Sziasztok! Meghoztam a történet utolsó, befejező részét is. Jó olvasást hozzá!
A következő történet bevezetője szeptember 1-én már itt is van!
A következő történet bevezetője szeptember 1-én már itt is van!
20.: Huszonnegyedik
születésnap
A bulit illetően nem csalódtunk Andy-ben, bár mikor tettünk
ilyet? Azt hiszem soha. Szuper, sőt fergeteges bulit csapott nekünk, pont úgy,
ahogy mi szerettük volna. Na, de mindent kezdjünk az elejéről.
2013. augusztus 31.- én, pontosabban már szeptember elsején
éjfél után egy perccel berontott a szobába, ahol Billel éppen beszélgettünk és
találgattuk, hogy anya mit készített nekünk.
-
Boldog szülinapot, srácok! – üvöltött, miután berontott
a szobába
-
Jézusom! Ha így folytatod, többet nem kell bulit
csinálni nekünk! – nevettünk az öcsémmel
-
Ugyan Tom, neked csak Andy! – viccelődött még ilyen
későn is
A szülinapi köszöntő után, nem sokkal elmentünk aludni, hogy
holnap bírjuk a tempót Andy-vel, mert ő nem arról híres, hogy megáll, csak
azért, mert mi fáradtak vagyunk.
Reggel finom illatokra ébredtem fel, és valami nehezet
éreztem a csípőmön. Miután kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy a barátnőm ül
rajtam és mellettem pedig egy tálca van.
-
Jó reggelt szülinapos! – csicseregte vidáman
-
Neked is kicsim! Hmmm… ágyba reggeli és ágyba csaj.
-
Csak mert ma vagy huszonnégy éves! Egy ember csak
egyszer tölti be! – nevetett édesen
Reggeli után átmentem Billhez és odaadtam neki az általam
készített ajándékot. Sokan biztos azt gondolják, hogy ilyenkor méregdrága
ajándékokkal lepjük meg egymást, pedig ez nem így van, csak néha.
Bill tőlem egy pólót kapott, amire én firkáltam graffiti
spray-vel és más festékekkel, ezért maximálisan egyedi lett a ruhadarab, és egy
hozzá tartozó nadrágot is kapott. Az öcsémtől egy vázlatfüzetet kaptam, és egy
egész rajz és festő készletet, ami igen csak drága lehetett.
Este anyuék is megérkeztek, alig hogy beértek a házba már
vették is elő az ajándékokat. Anyu és Gordon nem bízták a véletlenre, ugyanis
csak olyan dolgot vettek nekünk, ami kellhet: egy csomó konyhai eszköz, ami tök
jó, csak fogalmunk nincs róla, hogy hogyan kell használni őket és hogy mire
jók. Ezek mellett én a gitárjaimhoz kaptam cuccokat, Bill pedig a
mikrofonjához.
Vacsora után, ragaszkodott ahhoz, hogy megegyük a tortát,
amit ő készített.
Miközben készülődtem a buliba láttam, hogy Bill kapott
valamit Riától, amit furcsálltam, tekintve, hogy nekem nem adott semmit. Miután
végzett az öcsémnél bejött a szobámba és leült az ágyra.
-
Tom, el kell mondanom valamit! – kezdett bele tök
komolyan
-
Mi a baj kicsim? – néztem rá miközben öltöztem
-
Ülj le, mert amit mondani fogok az szinte 100%, hogy
sokkolni fog. – mondta szinte már suttogva
-
Ria, megijesztesz, mi a baj? Ugye nincs semmi gond?
Mondj már valamit! – kezdtem bepánikolni
-
Nincs semmi olyan, amire te gondolsz! Ígérd meg, hogy
nem fogsz kiabálni, vagy elrohanni!
-
Ígérem, csak mond már! – kezdtem ideges lenni, mivel
még mindig nem bökte ki, hogy mi a baja
-
Tom, az a helyzet, hogy hathetes terhes vagyok! –
mondta ki egy szuszra
Na, itt leblokkoltam. Fogalmam sincs, hogy erre mit
válaszoljak. Mégis mit mondhatna ilyenkor az ember?
-
Ria… én… - kezdtem bele, de elakadtam
-
Tudom, tudom, még fiatal vagy az apasághoz, megértem. –
hajtotta le a fejét
-
Miért nem mondtad korábban? Ez fantasztikus! – találtam
meg a szavakat végre
-
Egyrészt, mert nem mertem, erőt kellett gyűjtenem
ehhez, másrészt még nem voltam benne biztos, csak tegnap előtt voltam orvosnál,
harmadrészt a szülinapodon szerettem volna elmondani. – emelte fel a fejét
mosolyogva
-
Szal’ apa leszek. Klassz! Annyira boldog vagyok, ez a
legszebb szülinapi ajándék, amit valaha kaptam! – pörgettem meg a szobában
Riát, mire ő elkezdett sikoltozni
Miután kiörültem magam, nem bírtam magammal és Ria kérése
ellenére elmondtam Billek, aki végtelenül boldog volt, hogy nagybácsi lesz.
Megbeszéltük Riával, hogy egyelőre nem áruljuk el senkinek sem, csak a
tizenkettedik hét után. Nem vagyok babonás, csak a barátnőmnek így jobb, akkor
hát legyen.
Hamarosan elindultunk a buliba, ahol már sokan vártak ránk.
Fergeteges buli lett a vége, de még messze nem volt vége a napnak.
Andy köszöntőt mondott, tortát ettünk, koccintottunk és
buliztunk.
Éjfélhez közeledett az idő, amikor Andy valamiért berakott
egy lassú számot, mi pedig Riával lassúzni kezdtünk. A szám közben eszembe
jutott, hogy ez egy jó alkalom lenne feltenni Riának egy fontos kérdést:
A dal a felénél járhatott, amikor kibontakoztam Ria karjai
közül és letérdeltem elé, a barátnőm pedig nem értette a dolgot, ahogy a
közelemben álló Bill sem. Ahogy ezt a jelentet meglátta Andy azonnal
lehalkította a zenét, amiért én hálásan pillantottam felé, majd
visszatekintettem Riára, és feltettem a kérdést:
-
Ria, hozzám jössz feleségül? – nyitottam ki a gyűrűs
dobozt
-
Igen, boldogan! – sírta el magát, én pedig felhúztam az
ujjára a jegygyűrűt, majd megcsókoltam
Körülöttünk mindenki ujjongásban törtek ki és sorba jöttek
gratulálni.
-
Miért nem mondtad, hogy ezt tervezed? – ült le mellém
Bill, úgy hajnali egy óra környékén
-
Mert tuti elkotyogtad volna neki. Ráadásul nemrég
határoztam el. – mosolyogtam az öcsémre
-
Rendben! Remélem, azt tudod, hogy én fogom szervezni az
esküvőt és én tervezem a ruhákat is! – na, tessék, már most kezdi
-
Oké, a tiéd minden! De az öltönyömet látni akarom az
esküvő előtt! – mosolyogtam rá
Hát, így telt a huszonnegyedik szülinapunk, s remélem, még
sokszor bulizhatok együtt a haverjaimmal és nemsokára a feleségemmel és a
kisbabával, na meg az öcsémmel, aki nélkül élni sem tudnék.
- Vége -