Időutazás a múltba

Sziasztok! Meghoztam a történet következő részét, amiben az ikrek összekapnak az apjukkal nem is kicsit.
Az Időutazás a múltba c. történetből már csak három rész van vissza!

17.:  Utolsó esély

Miután Jörg elvitte Lilit beszélgettem Billel és arra a döntésre jutottunk, hogy adunk még egy utolsó esélyt Jörgnek.

Úgy gondoltuk, hogy megérdemli, hogy meghallgassuk, mivel hónapok óta mondogatja, hogy beszélni akar velünk, csak ugye összevesztünk és nem jött össze a beszélgetés, legalábbis nem arról dumáltunk, amiről Ő akart.

Délelőtt csak lézengtünk Billel a lakásban, mivel nem volt dolgunk a szabadság miatt. Ebéd után, elindultunk Hamburgba, ahol Jörg lakik.

-         Sziasztok! Minek köszönhetem a látogatást? – nyitott ajtót Jörg

-         Pár hónapja azt kérted, hogy hallgassunk meg, de mi akkor nem akartunk, most pedig készen vagyunk meghallgatni amit mondani szeretnél. – mentem beljebb, és nem tudtam nem észrevenni, hogy a legutóbbi találkozásunk óta, ami szintén itt volt, megváltozott a lakás.

-         Nos, fiuk! Tudom, hogy mostanában hülyeségeket csináltam, amit bánok is, de nem lehet vissza csinálni. Éveken át hazudtam nektek a húgotokról, felfedtem néhány titkot, de mindezt, csak azért mert anyátok ellenem fordított titeket! Nem így akartam. Azt szerettem volna, hogy rám is figyeljetek és, hogy elmondjam nem minden igaz, amit anyátok állít rólam. – kezdett bele, de nekem már az elején nem tetszett a dolog

-         Jörg, a legutóbbi alkalommal pontosan ezért vesztünk össze! Akkor is anyát szidtad, elmondtad, hogy Gordon milyen szemét, hogy anyu elviselhetetlen lett stbstb. Tudod ez az a dolog, ami miatt nem beszélünk veled, plusz nem vagy képes felfogni, hogy nem érünk rá. Örülünk, ha otthon lehetünk egy kicsit nyugiban. Neked természetesen minden egyebet bele kell látnod. – már most kezdtem ideges lenni nem kicsit.

-         Nem szólítotok apának, miközben biológiailag én vagyok az apátok, nem tudom, hány ezereurós ajándékot vetettek Gordon születésnapjára, Őt hívjátok apának… soroljam még?

-          Ő nevelt fel minket még szép, hogy az apánknak tekintjük, ahhoz, hogy mennyiért mit veszünk neki semmi közöd, téged azért nem nevezünk apának, mivel hat évig voltál csak velünk majd leléptél és csak alig pár napot töltöttünk veled onnantól kezdve. – válaszolt Bill kicsit indulatosan

-         Akkor is nekem van igazam, nézzétek meg, hogy, hogyan néztek ki! Normális ez szerintetek ennyi idős fiuknál? Más focizik, szórakozik, csajozik. Ti meg? Bill, ha nem ismernélek, azt hinném sokszor, hogy lány vagy! Tom milyen botrányokat csinálsz mostanában?

-         Ehhez neked semmi közöd nincs! De tudod mit nem is lesz! Hagyj minket békén és ne is keress többször! Elegem van belőled Jörg, milyen viselkedés ez? Más elvált apa örül, hogy látja a gyerekeit, te meg csak a feszkót csinálod folyamatosan! Elég volt belőled! – fogtam meg a dzsekimet és már indultam is kifelé az ajtón, amikor meghallottam egy nyüszítésre hasonlító hangot, csak éppen egy embertől jött.

Méghozzá az öcsémtől. Tudtam, hogy nem viseli jól a veszekedések, főleg ha a szüleinkkel tesszük, de ilyen még nem fordult elő. Bill sosem sírt emiatt.

A kocsiban egész úton nem szóltam hozzá, hogy hadd gondolkodjon magában, ha akart volna mondani valamit megszólalt volna. Mikor hazaértünk nem bírtam tovább; leültetem mellé az ágyára és átkaroltam.

-         Miért sírsz? Tudod, hogy nem éri meg ez miatt! Na, öcsi… - próbáltam nyugtatni, de ez nem az én műfajom

-         Csak azért… mert Jörg… összevesztetek én… tudod, hogy nem szeretem… az ilyen dolgokat. – szipogott

-         Tudom, öcsi, de egyszerűen felhúzott megint. Nem tudom elviselni, ha a család tagjait szidják. Hallottad rád is mit mondott nem? – öleltem még szorosabban

-         Azért ish…. sírok, megbántott…. – bújt hozzám teljesen

-         Megértelek, próbálj megnyugodni jó?

-         Maradj itt velem, kérlek!

Az öcsém mindig is érzékeny volt, főleg ha egy számára ilyen fontos ember kritizálta őt. Mindig azt mondja, hogy nem veszi fel ezeket, ez persze igaz, de csak részben: a családtól nagyon is magára veszi.

Órákig nyugtattam, mire álomba merült, így én is mehettem volna aludni, ha meg nem csörren a telefonom.

-         Tom, csak bocsánatot szeretnék kérni a viselkedésem miatt! Nem gondoltam komolyan. – mondta Jörg a legmézesebb hangján

-         Nem érdekel! Kopj le rólunk, ezt nem fogjuk elfelejteni! Bill órákig sírt miattad!

A beszélgetés után én is hamar álomba merültem és azt találgattam, hogy vajon mit tartogat a jövő számunkra. Kudarc, vagy siker?  Majd eldől…