Sziasztok! Meghoztam a 9. részt is, ami talán az egyik legfontosabb szakasz az ikrek életében.
9.: Találkozás
Ezen a napon volt a koncert napja. Nem izgultam, már
valahogy megszoktam, hogy közönség előtt állok, még ha az 5 fős is néha.
-
Bill mit veszel fel ma? – kérdeztem
-
Kék- fekete póló, koptatott farmerral. Miért? –
kérdezett vissza
-
Csak mert tudni akarom ,hogy nagyjából legalább a szín
stimmeljen. – válaszoltam
-
Oké, akkor szerintem vegyük át a dalokat még egyszer a
biztonság kedvéért és akkor én egész nap pihentetem a hangomat, mármint nem
éneklek.
-
Rendben én utána még ellenőrzöm a húrokat meg az ehhez
tartozó dolgokat.
Már csak megszokásból is elpróbálunk mindent inkább még
egyszer minthogy koncerten rontsuk el. Muszáj ellenőriznem a húrokat is, hiszen
bármikor elszakadhatnak és akkor gáz van,de nagyon.
A nap hátralevő részét merő unatkozással töltöttük, így
segítettünk anyunak.
-
Anya segíthetünk valamiben? –kérdeztem
-
Igen, elmehetnétek bevásárolni, nincs itthon kaja. Itt
a lista. – válaszolt
-
Oké, már mentünk is, rögtön miután adtál pénzt. –
nevettem
-
Bocsi, csak annyira szétszórt vagyok ma, hogy az nem
lehet igaz.
Billel elindultunk a helyi boltba megvenni a listán szereplő
dolgokat. Nem kell sok minden csak a szokásos. Út közben beszélgettünk:
-
Tom, érzem, hogy ma fog valami történni,csak azt nem,
hogy mi. – mondta
-
Akkor ezt most fordítsd le embernyelvre légy oly
szíves. – mondtam
-
Semmi….
-
Bátyus?
-
Igen? – kérdeztem vissza
-
Hiszel a csodákban?
-
Van egy része amiben igen és egy olyan is amiben nem.
Miért?
-
Csak kérdeztem…
-
Ha arra akarsz kilyukadni, hogy hiszek- e abban, hogy
valamikor híresek lehetünk, akkor azt kell, hogy mondjam; igen hiszem.
Mikor végre megérkeztünk a boltba, megvettük ami kellett,
majd már mentünk is ki.
Nem sokkal miután hazaértünk, mehettünk is a koncert
helyszínére.
-
Tom, mint elraktál? – kérdezte Bill
-
Igen,de ne kérdezgesd már folyton.
Nem sokat kocsikáztunk; elérkeztünk a mai fellépő helyünkhöz
és már pakoltunk is be a felszerelésünket.
-
Fiuk, 8- kor kezdtek, és olyan 11 körül vége. Remélem
nem fogok csalódni bennetek. – mondta a hely tulajdonosa
-
Nem fog. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a
legjobbat nyújtsuk. – mondta Bill
-
Ajánlom is. – nézett szigorúan
Amikor elkezdtük a „koncertet” alig voltak páran. Néhány
ember tapsolt és figyelt ránk a de a nagy többség csak inni jött be.
Bill este 11- ig szakadatlanul nyomtuk a bulit, én már
személy szerint kezdtem elfáradni, de próbáltam nem kimutatni és még mindig
vigyorogni. Pint szünetet akartunk tartani amikor észrevettem, hogy két srác
minket néz.
-
Bill láttad, hogy hogyan néznek azok a srácok? –
kérdeztem
-
Aha, nem tudom miért de már egy jó ideje figyelnek.
Mondjuk lehet, hogy a koncertre jöttek el.
– adta a választ
-
Ja, hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? – nevettem
-
Mert én okosabb vagyok nálad. – jött az indoklása
-
Persze, még mit nem? Te a kisöcsém vagy nem okosabb.
Nagyjából még fél órán át tartott a koncertünk. A végén
láttam, hogy a két srác megindult felénk.
-
Sziasztok! – köszöntek
-
Hello.
Bemutatkoztunk egymásnak, majd elkezdtünk beszélgetni
egymással. Kiderült, hogy ők pont egy gitárost és egy énekest keresnek; mi meg
egy basszerost és egy dobost.
Megbeszéltük, hogy holnap találkozunk a városban, és jobban
megismerjük egymást és hátha kisül valami belőle.
-
Szerintem jó fejek. – állapította meg Bill már otthon a szobámban
-
Igen, azok. Van egy olyan érzésem, hogy beigazolódott
amit mondtál reggel. Bill ebből még bármi lehet. Megeshet, hogy soha többé nem
kell számítógépből nyomni a dobot és a basszust. – mondtam
-
Az jó lenne, de majd meglátjuk mit hoz a holnap.
-
Majd meglátjuk… - gondoltam
Talán egy új barátság kezdete, és talán egy út az ismeretlen
felé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése