It's my life

Sziasztok! Meghoztam a befejező részt, amiben egy kicsit előrébb ugrott az idő, bár nem sokat. Jó olvasást hozzá!
Jövőhéten pedig már az új történettel a Family's secret-tel jövök! :)

30.: Túl mindenen

Miután megkértem Ria kezét, majd bejelentette, hogy terhes annyira gyorsan eltelt az idő, hogy észre sem vettem, hogy már eljutottunk a szülésig.

Egyik éjjel Ria felkeltett, hogy nem érzi jól magát, vigyem be a kórházba. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, vagy mit csinálok, egyszerűen csak magamra kaptam valamit, majd mentem a kocsiért, aztán vissza menyasszonyomért. Billt gyors felébresztettem, mert azt mondta, hogy rajtam és Rián kívül ő akarja elsőként látni a kislányunkat.

A kórházban annyira hirtelen történt minden, hogy a szülőszoba ajtajáig fel sem fogtam a dolgokat.

A szülés minden pillanatára emlékszem. Én vágtam el köldökzsinórt, és én foghattam meg elsőnek. Hál Istennek nem volt egyikkőjüknek sem semmi baja, így velünk maradhatott a pici.

-          Hadd fogjam meg Tom! – kérte Ria fáradt hangon, mire én óvatosan a kezébe adtam a lányunkat

-          Annyira szép! – soha nem szoktam sírni, de most előtört belőlem

Igazából három napot kellett bent maradniuk, én pedig annyit voltam Jennyvel és Riával amennyit tudtam. Anyuék csak otthon nézték meg picit, mert nem akartak zavarni. Jól tudták, hogy mennyi a herce-hurca egy kisbaba körül.

-          Sziasztok! – köszöntünk egymásnak

-          Na, hol a kis unokám? – jött beljebb a házba anyu

-          Billnél. Alig akarja letenni. – nevettem, majd követtem a szüleimet

-          Olyan aranyos! – mondta Gordon majd átvette Billtől

-          Mindent tudni akarok róla! – hát igen, anyu mindig is határozott egyéniség volt

Elmondtam minden olyan információt, amit érdemes tudni a kislányomról, majd mikor elmentek Riával maradtam.

Egyébként, Jennifer Kaulitz- Trümpernek hívják a kiscsajszit, 3200 grammal és 52 centivel született a kis hajas baba. Nem sírt sokat csak akkor, ha kellett neki valami. Sokszor fogtam a kezemben, sétáltam vele, ringattam. Mindent megtettem, amit apaként megtudtam a kislányomért.

Ahogy telt az idő egyre nagyobb lett Jenny, és mire észbe kaptam már fél éves volt. Riával közben összeházasodtunk, és boldog családként élünk. Ennek ellenére Bill még mindig velünk él, bár már van barátnője. Furcsa, hogy végre összeszedett valakit, de határozottan jót tett neki. Azóta kivirult és folyton mosolyog. Már ők is tervezik a jövőt, bár Bill azt mondta, hogy ő 28 -30 éves koránál előbb nem akar gyereket.

-          Mit csinálsz? – kérdeztem Billtől a szobájába érve

-          Tom, nézd; neked már családod van: feleséged és gyereked. Én már felesleges vagyok itt és nem szeretnék zavarni. Jasminnal veszünk egy házat a közelbe és odaköltözünk – mosolygott rám a testvérem

-          Te esküszöm hülye vagy! Nem mész sehova! Elég nagy ez a lakás Jasmin is ideköltözik, ahogy Ria. Ki írja elő, hogy két családnak külön kell élnie? Jasmin cuccait átpakoljuk a vendégszobába, ami mostantól az övé lesz.  Nem lenne jó?

-          Igazából csak azért döntöttünk így, mert mi lesz, ha majd gyereket akarunk? Nem fogunk elférni!

-          Bill, már fiatal korunkban megbeszéltük, hogy nem megyünk külön; majd elköltözünk egy nagyobb házba. A pénz nem akadály nálunk, tudod jól.

Miután sikeresen lebeszéltem arról a tervéről itt hagy minket, visszamentem a felségemhez, aki épp játszott Jennyvel. Komolyan annyira aranyos ez a kislány, hogy a legrosszabb napomon is mosolyt csal az arcomra. Amióta megszületett felhagytam minden rossz szokásommal, még a cigivel is. Komolyan, azóta egy szálat sem szívtam el. Végre tizenakárhány év után sikerült leszoknom.

De mindezek, amit elmeséltem már a múltat képezik. Persze nem olyan nagy távlatról van szó, csupán néhány évről.

Bill, azóta megnősült, és hamarosan megszületik a kisfia Thomas. Az én kis Jennym pedig holnap tölti be az első életévét. Már ilyen nagylány! Persze hozzátartozik a történethez, hogy elköltöztünk, mikor Jasmin megtudta, hogy terhes, mivel nem lett volna elég a lakás hat embernek. Igazából elfértünk volna, csak szeretjük a vendégszobákat és így nem lett volna.

A cégünk azóta is működik, a Tokio Hotel pedig hamarosan elindul a következő turnéra, ami egyszerűen csak It’s my life nevet kapta. A dalok a mindennapi életünkről szól, a megpróbáltatásokról és természetesen rólunk, a Monszun négy fiáról, akik talán a századik születésnapjukat is a színpadon fogják ünnepelni és a róluk szóló film végén nyugodtan kimondhatják, hogy it’s my life.

*Vége *