Family's secret

Sziasztok! Meghoztam az utolsó előtti részt, amihez jó olvasást kívánok! :)

9.: Where are you?

Reggel mentem csak ki a szobából a nappaliba, de csak anyuék voltak lent, Bill sehol. Nem beszéltünk a történtekről, mert úgy gondoltam, hogy nem állok még készen erre. A szüleim gondolatára pedig egyenesen felfordult a gyomrom. Nem tudom megérteni, hogy miért csak ennyi idő után kerestek meg, miközben valószínűleg anyuék nem zárkóztak volna el előle és így Bill előtt sem kellett volna titkolni. Vagy legalább annyi lett volna bennük, hogy amint olyan idős leszek, hogy felfogjam, eljönnek hozzám és meglátogatnak egyszer-kétszer. De most már nem érdekelnek.

-          Tom nem láttad Billt? – kérdezte hirtelen apu, kirántva a gondolataimból

-          Szerintem alszik még, mert csönd volt a szobájában – válaszoltam két falat között

-          Felkelted majd?

-          Persze! – mosolyogtam a szüleimre

Gyorsan megettem a reggelimet, ami csak gyümölcslé és pirítós volt, majd felmentem az öcsémért.

-          Bill, ideje felkelni! – sétáltam az ágyához, de nem volt ott – Hahó, öcsi! Bill, merre vagy?

-          Nincs sehol! – mentem vissza tanácstalanul a konyhába

-          Mi az, hogy nincs sehol? – nézett apu értetlenül

-          Nem találom! Hiába kiabáltam, néztem körbe nem válaszol! - kezdtem kétségbe esni, mivel Bill nem szokott ilyet csinálni

Még egyszer megnéztünk minden kis zugot, hátha fülhallgatóval ül valahol a legelrejtettebb és legsötétebb helyen és nem hallja. Volt már rá példa, hogy tíz percig kiabáltam, mire észrevett, de akkor általában a házban volt.

-          Nem hiszem el, hogy tudott eltűnni így? – most már mindannyian idegesek voltunk, mivel az udvart is végignéztük

-          Hol keressük? – kérdeztem őket, mert nekem fogalmam nem volt róla

-          Nem tudom, menjünk ki az utcára, hátha ott lesz valahol. Próbáljuk hívogatni is, hátha felveszi. – szólt apu, aki viszonylag higgadt volt

Felvettünk egy normális ruhát és elkezdtük keresgélni az utcákon, hátha látta valaki. Minden emberhez odamentünk és kérdeztük, de senki nem látta. Érdekes ebben a faluban senki nem hall és nem lát semmit, amikor kell, de amikor nem, mindenki mindent tud. Ezért utálom ezt a falut; ha hazakísértem egy lányt, aki felénk lakott, akkor már feleségül is vettem a helyiek szerint. Az öcsémet pedig semelyik térfigyelő kameraként működő néni nem látta. Érdekes.

-          Elnézést nem látta őt? –kérdeztem már vagy századszorra

-          Mintha láttam volna valamelyik buszra felszállni, de nem figyeltem melyik volt – mondta egy hölgy, aki éppen a boltba akart bemenni

-          Köszönöm! – vettem elő a telefont és elmondtam anyuéknak

Megvártam apuékat a bolt előtt és elindultunk a városba, mert innen csak oda és a szomszédos falvakba megy busz, de Bill utálja a falut, tehát nem menne oda.

-          Most miért csinálja ezt? Nem hiszem el…… - morgolódtam magamban hangosan

-          Van egy tippem…… - sejtettem, hogy mire gondol anyu

-          Lett volna ennek más módja is, nem kellett volna megszöknie! – szólt hozzá apu

Elindultunk három különböző irányba, de megbeszéltük, hogy az autónál találkozunk még sötétedés előtt. Csak előkerül addigra, ha nem akkor irány a rendőrség.

Már vagy két órája bolyogtam az utcán, mikor hívott Bill:

-          Öcsi, hol vagy? – kérdeztem köszönés nélkül, mivel nagyon aggódtam érte

-          A régi házunk előtt ülök a padon – hallottam a hangján, hogy sírt

-          Bill, odamegyünk jó? Ne indulj semerre! Egész nap téged kerestünk, már fél várost átkutattuk miattad. Miért csináltad? – persze, hogy kérdezősködtem, hiszen bármi baja lehetet volna

-          Majd elmondom személyesen –válaszolt, majd kinyomta a telefont

Felhívtam anyuékat, akik felvettek majd elindultunk a régi házunkhoz. Örültem, hogy végre megvan az öcsém és nem lett semmi baja, de egyszerre mérges is voltam, mert ezt megtette. Jó, én sem repdestem volna a boldogságtól, ha ezt így közel 14 év után közlik velem, de nem kellett volna elmennie, meg tudtuk volna beszélni. Én, annak ellenére ikertestvéremként szeretem, hogy tudom biológiailag semmi közöm hozzá.

-          Bill! Annyira örülök, hogy itt vagy! – öleltem meg szorosan, miután kiszálltam az autóból

-          Sajnálom! – éreztem, hogy a vállamba temeti az arcát és sír

-          Bill, hidd el, hogy ettől semmi nem változik meg, ugyanúgy a testvérem maradsz, mint voltál. – próbáltam nyugtatni

 Még egy 20 percig biztos ott álltunk, de kellett ez az idő. Rájöttem, hogy mennyire fontos is nekem a kisöcsém; nem tudnék nélküle élni.

-          Bill, miért szöktél el? – kérdeztem tőle otthon anyu és apu táraságában

-          Mert fájt, hogy nem mondtátok el az igazságot, holott te tudtad. Bármikor szólhattál volna erről, de nem tetted. Úgy érzem hazugság az egész eddigi életem. Nem tekintettem volna másképp rád, mert bennem az a tudtad és érzés van, hogy a bátyám vagy, de jó lett volna tudni.

-          Nem akartuk, hogy fájjon neked! – mondta anyu szomorúan

-          De így még jobban fájt…… - mondta majd felment a szobájába

Nem mentem utána, mert tudtam ,hogy most pár óra magányra van szüksége, aztán átjön hozzám és egész éjjel velem lesz, mert tudja, hogy nálam jobban senki nem szereti.