Időutazás a múltba

Sziasztok! Ahogy ígértem meghoztam a történet következő részét, amiben félbeszakad egy koncert Bill miatt. Vajon felépül Bill vagy soha többé nem fog énekelni? Gondolom tudjátok a választ. Jó olvasást hozzá! :)

12.:  Az a bizonyos koncert

2005 után egyenes út vezetett a siker felé. Az idő múlásával rengeteg rajongóra tettünk szert, eljutottunk olyan helyekre, amit még álmodni sem mertünk volna. Különböző országok, más kultúra, más szokások mindenegyes országban más és más újdonság várt ránk.

Három év alatt már sikerült megszoknunk a rivaldafényt, így már nem okozott meglepetést, hogy paparazzik állják el a felhajtót, a kaput, de a fanokról inkább ne is beszéljünk. Ők néha rosszabbak, mint a lesifotósok; van olyan reggel, amikor nem tudunk kimenni a bejárati ajtón, mert ott állnak és csak arra várnak, hogy menjünk ki, és hadd teperjenek le minket, csak úgy, pusztán rajongásból.

A mai nap is „átlagosan” indult. Sikítozó rajongók hangjára ébredtem fel, majd mentem át az öcsémhez bosszúsan.

-         Bill nem igaz, hogy tudsz ilyen lármában aludni? – kérdeztem tőle

-         Úgy, hogy megpróbálom kizárni őket a fejemből, elbújok a takaró és a párna alá, de van olyan is, amikor altatót veszek be. Miért? – jött a rekedt hang a párna kupac mélyéről

-         Mert nem lehet így pihenni, mikor értik már meg végre, hogy mi is aludni szeretnénk? Vagy, hogy egyáltalán mi is emberből vagyunk.

-         Nem tudom, de ma felettébb hangosak. – jegyezte meg

-         Még jó, hogy ilyenek a szomszédok. – mondtam – Amúgy mi van a hangoddal? – érdeklődtem

-         Nem tudom, fáj a torkom. De remélem csak javul a koncertre.

-         Így nem énekelhetsz! Mi van, ha kárt teszel a hangodban? - érdeklődtem

-         Nem lesz baj. Iszom egy kis kamillateát és jobban leszek, hidd el.

-         Én hiszek neked, de a torkod már nem biztos. – mondtam

Őszintén aggódtam az öcsémért. Egyik napról a másikra egyszerűen elment a hangja. Majd visszajött, ma megint fáj neki. Nem hinném, hogy ez csak egy vírus, hisz akkor mind megkaptuk volna, mert a vírusok fertőzőek tudtommal. Nem tudom mi lehet vele, de ha nem javul szólók Davidnak, hogy a koncert legyen elhalasztva, Bill egészsége fontosabb. 

Később már a buszban voltunk mind a négyen, és még a menedzserünk is.

-         Akkor srácok program egyezetés: mikor odaérünk a hotelhez, kipakoltok, majd pihentek egy kicsit, utána jöhet a főpróba, ahol mindennek stimmelnie kell. Hétkor kapunyitás, nyolckor kezdés. A koncert végén után autógramm osztás, majd afterparty.

-         Jól hangzik. – Gustav

-         És mikor indulunk a következő helyre? – Georg

-         Két nap múlva. – válaszolt David

Később, mikor megérkeztünk halottam, hogy Bill hangol. De volt benne valami furcsa. Nem úgy hangzott, ahogy szokott. Valahogy most más volt az öcsém hangja.

-         Bill fáj a torkod még mindig? – léptem be a szobájába

-         Igen, de kibírom. Nem vészes. – mosolygott

Na jó most volt elég! Átmentem Davidhoz és szóltam neki a dologról.

-         Bill kibírod a mai koncertet? – kérdezte a főpróba után

-         Igen. Nem lesz gond. – mondta

Mikor a buli elkezdődött még nem sejtettük, hogy milyen gond lesz. Azt hittük, hogy csak egy egyszerű megfázás Bill torokfájása.

Épp a Ready set go című számot adtuk elő amikor Bill hirtelen elhallgatott. Ijedten néztem rá, nem értettem, hogy mi lehet a baj. A következő pillanatban lefutott a színpadról és percekig nem is jött vissza. Igazából mi nem tudtuk a srácokkal, hogy mi van, de amikor megjelent David és a mikrofonhoz lépett, amibe még néhány perccel ezelőtt Bill énekelt, elmondta, hogy a koncert félbeszakad, mert Bill nem tud tovább énekelni, ugyanis elment a hangja.

Eddig tartott a nyugodtságom. Lementem a színfalak mögé és megkerestem az öcsémet. Láttam, hogy Bill körülállja sok ember,de nem tudtam mit csinálnak vele. Mikor közelebb értem megpillantottam az orvost, aki épp Bill vizsgálta, majd odafordult hozzám.

-         Nem túl biztató a dolog Tom. – kezdte

-         Mi történik vele? Mi a baj? Bill meg tudsz szólalni? – térdeltem az öcsém elé, de csak megrázta a fejét és legördült az arcán egy könnycsepp. – Ne sírj, nem lesz baj, itt vagyok melletted.

-         Tom az öcsédet be kell vinni a kórházba, ott kivizsgálják majd jobban, én ezekkel nem tudok megállapítani semmit.  

Miután bevitték Billt én kint vártam a folyosón idegesen. Nem tudtam, hogy most mi lesz. Csak arra mertem gondolni, hogy csak egy torok gyulladás, amit ki fog heverni pihenéssel, de amikor meghallottam az orvos, nem hittem a fülemnek.

Bill a műtét után még tíz napig kórházban volt. Igen, egy egyszerű megfázás helyett egy ciszta, amit műteni kellett. Még nem tudjuk, hogy mi lesz. Bill vajon újra énekelni fog vagy vége a banda karrierének? Ez még eldől,de reméljük a legjobbakat. 

Közvélemény- kutatás

Sziasztok! Ma nem az Időutazás a múltba című történetfolytatását hoztam, hanem amint a címből is kiderül közvélemény kutatást. 
Azt kérdeztem tőletek, hogy szeretnétek-e olvasni tőlem egy NEM Tokio Hotellel kapcsolatos blogot. 

Bővebben:

A blog ugyanúgy történeteket dolgozna fel, csak nem a bandával kapcsolatban-  Ennek az a magyarázta, hogy szeretnék egy ( több) saját karakteres történetet írni. A kérdést azért tettem fel nektek, hogy megtudjam, érdemes-e belevágnom. Ha nincs rá érdeklődő, akkor nem, fektetem bele az energiámat ésaz időmet; de nagyon szívesen írnák egy ilyet.   

A szavazással kapcsolatban:

1. A közvélemény - kutatás ettől a bejegyzéstől számított 7 napig azaz EGY HÉTIG tart. Ezalatt remélem összegyűlik annyi szavazat, amiből egyértelműen kiderül, hogy szeretnétek-e vagy sem. Amennyiben nem gyűlik össze a szavazást meghosszabbítom KÉT HÉTRE. 
2. A szavazáson csak Egy gombot lehet megnyomni,nem állítottam be a több válasz lehetőségét.  
3. Figyelem: A másik két blogot NEM zárnám be a saját karakteres miatt. A történetek ugyanúgy, ugyanolyan rendszerességgel és aktivitással folytatódnak ahogy eddig.   

A leendő blogban lévő első történet, nagyvonalakban:

Egy határozott,maximalista nőről szól,aki nem is gondolja, hogy mi sülhet ki egy nyaralásból ahova eredetileg el sem akart menni.Mire észbe kap nemcsak, hogy meghódították az elvált nő szívét,de már nagyon fontos döntésekbe is beleegyezett. Hogy hogyan tovább, Ki ez a titokzatos nő és férfi? Miért éppen ott és akkor? Mindenre választ kaptok ha a szavazáson az IGEN gombra kattintotok. 

**********************************************************************************************************************************

Hát ennyi lenne mára a bejegyzés és őszintén remélem ,hogy feleltettem az érdeklődéseteket a " blog" iránt.

Az Időutazás a múltba című történet következő részét holnap vagy holnapután hozom. Addig is jó nyári szünetet,a még csak most érettségizőknek pedig sok sikert! :)

Időutazás a múltba

Sziasztok! Meghoztam a történet 11. részét is,amiben a fiuk már majdnem teljesen megvalósították az álmukat! Jó olvasást hozzá! :)

11.: Út a siker felé avagy vágjunk bele!

Még mindig 2004-et írtunk, igaz már nyár volt.

Peterrel a találkozónk nagyon jól alakult, sőt annyira szuperül, hogy szerződést kötöttünk. Most is itt vagyunk a stúdióban és átnézik a dalszövegeket amiket Bill írt. Mi már láttuk a őket a fiukkal, de majd a profik megmondják, hogy mi a véleményük róla.

-         Ezek nagyon rendben vannak,csak egy- két változtatást kell csinálni, gondolok most itt ilyenekre, hogy kicseréled a szavakat. Aláhúztam őket ceruzával, ha kész vagytok akkor újra megnézem. Ha segítség kell akkor szóltok! – mosolygott ránk David

-         Oké. – válaszoltam -  Na srácok akkor álljunk neki. Még nagyon sok dolgunk van és rengeteg dalszöveg.

Nagyjából mindennap ezek a szövegek hangzottak el. A profi csapat megköveteli a száz százalékos munkát.

Amikor már a kimerülés szélén álltunk – de csak szellemileg- akkor kimentünk az udvarral és nyár lévén mint az öt évesek elkezdtük egymást locsolni az öntöző csővel.

Lassan az idő télbe fordult ami nekünk iskolát és próbákat, lemez felvételt jelentett. Az időjárás nem gátolt minket abban, hogy kimenjünk és hóembert építsünk vagy hógolyózzunk az udvaron. Szerettük a munkákat hiszen némi kötetlenséggel is járt. Nem kellett ehhez hétvégén korán kelnünk – csak fél kilenckor -, nem kellett lefeküdni már kora este, néhány szempontból szabadok voltunk. De a munka részét viszont megkövetelték. Nem sunnyoghattuk el a munkánkat,mert azért „kikaptunk”.

-         Srácok, gyertek be a hóról mert meg fogtok fázni! – szólt David ma már kb, századszorra

-         Nem lesz bajunk! – kiabáltam vissza

-         Neked lehet, hogy nem de az öcsédnek a hangjára van szüksége lehetőleg nem úgy mint egy repedt fazék! – nevetett

-         Jó pillanat és bemegyünk csak előbb beleverem Tomot a hóba! – kiabálta az öcsém

-         Felőlem,de élve gyertek be mind a négyen. – sosem értettem, hogy lehet velünk ennyire jó fej.

Bent még felvettünk egy gitárszólót aztán hazamehettünk.

Anyuék mindennap várják a beszámolókat, hogy mit csináltunk aznap, ami nem is lenne baj, ha mindezt nem hajnali háromkor tennék. Így van anyuék mindig megvárnak minket, mondván nehogy eltévedjünk és véletlenül egy discoban kössünk ki.

Kitavaszodott mire végeztünk az album felvételével. Most jöhetett a választás: Mi legyen az CD címe, és melyik dalból legyen videoklip.

Hosszú napokon át tanácskoztunk mire eldőlt: Az album címe Schrei lesz és a Durch den Monsun- ból lesz klip. Bill szerint az első videónak az album névadó dalának kellett volna lennie.

A forgatás „nagyszerű” volt. Kinn az érintetlen természetben, büdös állatcsorda mellett és ha még ez nem lenne elég, nem is volt annyira meleg. A forgatásnak azt részét élveztem a legjobban amikor ki kellett bontanom a hajamat és lefröcsköltek minket vízzel. Nagyon sokáig készítettük a videót,de megérte, az eredmény nagyon klassz lett.

A menedzser gárda, és szerintünk is innen egyenes út fog vezetni a siker felé. Legalábbis mi ezt szeretnénk. De már azzal, hogy profik kezébe kerültünk és elindították a karrierünket már megvalósult az álmunk egy kis része. De vajon hogyan tovább? Siker vagy kudarc? Majd kiderül…

Időutazás a múltba

Sziasztok! Meghoztam a történet következő részét amiben Billék már egy kicsit( nagyon) közelebb kerülnek az álmukhoz. Jó olvasást hozzá. :D

10.: Csoda!

Gustavval és Georggal az évek során nagyon jó barátságot alakítottunk ki. Főleg,hogy volt egy közös témánk; a zene. Így négyen mindent meg tudtunk beszélni egymással,amit cikinek tartottunk a szüleinkkel, vagy ami éppen tényleg olyan dolog volt, hogy nem gyerek- szülő téma. Amikor abban a klubban felléptünk, - ami mára a törzshelyünkké vált – mi ketten Billel már tudtuk, hogy valami meg fog változni,de mi sem mertünk ilyen nagyot álmodni mint ahol most vagyunk. Nem gondoltuk volna, hogy négy fiatal srácból, akik csak véletlenül találkoztak össze, egyszerre összeszokott zenekart formálnak. Pedig már úgy összebarátkozunk,mintha születésünk pillanatától fogva ismernénk egymást. Azóta már eltelt négy év. Jelenleg 2004-et írunk. Éppen Gustavék autójában ülünk és kocsikázunk a fellépésünkre a Devilish-el.

-         Srácok,am mikor végeztek? – kérdezte Gustav anyukája

-         Nem, tudom, szerintem olyan este tíz óra körül, de lehet, hogy később. – jött a válasz Gustól.

-         Renden, vigyázzatok magatokra, sok sikert! – mosolygott ránk.

Miután bepakoltunk a koncert helyszínére, még egyszer ellenőriztünk mindent, mehetett a buli.

A bandával jobbnál, jobb  számokat adtunk elő, ami csak a saját repertoárunkból került elő. Bill és én még a Devilish előtt sokszor csináltunk feldolgozásokat is. De ma már nem tesszük,mert van egy csomó saját szerzeményünk is, ami talán annyival jobb, hogy a mi érzelemien és gondolataink vannak benne.

Jóllehet, hogy még csak tizenöt évesek vagyunk, de már most komoly érzelmeket vált ki az emberből, ha meghallja.

A koncert közben, egy asztalon kínáltuk az első és egyben egyetlen Devilish CD-t. Bill a szünetek alatt – amíg mi hangoltunk- eladta a lemezeket és így még némi pénzt is gyűjtöttünk, de sajnos a bevételünk nagy részét oda kellett adni a hely tulajának, jogdíj miatt, ami annyit jelentett, hogy minden nála eladott CD után nekünk is fizetni kellett, hiszen az ő tulajdonában álló épületben adtuk el. De hát mindenkinek el kell indulni valahonnan.

Éppen egy kisebb megbeszélést tartottunk amikor felfigyeltem egy férfira,akit már többször láttam ebben a klubban,de nem tudtam,hogy ki az. Sokan szoktak idejárni és nyilván nagyon sok visszajáró vendég van,de ez a férfi más volt. Mindenki egyszerű farmert és pólót/ pulóvert viselt,de ő öltönyt. Először úgy gondoltam, hogy valami ellenőr féle, de nem az.

-         Srácok, ki az, az alak? – kérdezte Georg az öltönyös hapsi felé biccenve

-         Nem tudom, de többször itt volt már. – válaszoltam

-         Mit akarhat? Ha ellenőr lenne akkor elég lett volna egyszer idejönnie. – Bill

-         Nem mindegy,hogy ki az? Az a lényeg, hogy itt van és minket hallgat. – folyt bele az eszmecserénkbe Gustav is

-         Végül is nekem nyolc….- hagyta rá Bill

A koncert nagyon jól sikeredett. Mindenki tapssal köszönt el tőlünk.

Mikor épp készülődtünk volna kimenni egy kis friss levegőért, elindult felénk az öltönyös pasi. Mi nem tudtuk, hogy mit akar, úgy gondoltuk, hogy csak keres valamit, de aztán előttünk állt meg. Ezt a helyzetet nem tudtuk mire vélni, de ami ez után jött még csak elhinni sem mertük.

-         Sziasztok! Peter Hoffmann vagyok, zenei producer. Egy ideje figyellek titeket és rá kellett jönnöm, hogy nagyon tehetségesek vagytok.

-         Öhm….- nem tudtuk, hogy mit is mondhatnánk erre

A bemutatkozást követően minden ment magától. A férfi, mint kiderült Peter,meghívott minket egy italra, majd egy hosszú beszélgetést követően egy STUDIÓBA! Először nem akartunk hinni a fülünknek és majdnem visszakérdeztünk, hogy jól hallottuk- e.

Peter zenei producerként fiatal tehetségeket fedez fel és segít nekik elindulni a zenei pályán. A srácokkal úgy gondoltuk, hogy egy nagyon jó barátra tettünk szert aki egyben segíthet megvalósítani az álmunkat.

Mikor otthon elmeséltük csak annyit mondtak, hogy sok sikert a találkozóhoz.

Este már a szokásunkhoz híven Bill nálam volt és beszélgettünk.

-         Tom szerinted mi lesz majd a stúdióban? – érdeklődött

-         Nem tudom,csak azt, hogy rohadtul fel kell rá készülni. – adtam a választ

-         Mi van ha nem sikerül? Ha nem talál minket elég tehetségesnek a „bandája”? Ha valamit elrontok?

-         Nem tudom, de akárhogy is lesz, megpróbáltuk. –  jött a diplomatikus válaszom

Mindketten izgatottan aludtunk el, és vártuk, hogy mit hoz a találkozónk Peterrel… 

Időutazás a múltba

Sziasztok! Meghoztam a 9. részt is, ami talán az egyik legfontosabb szakasz az ikrek életében.

9.: Találkozás

Ezen a napon volt a koncert napja. Nem izgultam, már valahogy megszoktam, hogy közönség előtt állok, még ha az 5 fős is néha.

-         Bill mit veszel fel ma? – kérdeztem

-         Kék- fekete póló, koptatott farmerral. Miért? – kérdezett vissza

-         Csak mert tudni akarom ,hogy nagyjából legalább a szín stimmeljen. – válaszoltam

-         Oké, akkor szerintem vegyük át a dalokat még egyszer a biztonság kedvéért és akkor én egész nap pihentetem a hangomat, mármint nem éneklek.

-         Rendben én utána még ellenőrzöm a húrokat meg az ehhez tartozó dolgokat.

Már csak megszokásból is elpróbálunk mindent inkább még egyszer minthogy koncerten rontsuk el. Muszáj ellenőriznem a húrokat is, hiszen bármikor elszakadhatnak és akkor gáz van,de nagyon.

A nap hátralevő részét merő unatkozással töltöttük, így segítettünk anyunak.

-         Anya segíthetünk valamiben? –kérdeztem

-         Igen, elmehetnétek bevásárolni, nincs itthon kaja. Itt a lista. – válaszolt

-         Oké, már mentünk is, rögtön miután adtál pénzt. – nevettem

-         Bocsi, csak annyira szétszórt vagyok ma, hogy az nem lehet igaz.

Billel elindultunk a helyi boltba megvenni a listán szereplő dolgokat. Nem kell sok minden csak a szokásos. Út közben beszélgettünk:

-         Tom, érzem, hogy ma fog valami történni,csak azt nem, hogy mi. – mondta

-         Akkor ezt most fordítsd le embernyelvre légy oly szíves. – mondtam

-         Semmi….

-         Bátyus?

-         Igen? – kérdeztem vissza

-         Hiszel a csodákban?  

-         Van egy része amiben igen és egy olyan is amiben nem. Miért?

-         Csak kérdeztem…

-         Ha arra akarsz kilyukadni, hogy hiszek- e abban, hogy valamikor híresek lehetünk, akkor azt kell, hogy mondjam; igen hiszem.

Mikor végre megérkeztünk a boltba, megvettük ami kellett, majd már mentünk is ki.

Nem sokkal miután hazaértünk, mehettünk is a koncert helyszínére.

-         Tom, mint elraktál? – kérdezte Bill

-         Igen,de ne kérdezgesd már folyton.

Nem sokat kocsikáztunk; elérkeztünk a mai fellépő helyünkhöz és már pakoltunk is be a felszerelésünket.

-         Fiuk, 8- kor kezdtek, és olyan 11 körül vége. Remélem nem fogok csalódni bennetek. – mondta a hely tulajdonosa

-         Nem fog. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a legjobbat nyújtsuk.  – mondta Bill

-         Ajánlom is. – nézett szigorúan

Amikor elkezdtük a „koncertet” alig voltak páran. Néhány ember tapsolt és figyelt ránk a de a nagy többség csak inni jött be.

Bill este 11- ig szakadatlanul nyomtuk a bulit, én már személy szerint kezdtem elfáradni, de próbáltam nem kimutatni és még mindig vigyorogni. Pint szünetet akartunk tartani amikor észrevettem, hogy két srác minket néz.

-         Bill láttad, hogy hogyan néznek azok a srácok? – kérdeztem

-         Aha, nem tudom miért de már egy jó ideje figyelnek. Mondjuk lehet, hogy a koncertre jöttek el.  – adta a választ

-         Ja, hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? – nevettem

-         Mert én okosabb vagyok nálad. – jött az indoklása

-         Persze, még mit nem? Te a kisöcsém vagy nem okosabb.

Nagyjából még fél órán át tartott a koncertünk. A végén láttam, hogy a két srác megindult felénk.

-         Sziasztok! – köszöntek

-         Hello.

Bemutatkoztunk egymásnak, majd elkezdtünk beszélgetni egymással. Kiderült, hogy ők pont egy gitárost és egy énekest keresnek; mi meg egy basszerost és egy dobost. 

Megbeszéltük, hogy holnap találkozunk a városban, és jobban megismerjük egymást és hátha kisül valami belőle.

-         Szerintem jó fejek. – állapította meg Bill  már otthon a szobámban

-         Igen, azok. Van egy olyan érzésem, hogy beigazolódott amit mondtál reggel. Bill ebből még bármi lehet. Megeshet, hogy soha többé nem kell számítógépből nyomni a dobot és a basszust. – mondtam

-         Az jó lenne, de majd meglátjuk mit hoz a holnap.

-         Majd meglátjuk… - gondoltam

Talán egy új barátság kezdete, és talán egy út az ismeretlen felé...