It's my life

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, amiben már szó lesz a cégükről is. Jó olvasást hozzá! :D

 2.: A Cég

Reggel korán keltem már megint. Most kivételesen nem az öcsém keltett, hanem a telefonom ébresztője. Az óra még csak 7-et mutatott, de muszáj volt felkelni. Ma egyedül tartom a frontot a cégnél mivel, Billnek a divatbemutatós valamijével dolga lesz.

Eszembe jutott, hogy ma van a „selejtező” a gyerek modelleknél. Sajnos csak ez után választhatunk felkészítőt nekik. Amúgy én nem vagyok híve ennek a „csináljunk a gyerekemből már 5évesen sztárt” című projektnek, de valamiből meg kell élnem nekem is. A selejtezőbe még nagyon sok gyerek kerül be. Azt hiszem, 200-an lesznek.

-         Bill! Elmentem! Kell valami a boltból?

-         Nem köszi! Szia.

-         Szia.

Durván ¾ óra alatt ott voltam. Nem volt nagy forgalom, így hál’ az istennek nem kerültem dugóba.

-         Jó reggelt főnök! – hát igen azért megkövetelem a tiszteletet.

-         Jó reggelt!

Felértem az emeltre az irodámba, huh, hogy miért nincs itt mozgólépcső, az ember már korán reggel elfárad.

-         Jó reggelt Tom! – köszönt Melissa a titkárnőm, jobban mondva az alkalmazottam mivel nem közvetlenül nekem dolgozott,de nem baj azét a titkárnőm.

-         Jó reggelt Melissa.

-         Itt van néhány papír, amit el kellene intéznie.

-         Rendben köszönöm.

Ja, igen a cég… Nos, hol is kezdjem? Talán az elején:

„BTK” a neve szerintem már sok mindnet elárul. Igen az ikremmel Billel csináltuk még pár éve, az egész cég még 18 éves korunkban alakult. Bill a kisöcsém már akkor ruhákat tervezett, és mint ahogy a bandánkat is tök véletlenül felfedezték Bill tehetségét. Először csak kisebb kollekcióit mutatták be, de aztán egyre nagyobbakat és nagyobbakat. Ekkor támadt ez az ötletem,ha már ilyen tehetséges az öcsém és pénzünk is van, elég akkor fektessük be, próba szerencse. Ezek közül hál’ istennek az utóbbi lett. Először nagyon kicsi céggel kezdtük, emlékszem még csak 50 ember dolgozott nekünk. Érdekes volt 18 évesen főnöknek lenni. Majd egyre nagyobb volt az érdeklődés irántunk és a cég iránt, így terjeszkedni kezdtünk. Mára már ott tartunk, hogy meghódítottuk az egész világot. Ezért hamarosan kiköltözünk Los Angeles-be. De addig még van egy pár hónap, mert ott még meg kell csinálni a központot, mert minden második nap nem tudok lejárni ide, Berlinbe.

Hogy mivel foglalkozunk? Az különböző. A BTK egy szerte ágazó cég. De lényegében a divatvilágban mozgunk. Ebbe beleérthető: ruhatervezés, modellkedés (gyerekekkel is). Ja és a ruhatervezés mellett az ékszereket és a cipőket is mi tervezzük hozzá, van, hogy sztároknak is terveztünk. De nekik bevallom nem nagyon szeretek, mert százszor variálnak egy dolgon,ez nem jó nekik,az nem jó nekik.

Szeretek itt dolgozni, mert itt nem Tom és Bill Kaulitz a Tokio-srácok vagyunk,hanem elismert üzletemberek. Ja és majd’ elfelejtettem Bill Humanoidos ruhája is az ő terve alapján készült.

Visszakanyarodva a céghez, ez nem egy olyan cég ,ahol  gyorsan-gyorsan minél előbb alkossunk valami rondát és majd lesz valaki olyan hülye,hogy megveszi. Mellesleg mi nem azok a fajták vagyunk, akik agyon dolgoztatják az alkalmazottakat, és alig van fizetés. Nem, mi a tökéletesre törekszünk. Mindenki napi 8 órát dolgozik. De tőlük elvárjuk a kemény minőségi munkát, mert jól megfizetjük őket. Nem szeretünk kirúgni senkit…alig volt olyan ember az elmúlt évek alatt, akit elküldtünk volna valamiért. Most, pedig mint ahogy tegnap említettem, jönnek az új modellek / akik gyerekek / meg felkészítő modell, aki remélem Ria Sommerfeld lesz. De nem, nem csak a szépség alapján választunk, hanem a tehetség és a tapasztalat alapján.

-         Főnök itt vannak a gyerekek kartonjai. – jött be Melissa

-         Rendben, köszönöm! Öhmm Melissa hozna nekem kávét?

-         Persze mindjárt itt van.

-         Köszönöm.

És tényleg nem vártam sokáig, 5 perc múlva már kopogtatott Melissa az ajtómon.

-         Gyere!.... Köszönöm a kávét Melissa. – mondtam úgy, hogy fel sem néztem.

-         Tudtommal Simone-nak hívnak, nagyfiam! – anyum

-         Jaj bocs anya, azt hittem Melissa lesz az.

-         Remélem nem zavarok….

-         Te sosem zavarsz anya.

-         Rendben! Beszélnünk kell. Most. – jelentette ki tök komolyan

-         Mit csináltam? Vagy épp mit nem?

-         Chantelle-ről lenne szó…

-         Nem akarok róla beszélni anya…

-         De én igen! Tudni szeretném mi történt! – anya nem szokott ilyen lenni, mindig minden úgy működött, ahogy ikremmel akartuk

-         Hát jó legyen, mit szeretnél tudni?

-         Mindent! Miért szakítottatok?

-         Mert többször megcsalt, nem tudta elfogadni, hogy rock sztár vagyok. Folyton összevesztünk, féltékenykedett,nem akart elengedni sehova. Egyszerűen nem volt életem mellette, ki akart sajátítani magának. Azt hitte, hogy miatta felhagyok mindennel és csak vele leszek. Nem bírta elviselni, ha Gustavékkal elmentünk bulizni, mert szerinte minden buli csajozásba fullad. Nem bírta megérteni, hogy egyszer sem csaltam meg. Szóltam neki, hogy változtasson, ne legyen ennyire féltékeny,de ő nem vette a lapot, így elmagyaráztam neki, hogy mellette nincs életem és ezért szakítok vele.

-         Oké, már azt hittem, hogy te csináltál valamit. Na, én megyek is hagylak dolgozni. Szia

-         Szia.

Miután anya elment haza még vagy 5 percig nem volt itt a kávém. Már azon voltam, hogy felhívom, hol van már. De ekkor kopogtak…..

- Szabad! Köszönöm a kávét, azt hittem soha nem lesz itt. Mit csinált ennyi ideig Melissa? – már megint nem néztem fel; .nem Mel volt ott hanem…