Alone

Sziasztok! Egy nap késéssel ugyan, de meghoztam a 6.részt is, amiben Billnek már kezd visszatérni a normális énje. Jó olvasást hozzá! :)

A blogon érvényben van egy szavazás, ami csak pár napig tart, ezért kérlek titeket, hogy szavazzatok! 

6.: Újrakezdés

A próbaterem után nem volt könnyű, te úgy döntöttem, hogy újrakezdem az egész életem, kezdve a ház átalakításával, közben pedig terveket szövögetek, a jövőre nézve. Tudtam, hogy előre kell néznem, nem szabad hátrafelé tekinteni, a múltba révedni. Nagyon nehéz lesz Tom nélkül, nem múlik el nap, hogy ne gondoljak rá, de nem gyászolhatok örökké ilyen látványosan, magamban viszont igen.

Reggel, mikor felkeltem elhatároztam, hogy átalakítom egy kicsit a lakást, de ahogy ismerem magam ez annyiból fog állni, hogy odébb tolok két fotelt 10 cmmel, aztán nem tetszik, ezért vissza.

-          Szia, mit csinálsz ma? – Andy mindig tudja, hogy mikor kell megjelennie

-          Átalakítom egy kicsit a házat, vagy is a jövőn gondolkodom. Te? – ismer már annyira, hogy tudja, milyen vagyok

-          Segítek gondolkodni! – nevetett, közben leült mellém

Ezután felmentem a szobámba átöltözni, mivel eddig „pizsamában” voltam, majd lefutottam Andyhez és nekiálltunk a rendezkedésnek.

Először száműztem a nappaliból Tom gitárjait, a mikrofonjaimat és a nem használt holmiijainkat.

-          Bill, hova tesszük a hangszereket?

-   A pincébe! Semmit nem dobok ki, csak elrakok. – válaszolt miközben elhoztam egy kartondobozt

-          Bill….

-   Nézd, tudom, hogy hülyének nézel, hogy még mindig reménykedem, de egészen addig nem fogom feladni, amíg ki nem nyilvánítják egyértelműen, hogy a holttestét megtalálták. Tudom, hogy él valahol, csak nem tudom, merre van.

-          Azt csinálsz, amit akarsz, csak jót akarok neked.

-          Így lesz a legjobb!

Ezután felmentünk a szobámba, ahol a gardróbba vettük az irányt. Az évek alatt annyi ruha felhalmozódott, hogy az a csoda, hogy elférek és nem borult még rám semmi. Persze, a ruháim tekintetében nagyon kényes vagyok, csak minimális mennyiséget teszek ki. Most viszont kivételt teszek! Át kell alakítani a ruhatáramat is annak érdekében, hogy egy teljesen új ember legyek.

-          Nos, ez minden? Öt zsák ruha? – úgy imádom Andyt, de komolyan

-  Igen! Ez nálam így is haladás! – nevettem, majd levittem a zsákokat a földszintre

-    Mit csinálsz velük? Ugye nem a pincébe akarod rakni őket? – pedig eddig, mindent odavittem

-          Nem, eladományozom az összest.

A pakolás után Andynek el kellett mennie, hogy beérjen a munkahelyére, különben a főnök kirúgja, én pedig egyedül maradtam ezért gondolkodni kezdtem az életemen.

Annyi mindent csináltam már, annyi mindent kipróbáltam, de nem értek igazán semmihez az éneklésen kívül. Persze voltam már modell, de nem nagyon akartam folytatni, mivel sok macerával járt, ráadásul le kellene szoknom a csokiról is. Dolgoztam már szinkronszínészként, de valahogy nekem abból hiányzott a szólásszabadságom. Nem mondhatom azt, amit én szeretnék, csak azt, amit leírtak nekem. Munkálkodtam, mint dalszövegíró, de a banda miatt inkább nem akartam. Nem venné ki magát jól, hogy feladtam a Tokio Hotelt, mert nem akarok többet zenélni Tom nélkül, de a szövegírást meg elvállalom. Ráadásul a dalaim rólam és a srácokról szóltak, nem tudnék egy vadidegennek írni. A másik lehetőségem, hogy elmegyek apu zeneiskolájába énektanárnak, de Tom eltűnése óta nem énekeltem és nem is szeretnék. Szóval ez az ötlet is kuka.

Divattervező viszont szívesen voltam; imádtam a kreatív munkát és azt, hogy szabad vagyok. Ennek az árnyoldala, hogy be kellene állom egy divatházhoz, ahol konkrétan azt is megmondják, hogy az ő általuk tervezett alsógatyában és zokniban jelenjek meg. Ez viszont nem az én stílusom.

Egy szempillantás alatt azonban megvilágosodtam és tudtam mi leszek. Elmegyek a Naphoz fűtőnek!