Family's secret

Sziasztok! Meghoztam a legelső részt az új történetből! Remélem tetszeni fog, és nyomot is hagytok magatok után!
Jó olvasást hozzá! :)

1.: Osztály kirándulás Berlinbe

Már korán reggel, hat órakor csodaszépen sütött a Nap. Még csak szeptember közepe van, így ez természetes. Persze a Nap ellenére már hideg van reggelente, de ez nem veszi el senkinek a kedvét attól, hogy egy kisebb melegítőben menjen ki az utcára.

Így volt ez velem és az öcsémmel is. Ma kirándulni megyünk Berlinbe, ahol egy csomó látványosságot megnézünk.  Persze voltam már a fővárosunkban, de most az osztállyal megyünk, így más lesz, mint anyuékkal. 

-          Vigyázzatok magatokra! – kísért ki minket, az ajtót anyu

-          Oké! Majd jövünk délután. – mosolyogtam rájuk, majd elindultunk

Az iskolától mentünk, ami nekünk húsz perc gyaloglást jelentett. Nem látjuk értelmét busszal menni, mert mire ideér, addigra rég a suliban vagyunk.

Nem nagyon beszélgettünk Billel, mert álmosak voltunk, de azért hétköznapi dolgokról ment a szövegelés. Úgy gondoltuk, hogy veszünk mindenkinek valami szépet, de nem túl drágát. Tudom, hogy láttuk már Berlint, de azért kell szuvenír a családnak.

-          Tom, hoztál csokit? – említettem már, hogy az öcsém kedvenc étele a csoki?

-          Persze, két tábla Milka van nálam.

Hamarosan az épület elé értünk, ahol már kint volt az osztályfőnökünk és a társaink is. Persze nem egyedül ránk vártak, mert volt, aki jóval később ért be. Billel midig úgy indulunk el otthonról, hogy háromnegyed nyolcra már bent legyünk a suliba. Nem vagyunk olya nagyon kiemelkedő tanulók, de nem is tartozunk a rosszak közé. Mármint nekünk is van egyesünk, ötösünk, mindenféle jegyünk és persze a balhékból is kivettük már a részünket, de alapvetően azokat próbáljuk kerülni. Mondjuk, Billt mindig megtalálják a lányosabb külseje miatt, olyankor megyek és megvédem.  Persze Bill is megtudja saját magát, de azért jobb, ha én ott vagyok mellette. Szeretem látni hol van.

-          Kedves 6. b osztály! Rendeződjetek kettes sorba! – rikácsolta Frau Henriette az osztályfőnökünk – Jól van, akkor most megszámollak titeket, aztán felszállhattok!

Miután harmadjára is nekiállt a műveletnek kezdett elég unalmassá válni. Hogy kaphatott diplomát, ha harmincig képtelen elszámolni?  De tényleg, húsz közelében mindig elakadt.

-          Nos, miután mindenki leült ismertetem a napirendet. Először megnézzük a Brandenburgi kaput, majd a fal emlékhelyét, felmegyünk a TV toronyba, bemegyünk a Régi Nemzeti Galériába, végül megnézzük a Reichstag-ot. A buszon lehet enni és inni is, de szemetet ne hagyjatok! Mindenkitől a legnormálisabb viselkedést várom el, nem szeretném, ha gond lenne bárkivel is. Kellemes időtöltést! – nos, igen a tanárunk egy kicsit lökött

A buszon végig ment a hülyéskedés, és a dumálás.

-          Tanárnő! – üvöltött Albert – Valaki követ minket!

-          Valószínű! – szólt Katie az osztály strébere

-          Mit kiabáltok? Ki követne? Nyugodj le!

Voltak még ilyen beszólások, amivel csak azt értük el, hogy felidegesítettük a tanárt. Mondjuk én nem csináltam semmit, ahogy általában, de mivel Billel hátul ültünk, mi is benne voltunk a buliban.

-          Kaulitzok! Ti is megkapjátok a magatokét! Gazdagabbak lettetek egy osztályfőnökivel! Elegem van belőletek! – szerint meg fog őszülni, mire mi végzünk

A kis csetepaté után – amin még a buszsofőr is nevetett- kezdődhetett a nap. Mindenhova bementünk, mindent megnéztünk, de igazából senkit nem kötött le nagyon. Szépek voltak a kiállított akárrmik, de a hamburgerezés mindenkinek jobban tetszett, kivéve Katie-nek.

-          Tudjátok, mennyi szemetet esztek meg?  Undorítóak vagytok! – puffogott, majd leült az asztalhoz

-          Katie, mi bajod lenne, ha egyszer nem sipítoznál? – kérdezte tőle Bill, aki ma feltűnően csöndben volt

-          Fogd be Bill! Te is meg fogsz hízni egyszer!

-          Lehet, de nem most, és nem egy hamburgertől! – nevetett az öcsém jókedvűen

Mikor elindultunk hazafelé már kezdett sötét lenni. Egyáltalán nem félek a sötétben, de nemszeretem. A mi környékünkön jobb, ha nem nagyon vagy kint egyedül szürkületkor. Mivel a közelünkben van egy erdő, sok a vadállat, illetve azt mondják, hogy hajléktalanok is élnek ott, de ez csak legenda; senki sem látta őket.

-          Tom, siessünk haza! – rángatott Bill, mikor leszálltunk a buszról

-          Bill, nem lesz gond, de ha akarod, felhívom anyuékat, hogy jöjjenek be értünk! Na? – öleltem át a kisöcsémet 

-          Nem kell, haza tudunk menni egyedül is!

Épphogy elindultunk megjelent előttünk a suli nagymenője Christian.

-          Csak nem fél a kicsi Billie? – röhögött kárörvendően

-          N…nem…. – láttam Billen, hogy kész vége, eddig tartott a higgadtsága

-          Most elmegyünk, te pedig beveszel egy nyugtatót és lehiggadsz!

-          Ne mond meg, hogy mit csináljak Kaulitz!

Sajnos nem tudtam folytatni, mert megjelent Christian háta mögött apu, aki elrendezte azt a benga állatot.

-          Gondoltam kijövök elétek, de kelljen a sötétben gyalogolnotok!

Az autóban mindent elmeséltünk apunak, aki sokszor csak nevetett a hülyeségeken.

Otthon korán ágyba estünk, mivel elfáradtunk a kirándulástól, ami akár máshogy is végződhetett volna.