnal áthajtsak a leállósávba és ott felpofozzalak, akkor hagyd abba! Nem tudom mi ütött beléd mostanában, de elég bizarr ez a sok hangulatváltozás, amit mostanában produkálsz. Elhiszem, hogy kib….tul hiányzik Tom és azt is, hogy ez a bemutató kib…tul fontos lesz, de elég volt!

-          Bocs, ha ideges vagyok, amikor a jövőm forog kockán!

Egy darabig még vitatkoztunk, de hamar helyreállt a béke, mert indulhattunk normál sebességben tovább, így Andynek most az útra kellett koncentrálnia.

Amikor beértünk az épületbe egyből hátramentem az én részlegembe még csak körül sem néztem az eredeti terveimmel ellentétben. A mi termünk a 24-es volt és már javában folyt a készülődés. Sokan a sminkben ültek, sokan a fodrásznál és persze sokan bajlódtak a ruhákkal is.

-          Na, mennyire nagy a gáz? – kérdeztem a tervezőktől előttük toporogva

-          Megoldottuk nagyját, de volt, amit kicsit újra kellett szabni. Nézd meg őket!

Persze, ahogy reméltem kifogástalanul sikerültek.  A bemutató pedig perceken belül kezdődik, ahol végre megmutathatom a világnak, hogy milyen tervező vagyok és mi is az a BTK.  

5 éve annak, hogy.....

Sziasztok!

A mai napon öt éve nyitottam meg ezt a blogot, ami számomra hihetetlen, mert úgy érzem, hogy csak most kezdtem el. 

Nemrégen még csak egy kis füzetbe írogattam a jegyzeteimet és azokból raktam össze az első történetemet, amit a mai napig olvashattok a blogon. 

A kis szünetben, amit a blogon tartottam felkutattam a kis füzetet és újraolvastam az egész történetet és hihetetlen, de saját magamon látom a fejlődést. Meglehet, hogy anno 13 évesen kezdtem el írni, és talán, így visszanézve elég nagy fába vágtam a fejszémet azt gondolom megérte. Megérte annyit próbálkozni, annyiszor kitörölni és újraírni egy részt. 

Számomra hihetetlen, hogy már öt éve itt vagyok a blogok világában, pedig igaz. Ennek örömére ismét összeállítottam egy kis statisztikát, mert nálam ez már hagyomány lett. :)

Miközben írom ezt a posztot, az öt év alatt 21.850 látogatója volt a blognak, ami tavaly még csak 17.201-nél járt. Ez azt jelenti, hogy egy hónapban átlagosan 365 kattintás érkezett a blogra. 

Jelenleg még mindig az ötödik történet fut a blogon (ironikus nem?) Alone címmel. 

Bejegyzések közül ez lesz a 185., amik közül 133 a történetekkel kapcsolatos, 52 pedig egyéb okból született. 

A legforgalmasabb hónap 2015. márciusa volt, 1247 megtekintéssel.

A legtöbb bejegyzés 2011. novemberében született, szám szerint 17 bejegyzéssel. 

Ezúton is szeretném megköszönni a sok visszajelzést és türelmet, amit az elmúlt években kaptam tőletek és persze azt is, hogy ennyien érdeklődtök a blogom és a srácok után. 

Az Alone folytatása pedig kb. 5 perc múlva várható - és most komolyan írtam ezt. :)

Happy 28th Birthday!

Boldog 28. szülinapot Gustav! :)

Happy 27th Birthday

Boldog 27. szülinapot Tom és Bill!

Sziasztok!

Először is szeretnék nagyon Boldog szülinapot kívánni az ikreknek, hiszen újra eljött a szeptember 1.

Másodszor sűrű bocsánatkérések közepette ígérem, hogy hétvégén már itt lesz a legújabb rész, ami természetesen újabb izgalmakat rejt magában. Sajnálom, hogy idáig nem hoztam semmit, de egyszerűen vagy túl fáradt voltam az íráshoz vagy nem volt időm; elkapkodott, félkész munkát pedig nem szerettem volna feltenni a blogra. 

Addig is jó pihenést kívánok! :)