2017. október 23., hétfő

Alone

Sziasztok. Meghoztam az Alone utolsó részét is, így ennek a a történetnek vége, viszont a blognak koránt sincs. Most, hogy befejeztem ezt a rendkívül hosszúra nyújtott történetet belekezdek egy másikba, ami ígérem nem lesz ennyire nehéz szülés és nem is lesz ennyire depresszív hangulatú.
Az Alone-t szerettem írni, bár volt, amikor kicsit elakadtam vele, mert nem nagyon tudtam, hogy ilyenkor mit kellene reagálnia Billnek, de szerencsére kilábaltam a nehézségekből és végre kész lett egy újabb történet, amit a fiuk ihlettek.
Más:
Mivel a történet befejeződött, így lesz egy kis design átalakítás a blogon, amit már régóta terveztem, ezért október 30.-án a blog nem lesz látható senki számára, mert erre napra az átalakítás miatt lezárom! Tehát ne ijedjetek meg, ha csak egy kiírást láttok a blog helyett, mert ez csak október 30.-án lesz így. A következő napokban pedig már a másik történet bevezetőjét fogom hozni. 
Addig is kellemes olvasást kívánok! :)

30.: A lehető legjobb


Persze Tomnak szüksége volt először csak egy pár órára, hogy feldolgozza a történteket, majd miután újra és újra elmondtam neki mindent, kellett neki még egy pár nap. Én viszont nem siettettem. Tudtam, hogy ez neki mekkora megrázkódtatás és ezért hagytam, hogy kicsit leülepedjen benne a dolog.
Sokat beszélgettünk és segítettünk egymásnak, hiszen azért nekem is kellett néha napján a lelki fröccs, és így körülbelül két hét után helyreállt minden. Tom aláírta a papírt, és elkezdtük ujjászervezni a céget, mivel így még egy munkakör lett, ráadásul, rögtön vezető beosztásban. Persze már a legelején tudtam, hogy ebben a cégben Tom is tulajdonos lesz, de mivel ő a BTK meglapításakor még sajnos nem volt jelen, így nem alapozhattam rá a megtakarított pénzemet. Merthogy abból csináltam az egészet.

-          Tom, mehetünk? –kérdeztem a bátyám legelső munkanapjának reggelén
-          Igen, kész vagyok!

Mára már minden visszaállt a régi kerékvágásba, szépen csendben elrendeztük magunkban a dolgokat és nem kértünk a média felhajtásából. Persze arról tudtak, hogy Tom mégis él és virul, de a pontos helyzetéről nem tudtak és nem is akartam, hogy tudjanak. Nem magam, hanem Tom miatt. Próbálom óvni mindentől, amitől most még el van szokva, hiszen nem tenni neki jót, ha több száz ember venné körül és csak válaszolgatna az idióta kérdésekre. A srácokkal és Tommal kiadtunk egy közleményt a helyzetről és arról, hogy ennek ellenére sem folytatjuk, mint zenekar. De ennyi.

-       Bill, mit fogok én csinálni? Mármint tudom, hogy nem nyúlhatok még a papírokhoz, meg a fontos dolgokhoz, de mégis mit kell csinálnom? - kérdezte Tom, miközben elindultunk
-       Nem tudom. Szerintem egyelőre csinálj, amit szeretnél, mármint ha akarod, akkor átnézheted a papírokat, rajzolgathatsz vagy akármi. Most az a cél, hogy hozzászokj a környezethez.  – mosolyogtam vissza rá
-       Bill, kérlek ne kezelj úgy, mint egy gyereket. Lehet, hogy a vadonban éltem egy évet, de ettől még nem lettem fogyatékos vagy valami. Kezelj úgy, mintha mi sem történt volna, mert sokkal jobban segítene a visszailleszkedésben, mint ez a viselkedés.
-    Ne haragudj, csak nem szeretném, ha bajod lenne, vagy valami hirtelen érne. De akkor, ha gondolod, csináld meg a rendszerezést. Andy szokása, hogy csak ledobálja nekem a papírokat és nekem kell rendet raknom helyette vagy a titkárnőmnek.
-    Na, ez már jó hozzáállás. És te se haragudj, hogy mondtam, csak azzal nem fogok soha visszailleszkedni, ha semmit nem bízol rám és gyerekként kezelsz. Szeretném minél előbb visszakapni a régi életemet és nem akarok különbözni a társadalomban. Nem akarom, hogy ujjal mutogassanak rám, mint valami ősemberre.
-          Megértettem, és még egyszer ne haragudj.  Csak tudod nekem is nehéz kezelnem, hogy ennyi idő után visszakaptalak és most megint ketten vagyunk. Megszoktam, hogy mindent az irányításom alatt tartok és mindenkinek én mondom meg, hogy mit csináljon. De próbálok rajta változtatni, hiszen nem vagy rászorulva az irányításomra. – mosolyogtam rá, és megkönnyebbültem, hogy ezt meg tudtuk beszélni felnőtt emberek módjára

Az irodában Susanne már várt és rendezgette a papírokat, miközben zenét hallgatott, de, amint meglátott minket azonnal kikapcsolta, mintha valami bűnt követett volna el.

-       Susanne, végre van alkalmam bemutatni neked a testvéremet, Tomot! Tom, ő a titkárnőm, Sus, aki lekiabálta a fejemet, a majdnem- bemutatón. – mutattam be őket egymásnak
-    Örülök, hogy megismerhetlek, Tom már nagyon sokat hallottam rólad. – rázott kezet Sus a bátyámmal
-       Mostantól Tom is a főnököd, úgyhogy ha mond valamit az olyan, mintha én mondanám. Ma pedig Tom szeretné rendezgetni a papírokat, ezért ma neked csak az e-mailekkel kell foglalkoznod. – fontosnak tartottam a bátyám előtt tisztázni, hogy tulajdonképpen ő is tulajdonos, és neki is van itt szava.

Persze ez még csak a nap eleje volt. A munka végéig Tomnak számtalan kérdése volt, amit örömmel válaszoltam meg, mert boldog voltam, hogy tényleg érdekli és szeretne megérteni mindent a BTK-val kapcsolatban. Tisztában voltam azzal is, hogy ez egy nagyon hosszú menet lesz, mert a cég egészének működését kell megértenie, ami egy nap alatt nem fog menni.

-       Bill, mi lett azzal a bemutatóval, amiről miattam jöttél el?- kérdezte nap vége felé – Itt nem látok semmit ezzel kapcsolatban, pedig kerestem
-      Susanne levezényelte az én részemet és személyes oknak nyilvánította a távozásomat. De ennél többet én sem tudok, legalább is nem emlékszem. Azt tudom, hogy utána Andy elmesélt mindent, de a te jelenléted akkor sokkot okozott, hogy nem emlékszem.  De miért?
-          Csak kíváncsi voltam, hogy mi lett.

Ezután már nem nagyon beszélgettünk, én tervezgettem, Tom pedig papírokat nézegetett. Persze a fejemben már összeállt, hogy Tom miket fog csinálni, de nem akartam rögtön az első nap, úgy hogy nem is ismeri a céget. Tudtam, hogy a bátyám nagy rajzos, ezért őt a grafikával szeretném megbízni. Mind a reklám anyaghoz, mind a ruhákra ő fog mintákat tervezni, ha a tulajdonosi tevékenységek mellett lesz ideje.
A nap végén, Tomon nem azt láttam, amit vártam. Azt hittem fáradt és meggyötört lesz, de helyette több energiája volt, mint reggel.

-          Mi van veled? Annyira energikusnak tűnsz…
-       Jó kedvem van, mert ez volt az első napom a normális társadalomban a baleset óta és örülök, hogy végre nem tétlenkedem otthon, hanem valami hasznosat is csinálok. – vigyorgott a bátyám, mint a vadalma
-     Ennek és én is nagyon örülök. Nem akarsz valahova elmenni majd a hétvégén? Ezt meg kell ünnepelni! – nevettem vissza rá

Persze tudatában voltam annak, hogy még nem nagyon szabad ilyen helyekre vinnem, mert megterhelő lehet számára az orvos szerint, de én úgy voltam vele, hogy most már Tom teljesen jól van és lassan tényleg ideje visszailleszkednie a társadalomba, ami nem csak az otthon és a munkahely közti ingázást jelenti, hanem a társasági életet is.

-          De, felőlem mehetünk, viszont én nem fogok most még annyira bulizni. Te nyugodtan engedd el magad, de én nem szeretnék alkohol inni, mert ez az egy év kihagyás biztos megviselt és nem akarok bajt.
-          Én sem úgy gondoltam, hogy nekiállsz vedelni, hanem csak egy kicsit szórakozunk.  De ha te azt mondod egy óra után, hogy haza akarsz menni, akkor azonnal autóba pattanunk és megyünk.
-          Oké!

Amikor hazaértünk felhívtam a srácokat, hogy hétvégére tegyék szabaddá magukat, mert megyünk bulizni. Meg voltak lepve egy kicsit, hiszen Tom eltűnése óta nem voltam sehol, csak itthon ittam a föld alá magam, de most úgy éreztem, hogy muszáj egy kicsit elengednem magam. Persze a biztonság kedvéért Gordon közölte, hogy velünk fog jönni, mert kell valaki, aki józan és biztonságban hazavisz minket. Hiába bizonygattam neki, hogy nem kell, mert én nem fogok inni – legalább is annyit - természetesen nem hallgatott rám. Amit, így visszatekintve meg is értek, mert persze, hogy mindannyian berúgtunk.  Még Tom is, pedig ő csak a töredékét itta meg, mint mi.
Ezzel a kis bulival megünnepeltük, hogy Tom végre itthon van és viszonylag sértetlenül megúszta ezt az egy évet, ami akár tragikusan is végződhetett volna. De, mint már sokszor a bátyám most is bebizonyította, hogy igazi harcos és őt semmi nem állíthatja meg; még egy repülőgép-baleset sem. Megmutatta, hogy mennyire tud küzdeni még akkor is, ha reménytelen a helyzet és bebizonyította, hogy halálom napjáig mellettem marad és soha nem fog egyedül hagyni.

                                                                       - Vége-


6 megjegyzés:

  1. Szia nagyon jó lett a történet ! Imádom
    És a blog is nagyon jó lett a váltosztatásal
    Nagyon siess a kövi poszttal ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Köszi a komit :)
      Az következő történet bevezetője hamarosan érkezik :)

      Törlés
  2. Szia
    Azta nagyon de nagyon tetszet ez a történet!!!!!!!!!! Nagyon várom a következő posztot!!!!!❤️
    Siesss nagyon!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi a komit :)
      A következő történet bevezetőjét nagyon nagy valószínűséggel a jövőhéten hozom! :)

      Törlés
  3. Helo
    Aztaaaa nagyon jó lett a sztori imádom! Siess a kövi posztal❤️❤️!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm a komit :)
      A következő poszt nem tudom pontosan, hogy mikor fog érkezni, de februárban biztosan itt lesz :)

      Törlés