Alone

Sziasztok! Meghoztam a 4.részt, amiben már kezd oldódni a depressziós hangulat. Jó olvasást hozzá! :)

4.: Döntés

Egy héten keresztül ki sem mozdultam a szobámból, csak ha muszáj volt. A fiuk mindennap hívtak, mivel én mindig elfejtettem, ígértem ellenére. Felvettem a telefont, hiszen tudtam, hogy aggódnak értem. Tisztában vannak azzal, hogy Tomért mindenre képes vagyok, és nem csak mondom, hanem így is van. Georg rendszeresen kérdezgette, hogy vagyok, de sajnos ezen még ő sem tud segíteni, kivéve, ha visszahozza a bátyámat. Tudom, hogy nem élhetek így örökké és azt is, hogy valamit kellene kezdenem, de egyszerűen nem megy. Túl nehéz bármibe belekezdeni Tom nélkül. 

-          Holnap bemegyek és megbeszéljük a folytatást David. Most már eléget gondolkodtam és tudom, mit akarok. – mondtam a menedzseremnek, aki szintén beszélt velem napi szinten

-   Bill, ahogy érzed, nem foglak sürgetni, se hátráltatni. – mindig kedves velem helyzettől függetlenül, ezért is szeretem

-          Bemegyek! – mondtam, majd letettem a telefont

Össze kell szednem magam, nem maradhatok így. Még mindig nagyon fáj Tom hiánya, de ha tovább emésztem magam csak rosszabb lesz, amin már az idő múlása sem fog tudni segíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy az ő hiányát semmi és senki sem fogja tudni pótolni, hiszen köztünk egy olyan kapocs volt, amit mással sosem tudnék kialakítani, mivel ez már születésünk óta tartott. Évtizedek múlva már talán halványulni fog annyira, hogy ne álmodjak vele folyamatosan és ne gondoljak rá minden egyes éjszaka, de elmúlni sosem fog.

Felkeltem az ágyamból, amit csak muszájból hagytam el eddig és elmentem zuhanyozni, mert már rám fért. Na, nem mintha egy hétig nem tisztálkodtam volna, de most hajat mostam és borotválkoztam is.  Ezután lementem a konyhába, ahol olyan nagy rendetlenség fogadott, hogy az valami hihetetlen. Ha nem tudnám, hogy én csináltam simán azt gondolnám, hogy betörtek ide. Rendet kell raknom, de előtte még kajálok valamit.

-          Szia, kisfiam. Minden oké veled? – anyu is minden áldott nap felhívott

-    Szia, anya. Most már kezdek jobban lenni. Holnap megyek be a stúdióba, megbeszélni a részleteket, hogyan tovább, ma pedig összepakolok itthon.

-         Pakolsz? Hiszen ki se mozdultál. Nem lehet ott nagy kosz.

-      Pedig hidd el, én is meglepődtem mi van a konyhában. Már abban is kételkedem, hogy nem törtek be ide; mondjuk csak halottam volna. Tehát én voltam.

Hamarosan letettük a telefont és pedig nekiálltam valami ehetőt készíteni magamnak a maradék kajából. Hát nem sokra mentem belőlük, mivel vagy romlott volt az adott hozzávaló vagy elfogyott.

A szegényes ebéd után elkezdtem rendet rakni a nappaliban, ahol halomra álltak a pizzás dobozok, amik persze mélyhűtöttek voltak és a piás üvegek is. Tudom, hogy nem megoldás a pia, de egyszerűen segített elfeledni a gondokat egy kicsit, így ittam, persze nem napi szinten. Miután kivettem a szemetet a szobámból is elkezdtem összesöpörni, felmosni, pókhálózni és egyéb ilyen dolgokat csinálni. Lecseréltem az ágyneműt is, és a függönyöket is, hiszen már elég régen voltak.

Aztán belépem Tom szobájába. Minden úgy volt, ahogy ő hagyta; nem nyúltam a dolgaihoz, hiszen mindig is utálta, ha valaki piszkálja a holmiját. Úgy döntöttem, hogy lepókhálózok, összesöprök és kész, nem piszkálok semmit.

A takarítás után elmentem boltba, ahol megvettem minden szükséges dolgot, ami csak kellhet egy háztatásba. Mondjuk a csomagtartó nagy része kajával volt tele. Hihetetlen, de nem kérdezgettek semmit az eladók, sőt még csak nem is fogalakoztak azzal, hogy ki vagyok. Elértem, amit akartam. Hurrá! Mondjuk egy kicsit furcsán nézett az egyik, amikor kb. egy hadseregnek elegendő ételt tettem

Miután hazaértem elpakoltam mindent, majd elindult a próbaterembe, ahol a srácok már vártak rám. Hát nem mindig vagyok pontos, sőt Tom nélkül konkrétan mindenhonnan elkések.

-          Nos, hogy döntöttél? Ha kell még idő…. – kezdett bele David

-          Nem akarom folytatni Tom nélkül. Srácok, ha úgy gondoljátok, csináljátok nélkülünk, de én nem szeretnék részt venni a banda életében.

-       Mi is úgy gondoltuk, hogy abbahagyjuk a Tokio Hotelt. Ha te azt mondtad volna, hogy folytassuk akkor benne lettünk volna, de így mi sem. – mondta Georg, majd Gustavra nézett

-          Ez így igaz, nem folytatjuk nélkületek.

A papírmunkák után én hazajöttem, mert úgy beszéltük meg, hogy majd közösen elpakolunk, de megtartjuk a házat. Csak úgy, nosztalgiából és a fájó emlékeknek.