Happy Birthday!

Boldog 28. születésnapot a Tokio Hotel basszusgitárosának! :)

Family's secret

Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

9.: Where are you?

Reggel mentem csak ki a szobából a nappaliba, de csak anyuék voltak lent, Bill sehol. Nem beszéltünk a történtekről, mert úgy gondoltam, hogy nem állok még készen erre. A szüleim gondolatára pedig egyenesen felfordult a gyomrom. Nem tudom megérteni, hogy miért csak ennyi idő után kerestek meg, miközben valószínűleg anyuék nem zárkóztak volna el előle és így Bill előtt sem kellett volna titkolni. Vagy legalább annyi lett volna bennük, hogy amint olyan idős leszek, hogy felfogjam, eljönnek hozzám és meglátogatnak egyszer-kétszer. De most már nem érdekelnek.

-          Tom nem láttad Billt? – kérdezte hirtelen apu, kirántva a gondolataimból

-          Szerintem alszik még, mert csönd volt a szobájában – válaszoltam két falat között

-          Felkelted majd?

-          Persze! – mosolyogtam a szüleimre

Gyorsan megettem a reggelimet, ami csak gyümölcslé és pirítós volt, majd felmentem az öcsémért.

-          Bill, ideje felkelni! – sétáltam az ágyához, de nem volt ott – Hahó, öcsi! Bill, merre vagy?

-          Nincs sehol! – mentem vissza tanácstalanul a konyhába

-          Mi az, hogy nincs sehol? – nézett apu értetlenül

-          Nem találom! Hiába kiabáltam, néztem körbe nem válaszol! - kezdtem kétségbe esni, mivel Bill nem szokott ilyet csinálni

Még egyszer megnéztünk minden kis zugot, hátha fülhallgatóval ül valahol a legelrejtettebb és legsötétebb helyen és nem hallja. Volt már rá példa, hogy tíz percig kiabáltam, mire észrevett, de akkor általában a házban volt.

-          Nem hiszem el, hogy tudott eltűnni így? – most már mindannyian idegesek voltunk, mivel az udvart is végignéztük

-          Hol keressük? – kérdeztem őket, mert nekem fogalmam nem volt róla

-          Nem tudom, menjünk ki az utcára, hátha ott lesz valahol. Próbáljuk hívogatni is, hátha felveszi. – szólt apu, aki viszonylag higgadt volt

Felvettünk egy normális ruhát és elkezdtük keresgélni az utcákon, hátha látta valaki. Minden emberhez odamentünk és kérdeztük, de senki nem látta. Érdekes ebben a faluban senki nem hall és nem lát semmit, amikor kell, de amikor nem, mindenki mindent tud. Ezért utálom ezt a falut; ha hazakísértem egy lányt, aki felénk lakott, akkor már feleségül is vettem a helyiek szerint. Az öcsémet pedig semelyik térfigyelő kameraként működő néni nem látta. Érdekes.

-          Elnézést nem látta őt? –kérdeztem már vagy századszorra

-          Mintha láttam volna valamelyik buszra felszállni, de nem figyeltem melyik volt – mondta egy hölgy, aki éppen a boltba akart bemenni

-          Köszönöm! – vettem elő a telefont és elmondtam anyuéknak

Megvártam apuékat a bolt előtt és elindultunk a városba, mert innen csak oda és a szomszédos falvakba megy busz, de Bill utálja a falut, tehát nem menne oda.

-          Most miért csinálja ezt? Nem hiszem el…… - morgolódtam magamban hangosan

-          Van egy tippem…… - sejtettem, hogy mire gondol anyu

-          Lett volna ennek más módja is, nem kellett volna megszöknie! – szólt hozzá apu

Elindultunk három különböző irányba, de megbeszéltük, hogy az autónál találkozunk még sötétedés előtt. Csak előkerül addigra, ha nem akkor irány a rendőrség.

Már vagy két órája bolyogtam az utcán, mikor hívott Bill:

-          Öcsi, hol vagy? – kérdeztem köszönés nélkül, mivel nagyon aggódtam érte

-          A régi házunk előtt ülök a padon – hallottam a hangján, hogy sírt

-          Bill, odamegyünk jó? Ne indulj semerre! Egész nap téged kerestünk, már fél várost átkutattuk miattad. Miért csináltad? – persze, hogy kérdezősködtem, hiszen bármi baja lehetet volna

-          Majd elmondom személyesen –válaszolt, majd kinyomta a telefont

Felhívtam anyuékat, akik felvettek majd elindultunk a régi házunkhoz. Örültem, hogy végre megvan az öcsém és nem lett semmi baja, de egyszerre mérges is voltam, mert ezt megtette. Jó, én sem repdestem volna a boldogságtól, ha ezt így közel 14 év után közlik velem, de nem kellett volna elmennie, meg tudtuk volna beszélni. Én, annak ellenére ikertestvéremként szeretem, hogy tudom biológiailag semmi közöm hozzá.

-          Bill! Annyira örülök, hogy itt vagy! – öleltem meg szorosan, miután kiszálltam az autóból

-          Sajnálom! – éreztem, hogy a vállamba temeti az arcát és sír

-          Bill, hidd el, hogy ettől semmi nem változik meg, ugyanúgy a testvérem maradsz, mint voltál. – próbáltam nyugtatni

 Még egy 20 percig biztos ott álltunk, de kellett ez az idő. Rájöttem, hogy mennyire fontos is nekem a kisöcsém; nem tudnék nélküle élni.

-          Bill, miért szöktél el? – kérdeztem tőle otthon anyu és apu táraságában

-          Mert fájt, hogy nem mondtátok el az igazságot, holott te tudtad. Bármikor szólhattál volna erről, de nem tetted. Úgy érzem hazugság az egész eddigi életem. Nem tekintettem volna másképp rád, mert bennem az a tudtad és érzés van, hogy a bátyám vagy, de jó lett volna tudni.

-          Nem akartuk, hogy fájjon neked! – mondta anyu szomorúan

-          De így még jobban fájt…… - mondta majd felment a szobájába

Nem mentem utána, mert tudtam ,hogy most pár óra magányra van szüksége, aztán átjön hozzám és egész éjjel velem lesz, mert tudja, hogy nálam jobban senki nem szereti.

Family's secret

Sziasztok! Meghoztam a történetből az utolsó előtti előtti részt. ( Na ez aztán magyar mondat ) Jó olvasást hozzá!
Ne felejtsetek el szavazni! :)

 8.:  Hát az úgy volt…

Este már nem beszéltünk anyuékkal, de még a délelőtt folyamán sem. Addig játszottunk Pumbával és a leckét csináltuk meg. Fogalmam nem volt arról, hogy kik voltak azok az emberek, akik tegnap megjelentek nálunk, csak sejtettem, hogy valami nem stimmel.

-          Anya, tegnap óta annyira csendesek vagytok! Mi történt? Kik voltak azok az emberek? Mit akartak? – kérdezte ebéd közben Bill, mire a szüleink összenéztek

-          Mindenre választ kaphattok ebéd után jó? Csak fejezzük ezt be, mert nem ide való téma. – mosolygott apu

Persze láttam, hogy húzzák-, halasztják a dolgot, de mint mindre egyszer erre is sor fog kerülni. 

-          Tom, szerinted mit akarnak elmondani anyuék? – kíváncsiskodott Bill

-          Nem tudom, de hamarosan elmondják szerintem – adtam Pumbának egy kis jutalomfalatot

Amúgy már nagyon sok trükköt tud, csak épp nem szobatiszta, ami így elég érdekes. Bill nem tudja rávenni erre a világ összes jutalomfalatjáért sem. Én is próbálkoztam vele egyszer – kétszer, de feladtam. Elolvastam minden angol-bulldogra vonatkozó netes írást, de valahogy semelyik nem írja, hogyan neveljem szobatisztaságra. 

Miközben néztem a kutyával játszó öcsémet elgondolkodtam. Ezt nem tehetem vele. Hazudok neki már évek óta, csak mert összetörne. De így még nagyobb fájdalmat fog okozni neki, ha megtudja egyszer az igazságot. Mert ugye egyszer minden kiderül, ahogy ez is ki fog. Nem is izgatna, az egész csak attól félek, hogy mit fog szólni ehhez Bill, mert ő nem az a fajta, aki mindenen túlteszi magát egy pillanat alatt. Neki idő kell a legkisebb dologhoz is, ez pedig inkább egy óriási dolog.

A gondolkodásomban anyuék zavartak meg, hogy menjünk le.

-          Fiuk, azt mondtuk, hogy minden kérdésetekre választ adunk. Tényleg bármire! – kezdte anyu

-          Kik voltak azok tegnap és miért kellett felmennünk a szobába? – kérdeztem, de csak egy furcsa nézést kaptam válaszul

-          Mit titkoltok előlünk? – kérdezte Bill, mivel érezte, hogy valami nincs rendben

-          Bill, az a mit mondani fogunk az sokkolni fog, de elég régóta titkoljuk, most pedig már elég nagy vagy ehhez – nézett közben rám anyu, mivel én tudom mit fog mondani – Gondolom észrevetted, hogy egyre jobban kezdtek különbözni Tommal, ami nem véletlen. Azaz igazság, hogy amikor megszületetek, Tomot otthagyták a szülei, de mi úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadjuk….

-          Akkor mi Tommal nem vagyunk testvérek? – döbbent le Bill, én viszont meg sem rezzentem

-          Igen, de mindig úgy neveltünk titeket, hogy ikrek vagytok. Tulajdonképpen ez igaz is, mivel Tom 10 perccel előtted született meg, csak éppen nem mi vagyunk az igazi szülei. – mondta apu, mire Bill rám nézett

-          Te ezt tudtad? Mondj már valamit! – kezdettel zokogni és kiabálni

-          Bill, nekem muszáj volt elmondaniuk…..

-          Miért nem mondtad el? – zokogott tovább – Én végig testvéremként gondoltam rád, te pedig……

-          Bill, én ugyanúgy a kisöcsémnek tartalak, mint előtte. Engem is sokkolt, amikor anyuék elmondták. Szólni akartam, de azt mondták, hogy ne, mert összetörnél. Sajnálom.

Bill még érthető módon sokáig zokogott, kérdezgetett a szüleinktől, merthogy én annak tartom őket, függetlenül attól, hogy nem ők az igaziak. Őszintén szólva nem tudom, hogy kik a valódi szüleim, mivel soha nem kérdeztem és nem is hozták elő ezt a témát anyuék. Valahogy nem izgat a dolog, mivel nem emlékszem rájuk. Annyit tudok, hogy születésem után azonnal otthagytak, egyszer láttak engem, aztán egyszerűen kisétáltak a korházból, mintha meg sem születtem volna. Szerintem soha nem gondoltak rám, sőt a létezésem sem érdekli őket. Talán jobbi s így, hiszen kaptam egy ikertestvért, igaz amolyan mostoha ikertesóm. Soha nem cserélném el a családomat az igaziakra.

-          Kik voltak azok, akik miatt tegnap fel kellett mennünk a szobába? – kérdeztem rá hirtelen, mert volt egy sejtésem

-           Tom nézd, feltételezem kíváncsi vagy azokra, akik eldobtak maguktól téged, de nem akartuk, hogy felkavarjon téged, ezért kér….

-          Ők a szüleim voltak? – csordult ki a szememből egy könnycsepp

-          Igen. Ha akarod, akkor megismerheted őket, de nem akartuk, hogy csak így hirtelen történjen minden. – mondta apu, majd anyura nézett

-          Mit akartak itt? – kérdeztem félve

-          Ennyi év után vissza akarnak kapni. Azt mondták, hogy hibát követtek el, amikor lemondtak rólad…..

-          Ugye ez nem lehetséges? Nem akarok elmenni innen! – kérdeztem sírva, majd átöletem Billt, aki még jobban zokogott

-          Jogilag nem. De amúgy sem kapnának meg téged, mivel te a MI fiúnk vagy!

Még beszélgettünk erről egy keveset, de hamar elfogyott a lendület, ezért mi Billel felvonultunk a szobáinkba. Kivételesen nem voltunk együtt, mivel mindkettőnknek szüksége volt a magányra, a gondolkodáshoz. Ez még nekem is sok volt.

Family's secret

Sziasztok! Meghoztam a 7.részt, amiben a két idegen már nagyon keveri a galibát. Jó olvasást hozzá!
Ne felejtsetek el szavazni! :)

7.: Hogy kik? 

Miután bejött a két idegen anyuék felküldtek minket a szobánkba, ezért mi nem hallottuk a beszélgetést.

-          Tom, eddig soha nem kellett feljönnünk! Kik ők? – kérdezte Bill a szobájában

-          Nem tudom, öcsi, de úgy is elmondják, ha ránk tartozik. Csináljunk valamit! – néztem körbe, de az öcsém szobájában nem találtam semmi érdekeset

Végül elkezdtünk filmet nézni a Youtube-on, de nem kötött le. Érdekelt, hogy kik voltakezek az emberek.

-          Bátyus, észrevetted, hogy nagyon néztek minket? – Bill mindent észrevesz

-          Öcskös, furcsák vagyunk, ezért néznek ránk. Ikrek, még is különbözőek, feltűnő öltözködésűek és furcsák. Ne várj mást – világosítottam fel, de szöget ütött a fejemben ez a mondat

Minket néztek. De miért? Megszoktam, hogy megbámulnak minket, de idegen emberek nem szoktak ennyire. Főleg miért ilyen későn jönnek?  Simán átadtunk volna egy üzenetet anyuéknak. De a legfontosabb, miért kellett feljönnünk? Apuék azt vallják, hogy nem kell előlünk eltitkolni semmit, ezért nem is teszik, és bármilyen kérdésünkre válaszolnak.

-          Tom, mi van, ha rólunk beszélnek? – kicsit gyerekes 13 éves létére, de nem baj, én így szeretem

-          Nem hiszem. Mit akarnának velünk? Talán valami régi dolog, amikor mi még nem születtünk meg. Nem tudom Bill, inkább játszunk Pumbával, mert szegénynek szeretet hiánya van. – mosolyogtam rá a végén

-          Oké! Ki kellene fésülni a bundáját, mert koszosnak tűnik – adta a kezembe a kefét Bill

-          Miért én? engem harapjon meg? Te kutyád! – de komolyan miért enyém a piszkos munka?

-          De nekem frissen van festve a körmöm és a víz leszedi – rosszabb, mint egy lány

-          Akkor ma nem is fürdesz? – néztem rá hülyén, mire vállba vágott

Végül sikerült rávennem, hogy ő csinálja meg a kutyacsutakolást. Én valahogy nem lelkesedem ezekért a dolgokért, szerintem az a kutya tiszta volt. Félreértés ne essék, szeretem az állatokat, és nincs azzal bajom, ha koszosak, de nem értem miért kell őket állandóan fürdetni meg ilyenek. Szerintem majd kipucolja a saját bundáját, ha koszosnak érzi, mert állítólag nagyon okosak a kutyák.

-          Öcsi, tud már pacsit adni? – kérdeztem hitelen, mivel én még soha nem láttam

-            Igen, megtanítottam! – mondta büszkén – Csak mond neki, hogy Pumba, pacsit (!) és nyújtsd neki a kezed

Tettem, amit mondott, és láss csodát tényleg! Tud pacsit adni; ezek szerint könnyű betanítani egy kutyust.

Megtudtam, hogy most tanítja különböző trükkökre, csak épp azt felejtette el, hogy nem szobatiszta és szerintem ez lenne az első dolog, amit tudni kéne.

Nemsokára halottunk egy ajtócsapódást és, hogy anyuék kiabálnak nekünk, hogy már lemehetünk. Remélem majd elmondják, mi volt ez.