It's my life

Sziasztok! Meghoztam a befejező részt, amiben egy kicsit előrébb ugrott az idő, bár nem sokat. Jó olvasást hozzá!
Jövőhéten pedig már az új történettel a Family's secret-tel jövök! :)

30.: Túl mindenen

Miután megkértem Ria kezét, majd bejelentette, hogy terhes annyira gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem vettem, hogy már eljutottunk a szülésig.

Egyik éjjel Ria felkeltett, hogy nem érzi jól magát, vigyem be a kórházba. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, vagy mit csinálok, egyszerűen csak magamra kaptam valamit, majd mentem a kocsiért, aztán vissza menyasszonyomért. Billt gyors felébresztettem, mert azt mondta, hogy rajtam és Rián kívül ő akarja elsőként látni a kislányunkat.

A kórházban annyira hirtelen történt minden, hogy a szülőszoba ajtajáig fel sem fogtam a dolgokat.

A szülés minden pillanatára emlékszem. Én vágtam el köldökzsinórt, és én foghattam meg elsőnek. Hál Istennek nem volt egyikkőjüknek sem semmi baja, így velünk maradhatott a pici.

-          Hadd fogjam meg Tom! – kérte Ria fáradt hangon, mire én óvatosan a kezébe adtam a lányunkat

-          Annyira szép! – soha nem szoktam sírni, de most előtört belőlem

Igazából három napot kellett bent maradniuk, én pedig annyit voltam Jennyvel és Riával amennyit tudtam. Anyuék csak otthon nézték meg picit, mert nem akartak zavarni. Jól tudták, hogy mennyi a herce-hurca egy kisbaba körül.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak

-          Na, hol a kis unokám? – jött beljebb a házba anyu

-          Billnél. Alig akarja letenni. – nevettem, majd követtem a szüleimet

-          Olyan aranyos! – mondta Gordon majd átvette Billtől

-          Mindent tudni akarok róla! – hát igen, anyu mindig is határozott egyéniség volt

Elmondtam minden olyan információt, amit érdemes tudni a kislányomról, majd mikor elmentek Riával maradtam.

Egyébként, Jennifer Kaulitz- Trümpernek hívják a kiscsajszit, 3200 grammal és 52 centivel született a kis hajas baba. Nem sírt sokat csak akkor, ha kellett neki valami. Sokszor fogtam a kezemben, sétáltam vele, ringattam. Mindent megtettem, amit apaként megtudtam a kislányomért.

Ahogy telt az idő egyre nagyobb lett Jenny, és mire észbe kaptam már fél éves volt. Riával közben összeházasodtunk, és boldog családként élünk. Ennek ellenére Bill még mindig velünk él, bár már van barátnője. Furcsa, hogy végre összeszedett valakit, de határozottan jót tett neki. Azóta kivirult és folyton mosolyog. Már ők is tervezik a jövőt, bár Bill azt mondta, hogy ő 28 -30 éves koránál előbb nem akar gyereket.

-          Mit csinálsz? – kérdeztem Billtől a szobájába érve

-          Tom, nézd; neked már családod van: feleséged és gyereked. Én már felesleges vagyok itt és nem szeretnék zavarni. Jasminnal veszünk egy házat a közelbe és odaköltözünk – mosolygott rám a testvérem

-          Te esküszöm hülye vagy! Nem mész sehova! Elég nagy ez a lakás Jasmin is ideköltözik, ahogy Ria. Ki írja elő, hogy két családnak külön kell élnie? Jasmin cuccait átpakoljuk a vendégszobába, ami mostantól az övé lesz.  Nem lenne jó?

-          Igazából csak azért döntöttünk így, mert mi lesz, ha majd gyereket akarunk? Nem fogunk elférni!

-          Bill, már fiatal korunkban megbeszéltük, hogy nem megyünk külön; majd elköltözünk egy nagyobb házba. A pénz nem akadály nálunk, tudod jól.

Miután sikeresen lebeszéltem arról a tervéről itt hagy minket, visszamentem a felségemhez, aki épp játszott Jennyvel. Komolyan annyira aranyos ez a kislány, hogy a legrosszabb napomon is mosolyt csal az arcomra. Amióta megszületett felhagytam minden rossz szokásommal, még a cigivel is. Komolyan, azóta egy szálat sem szívtam el. Végre tizenakárhány év után sikerült leszoknom.

De mindezek, amit elmeséltem már a múltat képezik. Persze nem olyan nagy távlatról van szó, csupán néhány évről.

Bill, azóta megnősült, és hamarosan megszületik a kisfia Thomas. Az én kis Jennym pedig holnap tölti be az első életévét. Már ilyen nagylány! Persze hozzátartozik a történethez, hogy elköltöztünk, mikor Jasmin megtudta, hogy terhes, mivel nem lett volna elég a lakás hat embernek. Igazából elfértünk volna, csak szeretjük a vendégszobákat és így nem lett volna.

A cégünk azóta is működik, a Tokio Hotel pedig hamarosan elindul a következő turnéra, ami egyszerűen csak It’s my life nevet kapta. A dalok a mindennapi életünkről szól, a megpróbáltatásokról és természetesen rólunk, a Monszun négy fiáról, akik talán a századik születésnapjukat is a színpadon fogják ünnepelni és a róluk szóló film végén nyugodtan kimondhatják, hogy it’s my life.

*Vége *

It's my life

Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt, amihez jó olvasást. :)

29.:  Hogy mondtad?

Reggel mikor felébredtem Ria nem volt mellettem, pedig általában meg szokott várni, vagy felkelt. Pár percig csak néztem magam elé az ágyban aztán úgy, ahogy voltam alsónadrágban elindultam a lakásban.

-          Öcsi, nem láttad Riát? – értem le a konyhába, ahol Bill már evett

-          Utoljára fürdőben láttam. Hogy azóta hol van, ne kérdezd, nem tudom.

-          Köszi! – öntöttem ki magamnak egy csésze kávét

-           Talán elment boltba, vagy nem tudom.

-          Nem, meg szokott várni, míg fölkelek, csak azután megy valahova. – gondolkodtam félhangosan

Az éltető nedű után úgy döntöttem megnézem a fürdőben, hátha ott tartózkodik, és el felejtett kijönni.

-          Kicsim, bemehetek? – kérdeztem kopogás után

-          Ne, maradj kint! – kiabált ki a barátnőm, aztán úgy halottam mintha hányt volna

-          Minden rendben van? – nyitottam be, de inkább kimentem

Sokára jött ki a fürdőből, de akkor is sápadtnak és gyengének láttam. Úgy gondoltam elviszem orvoshoz, de ez a makacs nőszemély tiltakozott ellene. Már csak abban reménykedem, hogy nem valami vírus, csak tegnap rosszat evett és az miatt.

Délelőtt segítettem Billnek ruhákat válogatni, ami nem egy egyszerű feladat az öcsémnél. Ezt, ezért nem dobja ki, azt azért nem, amazt azért dobja ki; kész rémálom vele egy ilyen. Komolyan, én sem vagyok ilyen téren olyan hű de kicsinyes, nekem is sok ruhám van, de Billé mindenen túltesz. Van két egyforma dzsekije, ami szerinte nem ugyanolyan, véleményem szerint pedig igen. Nem tökre mindegy, hogy fekete, vagy annyira sötét barna, hogy az már fekete? Ki veszi észre a különbséget?

Egyébként tegnap mozit terveztem Riával, de mivel ágynak esett, nem akartam zavarni, hadd pihenjen, talán holnapra jobban lesz.

-          Tom, nem érzem jól magam, elmegyek orvoshoz. – jött be a szobába a menyasszonyom

-          Elvigyelek? Nem akarom, hogy valami gond legyen…..

-          Nem kell, egyedül szeretnék menni. Majd jövök!

Hát ez remek. Nem értem a nőket. Ha felajánljuk a segítségünket nem kell, ha nem, akkor milyen pasik vagyunk mi, hogy egy szatyrot sem bírunk elvenni tőlük. Ki érti ezt? Ja, persze egy másik nő.

Remélem most nem az lesz, hogy miért nem vittem el én.  Nem szeretnék veszekedni Riával, de egyszerűen néha kikerülhetetlen. Tudom, hogy „okos enged, szamár szenved”, de nem fogom hagyni magam. Attól, hogy menyasszonyom van, nem válok papuccsá; még mindig önálló ember vagyok.

     Délután anyuék átjöttek hozzánk, mert már régen láttak minket.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak az ajtóban

-          Ria hol van? – nézett körbe anyu

-          Elment orvoshoz, nem érezte jól magát egész nap. – válaszoltam miközben lesegítettem anyuról a kabátot

Sokat beszélgettünk minden hülyeségről, bár a gondolataim Ria körül forogtak, mivel délután ötkor még mindig nem jött haza.

-          Szia, kicsim, minden oké? – hívtam fel végül fél hatkor

-          Szia, igen, minden rendben van, már úton vagyok hazafelé. Egy húsz perc múlva otthon vagyok! – mondta, majd letette a telefont

Anyu és apu nem sokkal Ria érkezése előtt mentek el, ami azért sajnálatos, mert anyu mindenképp akart beszélgetni a leendő vejével. Egyébként az vettem észre, hogy a szüleim nagyon kedvelik a menyasszonyomat attól függetlenül, hogy hat évvel idősebb, mint én. Tudom, hogy általában a fiú szokott idősebb lenni, de ki mondta, hogy ez egy szokványos család?

Még mindig az öcsémmel élek és most már a leendő feleségemmel, na meg lassan egy állatkereskedést is nyithatunk, annyi kutyánk van. Ámbár, nem bánom, hogy Bill itt van velem, nem szeretem, ha ő messze van tőlem. Így legalább tudom, hogy biztonságban van, minden oké vele. Mondjuk, ha valami nem stimmelne, azonnal megérezném.

-          Tom beszélhetnénk? – lengette meg előttem a kezét Ria

-          Persze, mond csak. Mi volt az orvosnál?

-          Ezt fönt beszéljük meg, kérlek. –indult a szobámba

-          Igen? – ültem le az ágyamra

-          Tom, elmentem orvoshoz, ahol semmit nem tudott vele kezdeni, majd elküldött egy másik dokihoz…..

-          Mond már! – szakítottam félbe

-          Terhes vagyok!

-          Hogy mondtad? –döbbentem le egy pillanat alatt

-          Kisbabánk lesz, Tom!

-          Hát ez kész. Apa leszek kilenc hónapon belül! – csókoltam meg boldogan

Miután kiörültem magam, elmondtam Billnek, aki előtt úgysem tudtuk volna titkolni.

-          Ez komoly? Nagybácsi leszek? – ugrált örömében, mint egy ötéves

-          Igen, Bill, ez komoly! – nem bírtam megállni, hogy ne nevessek, de őszintén nem is akartam, ma nem, túl boldog voltam ahhoz

Őszintén szólva, nem akartam elhinni, hogy apa leszek, hiszen nem is terveztük. Örülök neki, de tényleg.

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a 28.részt, ami azt jelenti, hogy már csak két rész van vissza a történetből. Jó olvasást hozzá! :)

28.: Sajtótájékoztató

Reggel nagyon fáradtan ébredtem fel, ami mondjuk a lánykérés óta igaz. Azóta Riával szórakozom egész éjjel, így nincs időm aludni; bár kinek lenne ilyen nő mellett?

-          Kicsim, ma lesz egy sajtótájékoztatónk itt L.A-ban, úgyhogy ma nem leszek itthon – mondtam miközben reggeliztünk

-          Tom, a lánykérés is a témák között lesz nem? – kérdezte Bill, legalább is én ezt értettem, merthogy teli szájjal beszélt

-          Elvileg igen, de semmi nem biztos.

Reggeli után Billnek még át kellett öltöznie, merthogy mostanság kaja előtt nem hajlandó ezt megtenni.

-          Öcsi, igyekezz már, nem fogunk odaérni, még Gustavékért is el kell mennünk.

-          Kész vagyok, csak sminkeltem, ami neked sem ártana!

-          Nem kell nekem; induljunk!

Az út körülbelül húszpercnyire volt, igaz csak Gustavékhoz. A dobosunk és a basszerosunk is egy házba költöztek, mivel nem látták értelmét annak, hogy kettőbe éljenek, mikor mindig egymás mellett vannak.

-          Sziasztok, skacok! – köszöntünk egymásnak egy kézfogás kíséretében

-          Minden megvan? – jött a kérdés Gerogtól, aki mostanában igencsak maximalista lett

-          Persze! Billnek fél élete benn van a táskájában, plusz még a személyim és a jogsim is nála van. Nekem kb. ennyi kell. – válaszoltam, miközben megálltam a pirosnál

Érdekes, hogy mostanában nincsenek akkora dugók a városban, mint régebben, mikor ideköltöztünk. Vagy annyira megszoktam már, hogy fel sem tűnik? Mindenesetre mindenhova tizenöt perccel előbb indulok el a kelleténél, nehogy elkéssek. Eleinte volt, hogy fél órákat késtem egy megbeszélésről, mert dugóba kerültem. Nyilván egy ekkora nagyvárosban nem ehet kivédeni a forgalmi akadályokat, de azért egy kis odafigyeléssel mérsékelni lehet.

-          Tom, az eljegyzésről mit fogsz mondani?

-          Gustav, nincs értelme titkolni, rá fognak jönni, mellesleg sokan látták is az előkészületeket, nem fogom tagadni.

-          Csak azért kérdeztem, mert tudod milyenek a rajongók? Szét fogják szedni Riát!

-          Gus, tudom, mivel jár, de nem érdekel. Nem csinálhatom azt egész életemben, amit ők akarnak.

-          Te tudod, nem szólok bele!

Ezután megérkeztünk a helyszínre, ami egy hatalmas hely volt. Sokan leszünk, hiszen ez egy visszatérés a bandának. Gondolom nem egy ember lesz kíváncsi az új albumunkra, ezért próbáljuk minél színesebbre megcsinálni a sajtótájékoztatót. Bent már David várt ránk, aki elmondta, hogy mit vár el tőlünk, mit csináljunk és mit ne.

-          Kezdünk! – kiabált be Toby az öltözőnkbe, ahol pihentünk

Bent fotózkodtunk, majd leültünk a helyünkre, ami szokás szerint előre ki volt jelölve.

-          Tom, igaz, hogy eljegyezted Riát?

-          Igen, igaz. Nemrég valóban megkértem a kezét. – mosolyogtam

-          Gyereket is szeretnétek? Régebben egy interjú során azt mondtad, hogy neked soha nem lesz gyereked. Megváltozott ez mostanra?

-          Erről még nem beszéltünk Riával, de egyre inkább azt gondolom, hogy szeretnék kisbabát, majd egy pár év múlva. Most még nem érzem magam kész arra, hogy felelősséget vállaljak egy kis életért, de ez majd kialakul.

-          Eddig mindig azt hangoztattad, hogy neked nem kell gyerek…..

-          Tudom, de mostanra talán már felnőttem annyira, hogy megváltozzon a véleményem. Persze, hogy ezt mondtam tizenhat-hét évesen.

-          Bill, mit szólsz ehhez a dologhoz? És ti srácok?

-          Én örülök neki. Örülök, hogy végre a bátyám is belátja, hogy nem csak arra jók a nők. Kedvelem Riát is, nem szállt el magától, attól a ténytől, hogy Tommal jár.  Ő egy teljesen normális csaj, csak néha hisztis; de melyik nő nem az?

-          Én először kételkedtem ebben a kapcsolatban, hiszen Tom sosem akart komoly dolgot egy nőtől, de aztán rájöttem arra, hogy Tom tényleg szereti ezt a lányt. – szólt Georg

-          Én is örülök, hogy végre megtalálta a boldogságot, és egy normális nő van mellette. – mosolyodott el Gustav is

Még sok ehhez hasonló kérdést tettek fel, de igazából szívesen válaszolgattam. Bár, némelyiktől égnek állta hajam is.

Mikor végre valahára végeztünk az egésszel, hazamentünk és pihentünk.

Mindannyian elszoktunk a munkától és attól, hogy sokáig kell egy helyen ülnünk, meg úgy általában az egésztől. Este jól esett Ria mellé bebújni az ágyba és aludni egyet, bár ő már rág aludt, mikor mi hazaértünk. Komolyan, hogy lehet az, hogy reggel korán elmegyünk és este éjfél után érünk haza? Mondjuk, lehet nem kellett volna Billt beengedni a plázába. Talán akkor még időben hazaérünk és a menyasszonyomat is ébren találom…..

It's my life

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, ami igen különleges napot takar. Jó olvasást hozzá! :)

27.: Will you marry me?

Ma elég zűrös napot tudhatok magam mögött. Egész nap lótottam-futottam dolgok után, hogy este minden egyes kis momentum passzoljon egymáshoz.

Reggel már korán felkeltem, olyan nyolc óra körül, csak azért, hogy mindennel végezzek időben.

-          Bill, akkor tudod a dolgod igaz? – kérdeztem tőle, mivel azt beszéltük meg, hogy ő is felkel velem

-          Igen tudom. Egész nap itthon maradok Riával, és csak akkor viszem a megbeszélt helyre, ha hívsz. A ruhát pedig akár erőszakkal is ráadom! – nevette el a végét

-          Akkor ezt megbeszéltük! – álltam fel az asztaltól

Miután elmosogattam írtam egy kis cetlit Riának a szobámban:

„ Kicsim!

El kellett mennem sürgősen egy üzleti ügy miatt, de estére itthon leszek. Bill veled marad; kérlek, csináld azt, amit mond, mert lesz egy kis meglepim számodra!

Nagyon – nagyon szeretlek: Tom”

Egy boltban indítottam a napomat, ahol egy ékszert kerestem. Sokat válogattam, hiszen az ember életében csak egyszer van ilyen – jó esetben- nem szabad elkapkodni a vásárlást.

Ezután elintéztem egy-két telefont, majd egy gyönyörű kilátóhoz mentem, ahol már vártak rám.

-          Jó napot! – ráztunk kezet egy férfival, aki csak miattam van most itt

-          Nos, a kamerákat ide raktam – mutatott rájuk – itt nem fogja látni a hölgy, illetve a hegedűs itt lesz, az asztalt fehér terítővel lesz lefedve, és egy hatalmas virágcsokor a közepén és természetesen az étel. Megfelel?

-          Igen, tökéletes lesz. Az lenne a lényeg, hogy ne legyen még sötét, de világos sem; naplementében akarom.

Hamarosan elváltunk egymástól a férfival és mentünk a dolgunkra.

*Eközben otthon*

-          Bill, Tomnak milyen dolga akadt? Úgy volt, hogy egész nap együtt leszünk…. – ült le a kanapéra Ria az öcsém mellé

-          Tudom, hogy ezt mondta, de valami közbejött.

-          Milyen meglepit akar nekem? – miért kíváncsi ennyire?

-          Nem tudom, nem árulta el. Csak a helyszínt tudom és semmi mást. – füllentett az öcsém

-          Ajj már! – kezdett hisztizni

Bill és Ria megnéztek egy akció filmet, miközben én még mindig rohangásztam egyik helyről a másikra. Bill látta Rián, hogy nagyon tetszik neki a film, ezért inkább meg sem szólalt, csak mikor vége lett.

-          Ria, ideje lenne készülni! Nem fogsz végezni és fontos, hogy pontosak legyünk.

-          Jó, de mit vegyek fel? – tipikus nő nem? Nincs egy gönce sem.

-          Ezt itt, légy szíves! Tom kifejezetten ezt a ruhát szeretné látni rajtad! – vette ki a gardróbból a gyönyörű vérvörös estélyit Bill

-           Ezt mikor vettem? – ha, tudná, hogy én csináltattam neki

-          Nem tudom, Tom meglátta és egyből ezt akarta. Vedd fel!

Bill természetesen kiment a szobából, amíg a barátnőm felöltözött, majd visszasétált megcsinálni a sminket és a hajat. Ekkora rituálét egy dolog miatt. Mennyivel egyszerűbb a férfiak dolga; csak felkapnak valami, gyors fésülködés, parfüm és kész is.

-          Hova megyünk? – érdeklődött az autóban Ria

-          Meglátod! Nem árulhatok el semmit! – csúszott ki Bill száján

-          Akkor te tudod, hogy mire készül a bátyád?! És nem mondtad el?!

-          Sajnálom, te még így is túl sokat kotyogtam.

Láttam Bill autóját, mikor megérkezett, így a barátnőm elé futottam, hogy kinyithassam neki az ajtót.

-          Szia, drágám! – csókoltam meg

-          Mit titkolsz? Mit csináltál ma? Mire készültél? – szúrósan néztem Billre, mivel féltem, hogy elkotyogott valamit

Kaulitz₂ gyorsan elment, így én Riát az asztalhoz vezettem, ahol csendben elfogyasztottunk egy gyertyafényes vacsorát, majd pontosan a naplementében, mint a romantikus filmekben letérdeltem elé:

-          Ria, hozzám jössz feleségül?

-          Igen! – ugrott a nyakamba immár a menyasszonyom, majd mindketten sírásba törtünk ki

Ez volt életem legszebb napja és az is marad örökre…..