Alone

Sziasztok! egy hét késéssel ugyan, de meghoztam a folytatást, ami már egy kicsit vidámabb, mint az előzőek. Jó olvasást hozzá! :)

7.: Kitaláltam!

Igazából fogalmam sem volt arról, hogy mihez kezdjek az életemmel. Annyi mindenen keresztülmentem, annyi mindent csináltam, de még sem volt elképzelésem.

Miután elaludtam össze-vissza álmodtam mindent, ami kezdett idegesíteni, de akkor hirtelen beugrott valami, amire fel is ébredtem. Az íróasztalomhoz siettem, ahol elkezdtem vázolni a terveimet, majd hívtam Andyt.

-   Szia! Baj van? – hallottam a hangján, hogy álmos, mondjuk így hajnali háromkor nem is csodálkozom

-          Szia! Alvás közben rájöttem, hogy mit akarok csinálni, neki is álltam!

-          Bill, hajnali három van!

-          Divattervező leszek! – hagytam figyelmen kívül az előző mondatát

-        Figyelj, megbeszéljük, majd reggel, ha felkeltem ténylegesen. Olyan délután egy felé átmegyek hozzád és tisztázunk mindent!

-          Az nem reggel van!

-          Értsd rá!

Ezután letette a telefont, mert aludni akart, én viszont nem tudtam. Órákig forgolódtam az ágyban, mire sikerült szundítanom valamennyit.

Reggel Andy keltett fel, akinek van kulcsa a házunkhoz, mivel ő jött át, ha huzamosabb ideig nem voltunk itthon. Anyuék nem szaladgálhattak ide mindennap, ezért bíztuk meg vele a legjobb barátunkat, aki az elmúlt időszakban is sokat segített nekem, ahogy mindig is tette. Nagyon hálás vagyok Andynek, mert kitartott mellettünk mindig és nem érdekelte az sem, hogy mit mondanak róla a háta mögött vagy a szemébe. Nem hagyott cserben minket, amikor sikeresek lettünk, pedig akkor még neki is volt egy zenekara. Nem volt féltékeny és nem fordított hátat nekünk, ahogy sokan mások tették. Talán ezért is lett a legjobb barátunk.

A gondolataimnak Andy vetett véget a kézlóbálásával.

-   Itt vagy? Azt mondtad, hogy divattervező akarsz lenni, beszélnünk kell. Akkor?

-       Igen, segítened kell nekem. Mindjárt megkajálok, elmosogatok és felmegyünk a szobámba és kezdhetjük is!

-          Siess!

Miután elvégeztem a dolgaimat elindultunk Andyvel, hogy átbeszéljük a dolgokat. Tudom, hogy rizikós, hogy csak így divattervező akarok lenni, de kockáztatnom kell. Mindig a mának éltem, soha nem érdekelt, hogy mi lesz a következő héten, ahogy most sem. Benne van a pakliban, hogy nem fog sikerülni, ahogy az is, hogy igen. Ki tudja? Talán egy sikeres cég tulajdonosa leszek.

-         Hogy akarod ezt elkezdeni és mivel? Bill, ehhez sok dolog kell, főleg, ha egy saját márkát akarsz!

-      Nézd, vannak már kész terveim csak modellek kellenének és egy bemutató, na meg egy iroda.

-     Ez mind szép és jó, de ehhez pénz kell, méghozzá sok. A modellek sem fognak csak úgy dolgozni neked a két szép szemedért. Egy iroda bérlése pedig egy kisebb vagyon!

-    Emlékszel arra az épületre, amit anno még Tom vett, amikor galériát akart nyitni? Elég nagy épület, az egész a miénk, ráadásul ott lehetne a cousting is. Aztán pedig a ruhákat kell megcsináltatni és piacra dobni, előtte pedig támogatókat szerezni. Egyszerű!

-        De az egy galériának lett szánva, ráadásul évek óta nem volt kinyitva. Amúgy kik lesznek a támogatóid? Kik fogják venni a ruháidat? Bill, ezzel egy csomó gond van még, de te tudod. Egy tucat engedélyt be kell szerezned, be kell jegyeztetni a céget és még kismillió dolog van.

-    Andy, te marketinget tanultál a fősulin, tudod, hogy mennek ezek a dolgok. Nem?

-        Persze, hogy tisztában vagyok velük, ezért mondom neked!

-    Nem unod, hogy egy bárban dolgozol felszolgálóként annak ellenére, hogy marketingből diplomáztál?

-          Mire célzol? Amúgy eltaláltad, mert nagyon unom, de nem tehetek mást.

-   Segíts nekem a leendő divatház elindításában, mint marketingmenedzser! Segíts nekem elintézni a papírokat és formaságokat, a többit bízd rám!

-          Bill, a munkám mellett nem érek rá….

-          Nem úgy értem! Teljes mértékben dolgozz nekem, mondj fel!

Némi gondolkodás után sikerült meggyőznöm, hogy hagyja ott a mostani munkahelyét és segítsen nekem. Tudom, hogy nem vagyok egy könnyű eset, de Andy már megtanult velem bánni az évek során, ráadásul így még olyan emberre is hagynám ezt a feladatot, akiben megbízom. Igaz, hogy a nyakába sóztam a munka nagy részét, de legalább nem hagy ki semmit, plusz a dologban azért nekem is nagy szerepem lesz, mivel az én nevemen fog futni minden.

Azért gondoltam Andyre, mert ő tudja, hogy mit akarok és azt is, hogy mi a jó nekem, régóta ismerem és tudom, hogy soha nem vágna át. Ráadásul a legjobb barátom.

-      Az oké, hogy alapítasz egy divatcéget, de mi lesz a neve? Mert név nélkül elég nehéz lesz eladni bármit is! – mosolygott Andy, miközben elővett egy lapot és jegyzetelt

-        Ez egyezrű! BK. lesz a neve!

-     Két betű? Bill, valami ütős kell, ami megfogja az embereket, ami feltűnő. – vajon leesne neki valamikor?

-    Tudom, de ha meglátják az arcomat, akkor mindenki a Tokio Hotellel fog azonosítani és tudni fogják, hogy ki vagyok. Ezért lesz a monogramom a cég neve.

-          Felőlem!

Még feltett pár kérdést, amire normálisan válaszoltam is, aztán el kellett mennie, mivel ma még dolgozik. Én pedig úgy döntöttem, hogy kinyitom a galériának szánt épületet és kinevezem a cég székhelyének. Végül is, mindenkinek el kell indulni valahonnan, ahogy mi is tettük anno a Tokio Hotellel egy kis kávézóból.

Miután megkeresetem a kulcsot, ami persze a legeldugottabb helyen volt elindultam kocsival az épület felé.

 Kívülről elég jó állapotban volt, amikor megláttam, de belülről elfogott az OMG érzés. Mi a csuda ez? Amikor megvette Tom még szép és tiszta volt. Most pedig büdös, koszos és elhanyagolt.

Mivel nem volt nálam semmi, amivel takaríthatok elindultam haza, de előtte beugrottam egy háztartási boltba, hogy vegyek tisztítószereket, amikkel majd rendbehozom az épületet. Nem kis munka lesz, de megoldom!